Cégbíróság cikkek


42 ezer embernek köze sem lehet a cégvezetéshez

42 ezer embernek köze sem lehet a cégvezetéshez 

2017-ben több mint 12 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 42 ezer felé közeledik az eltiltott személyek száma. A cégbíróság jellemzően ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.
Lefoglalják a Green Holidays cégvezetőjének vagyoni részesedését

Lefoglalják a Green Holidays cégvezetőjének vagyoni részesedését 

A cégbíróság elrendelte a július elején fizetésképtelenséget jelentett Green Holidays Kft. utazási iroda tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalását, az erről szóló határozat a Cégközlönyben jelent meg.
Csak ülünk, és várunk? Nagy hiba!

Csak ülünk, és várunk? Nagy hiba! 

Egy cég felszámolása általában szomorú esemény, ha pedig ráadásul indokolatlanul elhúzódik az eljárás, komoly károkat okozhat minden érintettnek. Ha így alakul, jóvátételt is kérhetünk!
Egy hét van a végső határidőig

Egy hét van a végső határidőig 

8 napja maradt a Kft. tulajdonoksoknak a jegyzett tőkét hárommillió forintra emelni. Március 15-e a végső határidő, amikorra a cégeknek az új Ptk. előírásaival összhangba kell hozni működésüket. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról, a változásbejegyzési kérelmeket pedig április 14-ig kell benyújtani a cégbírósághoz.
Több cég élheti túl ezt az évet

Több cég élheti túl ezt az évet 

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban. Kevesebb céget is számoltak fel, úgy tűnik lassan konszolidálódik a magyar cégvilág.
Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord

Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord 

Hat százalékkal növekedett az új cégek száma Magyarországon, ezzel szeptember végéig már több mint 19 ezer új vállalkozás kezdte meg működését. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 18 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, ezért a működő cégek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.
Tizenegyezer céggel megint kevesebb

Tizenegyezer céggel megint kevesebb 

Idén július 1-től szeptember 30 - ig 11 306 cég került ki véglegesen a gazdaságból, ezzel újabb rekordot írhatunk fel 2016-hoz, mivel a korábbi évek hasonló időszakaiban még sosem került ennyi cég törlésre. Még mindig rendkívül magas a felszámolási eljárások száma, a jelek szerint a cégvezetés továbbra is veszélyes üzemnek számít.
Kevesebben buknak be, de akik igen, azok gyorsan

Kevesebben buknak be, de akik igen, azok gyorsan 

Egyre kevesebb cég felszámolására kerül sor, de egyre gyorsul a hatósági eljárás. Ugyanakkor minden évben vállalkozások ezrei tűnnek el nyomtalanul, adósságokat és hitelezőket hagyva maguk után.
Júliusban nem szeret vállalkozni a magyar

Júliusban nem szeret vállalkozni a magyar 

Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt 2016 júliusa a cégalapítások szempontjából. 1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
Kockázatos ágazatok: vendéglátás, építőipar

Kockázatos ágazatok: vendéglátás, építőipar 

A kényszertörlések száma több mint harminc, a felszámolásoké közel húsz százalékkal esett vissza, derül ki a Bisnode első félévet záró elemzéséből. A csődeljárások továbbra sem gyakoriak Magyarországon, tavaly egész évben mindössze 63 ilyen eljárás indult.

Most már aggasztó a bizalom hiánya 

Áprilisban újra beindult a cégbíróság, új cégtörlési rekordot beállítva. Szakemberek szerint a magyar cégvilág tisztulása egyáltalán nem baj, viszont most már aggasztó, hogy mennyire alacsony az induló cégek száma, mennyire padlón van a vállalkozói bizalom.

Júliustól egyszerűbb lesz az élet 

Mindenki számára kedvező jogszabályt fogadott el a napokban az Országgyűlés, mely júliustól könnyebbé teheti mind a magánszemélyek, mind pedig a társaságok adminisztratív teendőit.

Regisztráció a kamaráknál? Nem jó ötlet 

Az Adótanácsadók Egyesülete nem támogatja a cégregisztráció áthelyezésének ötletét, szerintük sokkal inkább vezetne a bürokrácia csökkentéséhez, ha a vállalkozások számára kötelező kamarai nyilvántartást és az ehhez kapcsolódó regisztrációs díjat eltörölnék.

Cégregisztráció a kamaráknál: a kormánynak tetszik 

Megfontolásra érdemesnek tartja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a felvetést, hogy a cégregisztráció a területi kamarákhoz kerüljön át a jelenleg illetékes cégbíróságtól, de előbb egyeztetni akarnak a kérdésről.

A cégregisztrációt is akarja a kamara 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezi a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Talán több lehet a cég amelyik működik is 

Több éves csökkenést követően megtorpanni látszik a működő cégek számának visszaesése - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből, habár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Kifut a kényszertörlési hullám 

Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon. Ez a kisebbik jó hír; a nagyobb az, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott, vagyis a válság és a kormány szigorú intézkedései sikerrel konszolidálták a cégvilágot.

Még mindig százezer cég van veszélyben 

Közel százezer kft. adós még a törzstőke megemelésével a március 15-i határidőig. Ezek a cégek sokak kockáztatnak, mivel a Cégbíróság komoly pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik elmulasztják teljesíteni ezt a kötelezettséget.

Több ezer céget sodorhat el a tőkeemelés 

Több ezer kft. szűnhet meg a március 15-éig esedékes kötelező törzstőkeemelés miatt. A két éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel ugyanis összhangba kell(ene) hozni a cégek létesítő okiratait.

Még gyorsabban fogynak majd a magyar cégek 

Idén október elején alig több mint 530 ezer cég működött hazánkban, ami 2 százalékkal kevesebb, mint 2014 tizedik hónapjának legelején. Az alacsonyabb szám nem gond, ha tisztább cégszerkezet jön létre - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

Lassított a cégbíróság 

Októberben is sok gazdasági társaság szűnt meg Magyarországon, és a magas megszűnési ráta a jövő év közepéig még biztosan kitart. Mindez egy határozott tisztulási folyamat része, amelynek keretében a hatóságok egyre aktívabban lépnek föl a cégvilágot torzító tetszhalott vállalkozásokkal szemben. A folyamat a jelek szerint hamarosan lezárul, így a jövő év második felében csökkenhet a mutató.

A cégek negyede eltűnt tavaly 

A közép-európai országok közül nálunk a legmagasabb a cégmegszűnések száma, az aktív vállalkozások negyede eltűnt tavaly, ezt a magas számot ugyan a cégalapítások valamennyire kiegyenlítik, de még így is zsugorodott a cégvilág.

Még több cég szűnik meg, de ez nem baj 

Pont egy éve minden egyes negyedévben megdől Magyarországon a negyedéves cégmegszűnési rekord. Idén az első három hónapban 12 618 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ez már 36 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Az utolsó 12 hónapban 44 477 vállalkozás szűnt meg, ami 23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 36 243-hoz képest.

Nem lesz roham a cégbíróságokon 

Nem számíthatunk rohamra a cégbíróságokon a március 15-i cégmódosítási határidő miatt, ugyanakkor elképzelhető némi „torlódás” az ügyintézésben. A megváltozott szabályok miatt nem csitul a cégtörlési cunami.

Két hete van a bétéknek, vagy jön a bírság 

A betéti társaságok és közkereseti társaságok 2015. március 15-e után az új Polgári Törvénykönyv szerint kötelesek működni, az erről szóló társasági határozatot a cégbírósághoz is be kell nyújtani legkésőbb március 15-ig.

Vészesen közeleg a cégmódosítás határideje!  

Már csak alig több mint két hét áll rendelkezésére a betéti és a közkereseti társaságoknak, hogy létesítő okiratukat összhangba hozzák az új Polgári Törvénykönyvvel. A törvényben megszabott határidő 2015. március 15.

Idén újabb cégtörlési rekordra készülhetünk 

Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik és idén újabb cégtörlési rekordra számíthatunk.

Sorra szűnnek meg a magyar cégek 

Néhány évvel ezelőtt még a rendületlenül gyarapodó cégszám volt jellemző a magyar gazdaságra. Ez a trend azonban 2014-ben megfordult a vállalkozások száma csökkenésnek indult, és ez a folyamat idén sem áll meg.

Egyre többen dobják be a törülközőt 

Tavaly Magyarországon 6587 cég szűnt meg az építőiparban, több, mint bármikor korábban. Az utolsó két negyedévben különösen sok céget törölt a cégbíróság, és várható, hogy 2015 sem lesz rózsás az ágazat szempontjából. Egyre többen vélik úgy, hogy idén megtorpan a két éve tartó építőipari növekedés, ami eddig sem ért le a mikro- és kisvállalkozások szintjére.

Negyvenezer cég kerülhet padlóra idén 

2014 februárja óta tartósan háromezer fölött van a havonta megszűnő cégek száma, októberben pedig meghaladta a négyezret is. Az év egészében több mint negyvenezer cégtörlésre lehet számítani, ami 20 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest.

Már nem az építőipar a mumus 

Egyre csökken a magyar vállalkozások száma, a cégbedőlések és a kényszertörlések következtében. A legkockázatosabb iparágnak most már nem az építőipar, hanem a vendéglátás számít. A cégek fizetési fegyelme viszont javult.

Kényszertörlés? Mikor kerülhet erre sor? 

Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket.

Nagy a gond a magyar cégvilágban 

Nagy a gond a cégek megszüntetése és a csődvédelem területén. Hiába állnak rendelkezésre a követésre érdemes nyugat-európai vagy éppen szomszédos példák, Magyarországon elvétve találkozunk eredményes csődeljárással.

Szabira ment a bíróság? Kevesebb céget töröltek 

Utoljára 2013 szeptemberében szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban. Az adat feletti örömöt beárnyékolja, hogy júliusban minden korábbit meghaladó számban törölt cégeket a cégbíróság.

Mészárlás az építőiparban 

Júliusban egyetlen hónap alatt 815 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. A törlések nagy száma annak eredménye, hogy a cégbíróság sikeresen rövidítette le a bejegyzések és a közzététel között eltelő időt. Ettől függetlenül a megszűnések száma magas a szektorban, de a kilátások javulnak.

Alultőkésítettség: megúszható a kényszertörlés 

A magyar kkv-k többsége és sok nagyvállalat szembesült az elmúlt időszakban azzal, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben a tulajdonosok kevésbé tudták saját tőkéből fedezni a vállalkozásuk működését, ezért megnőtt a hitel aránya a tőkéhez képest.

Már a kocsma sem biztos üzlet 

Már nem igaz az a mondás, hogy kocsmát nyitni biztos üzlet, legalábbis ez olvasható ki a statisztikákból. A vendéglátásban naponta 8 cég ellen indul kényszertörlési eljárás, ezzel a szektor alulmúlta a sokáig negatív csúcstartó építőipart.

Milliós bírságokkal játszanak a feledékeny cégek 

A hazai vállalkozások jelentős részénél továbbra is alapvető hiányosságok vannak a kötelezően bejelentendő, közhiteles adatbázisokban tárolt céges adatokban. A hiányzó adatok miatt különböző szankciókkal és jelentős pénzbírsággal sújthatják a cégeket, illetve adott esetben a vezető tisztségviselőt is.

Ezért megy csődbe egy vállalkozás 

Egy cég vezetése rendkívül kockázatos feladat, amit a statisztikák is alátámasztanak. Egy felmérés szerint az induló cégek negyede nem éri el az egy éves kort, az ötödik születésnapját pedig csak a vállalkozások fele ünnepelheti meg.

Negyvenezer cég tűnhet el a süllyesztőben 

Februárban 3662 cég szűnt meg Magyarországon, ez minden idők második legrosszabb havi adata. Idén akár 40 ezer céget is törölhet a cégbíróság, hiszen az év első két hónapjában 39 százalékkal több cég szűnt meg, mint a negatív rekordot hozó 2013 ugyanezen időszakában.

Ez az év is brutális lehet az építőiparban 

Nem romlott, de nem is javult az építőipari statisztika tavaly januárhoz képest az első hónapban; egy évvel ezelőtt 425, idén 426 cég szűnt meg egyetlen hónap alatt. A törölt cégek száma az idei évben mégis újabb rekordot dönthet.

Kevesebb lett a cég: erre még nem volt példa 

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul kevesebb cég is alakult, így év végére csökkent a vállalkozások száma hazánkban. Erre még nem volt példa az ezredforduló óta.

Dőlt a pénz októberben  

Októberben a vállalkozások számára újra meghirdették a Magyar Nemzeti Bank nagy sikerű növekedési hitelprogramját. Közben Brüsszel pénzcsapjai is újra kinyíltak: a pályázatok körüli korábbi szabálytalanságok miatt leállított utalások újra megindultak.

Megbízható a partnere? Egyszerűen megtudhatja! 

Elektronikus közokiratként is lekérdezhető a cégkivonat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium online céginformációs rendszeréből, így ezért nem kell már cégbíróságra menni

Október végéig 27 ezer vállalkozást alapítottak 

Kismértékben visszaesett a cégalapítási kedv idén az elmúlt évihez képest: az év első tíz hónapjában 26 722 társas vállalkozás kezdte el a tevékenységét, ami 5,5 százalékkal, csaknem 1600-zal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Újra elkezdtek beborulni a cégek 

Az utóbbi időben csökkenések indult, októberben mégis minden korábbi rekordot megdöntött a cégmegszűnések száma – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az egy hónapon belül törölt cégek mennyisége eddig mindössze kétszer haladta meg háromezret, most viszont 4131 cég jutott erre a sorsra. Megugrott az új cégek alapítása is.

Ennyi céget még sosem ért el a vég 

Minden idők negyedik legrosszabb negyedévének bizonyult a magyar vállalkozások számára az elmúlt három hónap. A harmadik negyedévben 8511 cég szűnt meg Magyarországon, ez 32 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest.

Módosulhat a cégek beszámolóinak letétbe helyezése 

Módosulhat a cégek beszámolóinak letétbe helyezése, az erről szóló jogszabály tervezete a kormány honlapján jelent meg. A tervezet szerint amennyiben egy társaság beszámolójában szereplő cégadatok nem egyeznek meg a cégbírósági adatokkal, a beszámoló nem tehető közzé, ellenben ha a társaság a hibás beszámolóját utóbb – kijavításra – visszavonja, akkor a rossz és a jó beszámoló is megtekinthető lesz a céginformációban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Gazdaság

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo