Negyvenezer cég tűnhet el a süllyesztőben

Februárban 3662 cég szűnt meg Magyarországon, ez minden idők második legrosszabb havi adata. Idén akár 40 ezer céget is törölhet a cégbíróság, hiszen az év első két hónapjában 39 százalékkal több cég szűnt meg, mint a negatív rekordot hozó 2013 ugyanezen időszakában.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Idén a második hónapban 3662 céget törölt a cégbíróság. Ez az eredmény – a rövid hónapot a munkanapokkal korrigálva – megegyezik az eddig mért legnagyobb felszámolást hozó 2013. októberi értékkel. A helyzet komolyságát jelzi, hogy arra is csupán négyszer volt korábban példa, hogy a hónapon belüli megszűnések száma meghaladja a háromezret. (Ezért is kell mindig alaposan ellenőrizni a befogadott számlákat!)

„Az első két hónap fejleményei megerősítik azt a várakozásunkat, hogy 2014-ben akár 40 ezer cég is megszűnhet Magyarországon, a működő cégek száma pedig 580 ezerre csökkenhet” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint több negatív hatás együttes eredménye látható az adatokban.

2012-ben soha nem látott felszámolási hullám söpört végig a gazdaságon: az ekkor indult eljárások mostanában zárulnak le, és döntő többségükben az érintett cégek törlésével végződnek. Ezzel párhuzamosan felfutóban van a szigorodó jogszabályok következtében induló önkéntes végelszámolások száma, illetve a tavaly óta gyors ütemben emelkedő kényszertörlések lezárása is. Ennek a hatóságok által kezdeményezett egyszerűsített eljárásnak ugyanis lényegesen kisebb az átfutási ideje, mint a hitelezők által indított felszámolásoké. (Az adóhivatal is csúcsra járt tavaly.)

„A frissen induló kényszertörlések száma havi 2200 és 2500 között stabilizálódni látszik. Ezeknek az eljárásoknak jelentős része azonban felszámolásba fordul, így a megszűnéshez vezető eljárások között a felszámolásnak továbbra is döntő szerep jut – értékel Tóth Tamás. – Az induló kényszertörlési eljárások hosszú távon is magasan fogják tartani a cégtörlések számát, ám ez összességében még mindig kevés a cégstruktúra megtisztításához.”

Kevesebb lett a cég: erre még nem volt példa
Tavaly több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul kevesebb cég is alakult, így év végére csökkent a vállalkozások száma hazánkban. Erre még nem volt példa az ezredforduló óta.
„A kényszertörlések nagy arányban fordulnak át felszámolásba, ennek eredményeként most februárban „csak” 221 cég szűnt meg közvetlenül kényszertörlési eljárás eredményeként” – mutat rá a tendencia okaira az Opten igazgatója. A 2200-2500 induló kényszertörlés ezekben a hónapokban 1200-1500 felszámolással és 700-800 tulajdonosok által kezdeményezett végelszámolással párosul, ami azt jelenti, hogy a törölt cégek száma egy év múlva stabilan meghaladhatja a havi 4000-et.

Mindezt a cégalapítási kedv látványos visszaesése kíséri – hívja fel a figyelmet az Opten igazgatója. Februárban 2772 céget alapítottak Magyarországon, szinte pontosan ugyanannyit, mint egy hónappal korábban. Mindkét érték beleillik a 2012 közepe óta tapasztalható stagnáló trendbe. A megszűnő és az alapított cégek összevetése tehát a működő cégek számának visszaesését vetíti előre. „Összességében a cégek számának csökkenése tisztító jelleggel hat a gazdaságra, de sajnos igazi áttörés még nem született. A közel 600 ezer vállalkozást számláló cégvilág normalizálódása ilyen ütemben évtizedekig is eltarthat. A sűrűn változó jogszabályok miatt persze biztosak lehetünk benne, hogy a tendencia egy-két éven belül többször is változik majd” – mondja Tóth Tamás.

A cégalapítások visszaesésének és a törlések magas arányának eredőjeként éves szinten magas, de csökkenő cégfluktuáció várható. Ezt mutatja az Opten Cégfluktuációs Indexének (Opten – CFI) várható alakulása, ami az adott időszakon belül megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégekéhez.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo