Kényszertörlés? Mikor kerülhet erre sor?

Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket.

Kép: SXC

A kényszertörlési eljárás a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul. (Még mindig minden ötödik magyarra jut egy cég, rettenetesen elaprózódott a cégstruktúra, ami egyenesen a versenyképességünket fenyegeti.)

A cégbíróság kényszertörlési eljárás megindítását rendeli el, amennyiben: a céget megszűntnek nyilvánítja; a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be, és törlése iránt kérelmet nem terjesztett elő; a cég a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre; vagy a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, és végelszámolási eljárás lefolytatásának nincs helye – figyelmeztet szakértői cikkében együttműködő partnerünk, az Adó Online.

Fő szabályként a kényszertörlési eljárás alá került cég gazdasági üzletszerű tevékenységet nem végezhet. A cég képviselője a kényszertörlési eljárás alatt a hitelezői érdekek figyelembevételével járhat el, a kényszertörlés kezdő időpontjától a cég vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot – a Cégtörvényben foglalt kivételektől eltekintve – nem tehet. Tekintve, hogy az eljárás célja a társaság visszafordíthatatlan megszüntetése, a cégbíróság sem kérelemre, sem hivatalból – fő szabályként – nem dönthet a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről. Az eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság a Cégközlönyben közzéteszi. A kényszertörlés kezdő időpontja a közzététel napja.

A kényszertörlés befejezése

A közzétételt követően megszerzett információk alapján a cégbíróság a kényszertörlési eljárás menetéről eltérően határoz:

a) Amennyiben a cégbíróság azt állapítja meg, hogy a céggel szemben követelés bejelentésére nem került sor, valamint a cég vagyonával kapcsolatos információ nem érkezett, a cégbíróság a céget törli a cégjegyzékből.

Alultőkésítettség: megúszható a kényszertörlés
A magyar kkv-k többsége és sok nagyvállalat szembesült az elmúlt időszakban azzal, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben a tulajdonosok kevésbé tudták saját tőkéből fedezni a vállalkozásuk működését, ezért megnőtt a hitel aránya a tőkéhez képest.
b) Amennyiben a céggel szemben követelés bejelentésére került sor, azonban a bejelentés, illetve a vagyonfelmérés adatai alapján a cég vagyontalan, vagy a vagyona előreláthatóan nem fedezi a várható felszámolási költségeket, a cégbíróság a céget törli a cégjegyzékből, és rendelkezik az eltiltásról.

c) Amennyiben a céggel szemben követelés bejelentésére került sor, és bejelentés vagy a vagyonfelmérés adatai alapján a cégbíróság megállapítja, hogy a cég vagyona előreláthatóan fedezi a várható felszámolási költségeket, vagy a cég vagyona valószínűsíthetően fedezetelvonó ügylet miatt jelentősen csökkent, illetve fedezetelvonó ügylet miatt nincs vagyona, akkor a cégbíróság a kényszertörlési eljárást megszünteti, és kezdeményezi a cég ellen felszámolási eljárás megindítását.

d) Ha a céggel szemben követelés bejelentésére nem került sor, azonban a cég fellelhető vagyonnal rendelkezik, a cégbíróság a céget törli a cégjegyzékből, és rendelkezik a vagyonnak a tagok közötti felosztásáról.

e) A cégbíróság a bejelentésre és a vagyonfelmérés adataira tekintet nélkül megszünteti a kényszertörlési eljárást, és kezdeményezi a cég ellen felszámolási eljárás megindítását, ha a cég bírósági peres vagy nem peres eljárásban félként vesz részt, feltéve, hogy az eljárás a kényszertörlés elrendelését megelőzően indult.

A tulajdonos dönthet

Mint azt korábban megírtuk, a cégbíróság döntésének milyensége a kivezetés fajtájáról alapvetően meghatározza a cég további létét, működését. A végelszámolást saját elhatározásából kezdeményező tulajdonos ugyanis az eljárás ideje alatt is folytathatja fizetőképes gazdasági tevékenységét, lezárhatja az eljárást, és dönthet a továbbműködésről is. Amennyiben viszont a cég nem tudja valamennyi vele szembeni követelését a vagyonából kielégíteni, akkor a cégbíróság felszámolást kezdeményez. Korábban a kijelölt végelszámoló – sikertelenség esetén is – csak három év eltelte után kezdeményezhette a felszámolást (bár a végelszámolások mintegy kétharmada végül felszámolásba megy át). Sokan visszaéltek ezzel a lehetőséggel, és időközben eltüntették a vagyont, kiürítették a céget, a hitelezők pedig futhattak a pénzük után.

Kényszertörlési eljárás alatt a cég viszont már nem folytathat gazdasági tevékenységet, nem hozhat az eljárással ellentétes döntéseket, és az eljárás mindenképpen a cég törlésével zárul. A kényszertörlési eljárás gyorsabb és lényegesen „hatékonyabb” a korábbi kényszer-végelszámolási formánál, mivel a kényszertörlés során nem szerepel hitelezői igény nyilvántartásba vétele, azt a bíróság nem kutatja.

Ha fizetni kéne, de nincs miből
A mai gazdasági helyzetben bárkivel megeshet, hogy valamit nem tud határidőre kifizetni. A megoldáshoz viszont fontos, hogy ne várjuk, hogy maguktól rendeződnek a dolgok! Szakértőnk, Vuray György segít, mit tegyünk, ha a NAV-nak, egy szállítónak vagy a banknak tartozunk.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo