élelmiszeripar cikkek


Finomat és táplálót 420 forintból?

Finomat és táplálót 420 forintból? 

Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) címmel hirdetett versenyt közétkeztető cégeknek az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal (NÉBIH). A kétfordulós vetélkedőre kétfős csapatok nevezését várják. A cél, hogy bebizonyítsák, kis odafigyeléssel – nettó 420 Forintból is lehet – tápláló és finom ebédet készíteni nagyüzemi körülmények között.
Kelendőek a magyar termékek Észtországban

Kelendőek a magyar termékek Észtországban 

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 11 magyar vállalkozás – a HITA mellett tíz cég személyesen, egy vállalkozás katalóguson keresztül - vesz részt az immáron 15. alkalommal megrendezett Tallinn FoodFair 2013 Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon.
Áfacsökkentés nélkül nem lehet harcolni a feketegazdaság ellen

Áfacsökkentés nélkül nem lehet harcolni a feketegazdaság ellen 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra kéri az Országgyűlést, hogy a 2014-es adótörvényekről szóló döntésekor vegye figyelembe a mező- és élelmiszergazdaság szereplőinek az élelmiszerek, azon belül is első körben a húsok és hústermékek áfájának érdemi csökkentésére vonatkozó kérését.
Végre valami, amiben jól állunk!

Végre valami, amiben jól állunk!  

Magyarország a 28. helyen áll az élelmezésbiztonsági globális ranglistán. Az élelmiszerek minősége és biztonsága terén a régiós országok közül hazánk érte el a legjobb helyezést.
Élelmiszermultik segítsége kell a tengerek megmentéséhez

Élelmiszermultik segítsége kell a tengerek megmentéséhez 

A tenger élelmezőnk: egymilliárd ember fehérjeforrása, javarészt a fejlődő országokban. Az élelmiszermultiknak nemcsak érdekükben áll, de kötelességük is, hogy megállítsák a tengerek szennyezésének, savasodásának és a biológiai sokszínűség csökkenésének folyamatát. Amíg nem késő. Egyre közeledik a visszafordíthatatlan változás pillanata, figyelmeztetnek a szakértők.
Áfacsökkentés nélkül bajban lesz a magyar húsipar

Áfacsökkentés nélkül bajban lesz a magyar húsipar 

A húsipari szakmai szervezetek szerint a sertés- és a baromfihús, valamint az ezekből készült hústermékek általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése nélkül a hús- és baromfiipar termelése nem növelhető, sőt talpon maradása is kétséges.
Biofesztiválon a magyar termékek

Biofesztiválon a magyar termékek 

Magyarország a díszvendége a lengyelországi Lodzban megrendezett Natura Food Nemzetközi Hagyományos- és Bioélelmiszer Vásárnak. A magyar termékek mellett az érdeklődőket néptáncokkal is szórakoztatja a magyar delegáció.
Pénzükhöz juthatnak a pápai húsosok

Pénzükhöz juthatnak a pápai húsosok 

Megjelent a Pápai Hús 1913 Kft. élőállat-beszállítók támogatásáról szóló rendelet. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 400 millió forintos forrást biztosít a követeléssel rendelkezők részére.
Húszmilliárdos üzlet a vadászat

Húszmilliárdos üzlet a vadászat 

A magyar vadászati ágazatnak éves szinten több mint 20 milliárd forint a bevétele, az ország területén mintegy 1400 vadászatra jogosult társaság gazdálkodik, a vadászterületek átlagos nagysága több mint 6 és fél ezer hektár.
Nem tűnik el gyorsan a Pepsi-üvegekből a rákkeltő anyag

Nem tűnik el gyorsan a Pepsi-üvegekből a rákkeltő anyag 

2012 márciusában a Coca Cola és a Pepsi egyaránt bejelentette, hogy kivonják palackjaikból azt az anyagot, melyet rákkelőnek ítéltek a szakemberek és a kaliforniai jog. Másfél évvel később azonban egy vizsgálat tíz Pepsi-üvegből tízben továbbra is megtalálta a kifogásolt kemikáliát.

Magyarország az Arany Ősz sztárja 

Magyarország kiemelt vendége a szerdán megnyílt Arany Ősz - 2013 oroszországi élelmiszeripari kiállításnak. A magyar pálinkát és a magyar konyhát Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő is kipróbálta.

Már érkeznek a pályázatok a hungarikumokra 

Már csaknem száz pályázat érkezett a Hungarikum Bizottság által kiírt és hétfőn megjelent pályázatokra: a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének támogatására. A hónap végéig összesen 145 millió forintra lehet pályázni.

Áfacsökkentést kérnek a tojásra is 

A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.

A KGST után Ázsia éléskamrája lehetünk 

Noha keleten mindig is sokra becsülték a magyar élelmiszereket, a rendszerváltás után nem sikerült bővíteni ezt a hagyományosan kedvező relációt export tekintetében. A következő években még ennél is nagyobb lehetőség kínálkozik a magyar élelmiszeripar számára.

Évtizedes hátrányba hoznak minket a különadók 

A hazai élelmiszeripart az elmúlt három évben egyre növekvő mértékben terhelték a különféle extraadók. Összesen több mint 50 milliárd forintos többletköltséget okoztak az élelmiszeriparnak a különadók.

Az Orbán-kormány kiütötte a chipspiacot 

A két évvel ezelőtt bevezetett népegészségügyi termékadó, közismertebb nevén chipsadó a sóspálcikák, chips-ek, mogyorók és egyéb sós nassolnivalók piacát drasztikusan csökkentette. A fogyasztás visszaesése a mai napi tart, de jelentős egészségügyi javulás ennek köszönhetően nem tapasztalható - véli a Hazai Snackgyártók Érdekegyeztető Fóruma.

Vége lesz a "balatoni" hekknek 

A Magyarországon haltermelésből származó évi 20 ezer tonnányi hal mennyiségének fokozatosan 30 ezer tonnára növelése a feladat, amihez várhatóan az EU támogatásával is számolni lehet.

Pluszpénzt kapnak a Pápai Hús beszállítói 

Az európai uniós támogatási lehetőségek keretében csekély összegű támogatást nyújtanak azoknak az előállat beszállítóknak, amelyeknek lejárt és elismert követeléseik vannak a Pápai Hús 1913. Kft.-vel szemben. A beszállítóknak a cég felé fennálló követeléseikről nem kell lemondaniuk.

Pénzüket várják a pápai húsosok 

Mintegy hetven gazda demonstrált a Pápai Hús 1913 Kft. székhelyénél hétfőn, többek között azt követelve, hogy az ajánlott 70 százalék helyett teljes egészében kapják meg járandóságukat szeptember 30-ig, s erre az önkormányzat vállaljon készfizető kezességet.

Válságból sikertörténet a csokibizniszben 

Hat éven keresztül a Heineken Magyarország trade marketingmenedzsere, majd a 2009-es leépítési hullám őt is elérte. Majdnem egy év eredménytelen álláskeresés után Mészáros Gábor döntött: saját vállalkozást alapít. Mindent feltett a csokoládéüzletre, a ChocoMe pedig mára igazi sikersztori. A Piac&Profit a Díj a sikeres vállalkozásért első kkv nyertesével beszélgetett.

A siker titka a bátorság és napi 16 óra munka! 

Komoly bátorság és elhivatottság kell ma egy vállalkozás elindításához – mondja Mészáros Gábor. A chocoMe Kft. alapítója a Nemzetgazdasági Minisztérium által első alkalommal odaítélt a Hónap kis- és középvállalkozása cím megnyerése után nyilatkozott a Piac & Profitnak.

Szójapárizsi és harcsazalai: új receptek kkv húsfeldolgozóknak 

Elsősorban a kis és közepes élelmiszer-feldolgozóknak dolgoztak ki az egészséges táplálkozást szolgáló élelmiszerrecepteket az Országos Húsipari Kutatóintézetben.

Fontos hívószó a fogyasztónak az egészség 

A lakosság átalakuló fogyasztási szerkezetében egyre erősödik az a tendencia, mely szerint az egészséges és egészségesnek gondolt termékekre és szolgáltatásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartások.

Áfacsökkentést kérnek a tejesek 

A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatását - többek között a költségek emelkedéséből adódó áremelkedést - az általános forgalmi adó (áfa) mérséklésével lehetne ellensúlyozni a Tej Terméktanács szerint.

Van kereslet a magyar gombára 

Csaknem 900 millió forintos beruházással tovább bővítette ócsai gyárának termelőkapacitását a gombatermesztéssel foglalkozó Bio-Fungi Kft. A bővítéssel a cég termelőkapacitása 50 százalékkal, a dolgozók létszáma harminccal nőtt.

Vadhúsfeldolgozó üzemet épít a Fiwi-Hűt Kft. Tatán 

A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat épít a Fiwi-Hűt Kft., a beruházás lehetővé teszi, hogy a jelenlegi harmincfős létszámot duplájára bővítsék.

Túl sok a cukor, túl kevés a gyümölcs a joghurtokban 

Amellett, hogy finom, segít az emésztésben, élőflórát és probiotikumokat tartalmaz, védi a bélbaktériumokat, egyszóval egészséges – gondolják sokan a gyümölcsjoghurtról. Tényleg így van?

Európai viszonylatban is élvonalbeli beruházás Bábolnán 

Európa legkorszerűbb tojóhibrid-keltetőjét építi fel a Bábolna TETRA Kft. Uraiújfaluban. A kft. mintegy 2 milliárd forint értékű beruházásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a Darányi Ignác Terv keretében 40 százalékos - több mint 769 millió forint - támogatást nyújtott.

Olcsóbban adnák a Zalai Baromfifeldolgozót 

Mintegy 600 millió forint vételárért ismét meghirdetik a pacsai Zalai Baromfifeldolgozót, mert az első körben, 720 millió forint értékben nyilvánosan meghirdetett felhívásra egyetlen pályázat sem érkezett.

Négyszázmilliós támogatás a sertéshús-feldolgozóknak 

A kormányzati sertésstratégia végrehajtása keretében vissza nem térítendő, csekély összegű (de minimis) támogatást nyújt a szaktárca a sertéshús feldolgozásának és húskészítmények gyártásának technológiai fejlesztéséhez.

Az átlagnál is rosszabb helyzetben a húsipar 

Komoly gondokkal küzd a magyar húsipar, ezen belül elsősorban a sertéságazat, amely az átlagosnál rosszabb kockázati minősítéssel rendelkezik hitelbiztosítási szempontból.

Védelem alatt a pápai húsüzem 

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús 1913 Kft.-t és a Pápa-Ser Sertéstenyésztő- és hízlaló Kft.-t, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A két társaságra az jogszabály alapján a csődtörvény 65-67. paragrafusát kell alkalmazni.

Nem lehet citromos sör a citromos sör 

Ezentúl nevében is meg kell különböztetni a sörtől azokat a termékeket, amelyekhez az érlelést, szűrést követően annak ízét, illatát, színét, jellegét megváltoztató bármilyen anyagot hozzáadnak, és ezáltal lényegében egy új terméket hoznak létre. Nevük akkor tartalmazhatja a „sör” kifejezést, ha a gyártó a fogyasztó számára egyértelművé teszi, hogy a sör csupán a készítmény egyik alkotóeleme. Így lehet majd például: sörkeveréket, sörmixet, vagy sörtartalmú italt árulni.

Tagadja a Nestlé, hogy gyógynövényt privatizálna 

Egy non-profit aktivista szervezet követeli, hogy a Nestlé ne sajátítsa ki a kerti katicavirág, illetve fekete kömény néven is ismert virágot azzal, hogy szabadalmakat jegyeztet be rá világszerte. A svájci élelmiszer-ipari multi közleményben tagadta, hogy ilyet tenne, mondván ”csak” a növényből kinyerhető anyag egyik molekuláját védetik le az élelmiszer-allergiák orvoslása érdekében...

Módosulhatnak az uniós élelmiszer-biztonsági szabályok 

Brüsszel intézkedéscsomagot javasol Európa agrár- és élelmiszer-ipari láncának korszerűsítése érdekében. A javaslata külön figyelmet fordít az intézkedések kisvállalkozásokra, amelyek mentességet kapnak a szabályozás legköltségesebb és legtöbb terhet jelentő elemeinek hatálya alól.

Mehet a kartell, tehetetlen a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen a szakmaközi törvény tavalyi elfogadása óta.

A kutyának sem kell a kapuvári húsüzem 

Egyetlen pályázat sem érkezett a péntek déli beadási határidőig a kapuvári húsgyárat egykor üzemeltető két társaság vagyonára. Az önkormányzat beindítaná a nagy múltú húsüzemet, de nincs rá pénze, a térség termelői pedig közben sorra építik le kapacitásaikat.

Lóhúsbotrány: száz fasírtból öt nyerít 

Száz húskészítményből ötben találtak lóhúst a Magyarországon végzett uniós vizsgálatban. A franciák még rosszabbul jártak: ott minden tizedik készítményből kimutatható a lóhús.

Adalékmentes lisztet gyártana a Sikér Zrt. 

Hosszú távon is stabil minőségű, adalékmentes liszt gyártási technológiáján dolgozik a Sikér Malomipari Zrt. egy több mint 400 millió forintos európai uniós projekt keretében. A kutatás eredménye forradalmian új őrlési technológia lehet.

Az élelmiszeriparban is igényelhető bérkompenzáció – Részletek itt! 

Az élelmiszergyártással foglalkozó vállalkozások is pályázhatnak a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emeléséből adódó többletterhekhez igénybe vehető foglalkoztatási támogatásra.

Díjazták a legjobb mezőgazdasági termékeket 

Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért, valamint a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat, az elismerést a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. három terméke - a Protocell, az Amino-Koktél termékcsalád és a Hydro-gel -, valamint a Vet-Nutrition-Consulting Kft. Gold Naturalis TX kiegészítő takarmánya érdemelte ki.

Újabb sokkot okozhat a belvíz az élelmiszerárakban 

Az országban több mint kétszázezer hektárt borít árvíz, amely késlelteti a tavaszi munkálatok megkezdését. Szakértők szerint, ha nem lesz kegyes az időjárás, idén is emelkedni fognak a mezőgazdasági termékek árai, akár egy, a tavalyihoz hasonló ársokkot okozhat.

Figyelem! Kiegészült a hungarikum védjegyre kiírt pályázat 

Kiegészült a hungarikum tanúsító védjegy grafikai megjelenésének kidolgozására a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által kiírt pályázat. A módosítás nem érinti a pályázat lényegét, az eddig benyújtott pályázatok érvényesek.

Illegális zöldséges szállított a hipermarketbe 

Egy illegális zöldségfeldolgozó-telepet találtak a pénzügyőrök és a hatósági állatorvosok Csongrád megyében, ahol az alkalmazottak többségét is "feketén" foglalkoztatták – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kevesebb magyar bárány az olasz asztalokon 

Az idén mintegy 20 százalékkal kevesebb húsvéti bárányt szállítottak külföldre Magyarországról a korábbi évekhez viszonyítva. A válság ugyanis az olasz fogyasztókat sem kímélte, míg itthon a magas takarmányárak miatt esett vissza a tenyésztés.

A magyar dió a legjobb a világon! 

A magyar diónak párja nincs a világon! A beltartalmi értéke ugyanis magasabb, érése koraibb, mint a világ vezető fajtáinak. Ezért is indokolt, hogy megelőzzük a diófákra is veszélyes stressz betegségeket. Az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Diótanácskozásán többek között kiderült, tavaly három új kórokozó ütötte föl fejét a magyar dióültetvényekben.

Hét tonna vegyszeres gersli ment a levesbe 

Meghaladta az egészségügyi határértéket a hántolt árpán a növényvédőszer, ezért az élelmiszerbiztonsági ellenőrök több mint hét tonnányi nem biztonságos terméket foglaltak le.

Áfacsökkentés: kéne de nem lesz? 

Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó, 27 százalékos áfakulcs mérséklését kérik a kormánytól a termelők, feldolgozók, a kereskedők, közgazdászok, akik szerint így csökkenhetne a feketegazdaság és nőhetne a fogyasztás is. Orbán Viktor viszont éppen ezzel ellenkezőleg nyilatkozott, egy újabb, 30 százalék fölötti áfakulcs bevezetését lebegtetve meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo