Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Újratöltik a dinnyekartellt – Enyhítik a versenyjogot
Enyhítene a magyar versenyjogi szabályokon a mezőgazdasági termékeknél egy hétfőn benyújtott módosító indítvány, amely szerint nem minősülne kartellnek, ha a versenykorlátozó magatartás horizontális jellegű, abban szakmaközi szervezet, ágazati érdekképviselet vesz részt, és egyik versenyző piaci szereplő sem kerülhet előnybe általa a másik kárára.
Már az IMF is sötétebbnek látja a jövőt
Egyelőre nem mozgatja meg a piacokat különösebben az IMF által kiadott Költségvetési Monitor, amelyben a szervezet jelentősen rontotta mind a világ, mind magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzéseit. A befektetőket inkább a végre elinduló ESM rendszer illetve a kezdődő gyorsjelentési szezon érdekli.
Az ösztönzők sem csodaszerek
A foglalkoztatás bővülése elképzelhetetlen gazdasági növekedés nélkül - jelentették ki egybehangzóan a kormány, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képviselői a hétfői budapesti fórumon, amelyet az MGYOSZ rendezett. A foglalkoztatás növekedéséhez hozzájárulnak a befogadó munkaerőpiac felé tett lépések is.
Kisvállalkozásként is terheli az innovációs járulék!
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvény változásával szélesedett azon cégek köre, akik kötelesek fizetni az alaphoz befolyó járulékot.
Megtört a lendület, bezuhant az ingatlanpiac
Az idei év leggyengébb hónapját mutatja a szeptemberi forgalom, amely látványosan törte meg az elmúlt 3 éves átlag felett teljesítő 2012. évi havi adatsort. Az alig 6 500 tranzakció nemcsak a tavalyi azonos hónapnál kevesebb 17%-kal, de az igen gyenge tavalyi átlag alatt is 12%-kal teljesített.
Nagy a tolongás az e-útdíj tenderen
Eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (e-útdíj) hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljáráson. S, ez a szám még tovább nőhet, hiszen a vonatkozó hirdetmény tartalmának pontosítása miatt az eredeti jelentkezési határidő október 10-ére módosult.
Bíztató nyarat zártak a hazai hotelek
A belföldivendég-éjszakák számának növekedési üteme (+6,0) idén először augusztusban haladta meg a külföldiekét (+4,5%), amelyben elsősorban a SZÉP-kártya felhasználás bővülése játszott szerepet. A szállodai vendégforgalom 12 százalékkal élénkült, főként a négycsillagos házak jó szereplésének köszönhetően. A kereskedelmi szálláshelyek árbevétele folyó áron 12 százalékkal nőtt - a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Felépülőben a budapesti irodapiac
A piaci hangulatot továbbra is a környező európai gazdaságok, főként Magyarország bizonytalansága határozza meg az irodapiacon a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó vállalat legfrissebb irodapiaci adatai szerint.
Figyelem webshopok! Most lehet csatlakozni a kedvezményekhez!
2012-ben ismét megrendezésre kerül a DotcommerceDay, azaz az Internetes Vásárlás Napja mozgalom. November 8-án több száz e-kereskedő várja a látogatókat speciális, csak ezen a napon érvényes kedvezménnyel. A kereskedők szabadon csatlakozhatnak.
Jön a részletes áfa bevallás!
Részletesebb adatszolgáltatási kötelezettség és bővebb adattartalom – ez vár a magyarországi cégekre jövő év elejétől áfabevallásuk során.
Külföldön terjeszkedik a Laurel
Magyarországon visszatartják fejlesztéseiket a vállalatok, ezért kinőtte hazai piacát és külföldön terjeszkedik tovább a kereskedelmi informatikában tevékenykedő Laurel Cégcsoport – jelentette be a XXIV. Vezérigazgató Találkozó informatikai kerekasztal beszélgetésén a társaság ügyvezetője.
Gyorsjelentés előtti szélcsend a piacokon
Van egy kis aggodalom a piacon. Holnap indul az amerikai gyorsjelentési szezon. Ugyan az elemzők többsége növekvő eredményeket vár összességében, de az indulás valószínűleg nem lesz túl fényes, hiszen az Alcoa esetében a profit jelentősen visszaeshetett az elmúlt negyedévben - emelték ki az Erste elemzői reggeli kitekintőjükben.
Tovább csökkenhet a magyar alapkamat
Tovább gyorsulhatott, de valószínűleg tetőzött is az infláció szeptemberben Magyarországon - vélekedtek a csütörtöki adatismertetetés előtt összeállított első prognózisaikban a felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzők. Álláspontjuk szerint ettől függetlenül a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa újabb kamatvágásról dönthet.
Török telekommunikációs beruházás indulhat
Aláíráshoz közeli állapotban van egy 250-300 millió eurós török telekommunikációs beruházás szerződése, illetve tárgyalások kezdődnek a világ második legnagyobb üveggyártó cégének magyarországi befektetéséről - közölte a Török-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Világsikert ért el egy magyar tejesdoboz
Egy magyar cég, a KSW Latte Kft. tejesdobozainak csomagolása bronz elismerésben részesült a csomagolásdizájn egyetlen világméretű versenyén, a Pentawards díjkiosztón. Az ünnepélyes díjátadásra csütörtök este Párizsban, az Intercontinental Le Grand luxushotel dísztermében került sor.
Újra drágulnak az üzemanyagok
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 4-6 forint, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak 8-án, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 435, a gázolajé 438 forint lehet október 10-én, szerdán.
A kreativitás mint üzleti lehetőség
Finnország, Hollandia, Nagy-Britannia, Magyarország. Az első három ország már elismert a design-gondolkodás terén, utóbbi is ebbe a sorba szeretne beállni. Az Új Széchenyi Terv megfogalmazza, hogy hazánkat a térség kreatív központjává kell tenni. Ehhez minden alapunk megvan: jó szakemberek, kreatív gondolkodás és motiváló sikertörténetek. Erre jó példák a Magyar Formatervezési Díjjal elismert alkotások és a Design Management Díjjal kitüntetett szervezet is. Az őket bemutató kiállítás az Iparművészeti Múzeumban december másodikáig látogatható.
Fenntarthatósági befektetési modellekre lenne szükség
Sok márkatulajdonos törekszik arra, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos befektetéseinek megtérülésén javítson.Ez azt sugallja, hogy az erre a területre vonatkozó stratégiák kidolgozása esedékessé vált.
Öko-repülők: biokerozin, te drága!
A bioetanolra vonatkozó új uniós szabályok 5 %-ra csökkentik az agrártermények arányát az üzemanyagkeverékben. A légitársaságok közben egyre több bioüzemanyagot vennének, ha lenne mit.
Fenntarthatatlan az olajra épülő orosz gazdasági modell
Fenntarthatósága végső határaihoz közelít a nyersolaj exportra épülő orosz gazdasági növekedési modell - állapították meg csütörtöki helyzetértékelésükben felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzők.
Így teremthetnénk húszezer munkahelyet
Francois Hollande, Franciaország elnöke bejelentette, hogy a szén-dioxid kvóták árveréséből származó bevételeket teljes egészében a francia lakások energetikai felújítására fogják fordítani. A kispénzű családok felújítási terveit segíti az, hogy a támogatás részben vissza nem térítendő, részben pedig kedvezményes hitel. A magyar kormány még mindig nem jelentette be, hogy a kvótabevételeket hogyan fogja felhasználni, pedig az építőipar jövője és számos munkahely függhet a hosszútávon tervezhető lakossági felújítási forrásoktól.
Fehérgalléros optimizmus a munkaerőpiacon
Bár világszerte általános a pesszimizmus a munkaerőpiaci kilátásokat tekintve, a Gallup felmérése szerint a fehérgalléros munkát végző férfiak mégis kissé optimistábban látják esélyeiket, mint kékgalléros társaik, illetve kolléganőik.
Klímaváltozás: 100 millió halott, jelentős gazdasági károk
A következő 18 évben 100 millió emberéletet követelhet a klímaváltozás, derül ki abból a jelentésből, melyet 20 fejlődő ország kormánya rendelt meg. A globális GDP 3,2 százaléka is az éghajlatváltozás áldozatává válhat 2030-ra.
Nem könnyű visszatérni a kismamáknak a munkába
A munkájukba visszatérni kívánó hölgyeknek nem csupán azt fontos pontosan tudni, hogyan szerencsés megfogalmazni magát a szándékot, hanem célszerű lenne előzetesen tájékozódniuk a munkaerőpiac és a munkáltató cég életében bekövetkezett változásokról. Eddigi tapasztalataink alapján a kölcsönzött alkalmazottak a fenti kérdésekkel előbb és könnyebben kopogtatnak a kölcsönző cég ajtaján, hiszen egy ilyen helyzetben a kölcsönző cégek semleges, mégis eredményesen közreműködő, mindkét fél érdekeit képviselő szereplők.
Már a cégek is érzik a klímaváltozást
Egyre több cég gondolja úgy, hogy a klímaváltozás fenyegetést jelent az üzlet számára. A Szén-dioxid-kibocsátás Közzétételi Projekt (CDP) jelentése szerint a vállalatok tisztában vannak a kockázattal, de nem tesznek eleget annak érdekében, hogy csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat.
Egymillió dollárra pályázhatnak magyar kutatók
A CBRE bejelentette, hogy egymillió dolláros alapot hozott létre a kereskedelmi ingatlanpiac előremutató fenntarthatósági kutatásainak és innovációinak támogatására. Magyar pályázatok jelentkezését is várja a világ vezető ingatlan-tanácsadója.
Kisvállalatok csúcstámadása marketinggel
Október 4-én harmadik alkalommal került megrendezésre KKV Marketing Expo, melyen mintegy 1200-an voltak jelen. Magyarország legnagyobb kisvállalati marketing szakmai eseményének központi témája idén az új vevők szerzésének új, hatékony módszere volt.
Valami történt augusztusban
Az ipari termelés augusztusban 2,6 százalékkal nőtt júliushoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint. Éves összevetésben a megtisztított index 1,4 százalékos növekedést mutatott.
Nem a pesszimizmus, a vállalkozás a trendi
A mostani fiatalok számára óriási lehetőségeket kínálhat a változó világ, mégis hazánk fiataljainak nagy részében megtalálható a tipikus pesszimizmus. Pedig vegyük végre észre: kezd trendivé válni tudatos, proaktív fiatalnak lenni és start-up céget alapítani!
Tulajdonképpen semmi különös nem történt
Ugyan sok a beszéd mind a politikusok, mind a jegybankárok, mind az IMF részéről, de a piac mintha mindezzel nem törődne. Csinálja a maga dolgát. Végignézve a vezető indexeken, semmi különös nem történik. Le a 20 napos mozgóátlagra, majd fel onnan.
Engedett a kormány: „levegőhöz” juthat a dohányipar
A korábban tervezettnél kevésbé növelné a dohánytermékek jövedéki adóját a parlament költségvetési bizottsága, de az emelést nem két, hanem egy lépésben hajtanák végre az idén december elsején. Az iparági érdekképviseletek szerint így könnyebb helyzetbe kerülnek a gyártók.
Cafeteria buktatók: kerüljük el a büntetést!
Amit az adójogszabály előír, a hatóság azt kéri rajtunk számon. Nem többet, nem kevesebbet, nem előbb, nem később, annyit és akkor valljunk és fizessünk, amennyit és amikor kell. Szakértőnk, P. Király Ágnes az Szja tv. 71.§ alapján haladva veszi sorra a tudnivalókat.
Több százmilliós támogatás fogászati turizmusra
Összesen 39 fogászati vállalkozás nyert el egyenként 10 és 30 millió forint közötti támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által a múlt év végén meghirdetett pályázaton.
Megújulók - Kellene még ezermilliárd forintnyi befektetés
Bár elsőre nem nyilvánvaló, de számottevő távolság van a projektek, innovációk gazdái és az üzleti befektetők között, ezért – a tapasztalatok szerint - sok esetben el sem indul, vagy ha igen, hamar megfeneklik a párbeszéd. Ezt az űrt próbálja áthidalni a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) – mondta megnyitójában Bödőcs Róbert, az Üzletfejlesztési Főosztály vezetője a Befektetés a Megújuló energiában Magyarországon 2012-13 című üzleti találkozón és konferencián a HITA központjában. Az eseményen kiemelt hazai zöld energia projektek és innovációk gazdái, potenciális befektetők és üzleti körök személyesen találkoztak, és mutatkoztak be.
Sötétebbnek látjuk a jövőt
A harmadik negyedévben újra csökkent a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexének, s vele együtt a Vásárlási Hajlandóság és a Fogyasztói Várakozások Indexének értéke is. Minden második honfitársunk a munkanélküliek számának növekedésére, valamint a fogyasztói árak emelkedésére számít az elkövetkező egy évben.
Egymilliárd felhasználó a Facebookon
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója a saját Facebook profilján jelentette be, hogy a közösségi oldal havi aktív felhasználóinak száma meghaladta az 1 milliárd főt.
Elismerések a Ricohnak az Oracle Excellence Awards díjkiosztón
A Ricoh Europe kettő Oracle Excellence Awards díjat is nyert idén: az Eco-Enterprise Innovation Award díjat (melyet üzleti partnere az Infosys is megkapott) valamint a 2012 Chief Sustainability Officer Award díjat. Utóbbit Ian Winham, a Ricoh Europe informatikai és gazdasági vezetője nyerte el. .
Felvásárlási célpontok a magyar gépipari cégek
A többi iparágnál kevésbé viselte meg a globális válság a magyar gépipart, és a szektor talpra állása is rövidebb ideig tartott. A pozitív tendenciának köszönhetően a következő 3-5 évben több meghatározó hazai cég kerülhet külföldi befektetők látókörébe és részlegesen vagy teljesen külföldi tulajdonba – állítja az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmánya.
IMF: ki beszélt itt megszorításokról?
Folynak az egyeztetések a nemzetközi pénzügyi intézmények és Magyarország között a hazánknak nyújtandó hitelkeretről. A kommunikációval a sajtóban megjelenő nyilatkozatok alapján azonban lehet némi baj. Egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy a magyar delegáció az október közepi IMF közgyűlésen egyeztet majd a kérdésről partnereivel.
Milliárdokba kerülhet a hanyagság
Éves szinten tízmilliárd forint kárt is okozhat a hazai vállalkozásoknál az a hanyagság, amely a megszerzett minőségbiztosítási tanúsítvány be nem tartásából keletkezik. Az ISO 9000 fórumon megjelent szakértők szerint az előírt rendnek informatikai eszközökkel kellene érvényt szerezni.
Már fejlesztik a magyar járatoptimalizáló szoftvert
Fejlesztési szakaszába lépett az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében támogatott 620 millió forintos összköltségű SziMeTour háromdimenziós járatoptimalizáló eszköz megvalósítása. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMeTour Kft. szakemberei által kidolgozott rendszer az e-közlekedés területén hozhat előremutató eredményeket.
Még százmilliárdos megszorítást vár tőlünk az IMF
Szépen araszolgatunk felfelé a 20 napos mozgóátlagokon. Közben pedig végre elkezdtek a jó hírek is csordogálni. Jobbak lettek mind az amerikai, mind az európai beszerzési menedzser indexek.
Élelmiszermaffia Magyarországon – Bekeményít a VM
Ki fogjuk takarítani a magyar piacról azokat a cégeket, amelyek hamisított vagy nem megfelelő eredet-megjelölésű terméket hoznak forgalomba - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A nagybani piacok augusztusban indult ellenőrzései során sok gyanús cég neve merült fel, s ezért kimondható, hogy maffiaszerű hálózat működik a magyar élelmiszeriparban.
Adni jó! Így lehet pénzhez jutni a neten
Az internet lett a forrásgyűjtés új arénája: ötletgazdák és start up cégek versenyeznek a hétköznapi kisbefektetők pénzéért. Idehaza még gyerekcipőben jár a modell.
Továbbra is jöhetnek az uniós agrárpénzek
A dolgok jelenlegi állása szerint minden remény megvan arra, hogy 2014. január 1-je után is folytatható lesz az unió Közös Agrárpolitikája (KAP) - jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dijat nyert az ODOO-ház
A 18 nemzetközi résztvevővel megrendezett madridi Solar Decathlon Europe versenyen az összesített rangsorban a hatodik helyet szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetem fiataljaiból álló csapat saját tervezésű szolárházukkal, az ODOO-házzal. Az ODOO-csapat a régióból elsőként vehetett részt az energiahatékonyságot és zöldtechnológiát népszerűsítő megmérettetésen, és három kategóriában is díjat nyert. Az összesített versenyben a francia Rhones-Alpes csapat végzett az élen Canopea nevű házával.
A megértés a kiégés ellenszere
Állandóan fáradt? Nem találja a harmóniát? Nem érdeklik a kihívások? Esetleg túlságosan cinikussá vált? Ezek mind lehetnek a kiégés szindróma tünetei. Ahhoz, hogy tehessünk ellene, fontos, hogy megértsük, mi történik.
Vizsgálják a bankközi kamatlábat
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indít a budapesti bankközi kamatláb, a Bubor meghatározásával kapcsolatban; a vizsgálat néhány hónapot vehet igénybe Binder Istvánnak az intézmény szóvivőjének a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott nyilatkozata szerint.