Milliárdokba kerülhet a hanyagság

Éves szinten tízmilliárd forint kárt is okozhat a hazai vállalkozásoknál az a hanyagság, amely a megszerzett minőségbiztosítási tanúsítvány be nem tartásából keletkezik. Az ISO 9000 fórumon megjelent szakértők szerint az előírt rendnek informatikai eszközökkel kellene érvényt szerezni.

Megalapozott becslések szerint tízmilliárd forintos kárt okoz az ország gazdaságának évente az a jelentős különbség, ami hazánkban a megszerzett ISO minősítés és a napi munkavégzés gyakorlata között tátong − hívta fel a figyelmet az ISO 9000 fórum apropóján az LLP Dynamics hazai vezetője. Czermák András elmondta, bár a minősített cégek aránya alapján az európai élmezőnyhöz tartozunk, a tényleges folyamatok, szállítási stabilitás, kiszámíthatóság és minőség szempontjából igencsak hátul kullogunk.

Csak a papír a fontos

A vállalkozásoknál ma a legjellemzőbb cél csupán az, hogy papíron teljesítsék az ISO bevezetést, a dolgozók gondolkodását már nem igazítják az új elvárásokhoz − számoltak be tapasztalataikról a szakértők. Ezek után az egyes emberek visszatérnek az addig alkalmazott, akár évtizedes gyakorlathoz, ami gyorsan távolítja a céget a vágyott új metodikától. Sajnos az ISO 9000-es tanúsítvánnyal rendelkező hazai cégek legalább 60 százalékánál ez a helyzet.

Ha egy magyar cég nem a tanúsítványa szerint dolgozik, előbb-utóbb biztosan bekövetkezik az a hiba, amely már nemcsak kárt okoz, de a kényes nyugati ügyfelet is elűzi – mutat rá a vezető. Köztudott ugyanakkor, mégsem használják ki a cégek, hogy a folyamatok és a szabványok állandó érvényesítését az informatikai rendszerben is kódolni lehet. Bár a vállalkozások elsősorban nem a minőségbiztosítás miatt vásárolják vállalatirányítási szoftvereiket, azokat be lehet állítani ennek a feladatnak az ellátására is – hangoztatja Czermák András.

Digitalizált, magasabb szintű rend

Sok vezető saját erőből törekszik a helyzet javítására például gyakoribb ellenőrzésekkel, de erre a dolgozók leginkább kettős beszéddel, adminisztrációs látszattevékenységgel válaszolnak. Az ellenállás mindaddig erősödik, amíg be nem következik a katasztrófa. Ezzel szemben az informatikával szabályozott munkafolyamatok észrevétlenül szivárognak be a mindennapokba.

A digitalizált, számítógéppel követett és adminisztrált folyamatok minden lépésnél megkövetelik a vonatkozó sztenderdek betartását, és a munkafázisok semmilyen módon nem térhetnek el a követelményektől. Emellett természetesen az alkalmazott vállalatirányítási rendszer ellátja eredeti funkcióját is, nyilvántartja egyebek mellett a könyvelést, a raktárat, az adót, a beszállítókat, a számlákat, az ügyféladatbázist, amely már önmagában is magasabb szintű rendet eredményez.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo