Egymillió dollárra pályázhatnak magyar kutatók

A CBRE bejelentette, hogy egymillió dolláros alapot hozott létre a kereskedelmi ingatlanpiac előremutató fenntarthatósági kutatásainak és innovációinak támogatására. Magyar pályázatok jelentkezését is várja a világ vezető ingatlan-tanácsadója.

A CBRE már most is várja a pályázatokat olyan kutatásokra, amelyek célja az iparág kritikus környezetvédelmi kihívásainak megoldása. Az RGRC (Real Green Research Challenge) által támogatott pályázatok között termelékenységet javító tanulmányok, nagyarányú előrejelző modellek, energiahatékonysági technológiák, adatmenedzsment-programok és diagnosztikai eszközök is helyet kapnak.

A következő négy évben a CBRE akár egymillió dollárral támogat fenntartható megoldásokra vonatkozó, független egyetemi kutatásokat, a nyertes pályázók 250 ezer dollárt is kaphatnak alapkutatásokra és megvalósításokra. Az első sikeres pályázatok 2013-ban indulhatnak, a pénzügyi támogatás mellett az RGRC projektek hozzáférhetnek a CBRE globális adatbázisához és erőforrásaihoz, hogy az ötletek piacképessé válhassanak.

„Azt látjuk, hogy egyre nagyobb a piaci tudatosság a kereskedelmi épületek környezetre gyakorolt hatását illetően.” – nyilatkozta Bob Sulentic, a CBRE elnöke. „Ez a trend új gondolkodásra és fenntartható kutatásokra inspirál. Mindazonáltal sok jó ötlettel bíró ember nem rendelkezik finanszírozási támogatással, a valós idejű piaci adatokkal, nem lát bele az építési folyamatokba, nem rendelkezik a bérbeadottsági mutatókkal, illetve azzal a menedzsment-támogatással, amit csak egy olyan globális cég, mint a CBRE nyújthat. Programunk segíti az innovációkat azzal, hogy az ötleteket összekapcsolja a finanszírozással, amihez a CBRE páratlan információs tárháza és emberi erőforrása társul.”

„A kereskedelmi épületek jelentős környezeti hatással bírnak mind a jelen, mind a jövő generációi számára. Azonban a kutatások és innovációk jelentősen csökkenthetik ezeket a hatásokat, ezért is támogatjuk CBRE erőfeszítéseit és üdvözöljük elkötelezettségét, hogy rendelkezésre bocsátja erőforrásait a pozitív környezeti változások eléréséhez.” – nyilatkozta Mark Kenber, a Climate Group vezérigazgatója.

A pályázatok értékelésére a CBRE belső és külső szakértőket és véleményvezéreket kért fel. Az elbíráló bizottságban egyetemek, nem kormányzati intézmények és az iparág képviselői egyaránt helyet kaptak.

A RGRC program további részletei, a pályázatok értékelési szempontjai, feltételei megtalálhatók a www.cbre.com/rgrc oldalon.

A pályázatok leadási határideje 2012. december 31.

Középpontban az ökoinnováció
Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó Európa 2020 stratégia megvalósításában alapvető szerepet kap az ökoinnováció. Az új cselekvési terv, az EcoAP a környezeti terhelés csökkentését szolgáló innovációt ösztönzi, valamint áthidalja az innováció és a piac között lévő szakadékot. A környezetbarát technológiák üzleti előnnyel járnak és várhatóan új munkahelyeket teremtenek. Az EcoAP, az Innovatív Unió program kiemelt kezdeményezése keretében tett kötelezettségvállalások egyike. A környezetbarát technológiák helyett a tágabb értelmű ökoinnováció felé fordulva összpontosít a konkrét szűk keresztmetszetekre, a kihívásokra és a környezetvédelmi célkitűzések innováció révén történő megvalósítási lehetőségeire.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo