Piac & marketing cikkek

A hirdetési piacot is átrajzolja a járvány - kik nyerhetnek vele?
A tavaly még szárnyaló magyarországi hirdetési piac szereplői a koronavírus-járvány miatt idén komoly visszaeséssel néznek szembe - derül ki a kelet- és közép-európai reklámpiacok folyamatait összefoglaló kiadvány, a CANnual Report 2020-as kötetéből.

Nagy ütést kapott a szórakoztatóipar – interjú Fülöp Zoltánnal
Sok rendezvényszervező vállalkozás nem fog felállni a járványhelyzetből – mondta a Piac & Profitnak adott interjúban Fülöp Zoltán, a több rendezvényt – köztük a Sziget és a Volt Fesztivált, a Balaton Soundot – összefogó Sziget Zrt. egyik fesztiváligazgatója, aki egyben az Akvárium Klubot is üzemeltető cég egyik tulajdonosa. A Sziget Zrt. bankhitellel próbálja áthidalni az idei évi veszteségeit.

Hogyan lehet vásárolni a járvány kellős közepén?
A múlt héten életbe lépet a 19 órás boltzár az élelmiszerboltok, plázákban működő üzletek, hipermarketek esetében. Milyen intézkedéseket vezettek be az egyes boltok, webáruházak az utóbbi időben? Több helyen mától lépnek életbe az új szabályok. Körkép a járványügyi intézkedésekről.

Idén még a Black Friday is más lesz
A naptár és a hivatalos számolgatás szerint november 27-én lenne a Black Friday napja. Viszont előreláthatóan folytatódik majd az a magyar Black Friday hagyomány, mely alapján lesznek webáruházak, akik a naptárban előbbre lapozva csapnak bele ezzel a címkével az akciózásba - írja friss elemzésében a Blokkk.com.

Segítség az ágazatnak: új magyar turisztikai startup indult
Az Everguest célja, hogy népszerűsítsék az országunk figyelemreméltó területeit, szállodáit és éttermeit a potenciális vendégek körében. A belföldi és külföldi közönségre egyaránt fókuszáló stratégia a magyar GDP, a szolgáltatásaik külföldre terjesztése pedig az export bevételek növeléséhez járulhat hozzá.

Hogyan tökéletesíthetjük az otthoni munkavégzést?
Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen a Magyarországon korábban csak korlátozottan népszerű otthoni munkavégzés hirtelen általánossá vált. A veszélyhelyzetben munkavállalók százezreinek kellett hozzászokniuk az új munkarendhez. De hogyan lehet a legtöbbet kihozni a home office-ból? Útmutató.

Hamis mosószer, ruha, parfüm - mérlegen a NAV fogásai
Augusztusig majd 2 milliárd forint értékben mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár cipőt, 11 ezer doboznál is több parfümöt, csaknem 9 ezer liter mosószert, és sok más hamis terméket vontak ki a piacról.

Így mentenék meg a fővárosi turisztikai cégeket Karácsonyék
A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból - írja a Népszava.

Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe - mit csináltak másképp a nyertesek?
Hogyan állhatnak talpra a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt követően? És vajon milyen kommunikációs eszközöket kell bevetnünk ahhoz, hogy akár karantén idején is versenyképesek maradhassunk? A szakember szerint a kulcsszó a stabil online jelenlét.

E-kereskedelem: ezek a szektorok bővülhetnek még
Az e-kereskedelmi szektor a koronavírus-járvány kereskedelemre gyakorolt hatásai miatt rakétaszerű növekedésre kapcsolt, éves szinten akár 25 százalékkal növekedhet a hazai online piac. Nemcsak a járvánnyal közvetlenül összefüggő piacok, mint az FMCG, vagy a műszaki cikkek online piaca erősödhet, de egyes prognózisok szerint a pharma, az építőipar, és a B2B szektor jelentős digitalizációjára is számítani lehet. Számos vállalkozás most indít webáruházat, vagy fejleszti webshopját: az ideális e-kereskedelmi szoftver kiválasztását a LogiNet most megjelent ingyenes e-bookja segíti.
Hazai cégvezetők mondták el, mit várnak a következő 6 hónapban
Míg áprilisban százból csupán négy cég vezetője várt javulást a következő fél évben, addig most már minden második vállalat optimistán tekint a jövőbe. Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig hosszú távon megmarad a home office lehetősége – derül ki a Profession.hu friss, 750 hazánkban működő cég helyzetét vizsgáló felmérésének adataiból.
Miként alakítja át a vállalati kommunikációt a járvány?
A kommunikáció nem csak a járvány alatt kiemelkedően fontos, de a járvány lecsengése után is kulcsfontosságú marad. Ben Petter, a Grayling 11 közép-kelet-európai irodáját felügyelő igazgatója összefoglalta a 2007–2008 utáni évek pénzügyi válságból szerzett tapasztalatai alapján, milyen változásokra számíthatunk a vállalati kommunikációt illetően Közép- és Kelet-Európában.
Fellendítette az online rendeléseket a járvány
A GKI Digital mérései szerint a koronavírus okozta járványhelyzet miatt március közepe és április vége között több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, így az aktív online vásárló felnőtt lakosság száma elérte a 3,35 millió főt. De nem csak a digitális világhoz köthető vállalatok tudtak nőni a vírusválság idején.
Egy szezonális biznisz újrakezdési stratégiája
Hiába indult el a szabadtéri koncertek szezonja, az ebben az üzletágban tevékenykedő cégek idei bevételeit nagyrészt elvitte a vírus. A hatályos rendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, arról viszont nem szól a fáma, hogy mi lesz augusztus 16-tól. Pálffy Andrással, a Budapest Park alapítójával, stratégiai és innovációs vezetőjével beszélgettünk a vállalkozás túlélési stratégiájáról.
Hogyan kezeljék a cégek a folyamatos változás kihívását?
A digitalizáció korszakában a globális pandémiák és váratlan fordulatok komoly kihívások elé állítják a cégeket: mára a változás vált az új normává. A Roland Berger ezért újfajta alkalmazkodási stratégiát javasol: a 3P keretrendszer elősegíti az alkalmazkodó vállalatok létrehozását és a változtatások folyamatos bevezetését. A stratégiát a természettudomány és a természet megfigyelésének tanulságai inspirálták.
Így hatott a koronavírus a hazai e-kereskedelemre
A hazai webáruházak 73 százaléka könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben - derül ki a Shoprenter legutóbbi, 13. alkalommal elkészített kutatásából.
Most már soha többé nem megyünk vissza az irodába dolgozni?
Sok cégnél bevált a koronavírus miatt bevezetett távmunka, ezért több vállalkozás kezdte ezt kihasználva csökkenteni költségeit. Már most tapasztalható, hogy visszaesett az irodák iránti kereslet, főként Budapest belvárosában. Feljövőben vannak azonban a külső kerületek és vidéki városok olcsóbb irodái, valamint az alkalmanként bérelhető helyiségek.
Zárul a kiskapu - időt nyerhetnek a webshopok
Fél éves halasztást javasol az elektronikus kereskedelmi áfa jogszabálymódosító csomag bevezetésére az Európai Bizottság. Ez alapján az új szabályozás 2021. január 1. helyett csak 2021. július 1-jétől lesz hatályos annak érdekében, hogy a tagállamoknak és a webshopoknak elég idejük legyen a felkészülésre. A halasztási javaslatot még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is el kell fogadnia, ami várhatóan csak formalitás lesz. Ezzel az Amerikából vagy Kínából rendelt termékek esetében sem lehet megúszni a vámot és az áfát.
Kiszivárgó adatok, kártyáról leemelt összegek - ezektől tartanak a magyarok
A mobilbanki alkalmazást a magyar internetezők 43 százaléka használja, 31 százalék pedig legalább hetente egyszer belép. A fiatalok körében jóval népszerűbb ez a digitális megoldás, 40 százalékuk lép be erre a felületre hetente - derül ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készült kutatásából. Azonban többen még mindig tartanak az elektronikus bankolástól: tartja magát az az elképzelés, hogy a farzsebekben tárolt érintéses fizetésre alkalmas bankkártyáról a tulajdonos tudta nélkül lehet pénzt leszedni, illetve a megkérdezettek több mint felének a mobiltelefonos fizetéssel is vannak fenntartásai.
Ez hiányzott leginkább a magyaroknak a karantén alatt
A GfK Hungária több mint 2 700 háztartásban végzett online kutatást a COVID-19 vírus hatásáról. A kutatás legfontosabb megállapítása alapján elmondható, hogy a vásárlók próbálták elkerülni a zsúfoltságot, az emberekkel való érintkezést és jóval ritkábban jártak vásárolni, viszont 1-1 alkalommal sokkal nagyobb értékben és többet vásároltak – az átlagos kosárméret közel harmadával nőtt.
Mérlegen a munkáltatók: hogyan kezelték a járványt?
A munkavállalók szerint a magyar munkaadók többsége a jogszabályok betartásán túl emberségesen és a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva hozta meg a koronavírus járvány hatására szükségessé vált vállalati döntéseket. A Talk-a-bot és a Linking 2020 áprilisában végzett közös online felmérése azt célozta meg, hogyan élték meg a hazai munkavállalók az egyes munkahelyeken meghozott válságintézkedéseket. A kutatás emellett kimutatta, hogy a munkavállalói bizonytalanság és a munkahelyek biztonsága miatti emóciók nagyban kezelhetőek lennének a vállalti belső kommunikáció fejlesztésével.
Óriási inkubátorház-fejlesztés indul Debrecenben
Elérte legmagasabb pontját a kétmilliárd forintos beruházással a helyi innovációs tudományos technológiai Parkban épülő termelő és logisztikai inkubátorház: szerdán Barcsa Lajos, a város gazdaságért felelős alpolgármester, és Herdon István, a beruházó Xanga cégcsoport vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épületen.
Veszélyhelyzet után - milyen segítségekkel élhetnek a kiskereskedők?
Az idén májustól újra bevezetett kiskereskedelmi különadó és a boltok jelentős részére március közepétől május közepéig vonatkozó nyitvatartási korlátozás számos kiskereskedőt hátrányosan érintettek. Vannak azonban olyan állami támogatások, adózási és pénzügyi kedvezmények, amelyeket e szektorban is lehet alkalmazni. A Deloitte ezek közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, amelyekből több a veszélyhelyzet után is elérhető marad.
Újból útra kelnek a kínai turisták
Több mint 100 millió kínai kelt útra az ötnapos május elsejei ünnep alatt, ami a belföldi turizmus iránti igény első komoly próbája volt azóta, hogy elkezdték feloldani a Covid-19 miatt bevezetett korlátozásokat. A Fidelity International szakemberei azt vizsgálják, vajon megindul a fellendülés, vagy a fogyasztók egy darabig még óvatosan élnek az új szabadsággal?
Hány rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét?
A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet – állapítja meg az Open céginformációs szolgáltató.
Az olimpiát is elhalaszthatják - frissítve
A japán miniszterelnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fejével tárgyalt telefonon.
Koronavírus: jócskán megemelik az érintésmentes fizetések értékhatárát
A járvány lassítását szolgálja ez is a Pénzügyminisztérium által kiadott közleménye szerint.
Hogyan lehet reklámozni a koronavírus idején?
A fogyasztóknak, a hirdetőknek és a hirdetést közzétevőnek is ajánlásokat fogalmazott meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Komoly büntetést kapott az RTL Klub
Új eljárásban, közel tizenkét millió forintra bírságolta a szolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Soha nem osztottak még ki ennyi jogdíjat
A közös hazai jogkezelő 9,3 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között.
Hogyan léphetne ki a nemzetközi piacra a magyar szolgáltató szektor?
A magyarországi kis- és közepes vállalkozások a szolgáltatásokon keresztül tudnának kilépni az exportpiacra. Ehhez azonban technológiai fejlesztésre és innovációra volna szükségük, hiszen a digitalizáció hatására a szolgáltatások piaca a jövőben várhatóan markánsan kettéválik: a magas hozzáadott értéket képviselő, jól jövedelmezőre és a hagyományosabb, de alacsonyabb jövedelmezőségű szolgáltatásokra. A kettő közötti teret várhatóan programok és robotok töltik majd be, de a két véglet kiegészítheti, illetve erősítheti egymást.
350 millió forintra bírságolták a Magyar Telekomot
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) büntetése azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.
A Google és az EU is moratóriumot hirdet az arcfelismerő rendszerekre
Moratóriumot vezetne be az EU az arcfelismerő rendszerek nyilvános használatára, de a Google is támogatja a technológia ideiglenes halasztását. Közben egy aprócska start-up cég, a Clearview AI egy három milliárd képet tartalmazó gigantikus méretű adatbázist épített fel arcfelismerő rendszeréhez.
Egy városnyi munkahelyet hoztak a külföldi cégek Magyarországra
Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, mint 2009-ben - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Időpontot cserélhet a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound
Már a standokon a megújult Piac & Profit következő száma.
Ellenszélben haladnak
Már a standokon a megújult Piac & Profit következő száma.
Kiosztották a Marketing Diamond Awards díjakat
A Kreatív Vonalak Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2019-ben”, a Móricz Zsigmond Színház pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. A sikeresen elbírált pályázatok gyémántokkal gazdagodnak, amelyekkel egyenes út vezet a Diamond Listre a beküldő ügynökségek, marketingaktív vállalkozások számára.
Jogsértést követhetnek el a hazai webshopok – milliós bírság lehet a vége
Nehezen tudnak megfelelni a jogszabályoknak, gyakran milliós büntetéseket kockáztatnak hazai online üzletek százai – hangzott el az EY konferenciáján. Egy hamarosan életbe lépő uniós direktíva további kihívás elé állíthatja az e-kereskedelmi szektor szereplőit.
2019-ben is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat
Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.
Idén is a legkiválóbb márkák közé került a Piac & Profit
Tizenötödik alkalommal ült össze a független szakemberekből álló bizottság, amely kilencedszer is érdemesnek találta a Piac & Profitot a Superbrands Business védjegyre.
Jogtalan a 10 százalékos borravaló: komoly büntetést szórt ki a GVH
Megengedhetetlen pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra a HelloPay Zrt. - mondta ki a GVH.
"Kell egy jó legenda" - hogyan csomagoljuk sztorikba a terméket?
A vevőt nem a cégek önfényezése és a puszta termékleírás érdekli, hanem az áru gyakorlati haszna és a termék, szolgáltatás, a márka avagy a cég ethosza, küldetéstudata.
Segítség egy jó projekthez – 10 szervezetet támogatott az Erste SEEDS2 programja
Tíz társadalmilag hasznos szervezet kapott testreszabott tanácsadást működési modelljének továbbfejlesztéséhez vagy egy konkrét projekt megvalósításához a nemrég zárult SEEDS2 programban. Az Erste Bank jövőre elindítja a SEEDS3-at.
Már nem jó üzlet a temetés? Egyre kevesebb cég működik a piacon
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az elmúlt négy évben a temetkezéssel foglalkozó társas vállalkozások száma folyamatosan csökken. A működő cégek számának zsugorodásával párhuzamosan a foglalkoztatotti létszám is csökkent 2018-ig. Az idei évben viszont enyhe emelkedés mutatkozott.
Mik a jó fizetett hirdetések alapelvei?
A BP Digital SEO ügynökség közel 47 hete tart csapat reggeliket marketing szakemberek, vállalkozók bevonásával. A legutóbbi alkalmon Fodor Ákos PPC specialistát, a Markestic digitális ügynökség vezetőjét látták vendégül, aki a szakmájáról és annak gyakorlati felhasználásáról mesélt. Kiderült, hogy milyen szempontok szerint dolgozik egy jó PPC szakember, és mindez milyen összeköttetésben áll a keresőoptimalizálással.
Leáldozott a budapesti lakáspiac pörgésének
Majdnem felére zuhant a fővárosi forgalom.
Tisztességtelen piaci előnyhöz juttat orosz légitársaságokat az állami támogatás
Állami kompenzációt kaphatnak az orosz légitársaságok a magasabb kerozinárak miatt. Az még kérdéses, mihez igazítják majd a kompenzáció mértékét, mikori kerozinárat vesznek alapul.
Mégsem az Airbnb vágta gajra a fővárosi albérletpiacot
Válságos állapotúnak is nevezhető a budapesti albérletpiac – állapította meg a GKI Gazdaságkutató friss tanulmánya. Mi segíthetne a helyzeten? Több önkormányzati lakás kellene? Kevesebb Airbnb? Mennyit számít a csok bevezetése és a kedvezményes lakásáfa eltörlése? Ami biztos: többet kell dolgozni egy lakás megvásárlásához, mint 10 éve.