Sufnituninggal vagy profikkal csináljunk online marketinget?

A Piac és Profit Vállalkozói kisokos elnevezésű podcast sorozatának hallgatói talán már tudják, hogy itt hiteles és fontos gazdasági információkat igyekszünk megosztani az érdeklődőkkel. Ezúttal Steindl Máté közösségi média szakértő, SocialWings tulajdonosa volt a vendégünk. A beszélgetés rövidített változata itt olvasható, ugyanakkor az interjút teljes terjedelemben is meghallgathatják.

A szakemberek szerint a vállalkozóknak a szakmájukon kívül még legalább 4 területet kell ismerniük. A piackutatást, a különböző üzleti modelleket, a vevőszerzést, és az adózási kérdéseket. Az online marketing ezek közül nyilván tud segíteni a vevőszerzésben. Van-e esetleg még határterület?

Igen ez így van, de az online marketing nem csak a vevőszerzésről szól. Persze a nap végén a legtöbb vállalkozásnak az a fő mutatószáma, hogy mekkora volt a forgalom és a profit. Az adózási kérdéseket leszámítva, a másik kettőt is lehet határterületként aposztrofálni, hiszen meghatározó, hogy az is, hogy piackutatás eredményeit és az üzleti modell bizonyos kérdéseit, hogyan használjuk fel vagy valósítjuk meg az online jelenlétben, akár kommunikációs elemekben, különböző platformok közötti jelenlét mértékében vagy a hirdetések súlyozásában. És itt jön képbe, hogy az online marketingen belül is sok területhez kell érteni, ha azokat hatékonyan akarjuk csinálni.

Ha valaki azt mondja online marketing, akkor legelőször a Facebook és Google Ads hirdetési lehetőségek jutnak eszünkbe, talán még az Instagram kampány. Egy szakembernek mi jut először eszébe?

Ez pontosan így van. Nekem a legelső gondolatom mindig az, hogy tisztázzuk az ajánlatkérővel, hogy a hatalmas összetett rendszerből, mi az, amire valójában szüksége van a cégének az aktuális fázisában. Ehhez van egy standard kérdéssorunk és csekklistánk, amiből kapunk egy átfogó képet és amihez mérten tudunk javaslatot tenni az online eszközök használatára.

Vannak ma már úgynevezett tartalomgyártási minitréningek? Ezekbe érdemes belemenni, vagy inkább forduljunk egyből szakemberhez, mert erre a területre tehetség is kell, ami nem adatik meg mindenkinek?

Induló vállalkozásnak, azért, hogy költséget csökkentsen, érdemes lehet. A felületes tudást, például a közösségi médiába való posztolás szabályait és az egyszerűbb grafikai szerkesztéshez szükséges gyorsan el lehet sajátítani, de a tartalomgyártás egy elég összetett terület. Benne van a fotózás, a videózás, a szövegírás is és ezeken belül is vannak olyan speciális területek, amiket csak évek alatt lehet megtanulni. Ha egy már jól működő és fejlődő, magát profinak mutatni akaró vállalkozásról beszélünk, akkor az előzőek miatt érdemes erre szakembert felkérni.

Véleményvezér

Újabb szereplő szállt be a KSH inflációs adatainak megkérdőjelezésébe

Újabb szereplő szállt be a KSH inflációs adatainak megkérdőjelezésébe 

Súlyos következményei lehetnek, ha komolyabb kétségek merülnek fel a magyar statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban.
Gigameglepetést hoztak a PISA-eredmények

Gigameglepetést hoztak a PISA-eredmények 

Egy olyan ország tanulói nyertek Európában, ahol még néhány évtizeddel ezelőtt a sötét kommunizmus tombolt. 
Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok

Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok 

Az egykor gyarmati sorban szenvedő oly elmaradott ázsiai országok igazán szépen felzárkóztak Európához a személyes vagyonokat tekintve.
Ismét nagyot dobott a Mentőszolgálat, 2 óra alatt érkeztek a sérülthöz, aki majdnem megfagyott

Ismét nagyot dobott a Mentőszolgálat, 2 óra alatt érkeztek a sérülthöz, aki majdnem megfagyott 

Leesett az első nagyobb decemberi hómennyiség. Nagyon vigyázzanak magukra, el ne csússzanak és el ne törjék a lábukat, mert nem biztos, hogy a mentő időben odaér. Elképesztő történet.
Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo