Friss cikkeink


Béremelést kérnek a kereskedelemben

Béremelést kérnek a kereskedelemben 

A kereskedelemben dolgozóknál a folyamatos munkaerőhiány megállítása érdekében több mint 10 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésre van szükség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint.
Magabiztosabbak lettek a magyar dolgozók

Magabiztosabbak lettek a magyar dolgozók 

A dolgozói elkötelezettség 2005 óta először csökkent az idén, a munkavállalók magabiztosabbak lettek és könnyebben váltanak, mint korábban - derült ki az Aon Hewitt Legjobb Munkahely Program kutatásából.
Mikor kell kártérítést fizetni a dolgozónak?

Mikor kell kártérítést fizetni a dolgozónak? 

A munkáltatók egyik jelentős kockázata a dolgozók által okozott károk kérdésköre, azonban fontos tisztában lennünk azzal, hogy nem minden esetben tartozik kártérítéssel a dolgozó. Az RSM Hungary szakértőjének segítségével áttekintjük a legfontosabb szabályokat.
Számokkal bizonyítjuk, hogy megéri a munkavédelem

Számokkal bizonyítjuk, hogy megéri a munkavédelem 

A munkavédelemre leginkább szükséges rosszként tekintenek a hazai munkáltatók - ez abból is látszik, hogy a cégek 80%-a nem tartja be a szabályokat. Pedig a biztonságos és egészséges munkahely anyagilag is megéri. Mindenkinek.
Egy angyal finanszírozhatja a nagy ötletet

Egy angyal finanszírozhatja a nagy ötletet 

Amennyiben a vállalkozások befektetőket szeretnének találni fejlesztéseik és projektjeik megvalósításához, különböző életszakaszaikban a kockázati tőkepiac különböző szegmenseiben kell keresgélniük – egy klasszikus tőkebefektető például nem fog ötleteket finanszírozni, ahogy a széleskörű nemzetközi piacra lépést sem egy akcelerátortól kell várni. Hogy a tőkebefektetés-kereséssel időt spóroljanak, és ne kopogtassanak feleslegesen egy-egy piaci szereplőnél, érdemes tájékozódni arról, hogy jelenleg kikkel társulhatnak. Míg a magyar piac alakulását nagyrészt a klasszikus kockázatitőke-befektetők határozzák meg, manapság az inkubátorok mellett az üzleti angyalok is egyre nagyobb szerepet kapnak a tőkepiacon.
Autót csak kölcsönbe?

Autót csak kölcsönbe? 

2030-ra az elektromos meghajtású járművek lesznek többségben a nagyvárosokban a szigorodó emissziós előírásoknak és az olcsóbbá váló technológiának köszönhetően.
Másnak bejön, nekünk nem kell

Másnak bejön, nekünk nem kell 

Gyors ütemben bővülnek a szélerőművi kapacitások, 2030-ra a világ villamosenergia-igényének egyötödét, 2050-ig pedig egyharmadát már szélerőművek biztosíthatják. Nálunk éppen ellehetetleníti ezt az energiafajtát a kormányzat.
Hogyan költöztessük haza az irodát?

Hogyan költöztessük haza az irodát? 

Az irodában minden adott a munkavégzéshez, de mi a helyzet, ha a munkahely hozzánk költözik, és távmunkában dolgozunk? Szakértők szerint célszerű lenne elválasztanunk az otthoni munkahelyünket a lakótértől, de ezt sokszor nehezíti, hogy a magyar lakások kicsik, és sok munkavállaló még mindig papíralapon végzi a munkahelyi dokumentumkezelést. A cégek is segíthetnének a dolgozóknak egy otthoni „csomag” összeállításában.
Valami beindult a magyar gazdaságban

Valami beindult a magyar gazdaságban 

A foglalkoztatás dinamikus növekedése gazdasági növekedést tükröz, így a GDP növekedése a második félévben felgyorsulhat. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése a felhasználási oldalon a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását segíti – állapították meg gazdasági elemzők.
Nem csak az újbornak örülhetnek a borászatok

Nem csak az újbornak örülhetnek a borászatok 

Negyedik éve folyamatosan bővül a szőlőborkészítéssel foglalkozó cégek összárbevétele – olvasható ki az Opten adataiból. A 2015-ös év sem tekinthető kivételnek ebből a szempontból. Ugyanakkor a hazai borkivitel még mindig nem éri el az import volumenét, és csak egy szűk, prémium termékkört ölel fel.

Változik a KATA, szigorúbb lesz a közbeszerzés 

Kilencben napra kizárhatják a folyamatból azokat a cégeket, amelyek vétenek a közbeszerzések szabályai ellen, és várhatóan jövőre módosul a kisadózók tételes adózása (KATA) is, de azt még nem tudni hogyan.

Szigorúbban fogja az EU a cégeket 

2018 májusában lép hatályba az új adatvédelmi rendelet. Talán korainak tűnik most foglalkozni vele, valójában viszont bőven van mire felkészülniük a cégeknek. Súlyosabb szankciók, több adminisztráció jön vele.

Egy hónappal többet dolgoznak a nők, mint a férfiak 

Évente átlagosan 39 nappal dolgoznak többet a nők, mint a férfiak - derült ki a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) friss jelentéséből, amely szerint Magyarországon a nők 46 perccel dolgoznak többet naponta, mint a férfiak.

Több ezer cég kaphat félmilliós büntetést 

Két hónapja maradt a kisvállalkozásoknak arra, hogy a munkavállalóiknak biztosítsák a munkavédelmi képviselőjük megválasztását, ellenkező esetben akár 500 ezer forintos büntetéssel sújthatja őket a munkavédelmi hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Fontos levelet hoz a postás a jelzáloghiteleseknek 

Több tízezer jelzáloghiteles kaphat tájékoztatót és nyilatkozatot bankjától a hiteléhez kötődő zálogjog önálló jelzálogjoggá alakításáról a közeljövőben, az ügyfeleknek nincs teendőjük, a változtatás nem jelent plusz költséget, nem változik hitelük összege, törlesztőrészlete, futamideje sem és tartozásukat is az eddigi hitelintézetüknek kell törleszteniük

A Facebookon megjelenő reklámokat is figyeli a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közösségi médián megjelenő kommunikációs tartalmakat is vizsgálni fogja, mivel a fogyasztó sokszor nem tudja eldönteni az itt megjelenő tartalomról, hogy az fizetett reklám vagy csak például egy közéleti szereplő megosztása egy termékről, illetve szolgáltatásról.

Lemondhatunk a december 24-ei bevásárlásról 

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének változtatására. Még az idén szabályozzák az ünnepnapok, a pihenőidő, a műszakrend és a bérpótlékok kérdését is.

Céggel érdemes lakást venni? 

Míg a hőskorban, ingatlanok adásvételénél, a felek jobban jártak akkor, ha az ingatlan helyett az ingatlant birtokló társaság részesedésére kötöttek szerződést, addig az évek során a jogalkotó lépésről-lépésre építette le a társaságvásárláson keresztül megvalósuló ingatlanszerzés előnyeit. Ennek ellenére az ingatlanok társaságon keresztül való megvásárlása jelenleg is több adóelőnyt tartogat, és ezek köre ráadásul jövő év januárjától bővülni is fog – összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Sokkoló adatok: nagyon beteg a bolygónk 

Hazánkban is bemutatták a világszerte ma megjelent Élő Bolygó Jelentést. A World Wildlife Found (WWF) friss kutatási adatokra támaszkodó átfogó jelentése riasztó adatokat közöl: a Földön található gerinces fajok populációi 58 százalékkal szorultak vissza, míg az édesvizekben élő fajok 81 százalékos csökkenést mutatnak az 1970-es adatokhoz képest. Mivel a drasztikus veszteség legfőbb oka az emberi tevékenység, a 25 éves WWF Magyarország a tendencia megváltoztatása érdekében a természeti erőforrásokkal való bánásmód átalakítását sürgeti.

Beindulhat az érdemi növekedés 

A GKI idén továbbra is szerény, 2 százalékos gazdasági növekedést vár. A belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt, bár szeptemberben lassan élénkülni kezdett. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében az idei jelentős beruházási visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan növekvő fogyasztás alig lassul. A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít. Októberben az IMF 2 százalékra csökkentette idei, s 2,5 százalékon hagyta a 2017. évi magyar növekedési prognózisát.

Tényleg ennyit ér egy panel? 

A panellakások iránt még mindig óriási a kereslet. Áraik több budapesti kerületben már egészen közel járnak a téglalakások négyzetméteráraihoz. Az elmúlt két év emelkedése után azonban stabilizálódni látszanak.

Rendszeressé válhat New Yorkban az árvíz 

Az emelkedő tengerszintnek és a globális felmelegedés miatt erősödő hurrikánok következményeként a metropolis lakói gyakrabban számíthatnak árvízre a város partszakaszainál.

A vállalatokkal oldaná meg a világ gondjait az ENSZ 

A 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési célok megvalósítása világszerte háromezer milliárd dollár költséggel, beruházással jár; így a hazai vállalatoknak is jó lehetőséget jelenthet, ha részt vesznek a globális problémák megoldásában.

70 milliárd van már az ingyen hitelre 

A kormány 70 milliárd forintra emelte a Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelprogramban elérhető forrás összegét. A nulla százalékos kamatozású hitelt országszerte 428 MFB Ponton igényelhetik a vállalkozások.

Tízből kilenc gazda a munkaerőhiánnyal küzd 

Komoly gondokkal néz szembe a magyar mezőgazdaság, az agrárvállalkozások kilencven százaléka munkaerőhiánnyal küzd. Évente ötezer szakembert is fel tudna szívni egyedül a mezőgépész szakma, de csak tizedennyien végeznek az egész országban.

A munkáltatók díjazták az ország legjobb kamionsofőrét 

A Ghibli Cégcsoport nevében Fuchs András üzletfejlesztési igazgató büszkén vette át a Magyarország Legjobb Kamionsofőrje munkáltatójának járó elismerést. A NIT Hungary által szervezett versenyen idén Könczöl András, a Ghibli Cégcsoport gépjárművezetője állt a dobogó legfelső fokán.

Komoly bírság várhat a külföldieket foglalkoztató cégekre 

A Munka Törvénykönyvének módosítása új kötelezettségeket ró azokra a hazai munkáltatókra, akik egy külföldi cégtől kiküldött munkavállalót foglalkoztatnak. Mind a magyar foglalkoztatóra, mind pedig a külföldi munkáltatóra vonatkozó új szabályok jelentős adminisztratív terhet jelentenek a cégek számára, a rendelkezések teljesítésének elmulasztása pedig komoly bírsággal járhat.

Mennyi legyen a főnök fizetése? 

Cégtulajdonosként sok időt töltünk azzal, hogy kitaláljuk a cégben jól működő fizetési struktúrát, amibe nem rokkan bele a költségvetés, de elégedetté teszi az alkalmazottakat. Sokszor azonban magáról megfeledkezik a tulajdonos, vagy éppen túlzásokba esik saját fizetése tervezésekor. Egyik sem üdvös megoldás.

Másképp kell elszámolni a támogatásokkal 

2016. június 16.-án új számviteli törvényi előírások léptek hatályba, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvénnyel módosították. A változások között vannak olyan új előírások, melyeket már a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatóak.

A startupok a Brexit nagy nyertesei 

A Deloitte kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat, azonban az elkövetkező időszak befektetői piaca növekvő tranzakciókkal és új ügyletekkel tud tovább erősödni. A kis megingás „győzteseinek” befektetői szempontból egyértelműen a startupok bizonyulnak.

Így írná át a társasági adót Brüsszel 

A vállalatok adóztatásának átalakítására tett javaslatot az Európai Bizottság, amelynek célja egy növekedésbarát és tisztességes társaságiadó-rendszer létrehozása az uniós egységes piacon. A testület új elemmel gazdagítaná a társasági adózást, a konszolidált társasági adóalap bevezetésével.

Sokan, sokkal tartoznak a NAV-nak 

Továbbra is sokan tartoznak régóta, nagy összeggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV): szeptember végén 2671 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, valamint 2176 szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal folyamatosan, 180 napon keresztül az adóhatóságnak - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.

Megint terítéken a vasárnapi nyitvatartás 

A kisebbik kormánypárt továbbra sem tudja elengedni a vasárnapi boltzárat. A KDNP sajtóértesülések szerint két szabad vasárnapot adna minden kereskedelmi dolgozónak és nyolc órában maximálná a vasárnapi munkavégzést.

Egyévi fizut bukunk egy elveszített kollégán 

A humán erőforrás minősége a legnagyobb kockázat a cégek szerint – mutatja az AON friss felmérése. Ennek ellenére kevés figyelem irányul a munkaerő megtartásra, pedig egy új dolgozó teljes éves bérét bukja a cég egy képzett kolléga lelépésével.

Felkészülni, vigyázz... nyakunkon a karácsony! 

Bármilyen messzinek tűnik is, most vagyunk épp időben, hogy elkezdjük készülni a karácsonyi szezonra! Most kell kitalálni, hogy milyen promóciókat tervezünk, hogyan akarjuk becsalogatni a vásárlókat és mivel teremtünk karácsonyi hangulatot.

Többe fognak kerülni az utalványok 

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az utalványok áfakezelését módosító irányelvét, ami jelentősen változtatja a jelenlegi – igen kedvező – rendszert. Noha az új előírásokat csak 2019-től kell majd alkalmazni, az érintett vállalkozásoknak érdemes már jó előre felkészülniük, hogy az esetleges többletfizetési kötelezettséget elkerüljék.

A zsarolók lenyomják a trójaikat is 

Egy év alatt meghatszorozódott a vállalati szektorra irányuló zsaroló támadások száma a Kaspersky Lab friss adatai szerint. Európában majd' minden harmadik cég tapasztalt ilyet. Sokan fizetnek az adataikért, így még kívánatosabb célponttá válnak. A megelőzés lehetne a megoldás.

Ezt még unokáink is nyögni fogják 

Tavaly mutatott először 400 ppm-et meghaladó értéket a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja egész éven keresztül. Akármit is teszünk a kibocsátásunk csökkentéséért, ezzel még az unokáink is küzdeni fognak.

Már randizni is könnyebb mesterséges intelligenciával 

Már a hírek valóságtartalmát is lecsekkolja helyettünk a Google új algoritmusa, a Tinderé kiválasztja nekünk a legszexisebb fotónkat, a Macy's virtuális aszsisztense pedig a bolti vásárlást teszi gördülékenyebbé.

A cégek fele nem talál munkást 

A magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja egy friss felmérésben.

Idén szép lesz a karácsony a kereskedőknek 

Minden eddiginél nagyobb forgalmat vár az Országos Kereskedelmi Szövetség a karácsonyi szezonra az eddigi kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján. Érdemes már most készülni a rohamra. Az idei év egésze nagyon jól telt a kereskedőknek, az éves forgalomnövekedés meghaladja az öt százalékot a boltokban.

Marad a halászati tilalom a Balatonon 

A kereskedelmi halászat továbbra is tiltott marad a Balatonon, bemutató halászatot majd egyedi engedélyek alapján lehet tartani – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

Így kerüljük el a spamlistát! 

A spam egyidős az internettel, de igazi virágkorát talán éppen most éli: ma a globálisan küldött emailek fele olvasatlanul került ebbe a mappába. Könnyen itt végezheti a mi hírlevelünk is, ezért érdemes megfogadni a következő öt tanácsot.

Állami pénz nélkül nem megy a szekér 

Vannak jó hírek is az építőiparban, de még távolról sem megnyugtató a helyzet. Három hónap alatt több mint ezer céget töröltek az ágazatban, ami még mindig magasnak számít, igaz, az előző évekhez viszonyítva már kicsit szebb a kép. Az azonban jól látszik: központi megrendelések nélkül nehezen megy a szekér.

250 ezres kezdő fizetéssel sem lehet elég szakembert találni 

Kisvárosnyi ember dolgozik az SSC szektorban, ahol a létszámnövekedés idén és jövőre is elérheti a 10 százalékot. A bővülésnek viszont komoly gátat szabhat a szakemberhiány és a Budapest centrikusság.

Tönkremennek a vállalkozások a béremelésben? 

Tarthatatlannak nevezete Dávid Ferenc a VOSZ elnöke, hogy Magyarországon az állam minden kifizetett egy forint nettó bér után elvisz még egyet. Véleménye szerint a jelenlegi szabályok mellett a béremelést nem bírják a cégek.

Tízből egy sofőr bérét meg lehetne spórolni 

Több mint 1 milliárd forint megtakarítást hozhatna iparági szinten a közúti árufuvarozók számára, ha azok a flottaüzemeltető vállalkozások, amelyek még mindig készpénzben fizetik a nemzetközi fuvarjaik során felmerülő üzemanyag valamint autópálya díjakat, készpénzkímélő fizetési módra térnének át.

Ha Európán múlna, még most sem lenne elektromosság 

Európa mindig is csodálta a Szilikon-völgy innovációs fellegvárát, és szerette volna megközelíteni azt. Újabban azonban sokkal inkább Dél-Koreát kell csodálnia. A kontinens a legfrissebb kutatási eredmények alapján összességében inkább veszített innovációs lendületéből mintsem nyert volna, a szabályozók kockázatkerülő magatartása elriasztja az innovációkat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Mi lesz velünk idős korunkban? Megdöbbentő különbségek vannak

Mi lesz velünk idős korunkban? Megdöbbentő különbségek vannak 

A magyarok átlagosan havi 90 ezer forint megtakarítást tartanának ideálisnak a nyugdíjas évekre.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo