Lemondhatunk a december 24-ei bevásárlásról

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének változtatására. Még az idén szabályozzák az ünnepnapok, a pihenőidő, a műszakrend és a bérpótlékok kérdését is.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Falatozz.hu

Még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a Fidesz-frakció azon törvénymódosító javaslata– tudta meg a Magyar Idők Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselőtől. A frakció tervei szerint egyik lépésként azt a jogszabályi rést szüntetnék meg, amely a kiskereskedelemről szóló törvényben jelenleg is benne van. Eszerint a törvény most is lehetővé teszi, hogy ünnepnapokon, így például december 25-én vagy 26-án is nyitva legyenek az áruházak, s bár erre itthon nincs gyakorlat, a kiskaput mégis bezárják az őszi módosítások során. „Ezzel együtt viszont vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a törvénymódosítással a munkavállalók igényeinek megfelelően a december 24-ét, szenteste napját is munkaszüneti nappá nyilvánítsa a parlament” – mondta a politikus.

Hasonló javaslaton a kisebbik kormánypárt is gondolkodik.

Kinek jár pluszpénz a hétvégén?
A kereskedelemben érdekeltek számára a vasárnapi boltzár eltörlése után a vasárnapi bérpótlék került a figyelem középpontjába, a kormány ugyanis a korábbi állapotot állította vissza. Ezért összeszedtük, hogy a jelenleg érvényes szabályozás mellett kinek jár és kinek nem pluszpénz vasárnapra.
A mostani elképzelések szerint a várhatóan január elsején életbe lépő törvénymódosításban úgy határoznák meg a kiskereskedelmi alkalmazottak számára a pihenőidőt, hogy havonta minimum két vasárnapot szabadon tölthessenek a dolgozók, a pihenéssel töltött vasárnapok mellé viszont az előtte lévő szombati napokat is meg kell kapniuk az érintetteknek. További fontos változás lesz 2017-től, hogy a két teljes szabad hétvége mellé még egy könnyítést terveznek bevezetni jövőre az áruházakban, mégpedig a műszakok beosztását szabályoznák.

A 2014-ben megszületett vasárnapi zárvatartásos agyrém alig néhány hónapja ért véget. miután a kormány kénytelen volt meghátrálni, vagy egy roppant kellemetlen eredményekkel kecsegtető népszavazással kellett volna szembenéznie.

Hogy mennyi kárt okozott eddig a kormány átgondolatlan intézkedése, azt nehéz felmérni. A KSH adatai szerint több ezer álláshellyel kevesebb lett a kiskereskedelemben, bár a főállásban dolgozók az egyre komolyabb szakemberhiány miatt szinte biztos, hogy találtak új munkahelyet, azok a főleg kismamák, kisgyermekes szülők, és diákok, akik félállásban, vagy más rugalmas foglalkoztatási formában voltak alkalmazottak, valószínűleg rosszul jártak az intézkedéssel. A kiskereskedelmi forgalom ugyan növekedett az elmúlt egy évben, az azonban biztos, hogy ennek jelentős része csak az online kasszák piacfehérítő hatásából eredt – már ami a kis és közepes boltokat illeti. A kormány indoklása, miszerint a legkisebb boltoknál fog lecsapódni a vasárnapi plusz forgalom, látványosan megbukott, a vásárlói szokások kényszerű átalakításával ugyanis éppen ezek az üzletek jártak a legrosszabbul.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo