Friss cikkeink


Pályázna? Erre idén ügyelnie kell

Pályázna? Erre idén ügyelnie kell 

Az idén hatályos egyik törvénymódosítás jelentősen kibővíti a kapcsolt vállalkozások körét. Ezt a körülményt pedig azoknak a vállalkozásoknak is figyelembe kell venni, amelyek pályázati pénzek után ácsingóznak.
Oldalazhat ma a piac

Oldalazhat ma a piac 

Az USA piacai zárva tartanak Martin Luther King napja miatt. Eközben hatalmas (7 százalék feletti) esést láthatunk a kínai piacon a nem megfelelő fedezeti követelménytartás miatt. Persze így is csak a 30 napos mozgóátlagig esett az index, annyira erőteljes volt az emelkedés.
Nem minden befektetőt „csak” a profit hajt

Nem minden befektetőt „csak” a profit hajt 

A kockázatitőke-befektetők elsődleges célja, hogy befektetésükkel értéket növeljenek egy vállalatban. A stratégiai tőkebefektetők ettől eltérően nem az 5-7 éves időszak végén ígérkező sikert várják, hanem a vállalat hosszú távú sikerébe invesztálnak.
5 fontos munkajogi változás 2015-ben

5 fontos munkajogi változás 2015-ben 

Legalább 7 nap szabadság jár az apukának, ha gyermeke születik, félévig védelem jár a vezető beosztásúaknak és akár a gyermek 5 éves koráig is kérheti a munkavállaló a részmunkaidő foglalkoztatást. Mi változott még? Összefoglaltuk a 2015. január 1-jével hatályos változásokat a Munka törvénykönyvében.
Lakáshitel-támogatás: egyszerűbb lesz

Lakáshitel-támogatás: egyszerűbb lesz 

2015-ben érdemes lesz a cégeknek megfontolniuk, hogy munkavállalóik munkabéren kívüli javadalmazását lakáscélú munkáltatói támogatás formájában oldják meg. Az eddigi szabályozás vészesen bonyolult volt, most valamivel egyszerűbb lesz.
Még egy kicsit eshet a benzinár

Még egy kicsit eshet a benzinár 

A benzin ára heti átlagban 4,9%-kal lett olcsóbb, a gázolajnál 4% volt az árcsökkenés mértéke. forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,8%-kal gyengült. Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását, valamint a pénteki 3-3 forintos árcsökkentést figyelembe véve január 21-én, szerdán 0-3 forintos benzin és 0-2 forintos gázolaj árcsökkentés várható.
Fel kell pörögnie az autógyártóknak

Fel kell pörögnie az autógyártóknak 

Magasabb fordulatszámon kell pörögniük az autógyártóknak, ha meg akarnak felelni a magasabb fogyasztói élményt, folyamatos fejlesztéseket, új szolgáltatásokat igénylő vásárlóknak.
Már a játékpiacot is elérte az online forradalom

Már a játékpiacot is elérte az online forradalom 

Mindinkább az internetre terelődik és mobilizálódik a játékpiac: 2014-ben 35 milliárd forintot tett ki ez a szektor, az értékesítés mintegy egyötöde a weben realizálódott, ráadásul az online látogatók ötöde már mobileszközről érkezik.
Függőséget árulnak a cukrozott élelmiszerek gyártói

Függőséget árulnak a cukrozott élelmiszerek gyártói 

Milyen vállalati felelősségvállalás lehetséges egy olyan szektorban, ahol a termék kimutathatóan függőséget okoz és egészségkárosító hatással van? A patkánykísérletekben a heroin helyett is a cukrot választották a négylábúak.
A szennyvízből is lehet várat építeni

A szennyvízből is lehet várat építeni 

Az egyre nagyobb mennyiségben keletkező szerves hulladék környezetkímélő, költséghatékony kezelése és hasznosítása megoldandó feladat Magyarországon és Európában egyaránt. Egy alig egyéves magyar kisvállalat olyan tudás birtokában van, amely minden szempontból tökéletes választ ad a problémára: a biológiailag lebomló hulladékokból Nébih-engedéllyel rendelkező, kereskedelmi forgalmazásra alkalmas, a műtrágyafüggőséget enyhítő komposztot állít elő. A hulladékkezelők a termékgyártással új lehetőséghez jutnak, a gazdák jelentős összegeket spórolhatnak.

Még mindig tévúton járnak a cégek 

A cégek közel egyharmada gondolja úgy, hogy a kiberfenyegetések során felmerült költségek alacsonyabbak, mint a védekezés költségei. Annak tudatában, hogy a kiberbűnözők egyre inkább az e-fizetéseket célozzák, ez a megközelítés jelentős pénzügyi károkat jelenthet az adott vállalatok számára.

Ösztönözni kellene a magyarokat, nem sokkolni 

A magyar lakosság energiahatékonysági tudása és a megújuló energiaforrások ismertsége sürgős fejlesztésre szorulna az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A kormány azonban nemhogy ösztönözné, inkább sokkolja a lakosságot.

A gatyánk is rámenne egy londoni irodára 

Az öt legdrágább piacból három Ázsiában, a tíz leggyorsabban drágulóból öt az Egyesült Államokban található, de globálisan még mindig magasan a brit főváros vezet.

Csak egy újabb rossz megoldás a pálmaolaj helyett? 

A második generációs bioüzemanyagok laboratóriumban kikísérletezett megoldásait kezdték alkalmazni európai és amerikai cégek a kozmetikai szerekben. A Unilever és más márkák génmódosított algákkal létrehozott olajat használnak termékeikben. A módszer elérte a szappanokat és a testápolókat is – anélkül, hogy a nagyközönség tudná.

Így kerüljük el az emailes bakikat 

A közelmúltban körbejárta a hazai és nemzetközi sajtót, hogy az egyik világcég hálózatát feltörték és több terabyte adatot szereztek meg. Azóta számos belső levél is kiszivárgott, kellemetlen helyzetbe hozva a levelek íróját és a céget, nem kis feszültséggel terhelve a személyes kapcsolatokat is. Azt, hogy az ügynek lesz-e folyománya még nem tudjuk, de tanulságai vannak.

Az ingatlanpiacnak is betehet a vasárnapi zárva tartás 

Az európai első osztályú ingatlanok piacának szűkössége és a beáramló tengerentúli tőke hatására változnak a befektetési célpontok – ezáltal előnyt szerezhet Budapest is, de a kiskereskedelmi ingatlanpiacnak betehet a vasárnapi zárva tartás.

A megszokottnál sokkal több virág nyílt újévkor 

Az ilyenkor megszokott 20-30-féle virág helyett 368 virágfaj nyílt a Brit-szigeteken idén január elején, ahol 2014 a valaha feljegyzett legmelegebb év volt. Magyarországon is nyílott a hóvirág január tizedikén, amikor megdőlt a melegrekord.

Meddig élhet a cég? 

Manapság már nem növekedésről, sokkal inkább fejlődésről beszélünk sokat. Az azonban ma is igaz, hogy ami megáll a fejlődésben, az a halál felé halad. Így van ez a cégek esetében is.

Építőipar: innen már csak lefele lehet menni? 

Az építőipari termelés növekedésének további lassulása várható a szakértők szerint, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy az új szerződések volumene hónapok óta csökken. A szakértők egyetértettek abban, hogy novemberben is a nagy infrastrukturális beruházások húzták az építőipart.

Így pörgetheti fel az online bizniszt 2015-ben 

Az e-mail marketing a vállalkozások egyik leghatékonyabb eszköze az ügyfelekkel történő rendszeres kapcsolattartásra és az értékesítés felturbózására. Azonban ezen a területen is megvannak azok a praktikák, melyek bevetésével többszörösére növelhető a befektetett munka eredménye.

A reklámadó és az új Ptk. felülírja az üzletmenetet 

Mire kell ügyelnünk az új Ptk. kapcsán az idén: egy Ft-os cégalapítás, tagi kölcsönből törzstőke-emelés? Megváltoznak a szerződésszegés szabályai, szigorúbb szabályok vonatkoznak az ügyvezetői felelősségre és a kezességre, illetve a reklámadó is megbonyolítja a helyzetet.

Zsugorodó személyes tér, feszült dolgozók – ilyenek a hazai irodák 

Sok cég a költözéskor, amelynek a célja leginkább a megtakarítás, új, szép és ergonomikus irodabútorokat vásárol. Ezzel kárpótolja a munkavállalókat a kedvezőtlenebb irodai munkakörülményekért.

Magyar cégek: irány dél-kelet Ázsia! 

Február 13-án zárul le a jelentkezés az Európai Bizottság által támogatott EU Business Avenues üzletfejlesztő program harmadik üzleti hetére, amelynek célja, hogy a hazai vállalatoknak segítsen termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal betörni a dél-kelet ázsiai piacokra.

Így mehetünk táppénzre az idén 

Idén érdemben változnak a táppénzre vonatkozó szabályok: többek között másként kell kiszámolni a táppénz összegét, amelyet különleges esetek bonyolítanak. A jogszabályváltozások újradefiniálnak számos fogalmat is.

Hét IT trend, amelyre érdemes odafigyelni 2015-ben 

Mire érdemes ügyelni az idén az informatikai trendek területén? Várhatóan még nagyobb lesz a big data, előretör a dolgok internete és elterjedőben lesz a biometrikus azonosítás.

Most tényleg nem mi tehetünk a forintgyengülésről 

Valószínűleg a történelemben először, az fordult elő hogy a pénzért fizetnek, ha elvisszük. Ugyanis a svájci jegybank 3 bázispontot fizet számunkra éves szinten, ha kézpénzt veszünk tőle kölcsön.

Befektetésben óvatosabbak a nők 

Megfontoltabbak és kisebb kockázatot vállalnak a női befektetők egy friss felmérés szerint. A 18-40 év közötti, saját vállalkozással rendelkező nők többségének már van befektetése a cége mellett is, közepesen tájékozottnak tartja magát a pénzügyek terén, invesztálni pedig forintban szeret.

Más tartozásának átvállalása – miként lehetséges? 

A gazdasági életben és a magánéletben is gyakran szükségessé válik, hogy magánszemélyek vagy cégek átvállalják a másiktól kötelezettségeik teljesítését. A régi Polgári Törvénykönyv egységesen a tartozásátvállalás keretében adott erre lehetőséget. Az új Ptk. azonban többféle lehetőséget is ad arra, hogy szükség esetén más személy kötelezettségeit elvállaljuk. Melyek ezek a módok?

Ekhósok, katások, figyelem! Ezek a változások idénre 

Változtak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevételi értékhatárai 2015-től, valamint módosítások léptek életbe a kisadózó vállalkozók tételes adójánál (kata) is.

Már most küszöbérték felett van a légköri szén-dioxid-koncentráció 

Alig kezdődött el az év, de már most a 400 ppm (milliomod térfogatrész) lélektani határ feletti értéket mutat a szén-dioxid légköri koncentrációja, amiből arra következtetnek a szakemberek, hogy akár hónapokon keresztül küszöbérték felett maradhatnak a mutatók.

A nyugodt időskor ma kezdődik 

Az előrelátó harmincasok például már egy kisebb összegű havi ráfordítás mellett is több tízmillió forintos megtakarítással mehetnek nyugdíjba.

Képernyő előtt: ezek a legfontosabb munkavédelmi előírások 

Talán meglepő, de a képernyő előtti munka is rejt kockázatokat, így, mint minden más területre, munkavédelmi előírások is vonatkoznak rá. Íme a legfontosabb szabályok.

Adóváltozások: ideje feltűrni az ingujjat 

Fel kell gyűrniük az ingujjat a cégvezetőknek és a könyvelőknek, hogy követni tudják az idei évtől érvényes adóváltozásokat. Bár drasztikus módosítás nincs, a sok apró változás bőven elég munkát ad majd. Lássunk néhány, mindenkit érintő változást!

Veszélyesek a használt mobilok? 

Amennyiben nem megfelelően végzik el a forgalomba visszakerülő készülékek törlését, veszélybe kerülhet mindaz a személyes és üzleti adat is, melyet az eszközökön tároltak eredeti tulajdonosaik.

Új Ptk: mégsem akkora a szabadság? 

A tavaly hatályba lépett új Ptk. kétségkívül legnagyobb újítása az volt, hogy bizonyos korlátokkal ugyan, de megengedte egy társaság tagjainak a társasági jog szabályaitól való eltérést. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a bírósági gyakorlat azonban az ún. státuszszabályok kidolgozásával megszorítóan értelmezi az eltérés lehetőségét.

Még mindig olcsóbb a cafeteria mint a munkabér 

A béren kívüli juttatások 200 ezer forintos keretig nem változtak, ám efelett durva módosítások léptek életbe 2015. január elsejétől, azonban még mindig megéri cafeteriát adni a dolgozóknak. Továbbra is sláger az adómentes lakáshitel támogatás, azonban olyan komoly adminisztrációval jár, hogy kétszer is érdemes meggondolni belevágunk-e.

Az idén a tavalyinak többszöröse jut tanyafejlesztésre 

Az idén nagyobb lendületet kaphat az Alföldön 2011-ben beindított tanyafejlesztési program, miután a költségvetésben 1,4 milliárd forintot különítettek el erre a célra, az elmúlt évi 300 millió forintnak a többszörösét.

Az EKÁER az elmúlt húsz év legnagyobb vállalkozói kockázata 

Az EKAER regisztrációs rendszer már az elindulása óta eltelt néhány hétben is finomodott, figyelembe véve a valós, gyakorlatban jelentkező problémákat. Az azonban világosan látszik, hogy bevezetésével a vállalkozások adminisztrációs terhei jelentősen növekedtek az EU-n belüli termékmozgáshoz és az országhatáron belüli termékértékesítéshez kapcsolódóan – összegezte az RSM DTM szakértője. Segítünk átlátni az előírásokat és teendőket!

Nagykarácsonya volt a kisvállalkozásoknak 

A 2008-as válság óta a tavalyi volt a kis- és közepes vállalkozások legjobb karácsonya, minden második (51 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nagyobb forgalmat ért el, mint egy évvel korábban. Ugyancsak rekordszintre, 12 százalékra csökkent a kevesebb forgalomról beszámoló kisvállalkozások aránya.

Átok vagy áldás a gyenge forint? 

Rossz a devizahiteleseknek és mindazoknak, akik importálnak, de van, akinek nem árt a gyenge forint. Lássuk, ki jár jól vele és mit tehet, akinek gondot okoz.

Mehet az uniós pénz az állampapírokba 

Tegnap az európai bíróság jogászai úgy találták, hogy az EKB vásárolhat európai állampapírokat. Így már 22- én, a görög választások előtt születhet valami döntés az „európai QE-ről”.

Sok milliót pazarolnak el a cégek a rossz munkaerőre 

Munkabírók és felkészültek a magyar munkavállalók, azonban lenne még hová fejlődniük lelkiismeretesség területén. Mégis minden ötödik alkalmazott fél éven belül lemorzsolódik, sokmilliós veszteséget okozva a vállalatoknak.

CSV: az új versenyelőny 

Felelősségvállalás helyett közös értékteremtés – röviden így fogalmazható meg a legújabb fenntartható cégműködési elv. Ami tulajdonképpen lehet, hogy egyáltalán nem is új. Az viszont biztos, hogy mindenki jól jár vele. Tényleg.

Így kezdjék az évet a bérelszámolók 

Év elején megszaporodnak a bérelszámolók feladatai. A folyamatosan végzendő bérelszámolás mellett le kell zárni az előző évet, és el kell indítani a következőt. A többletfeladatok főként adózással kapcsolatosak, és fel kell készülni az új évet érintő jogszabályváltozások gyakorlati alkalmazására is.

Trükkök az önéletrajzban: mire jó a karriercél? 

Az álláskeresők igen gyakran hanyagolják el, vagy ugranak át rajta, pedig a CV egyik legfontosabb része a karriercél, és valóban aranyat érhet az előszűrésnél. Csak ne legyen 2-3 mondatnál hosszabb közhelyparádé. Amit a karriercél blokkról tudni érdemes.

Energiatermelő sétányok egy biomasszamezőn 

Német fejlesztők olyan piezoelektromos sétányt terveztek egy biomasszatelepre, mely energiát termel, miközben sétálnak rajta az emberek. A Golden Roots mező elsősorban biomassza-technológiával állít elő energiát. A piezoelektromos sétányok pedig mozgás által termelnek plusz energiát.

Biztonságban, de nem bezárva - ez a cél 

Minden cégnél alapvető igény az információbiztonság megteremtése. Nem zárhatunk azonban mindent hét lakat alá, mert a biztonság mellett a rendelkezésre állás és a szükség szerinti hozzáférhetőség is kiemelten fontos a céges informatikában.

A Facebook olyan, mint egy kínos családi vacsora 

A Facebook felhasználóinak elöregedése, a tinédzserek elvándorlása, Zuckerberg játszóterének elfáradása állandó témája a kutatócégeknek, elemző szakembereknek. Született azonban egy írás egy 19 éves egyetemista jóvoltából, amiből több kiderül a fiatalok és a közösségi szolgáltatások viszonyáról, mint a százalékokkal, grafikonokkal telepakolt jelentésekből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!  

A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.

Társadalom

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo