Friss cikkeink


Két fontos pályázat érhető el mától

Két fontos pályázat érhető el mától 

A 2007-13-as, idén záruló Gazdaságfejlesztési Operatív Program forrásából utolsóként, két fontos területet támogató pályázati felhívás érhető el a mai naptól. A két pályázati forrásra összesen másfél milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre.
Automaták után fog szaglászni a NAV

Automaták után fog szaglászni a NAV 

Célirányos ellenőrzésekkel derítené fel az adóhatóság a március 31-i határidőig be nem jelentett élelmiszer-értékesítő automatákat, a bejelentési kötelezettségüket nem teljesítő üzemeltetőket.
Elvette a cégek kedvét a cafeteriától a kormány

Elvette a cégek kedvét a cafeteriától a kormány 

Az adótörvény változások ismeretében a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak idén. Ezzel a korábbi javuló trend után rég nem látott mélységbe zuhant a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A középvállalkozásokra azonban egyelőre kevésbé hatnak az adószabály változások, náluk immár fél éve növekszik a béren kívüli juttatással kalkulálók aránya.
Jó hír: nem úgy tűnik, mintha lassulna a magyar gazdaság

Jó hír: nem úgy tűnik, mintha lassulna a magyar gazdaság 

Habár a február hónap általában nem túl kiemelkedő a feldolgozóiparban, az MLBKT Beszerzési Menedzser Indexe továbbra is fellendülést jelez. Immár tizenkilencedik hónapja tart a bővülés a magyar gazdaságban.
Rábólintottak a görög reformcsomagra

Rábólintottak a görög reformcsomagra 

Pénteken a németek nagyarányban jóváhagyták a görög hitelcsomag meghosszabbítását négy hónappal. Ciprasz pedig azt mondta, hogy keményen fognak dolgozni, hogy teljesítsék a feltételeket.
Trükköznének, de most már nem mernek

Trükköznének, de most már nem mernek 

A Magyar Pénztárgép Szövetség kutatása szerint a felhasználók 20%-a még mindig trükközne a pénztárgéppel, ha tehetné, ugyanakkor a túlnyomó többség belátta, hogy az online rendszerbe nem lehet észrevétlenül beavatkozni.
Adómentes értékesítés? Erre ugrik a NAV

Adómentes értékesítés? Erre ugrik a NAV 

Amennyiben megvan az összes szükséges igazolás, akkor kijelenthető-e, hogy az értékesítés biztosan adómentes?Korántsem biztos, a NAV mindig találhat hibát.
Maradtak még aknák az EKÁER-ben

Maradtak még aknák az EKÁER-ben 

Március 1-jétől éles üzemben működik a január elsején indult Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER). A lapunknak nyilatkozó adószakértő szerint több könnyítést tartalmaz a jogszabály, de azért még bőven van probléma.
Felminősítik-e a magyar gazdaságot?

Felminősítik-e a magyar gazdaságot? 

Az idei évben szűk a költségvetési mozgástér, mivel alig-alig csökkent az államadósság, de az olajár csökkenése miatti alacsony infláció, valamint a devizahitelesek terheinek csökkenése következtében gyorsul a fogyasztás bővülése.
Nincs jó hírünk az autósoknak

Nincs jó hírünk az autósoknak 

Az üzemanyagpiaci árak és a forintárfolyam heti változását figyelembe véve március 4-én, szerdán nem várható változás, a benzin árában pedig még egy kis emelés elképzelhető.

Katasztrófához vezetne a kevesebb fogyasztás? 

Karl-Johan Persson, a H&M vezérigazgatója szerint társadalmi katasztrófához vezet, ha meg akarjuk menteni a bolygót. Sokak szerint veszélyes üzenet fogyasztásra buzdítani, hisz mást kéne tenni a katasztrófa ellen.

Ezek Európa legjobb appjai 

A MasterCard bemutatta 36 európai ország legjobb mobilvásárlási alkalmazásait. A Mobile Top App Index 19 kiskereskedelmi kategóriában mutatja be a legjobb vásárlási alkalmazásokat és rávilágít a legfontosabb ágazati trendekre.

Spórolást jelent a szuperzöld székház az Apple szerint 

Az Apple 850 millió dollárt szán a beruházásra, amellyel a cég új cupertinói székházát ellátó napelempark készül. A világ legzöldebb épületének szánják a tervezői.

Útmutató a selfie korosztályhoz 

Az Y generáció legidősebb tagjai harmincas éveik derekán járnak, a legfiatalabbak most lépnek ki a munkaerőpiacra. Az interneten nőttek fel, tájékozottak, ezért nehéz bepalizni őket. Kezdeményeznek, és véleményük van mindenről. Sajátos szokásaikat, stílusukat munkaadóként is jó, ha ismerjük, egyrészt, hogy megfelelően tudjuk motiválni őket, másrészt, hogy kihasználjuk újszerű képességeiket.

Iskolazöldítési verseny kamaszoknak 

Idén márciusban a tavalyi nagy sikerre való tekintettel az Antall József Tudásközpont ismét megrendezi a SuSchool (Sustainable School) 2015 kétfordulós fenntartható fejlődés középiskolás versenyt.

Hova utazik idén a magyar? 

Ha Magyarországról hárman tengerpartra indulnak, egyikük biztosan Görögország felé veszi az irányt, de idén már visszakerült a nyaralók térképére Egyiptom is, míg a családok Tunézia felé kacsingatnak.

Miért nem használ felhőt a magyar cég? 

Az EU statisztikái szerint a cloud computingot használó hazai cégek aránya messze elmarad az átlagtól, az éllovas nemzetektől pedig már-már fényévekre vagyunk. A felmérés szerint főleg a kkv-k ódzkodnak a felhő alapú technológiától.

Megérkezett az ekáer-rendelet és holnap már büntet a NAV 

Március elsejétől élesben elindul az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER).Holnaptól, azaz vasárnaptól már ellenőrzik az EKAER használatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, visszaélés esetén pedig büntetést is kiszabnak.

Mindjárt a LED is elavult lesz? 

Mi jön a LED világítási eszközök után? Egy startup cég új technológián alapuló égőket készül piacra dobni. Fejlesztőjét a világítási ipar Teslájának titulálja a szaksajtó.

Ipari kémkedés legálisan 

Érdekelné, hogy milyen területen fejlesztenek versenytársai? Hogy az iparága vezető vállalatai mely piacokban látnak potenciált? Kíváncsi lenne a jövő technológiai irányvonalára, vagy hasznos lenne tudni, hogyan használhatja ingyen más cégek csúcstechnológiáját?

Az erős Amerika nekünk is pénzt hozhat 

A magyar befektetőknek jó profitot hozhatnak az amerikai részvények. Az Egyesült Államok gazdasága a Világbank és az elemzői várakozások szerint is a magas jövedelmű, fejlett piacokét meghaladó tempót diktálhat a következő években.

Kicsavarták a fegyvert a klímaváltozás tagadóinak kezéből 

Először sikerült méréssel igazolnia egy amerikai kutatócsapatnak az üvegházhatás tényét. A kutatás eredményei megerősítették a laboratóriumi kísérletekkel és modellekkel már bizonyított feltevést: a légkörbe kerülő szén-dioxid melegíti a Föld felszínét.

Jogvita külföldi partnerrel? Mostantól egyszerűbb 

Globalizált világunkban bármely magánszemély vagy vállalkozás életében előfordulhat olyan eset, amikor jogvitája alakul ki egy külföldi természetes vagy jogi személlyel szemben. Ilyen esetekben az elsődleges eldöntendő kérdés, hogy pontosan mely állam bírósága előtt van lehetőségünk a jogvita rendezésére. „Az Európai Unió térségén belül ezt a kérdéskört szabályozza polgári és kereskedelmi ügyekben a nemrégiben átdolgozott Brüsszel I. rendelet. A január 10-én hatályba lépett módosítások egyszerűsítik a határon átívelő jogviták megoldását”- összegez Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa.

Bármilyen cégnek megérheti egy jó buli 

A legtöbb vállalkozás úgy tekint a rendezvényre, mint egy termékre, holott az a legtöbb esetben egy hatékony marketing eszköz.

Csak kárt okoz a kormány ötlete 

Semmilyen gazdasági oka nincs a boltok vasárnapi bezárásának és senki nem tudja, pontosan milyen hatása lehet az intézkedésnek. A szakértők abban is egyetértenek, hogy lehetetlen megmondani, ki jár jól az új szabályozással, nincs egyértelmű nyertes.

Lassabban, de csökkent a munkanélküliség 

A munkanélküliségi ráta 7,4 százalékos volt a 2014. november és 2015. január közötti időszakban, 1,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi időszakban - jelentette a KSH. Idén továbbra is a munkanélküliségi ráta csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint azonban lassul a mérséklődés üteme.

Így lehet hitelt érdemlően bizonyítani az adómentes kivitelt 

Az áfatörvény szerint a hazai cégeknek az Európai Unió más tagállamába történő termékértékesítése mentes az általános forgalmi adó alól, amennyiben az eladó igazolja, hogy az árut a közösség más tagállamába valóban kiszállították. Az igazolásokat a NAV gyakran kétségbe vonja. Mit fogad el az adóhatóság hitelt érdemlő bizonyítéknak?

Előnybe kerülnek a mobilbarát weboldalak 

Igen fontos bejelentést tett a Google miszerint április 21-től megváltozik rangsorolási algoritmusa, és a mobileszközökön előnyt élveznek majd a mobilbarát weboldalak, emiatt alapvetően megváltozik a találati sorrend is.

Erre kell ügyelni idén a számlák kiállításánál 

A számlázás alapvető szabályai 2015-ben néhány kivételtől eltekintve nem változtak, de mégis érdemes a cégeknek a számlázási gyakorlatukat áttekinteni, mert akár egy-egy típushiba alkalmazása éveken keresztül nagyobb összegű mulasztási bírságot vagy adóhiányt is okozhat, ha az adóhatóság ellenőrei veszik észre.

Brüsszelnek még mindig nem tetszik a pálinka adózása 

Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért - derül ki az Európai Bizottság honlapján közzétett információkból.

Ilyen jól rég ment a forintnak 

Újabb csúcsok Németországban, és a Nasdaq-nál is új lokális csúcsot láthattunk. A forint is új lokális csúcsra erősödött. Elvált a régiótól, és a török lírával mozog most együtt, pedig korábban mindig a zlotyi volt az, amivel korrelált. Közben meglepetésre a cseh korona meg gyengült.

A kőkorszakban ragadt a magyar üzleti világ 

A digitális technológiák integrálódása az üzleti életben szinte minden területen siralmas állapotokat mutat, legyen szó a felhőalapú technológiákról, elektronikus dokumentumkezelésről, információmegosztásról.

Vészesen közeleg a cégmódosítás határideje!  

Már csak alig több mint két hét áll rendelkezésére a betéti és a közkereseti társaságoknak, hogy létesítő okiratukat összhangba hozzák az új Polgári Törvénykönyvvel. A törvényben megszabott határidő 2015. március 15.

Akkor is gond lehet, ha nem a NAV tart razziát 

A vállalkozásoknak számos jogszabályra kell figyelemmel lenni mindennapi működésük során.Nem csak a NAV ellenőrzéstől retteg a legtöbb cég, de más hatóságok megjelenésétől is. Mutatjuk, mire készüljön fel, ha az OEP ellenőriz.

A lakosság kétharmada még mindig a nyugdíj-csodában bízik 

A hazai lakosság mintegy 71 százaléka véli úgy, hogy vélhetően az állami nyugdíj nem lesz elegendő ahhoz, hogy megéljen belőle. Ennek ellenére a megkérdezettek több mint 60 százaléka nem rendelkezik és nem is tervez nyugdíjcélú megtakarítást – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexből. Ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt egy évben, a válság óta először növekedett a pénztári tagok száma és az eseti befizetések összege.

Mit tehet a turizmus, ha beüt a ménkű? 

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint eddig két dolog tett jót a balatoni turizmusnak: a szép idő és a SZÉP-kártya. Tavaly azonban az elmúlt évtizedek legnagyobb esőzése elmosta a balatoni szezont. Az esetleges idei rossz időre a balatoni települések azonban még jobban felkészülhetnek.

Most dől el, milyen lesz Európa levegője  

Mivel az Európai Unió most - érthető okokból - a gazdaságélénkítésre koncentrál, ezért a környezetvédelemnek is hangsúlyoznia kell azt, hogy ez anyagilag is megtérülő befektetés - véli a Levegő Munkacsoport.

A személyesmárka-építés 8 törvénye 

A személyes márka építésével éppúgy tudatosan kell foglalkoznunk, ahogy a márkaépítéssel általában. Nem lehet kibújni a felelősség alól azzal, hogy „én olyan vagyok amilyen vagyok”, hisz a siker vagy a bukás múlhat azon, hogy a saját márkánkon is dolgozzunk.

Erre figyeljünk, ha jó önéletrajzot akarunk írni 

A decemberi pangás után a munkaerőpiac is új életre kelt az év elején, majdnem másfélszer annyi új pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly év végén. A tavaszi plusz energia jól jöhet a munkahelyváltáshoz, a szakértők szerint az álláskeresés gyakran felér egy főállású foglalkozással.

A nepperek az EKÁER-t is kikerülik 

A logisztikai szövetség szerint az EKÁER véglegesítéséig további tesztidőszakra van szükség, mivel a részletszabályokat tartalmazó miniszteri rendelet még mindig nem jelent meg. Más szakértők szerint a nepperek ezt a rendszert is megkerülhetik.

Szempontok céges biztosítás megkötéséhez 

Fabatkát sem ér egy biztosítás, ha nem cégünkre szabott és kár esetén a biztosító talál olyan kibúvót ami mentesíti a fizetés alól. Ne csak spórolni akarjunk, gondoljuk át, mire van szükség.

Földadó? Vessenek magukra 

2015. január 1-jétől bővült a települési önkormányzatok adó-megállapítási mozgástere: a helyhatóságok már akár több települési adót is bevezethetnek, feltéve, ha az adott terület még nem esik központi vagy helyi adó hatálya alá. A főként a termőföldekre kivetett új helyi adókat közvetve a földbérlő gazdálkodók fizetik meg, pedig többféle jogorvoslati lehetőség áll a rendelkezésükre a túlontúl ambiciózus önkormányzatok ellen.

Még több idő jut nyílászárócserére 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a támogatott projektek zavartalan, problémamentes megvalósítása és az elszámolás határidőn belüli benyújtása érdekében módosítja a beruházások befejezésének és a pénzügyi elszámolás határidejét.

Már most ügyelni kell a transzferár-szabályokra 

Bár idén még a korábbi szabályok szerint kell az előző évre vonatkozó transzferár nyilvántartásokat elkészítenie a kapcsolt vállalkozásoknak, az adóhatóság korábbi elvárásai alapján már most is érdemes figyelembe venni az új dokumentációs szabályokat.

Csúcsok dőltek, az izgalom elmaradt 

Ugyan tegnap újabb csúcsokat láthattunk, a kereskedés valójában nem volt izgalmas. Ez pedig általában fordulós jelzés. Itthon a BUX indexben inkább oldalazást, esetleg kis csökkenést várunk.

Csak 60 ezer forinthoz juthatnak a DRB bankcsoport ügyfelei 

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez.

Olcsó pénz kell a cégeknek 

A csökkenő hitelkamatok, az élénkülő belső kereslet és a vállalkozások forráshelyzetének némi romlása ellenére stagnálás tapasztalható a forrásbevonási kedv alakulásában, miközben a vállalatok finanszírozási helyzetre vonatkozó várakozásai a következő 12 hónapos időszakra kissé javultak.

Közös megegyezés: erre figyeljünk 

Bár a közös megegyezés tűnik a legbékésebb megoldásnak, ami a munkaviszony megszüntetését illeti, gyakori, hogy a papírok aláírása után, hogy a munkavállaló az aláírt dokumentummal ügyvédhez fordul, vagy annak érvényességét a bíróság előtt kérdőjelezi meg. Mi az, ami megengedhető egy közös megegyezéses tárgyalás során és mi az, ami a megállapodást érvénytelenné teszi?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo