Friss cikkeink

Újabb lehetőség startupoknak
Az idei SM 2015 konferencián indítja el közös nemzetközi startup versenysorozatát a Loffice és az OXO Labs, amelynek nem titkolt célja, hogy a szervezők a hazai ökoszisztéma határain túllépve régiós szinten is meghatározó szereplőivé váljanak a piacnak. Az ambíciókat jól mutatja a díjazás mértéke: a független zsűri által legjobbnak ítélt induló vállalkozás 15.000 eurós finanszírozásban részesül, valamint Budapest leginnovatívabb irodájaként számon tartott Loffice falai között vehet részt az OXO Labs fél éves akcelerátor programjában.

Ideje befizetni a helyi adókat - néha a kutyák után is
Március 15-éig kell befizetni a helyi adók előlegét, illetve első részletét, május 31. pedig a helyi iparűzési adó bevallásának határideje. Bár még kevés önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel, már most is lehet igazi nyalánkságokat találni a helyi adók között.

A pályázat nem szociális intézmény!
Most aztán tényleg hal helyett hálót kell adni a kkv-knak, hangsúlyozza Krisán László a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Már csak pár évünk van, hogy a kohéziós forrásokból megteremtsük a növekvő gazdaság alapját és nincs B terv. Sokat vár a reformoktól az új ciklusban, de mint mondta, meg kell várni, amíg bizonyítanak. Hangsúlyozta, a kombinált megoldások hatékonyak, a finanszírozásban, az első támogatási szerződéseket pedig szeptemberre várja.

Még nem tudják hogyan, de megtartanák a reklámadót
A kormány a jövő héten tárgyal arról, milyen módosításokkal lehet megtartani a reklámadót a magyar adórendszerben. Az Európai Bizottság ugyanis eddig hazánkban példa nélkül álló intézkedésben megtiltotta a progresszív adókulcs használatát.

Nyugdíjpénztár: érdemes odafigyelni!
A nyugdíjpénztár tagok több mint 87 százaléka biztosra megy a kockázatokat és várható hozamot illetően, amikor portfoliót választ. A legnépszerűbb az úgynevezett „kiegyensúlyozott portfolió”.

Megélhetési bevándorlók: hódokat lakoltatnak ki Komáromban
Hódok befogására készülnek Komáromban a város belterületén lévő Rüdiger-tóban. A hódcsalád több mint másfél éve él a tó kis szigetén, ahol a nyomok szerint otthonosan berendezkedtek. Valószínűleg a 2013-as dunai árvízkor települtek át ide egy csatorna mentén, mert feltételezett korábbi lakhelyükön, a közelben lévő Koppánymonostori holtágban túl nagy vízállások uralkodtak.

10 dolog, amivel szabotálhatjuk a saját cégünk növekedését
Szokás panaszkodni a világgazdaságra, a szabályozási környezetre, a fogyasztói szokásokra, a gyilkos árversenyre és sok minden másra, de ha mélyen magunkba nézünk szomorú, de igaz: a kisvállalkozások rendszeresen saját maguk szabotálják a növekedésüket. A külvilágon nem tudunk változtatni, de tegyük meg, ami rajtunk múlik!

Csípik Brüsszel szemét a multik adókedvezményei
25 évre visszamenőleg vizsgálja az EU a multinacionális cégeknek biztosított adókedvezményeket, 1991. január 1-jei dátummal kezdődően fogja vizsgálni az Európai Parlament speciális bizottsága a tagállamok adómegállapodásait.

Hogyan tűnjünk ki a közösségi médiában?
Az internet elterjedése előtt viszonylag könnyű volt kitűnni a szakemberek közül, hiszen egy szép, keretes hirdetés a helyi lapban minden környékbeli emberhez eljutott. Az online világban már nehezebb kitűnni, de nem lehetetlen.

Brüsszel takarékra tette a reklámadót
A Bizottság állami támogatási vizsgálatot indít a magyar reklámadó kapcsán. Az értékelés lezárultáig egy külön határozatban a Bizottság megtiltotta Magyarországnak a progresszív adókulcs alkalmazását.
A készlet értéke a cégértékre is hatással van
Ha jobban odafigyelünk a készletértékelésre, és arra, hogy attól függően, hogy milyen készletértékelést valósítunk meg, valamint, hogy milyen korrekciós tételekkel korrigálunk, ami hatással van a nyereségre és áttételesen a cég értékére, akkor egy kicsi lépéssel előbbre vagyunk abban, hogy megértsük a cégértékelési összefüggéseket.
Száznál is több pályázat jön az idén
133 új pályázatot fognak meghirdetni még idén – jelentette be Lázár János, hozzátéve az idei évnek még egyenlően fontos feladata az előző pályázati ciklus pénzeinek lehívása. Véleménye szerint bár pénz lesz, a kérdés, hogy a kkv-kban van-e elég ötlet és képesség, hogy elköltsék azt.
Mikor kell tudnia a főnöknek, hogy jön a baba?
Jogi értelemben sokáig nem kell beszélnünk a terhességről a munkaadónknak, a szakértők szerint azonban érdemes már korán bejelentenünk, ezzel is jelezve az együttműködési szándékunkat.
A Belváros sem ússza meg a vasárnapot
A kormány szerdán megtárgyalta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat és arra a döntésre jutottak, hogy a világörökségi helyszíneken sem lehetnek nyitva majd az üzletek.
A forint erősödött? Nem, az euró gyengült
Újabb hatalmas rallyt láthattunk a DAX indexben és a dollárban. Eközben a forint is bődületeset erősödött az előző napok gyengélkedése után. Persze a megfogalmazás rossz, hiszen valójában az euró gyengült a többi devizával szemben.
Így változott az ekho szabályozása
A 2015-ös év változásokat hozott az ekho bevételi értékhatáraiban. Az eddigi 25 millió forint helyett már hatvan millió forintig lehet alkalmazni az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást.
A legjellemzőbb gondok a fordított áfával
A szakértők egyetértenek abban, hogy a fordított áfa hatékony fegyver a csalások visszaszorítására és jelentősen megkönnyítheti a cégek életét. Hogy tényleg az előnyeit lássuk, szakértőnk segít átlátni a lényegét és a legjellemzőbb gondokat.
Az ügyfelek nem élvezik az ügyfélélményt
Ahány piac, annyiféle fogyasztói igénynek kell megfelelnie egy fejlődni kívánó vállalatnak, ám míg a vállalatok közel 80 százaléka gondolja átlag felettinek ügyfélélmény teljesítményét, ezzel a fogyasztók alig 8 százaléka ért egyet.
Lendületben az online fizetés
Az internetet 2014-ben vásárlás céljából is használó magyar lakosság közel 85 százaléka használja bankkártyát hagyományos bolti vásárlásai során, 48% pedig már a világhálón is fizet kártyával.
Indul a Nagy Zöldítési Akció
A WWF Magyarország meghirdeti a Föld Órája Magyarország kihívásához kapcsolódó Nagy Zöldítési Akcióját. Március 21-én, egy héttel a Föld Órája előtt, Magyarország települései versengenek majd a Föld Órája Fővárosa címért. Elérkezett a cselekvés ideje: mutassuk meg, hogy változtathatunk az éghajlatváltozáson!
A kínai szennyezés miatt drágulhat az élelmiszer
A kínai fellendülés sötét oldala az egyre szennyezettebb levegő, ivóvíz és talaj, aminek következtében a világ legnépesebb országa mindinkább importra szorul majd élelmiszerellátásában és ennek az egész világra kiható következményei lesznek.
Uniós segítséget kaphatnak a fuvarozók
A Parlament a tagállamok közötti szolidaritásra hivatkozva segítséget kért az uniós élelmiszeripari és mezőgazdasági termékekre kivetett orosz importembargó miatt károkat elszenvedő közúti fuvarozók számára.
Nem lesz roham a cégbíróságokon
Nem számíthatunk rohamra a cégbíróságokon a március 15-i cégmódosítási határidő miatt, ugyanakkor elképzelhető némi „torlódás” az ügyintézésben. A megváltozott szabályok miatt nem csitul a cégtörlési cunami.
Miért nem az árbevétel a legfontosabb szám?
A cégek jelentős része a legfontosabb adatként hangoztatja, ismételgeti, lobogtatja az előző évi árbevételi adatokat, mintha ez lenne az, ami a leginkább mutatja, milyen sikeresek is vagyunk. Ez azonban tévhit. Szakértőnk elmondja, miért!
Ketyeg az óra a munkáltatói adómegállapításnál
Közeleg a soron következő határidő a munkáltatói adómegállapításhoz. Azon munkavállalóknak, akik ilyen módon kívánnak bevallási kötelezettségüknek eleget tenni március 20-ig kell minden ehhez szükséges nyilatkozatot és igazolást átadni a munkáltatójuknak.
Svájcban sem lesz biztonságban az elsíbolt vagyon
Hamarosan lebonthatja a korábban érinthetetlennek gondolt svájci banktitkot az a törvénytervezet, amelynek társadalmi vitája most zajlik az alpesi országban. Az elmúlt hetek újabb svájci bankbotránya miatt is egyre nagyobb a nyomás, hogy mielőbb leépítsék a vagyonok elrejtésének, és ezzel együtt az adóelkerülésnek is kedvező feltételeket biztosító szigorú banktitkot.
Rácsaptak az eladás gombra a befektetők
„Hatalmasat” estek az amerikai indexek a kamatemelési várakozások erősödésének okán. Az ok igen egyszerű: ilyenkor a befektetők mindig csak az alternatíva költség emelkedését látják, és így a leértékelődő értékeltségekkel számolnak, amelynek egyenes következménye a „sell” gomb megnyomása.
Rátenné a kezét az állami földekre az NFA
A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) tulajdonába kerülhet valamennyi állami tulajdonú föld, függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e - erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Rokon a pultban: ki állhat be vasárnap?
Ezen a hétvégén már nem nyithatnak ki az üzletek, csak akkor, ha 200 négyzetméternél kisebb az alapterületük és ha a tulajdonos, vagy közeli hozzátartozó dolgozik bennük. De ki számít közeli hozzátartozónak? Az élettárs például nem.
Megint a tisztességes cégeken csattan az ostor
Az EKAER rendszer legnagyobb problémája, hogy a bevezetés körüli bizonytalanságok következményei kizárólag a vállalatokat terhelik, akkor is, ha mindent megtettek annak érdekében, hogy képesek legyenek megfelelni a szabályozásnak – állítják egybehangzóan a szakmai szervezetek, a tanácsadói szektor és a logisztikai szféra képviselői.
Jó kilátások a munkaerőpiacon
A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez a következő három hónapban, az építőiparban és a feldolgozó iparban a legnagyobb a felvételi kedv. A foglalkoztatók 5 százaléka tervez elbocsátást, 75 százalékuk pedig nem készül semmilyen változtatásra a második negyedévben.
Utat mutat a jövőhöz a globális nemzedék
Az első globális nemzedéknek is tartott Z generáció tagjai kulcsszerepet játszanak napjaink technológia-központú kultúrájának alakításában. E legifjabb fogyasztók már most is domináns hatással vannak a többi korosztály fogyasztói hozzáállására és magatartására.
Egy kicsit csúszik a társasházi pályázat
A tízmilliárd forintos keretösszegű, az Otthon melege energiahatékonysági program keretében kiírt társasházi pályázatra az eredeti márciusi időpont helyett csak április 30-ától pályázhatnak a 5-60 lakásos társasházak.
Fókuszban a családi költségvetés
Szakmai intézmények, tanárok, diákok és pénzügyi szakemberek részvételével, rangos előadásokkal és diákok flashmobjával kezdődött el a „Pénz7” programsorozat, amelynek célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló programban, amellyel hazánk egy páneurópai kezdeményezéshez csatlakozott, mintegy 90 ezer diák osztályfőnöki órákon ismerkedhet meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal, a családi költségvetés alapkérdéseivel.
A jó marketing terv 5 lépcsője
Még a legkisebb cégeknek is szüksége van marketing kommunikációs tervre. Hogy ez túl nagy szónak hangzik? Pedig fontos, hogy ha kevés pénzünk is van erre, azt tudatosan és hatékonyan költsük el.
A karácsony viszi a hátán az online kereskedelmet
Az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora 2014 folyamán több mint 150 milliárd forintos forgalmat ért el, ezzel mintegy 6 százalékos súlyt szerezve saját teljes kiskereskedelmi forgalmukon belül.
Holnaptól él a kockázati biztosíték, ezek a tudnivalók
Március 11-től biztosítékot kell nyújtani a kockázatos termékek szállítása esetén az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben (EKÁER), amely a március 1-jét követően szállított kockázatos termékek nettó értékének 15 százaléka.
Augusztusig nem várható áremelkedés
Az ING, az Erste, és a TakarékBank elemzői szerint augusztusig, vagy akár szeptemberig negatív tartományban maradhat az infláció, bár az ING szakértője szerint addig lehet egy-két hónap, amikor kissé emelkednek majd az árak.
Tippek a mesteri munkaszervezéshez
Manapság senkinek nincs ideje semmire és folyamatosan éppen „tüzet oltunk”. Pedig ha megfelelő teret biztosítanánk a teendőkhöz, nagyságrendekkel nyugodtabban és hatékonyabban végezhetnénk el őket. Mutatjuk, hogyan!
Újabb milliárdokról született döntés Brüsszelben
Az Európai Bizottság elfogadta azt a beruházási programot, melynek célja a magyarországi humántőke bővítése és a társadalmi környezet fejlesztése. Az EFOP program a teljes uniós támogatásunk 11 százalékának felel meg.
Mégse jó úgy a földtörvény, ahogy van
Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása.
Ne várjunk a számlázó programok fejlesztésével
Érdemes már most elkezdeni a fejlesztést: nyolc hónap van még a számlázó programok adóhatósági ellenőrzési funkcióval való bővítésére, ha időben lépünk elkerülhetjük a fejetlenséget.
Hogyan lehet söralátéten adót bevallani? Válaszol a NAV
A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit „söralátét-bevallásként” is emlegetnek. Ezt – egyebek mellett – akkor lehet választani, ha a munkáltató által levont adó, adóelőleg, és a fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál.
Úgy tűnik, hogy besokallt az EU
Az uniós pénzügyminiszterek lépéseket várnak a görögöktől, és arra figyelmeztetnek, hogy nincs sok idejük. Valójában azt mondták, hogy ne rabolják tovább az idejüket, annál ők sokkal fontosabb és elfoglalt emberek, hogy bohócot csináljanak belőlük.
Újabb brókercég borult be
Részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely még kedden kirendelhet egy felügyeleti biztost az intézményhez. A brókercég hétfőn jelentett öncsődöt.
Újraszámolja a vállalati lájkokat a Facebook
Az ingyenes céges kommunikáció folyamatos és szisztematikus megfojtása után most újabb visszaeséssel kell kalkulálniuk a vállalati Facebook oldalakat üzemeltetőknek. Jó hír viszont, hogy ez a változás valóban érthető és jogos.
A tökéletes másolatok üzlete
A franchise láncok tagjai, úgy tűnik – ahogyan a világon mindenhol –, Magyarországon is nagyobb arányban élték túl a válságot, mint a „magányos” kis- és középvállalatok. Sőt, voltak olyanok is, amelyek kihasználva a hálózati működésben rejlő erőt, még növekedni is tudtak.Milyen vállalkozásból lehet sikeres franchise? Egyáltalán nem ágazatfüggő, de az biztos, hogy könnyen másolhatónak kell lennie az eredeti üzletnek.
Pénzt kaphatnak a cégek a hallgatók foglalkoztatásáért
A hallgatókkal foglalkoztatói jogviszonyt kialakító cégek a jövőben jogosultságot szerezhetnek a szakképzési hozzájárulásra a kormányzati tervek szerint. Ennek mértéke még nem ismert.