Nyugdíjba vonulási hullám a láthatáron

A hazai nyugdíjrendszer komoly kihívások előtt áll. Az évtized végéig az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt. A Ratkó korszak gyermekei még számíthatnak a boldog nyugdíjas évekre, de nem feltétlenül mondhatják el ugyanezt az Y generációsok, vagyis a mai 20-40 év közötti korosztály. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint az öngondoskodás fontosabb, mint valaha.

Kép:Fotolia

Az elkövetkező 3 év alatt több mint 300 ezren léphetnek kit a munkaerőpiacról. A „Ratkó gyerekek” komoly kihívások elé állítják a magyar nyugdíjrendszert, és a növekvő nyugdíjkiadások előrevetítik a nyugdíjkorhatár folyamatos emelését. Az Y generáció számára – ahhoz, hogy biztosítani tudja boldog nyugdíjas éveit – létfontosságúvá válik a nyugdíjcélú megtakarítás, amellyel a GfK Financial Intelligence 2015-ös kutatása szerint csupán a korcsoport 25 százaléka rendelkezik.

Így nyer végül az állam
Jó darabig úgy tűnt, nem döntöttek rosszul, akik anno az állami nyomás ellenére magánnyugdíjpénztár-tagok maradtak, hiszen a kasszák szép hozamot termeltek. Mostanra viszont kiderült, bármit is gyűjtöttek, végül a közösbe kell dobniuk.
Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint ennek a generációnak már természetesnek kell venni az öngondoskodást. „A következő néhány évben még nem kell számítani csökkenésre az állami nyugdíjak területén. A probléma valószínűleg 2040 táján jelentkezik majd igazán, amikor a csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik már annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait. A nyugdíjkorhatár emelésével és az állami nyugdíjak csökkentésével fogják tudni ellensúlyozni az így keletkező hiányt, ez pedig a nyugdíjasok életszínvonalának romlását vonhatja maga után. Fontos felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a nyugdíjak csökkenésével nem kell feltétlenül az élethosszig tartó munkát választaniuk. Egy tudatosan összeállított öngondoskodási portfólióval kipótolhatják az államtól kapott nyugdíjukat az áhított életszínvonal elérésének érdekében, és azzal tölthetik nyugdíjas éveiket, amivel egyébként is szerették volna” – mondta a szakember.

Az öngondoskodási termékek piacán a lakosság és a szakértők körében is nagy népszerűségnek örvend az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. Ennek oka az alacsony költségek mellett az, hogy szakértők kezelik az ügyfelek hosszú távú megtakarításait, nekik csak egy – később bármikor módosítható – befektetési portfóliót kell kiválasztaniuk a kockázatvállalásuk szerint. További nagy előnye a pénztáraknak, hogy állami támogatásként éves 20 százalékos adó-visszatérítés vehető igénybe az egyéni befizetések után.

Nyugdíjat, de miből?
A magyarok legnagyobb arányban a nyugdíjas években várható jövedelmük mértékétől, valamint a súlyos betegségektől tartanak felmérések tanúsága szerint. Nem is alaptalanok az aggályok: az MNB tanulmánya is rámutatott: csak 2030-ig biztosak a nyugdíjak. Ennek tükrében még riasztóbb adat, hogy a 18 és 65 év közötti lakosság mindössze tíz százalékának van megtakarítása.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo