Marad a halászati tilalom a Balatonon

A kereskedelmi halászat továbbra is tiltott marad a Balatonon, bemutató halászatot majd egyedi engedélyek alapján lehet tartani – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

Kép: Pixabay

A tárca közleménye szerint az Európai Unióban gyakorlatilag megszűnt a folyami és tavi nagyüzemi, ipari halászat, a halállomány és a horgászturizmus érdekeinek védelme miatt. Az elmúlt időszakban a horgászok bizalma is megnőtt a halászatmentes Balaton iránt – tették hozzá.

Az FM egyedi engedélyek alapján bemutató halászat lehetőségének megteremtésén dolgozik, ökológiai okokból vagy hagyományőrző rendezvényekhez kapcsolódóan. A turizmust ösztönző rendezvényekhez kötődő látványhalászat is csak egyedi engedélyek esetében lesz engedélyezett – írták.

Fazekas Sándor korábban azt mondta, a balatoni halgazdaságot 2013-ban számolták fel, ekkor annyi halat fogtak ott, ami egy jobb hétvége alatt elfogy a Balatonnál.

A tilalomra azért van szükség, mert a tóban komoly problémákat okozott a túlhalászás, a regenerálódáshoz évek kellenek.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo