Friss cikkeink


Fecskelakások épülnek országszerte

Fecskelakások épülnek országszerte 

Rekordszámú, összesen 39 bérlakás létrehozását támogatja 2008-ban a Holcim Hungária Otthon Alapítvány, több mint 106 millió forint értékben. Az idei győztes projektek a támogatási szerződések aláírása után Hódmezővásárhely, Sándorfalva, Zsadány, Jászfényszaru, Mórahalom, Szente, Tiszabecs és Csongrád településeken valósulhatnak meg.
Csoki: az istenek eledele

Csoki: az istenek eledele 

A trópusi kakaófa gyümölcsének, a kakaóbabnak a latin neve tulajdonképpen mindent elmond erről a növényről: Theobroma cacao, magyarul az istenek eledele. A belőle készült csokoládénak ízletessége mellett mára komoly fogyasztási, ajándékozási kultúrája alakult ki, sőt egészségre gyakorolt kedvező hatása is egyre ismertebb.
Behálózza a Balatont a Vodafone

Behálózza a Balatont a Vodafone 

A Vodafone a nyárra készülve újabb városokat kapcsol hálózatába a Balaton, Budapest és további nyári kirándulócélpontok környékén.
Hard diszkontokkal harcol az olimpiai csapat támogatója

Hard diszkontokkal harcol az olimpiai csapat támogatója 

COOP éves közgyűlésének sajtótájékoztatóján 2008. május 30-án Budapesten a vezetők bizakodásuknak adtak hangot a 2008-as évet tekintve. A 100 %-ban hazai tőkével, 3000 franchise rendszerben működő bolttal rendelkező magyar üzletlánc az idei évben tovább erősítette a pozícióját a hazai kereskedelmi piacon.
Dől a pénz a fociba!

Dől a pénz a fociba! 

A tavalyi évben az "öt nagy" európai labdarúgó liga bevételei első alkalommal haladták meg a 7 milliárd eurót a Deloitte üzleti tanácsadó cég legújabb Éves Labdarúgás Finanszírozási Felmérése (Deloitte Annual Review of Football Finance) szerint. A 2006/07-es idényben az európai labdarúgó piac teljes nagysága 13,6 milliárd euróra nőtt, ami 1 milliárd eurós bővülés az előző szezonhoz viszonyítva.
Ön is azért költözne, mert túl zajos a város?

Ön is azért költözne, mert túl zajos a város? 

A fővárosnak a 2007-ben elkészült zajtérkép alapján 2008 júliusáig intézkedési tervet kell készítenie a zajcsökkentés érdekében azokon a "kritikus" helyeken, ahol jelenleg nagyon magas zajterhelés sújtja a lakókat. A fővárosi intézkedési csomag ugyan még nem készült el, de több hazai ingatlanpiaci szereplő már készül a változásokra.
Tisztítsuk meg vízpartjainkat!

Tisztítsuk meg vízpartjainkat! 

A következő egy hétben az ország 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatósága segítségével 32 különböző helyszínen tisztítják meg a folyópartokat iskolás csoportok és vízügyi szakemberek a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság és a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett "Takarítsuk együtt vízpartjainkat" elnevezésű szemétszedési akciót keretében. Ma mintegy 20 helyszínen kezdték meg az akciót.
GE: megéri zöld technológiába fektetni

GE: megéri zöld technológiába fektetni 

Háromezer olimpiai úszómedence feltöltésére elegendő, összesen 7,4 millió köbméter friss vizet spórol meg az elkövetkező négy évben a GE. Az immár harmadik évébe lépő, környezettudatos ecomagination nevű programja kibővítéseként a GE bejelentette, kötelezettséget vállal arra, hogy 2012-ig 20 százalékkal csökkenti vízfelhasználását.
Vége a csekk-korszaknak?

Vége a csekk-korszaknak? 

A honlapjukon Google AdSense hirdetéseket futtatók számára nagy örömhír, hogy a hirdetésekből befolyó bevételükhöz ezentúl nemcsak csekken, hanem elektronikus banki átutalás segítségével is hozzájuthatnak.
Megreguláznák az autóhirdetéseket

Megreguláznák az autóhirdetéseket 

Az Európai Unió nagyobb hangsúlyt fektetne a környezetvédelmi szempontok megjelenítésére az autóhirdetésekben. Ennek megfelelően lehetséges, hogy a gépjárműreklámok hamarosan a dohányreklámokhoz hasonló harsány figyelmeztető feliratokat is tartalmaznak majd.

Gorbacsov és Annan az energiahatékonyságról 

Az egyéneknek és a vállalatoknak is változtatniuk kell magatartásukon - mondta a korábbi ENSZ-főtitkár, Kofi Annan az EP-ben megrendezett energiahatékonysági konferencián (Global Energy Conference), amelyen részt vett Hans Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, és a Nobel békedíjas Mihail Gorbacsov is. Szintén az EP ben rendezték a kilencedik Energy Globe díjátadó ünnepséget.

Növelik a lakásfelújítási támogatást 

Év közben lehetőség van egyéb állami források átcsoportosítására, ha a 11,5 milliárd forintos keretösszeget meghaladó igény érkezne lakásfelújításra. Az idén mintegy 50-60 ezer lakás, a négyéves program keretében pedig összesen 220 ezer lakás újulhat meg. Az ökoprogram keretében a távfűtéses lakások hőfogyasztásának szabályozására és mérésére lehet pályázni, ami összesen 650 ezer lakást érint.

A szlovák siker ára 

Az egész EU-ban továbbra is Szlovákiában a legnagyobb a munkanélküliség, EU-szabvány szerint számolva áprilisban 10,0 százalékra nőtt 9,9 százalékról.

A piacszűkülés áldozatai 

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke idén is beszámolt az Országgyűlésnek a hivatal tevékenységéről és a verseny tisztaságáról, szabadságáról.

Milliárdokat költ az állam magára 

Közel 12 milliárd forintból valósul meg az állami intézmények takarékos és hatékony működése. A pénzt a Költségvetés Gazdálkodási Rendszerre költik.

Győzelem nélkül maradt Budapest 

Nem született döntés csütörtök éjjel Brüsszelben az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelyéről a 27 európai uniós tagállam között.

Munkahelyek százai születnek Debrecenben 

A budapesti központú IT Services Hungary további munkahelyek teremtését tervezi 2010-ig. A fejlesztés részeként egy 10 ezer négyzetméteres irodaházat létesítenek Debrecenben, melynek alapkövét ma helyezik el.

Hogy lesz hatékonyabb az iroda? 

A workflow-rendszerek - magyarul munkafolyamat-irányító vagy ügymenet-automatizáló megoldások - tulajdonképpen a CRM alapjai. Nincs olyan cég, ahol ne lennének bonyolult, időrabló, számos terület munkáját érintő adminisztratív eljárások, mint például költségelszámolás, anyagigénylés vagy -beszerzés. Nagyon leegyszerűsítve, ezek papírmentes - számítógépes - megvalósítását teszi lehetővé a workflow.

Mindent egy helyről, ráadásul online? 

Megjelent a hazai utazási piac első dynamic packaging szolgáltatója, a Triplanet utazási portál. Az új, és hazánkban is sikerre ítélt utazási koncepció minőségi utazási élményt kínál.

Hétvégére itt a tejhiány? 

A német gazdák olyan alacsonynak tartják a tejükért fizetett átvételi árat, hogy szállítói sztrájkot jelentettek be, azaz a hét végén a német szupermarketek tej nélkül maradhatnak. A probléma a francia hírügynökség szerint nem csupán a német állattenyésztőké: az elégedetlenség már felütötte fejét az ausztriai, hollandiai, belga gazdák körében is.

Jól jár(hat)nak a devizahitelesek 

Három éve volt utoljára 240 forint egy euró, két éve 280 forint fölé is szaladt az árfolyam. Idén nyáron, úgy tűnik, a külföldön nyaraló magyarok és a devizahitelesek járnak jól. Az exportőrök a szakértők szerint kibírják: hét éve is 240 forintot ért a közös európai valuta, ami pedig az inlációvall korrigálva bőven 200 forint alatti árfolyamot jelent...

Évente 50 ezer fa menekül meg! 

Új időszámítás kezdődik a jövő héten a légiutasok számára: 2008. június 1-jétől a Lufthansa és valamennyi IATA-tag légitársaság már csak elektronikus formában állíthat ki repülőjegyeket. A légiközlekedési iparág már 2004-ben megállapodott erről, amikor az IATA kezdeményezésére létrehozták az "Egyszerűsítsük az üzletet" kezdeményezést. Az e-jegyek egyszerre kínálnak számos kényelmi előnyt az utasoknak és költségcsökkentési lehetőséget a légitársaságoknak, ráadásul a kevesebb papírfelhasználás jótékonyan hat a környezetre is. A papír alapú jegyek megszűntetése révén az IATA szerint évente mintegy 50.000 fával kevesebbet kell kivágni.

Lépések a terhek csökkentésére 

Számos területen van mód a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére, aminek érdekében mind hazánkban, mind az Európai Unióban felmérik a lehetőségeket. Itthon a tervek szerint még több eljárást egyszerűsítenek, illetve elektronizálnak. A minél hatékonyabb beavatkozás érdekében a jogalkotók mindenki véleményére kíváncsiak.

"A feketegazdaságba menekülnek a cégek" 

A gazdaság általános versenyképessége a vállalkozások versenyképességén múlik, de az Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervből hiányoznak a mikrovállalkozásoknak szánt programok, pályázatok, ami rontja a magyar családi vállalkozások pozícióit - közölte az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke a szervezet Érden tartott csütörtöki küldöttgyűlése alkalmából.

Újabb gyorshitel kkv-knak 

Tovább bővül a vállalkozói körökben kedvelt gyorshitelek köre. A Sopron Bank és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. együttműködésének eredményeként létrejött "SB Folyószámlahitel" gyors, szabadon felhasználható forrást biztosít az igénylő kkv számára.

CSR: nem a méret a lényeg 

Harmadik alkalommal rendezte meg a Pannon a Társadalmi Felelősségvállalás Napját. A Pannon és a társalapítók - a Nokia, az Ericsson, a Richter és a Tesco - 2006-ban azzal a céllal hozták létre az eseményt, hogy elősegítsék a vállalatok, a kormányzat és a társadalom közötti párbeszédet. A Társadalmi Felelősségvállalás Napja ezúttal a vállalatok belső felelősségvállalására hívta fel a figyelmet.

Nem rúgnak labdába az LCD tévék? 

A labdarúgó VB a szórakoztató elektronikai eszközök közül az LCD TV-k piacára volt legnagyobb hatással. Az idei EB-t megelőző hónapokban a tendencia azonban már nem tűnik ilyen kedvezőnek. A DVD felvevők iránti keresletet szintén pozitívan befolyásolta a két évvel ezelőtti VB, kérdés azonban, hogy az idén ez így lesz-e?

Emelkedik a munkanélküliségi ráta 

Február és április között a munkanélküliségi ráta 7,7 százalék. Ez az egy évvel korábbinál 0,2 százalékponttal magasabb.

Az internet lenyomja a casco díját 

Ma több mint harmadával kerül kevesebbe a casco, mint három évvel ezelőtt. Azért is, mert a személygépkocsi-piac közel hat százalékkal csökkent.

Megszűnhet az eva fizetés joga 

Új tulajdonos megjelenésével a társaságok kikerülhetnek az evából. Ez a szavazati jog mértékének függvénye. Amely más a bt.-nél és a kft.-nél.

Már Franciaországban is dolgozhatunk! 

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter örül a döntésnek, hogy Franciaország is teljesen szabad munkavállalást biztosít a 2004-ben közösségi tagságot elnyerő tagországok állampolgárainak.

Frappáns név kell a sikerhez 

A domainnév meghatározza egy cég internetes jelenlétét. Márka és érték egyszerre. De hogy valóban az legyen, a cégek számos esetben akár dollármilliókat is hajlandók áldozni.

Egymilliárdból újul meg az egri szakképzés 

Munkahelyteremtés, munkára ösztönzés, munkára képesítés - ez a foglalkoztatás bővítésének, és ezen keresztül a gazdasági növekedés felgyorsításának az alapja. E célok teljesülését szolgálják az uniós forrásból meghirdetett pályázatok is. Köztük azok, amelyek lehetővé tették, hogy több mint 1 milliárd forintos beruházással elkészüljön az egri Térségi Integrált Szakképző Központ, és annak központi képzőhelye, amely május 28-án került átadásra.

Sziklakert kell a magyarnak 

A Google minden hónapban nyilvánosságra hozza a legnépszerűbb és a legnagyobb mértékben növekvő keresőkifejezések listáját. Az országonkénti és témánkénti bontás alapján érdekes trendeket és területi jellegzetességeket figyelhetők meg.

Felkészültünk az uniós források lehívására 

Három év alatt több mint 55 ezer tisztviselő képzése valósult meg a közszférában európai uniós forrás segítségével a ROP 3.1.1 program keretében. A képzések elsősorban azt az ismeretanyagot tartalmazták, mely az unió fejlesztési alapjainak hatékony lehívásához szükségesek, de hangsúlyt helyeztek a szervezet- és kompetenciafejlesztés területeire is.

Egymás mellett a megújuló és az atomenergia 

A Magyarországon 2025-ig szükséges mintegy 9 ezer megawatt erőművi kapacitás kiépítésére, a megújuló energiatermelés mellett az atomenergiának is van realitása - mondta Hatvani György, a Mavir igazgatóságának elnöke a Magyar Elektronikai Egyesület és az Electricité de France (EdF) közös konferenciáján Budapesten.

"Évek óta romlik a fizetési morál" 

A Coface tapasztalatai alapján drámaian romlottak a cégek fizetési szokásai: 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal növekedett a nemfizetések száma a 2007-es év ugyanezen időszakához viszonyítva.

Már a kicsik felé is nyitnak a bankok 

A "mikrohitelezés" fellendítése nem csak a pénzügyi szféra érdeke, hanem makrogazdasági jelentősége miatt kulcsfontosságú állami feladat. A budapesti Gerbeaud Házban első ízben megtartott Microhitel Symposiumon bejelentették a Széchenyi Kártya II. konstrukció június eleji indulását.

Kétszeri bírság egyazon hibáért 

Ugyanazon útfelújítási projekt kapcsán egyszer 2 millió, egyszer pedig 6 millió forintra bírságolták meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t.

Harmincezer embert keres az APEH 

A TAJ-számmal rendelkező, de biztosítás nélküli magánszemélyeknek jár utána az APEH. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár információi alapján. A 2008. február 18-án megküldött, közel 134 ezer magánszemély közül több mint százezret tudtak beazonosítani, viszont 34 ezret nem. Ez utóbbiak az adóazonosító jellel nem rendelkező személyek.

Nem tudnak több mobilt eladni 

Kevesebb mobiltelefont tudtak idén eladni Nyugat-Európában, mint egy évvel korábban. A tendencia globálisan nem igaz, köszönhetően a szegényebbeknek.

A Nokia és a Nivea a favorit 

A Reader's Digest Európai Megbízható Márkák felmérése idén 16 európai országra terjedt ki (Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország), melynek elsődleges célja, hogy felmérje, milyen márkák élvezik leginkább a bizalmat a Reader's Digest magazin olvasóinak körében Európában.

Az üzlet: a matematika és az ember 

Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke szerint az érzelem elkerülhetetlenül része az üzletnek. Hiszen senki nem akarhat komolyabb kapcsolatot egy számára ellenszenves emberrel. Ellenszenves partnerrel leginkább beszélgetni sem akar senki. Az érzelmek tudatos kezelése éppúgy a siker feltétele, mint az, hogy jól számoljunk.

Biztonságosabb kibergyereknek lenni 

A Trend Micro Inc., a társadalmi szerepvállalás jegyében elindította új, világméretű kezdeményezését, melynek célja, hogy felhívja a fiatalok, a szülők és a tanárok figyelmét az internetbiztonság fontosságára, amellyel a "kibergyerekek" generációja nap mint nap szembesül.

Baj van: 200 forint lesz egy liter benzin 

A korábban elképzelhetetlenül magasnak tartott, gallononként ötdolláros (204 forint/literes) szintet már nyár végére eléri a benzinár az amerikaiak többsége szerint.

"Nincs sok befektetni valóm, de azt kezelje jól!" 

A közép-európai régió lakossága a pénzügyi vagyont tekintve kifejezetten szegénynek mondható, s hiába közelít a jövedelem a nyugat-európai szintekhez, generációk nőnek fel, mire a megtakarításaink is hasonló részarányt képviselnek majd. Az ügyfelek még nyugat-európai társaikhoz képest is magasabb elvárásokat támasztanak a befektetési termékekkel, szolgáltatásokkal szemben, miközben lényegesen kevesebb pénzügyi ismerettel rendelkeznek - hangzott el a Portfolio.hu Wealth Management 2008 konferencián.

Szeptember 30-ig nem lesz sztrájk 

Sikerült megegyeznie a BKV vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson, így elmarad a csütörtöktől meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés - jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetés után.

Mit akar az ügyfél? 

A mai üzleti megközelítés szerint egy cég legfőbb értéke az ügyfél: "Ha van ügyfeled, akkor van üzlet, ha nincs, akkor csak hobbid van" - tartja a mondás.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Adózás

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől 

A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Cégblog

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz?

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz? 

A Temu és hasonló kínai online platformok rohamos térnyerésével egyre többen keresnek olcsó elektronikai alkatrészeket ezeken az oldalakon.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo