Egyszer élünk
A Molnár Sándor rendezte film – Tar Sándor története – a Balogh család kálváriáját mutatja be, a kórházból rokkantan és némileg váratlanul hazatérő apa hamvában holt kísérletét övéi együtt tartására. Esélytelen, mert a feleség és a nagyobb gyerekek már nem látnak benne semmit a családfőből, mind mennek saját esendő vágyaik után. Egyedül a legkisebb fiú érez még valamit az apa-hős alakból. Egymásra támaszkodva bukdácsolnak a magyar valóság akadálypályáján keresztül mindaddig, amíg a kisfiú rá nem ébred, hogy apja sem több bárki másnál. A film főbb szerepeiben Szarvas Józsefet, Galgóczi Gáspárt, Gáspár Sándort és Básti Julit láthatjuk.

A sebezhetetlen
A hatodik érzék rendezője, M. Night Shyamalan ismét nagyon jó mozit csinált. Bruce Willis ezúttal biztonsági őrt alakít, aki csodával határos módon, egyedüliként túlél egy vasúti szerencsétlenséget. Autóján nemsokára üzenetet talál, azt kérdezi tőle valaki, hogy hányszor volt beteg életében. Ő és felesége nem úgy emlékszik, hogy elkerülte minden nyavalya. Felkeresi az üzenethagyót (Samuel L. Jackson), aki állandóan betegeskedik, folyton törnek a csontjai. Azt feltételezi, hogy van, aki a skála másik végén áll, mindig egészséges. Az őr nehezen veszi be az elméletet, pedig egyre több jel utal arra, hogy igaz. Rendkívül jó mese, egy szuperhős teremtéstörténetének is beillik. Lehetséges, hogy körülöttünk képregényhősök léteznek? Nézzék meg a filmet, érdemes!

Táncos a sötétben
Lars von Trier filmje tavaly elhozta Cannes-ból az Arany Pálmát. Selma (Björk) bevándorló, segédmunkából él Amerikában, egyedül neveli fiát. Mindketten fokozatosan veszítik el látásukat. Az anya arra spórol, hogy legalább gyermekét sikerüljön meggyógyítani. Von Trier hitvallása, hogy a filmalkotást ki kell szabadítani a fejlett technika béklyójából: kézi kamerával, természetes fényben forgat. A Táncosban továbbmegy: a némafilmek dramaturgiáját idézi meg, szinte a végsőkig leegyszerűsíti figuráit, kapcsolataikat, tudatosan kiöli a fordulatosságot és a feszültséget, szappanopera-szerűvé teszi filmjét. Így nézve, akár jónak is mondható, különben szájhúzás a vége.

Blöff
Aki szerette a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című filmet, annak Guy Ritchie Blöffje nem okoz csalódást. Ismét megmutatja London alvilágát. A dumák olyanok, mint az előző filmben, videoklipes vágásokkal, trükkökkel teszi rajzfilmszerűvé a sztorit, de a pontosan adagolt erőszak élét ez nem csorbítja. A történet az engedély nélküli, megbundázott boxpromóció körül forog. Török (Jason Statham) és Tommy (Stephen Graham) meg akarják csinálni a nagy bulit. Rögtön a legnagyobb főnökkel kötnek fogadást. A bibi maga a bunyós (Brad Pitt) , aki szintén kezdő a bunda világában, így hamar slamasztikában találják magukat. Ebben a filmben láthatóan szabadabb kézzel dogozhatott a rendező, a történet azonban veszített fordulatosságából, és sajnos, a befejezés sem sikerült túl jól.

Apádra ütök
Greg, a mániákus hazudozó (Ben Stiller) beleszeret Pambe (Teri Polo), aki úgy dönt, hogy a fiút bemutatja szüleinek. Nem először határozza el magát ilyen lépésre, de a papa (Robert deNiro) eddig valamennyi jelöltet beledöngölte a padlószőnyegbe. Greg különösen nehéz helyzetben van, mert minden alapelvet áthág, amely a szülői házat egyben tartja. Hazugságokba menekül, de már az sem segít. Hát még amikor felgyújtja a villát. A rendező megmutatja, hogy Hollywoodban poentírozással is lehet kacagtatni. DeNiro ráadásul remek komikus.

A vágy forradalma
Gabriel Aghion filmje egyetlen napot ragad ki Diderot (Vincent Pérez) életéből. Diderot, tudva, hogy az Enciklopédia kiadását betiltották, családjával egy vidéki kastélyban talál menedéket, itt végzi nagy művén az utolsó simításokat, s szeretők, gyanakvó felesége és lánya érzéki felfedezései között lavíroz. A házigazda bárónő (Josiane Balasko), nagyképű fivére és a társaságában érkező titokzatos hölgy csak tovább bonyolítja a kastély életét. Nem Diderot szellemi hagyatékát látjuk, hanem hogy milyen körülmények között alkothatta azt. A film érzékiségről, élvezetről, ínyencségről és a toleranciáról szól, nagyon jól eltalált képi megvalósításban.

Segítség, apa lettem!
A történet elején Jack Campbell (Nicholas Cage) mennyasszonyától (Tea Leoni) búcsúzik a reptéren, aki marasztalja, mondván, nem kell az a banki ösztöndíj Londonban, de a fiú hajthatatlan. 13 év telt el, Jack anyagilag mesésen, emberileg teljesen függetlenül él. Hazafelé különös találkozást él át, másnapra egy új világban ébred: külvárosi családi ház, régi barátnője a felesége, két gyermeket nevelnek, ő autógumikat árul. Pénz csak annyi van, amennyiből kijönnek, helyette a család melege a biztos háttér. Jack átéli azt, ami akkor lett volna, ha nem hagyja hátra szerelmét. Visszatérve saját, hajtós-anyagias közegébe, más ember: a pénz már csak a kényelem miatt kell, de ennél többre vágyik. Összességében jó kis film, pedig nincs benne semmi akció, vér, még erőszak sem.

*
Három film a februári kínálatból

A Vörös bolygó Val Kilmer főszereplésével igazi sci-fi, pedig nem trükk-kavalkádra épül. 2025-ben a Föld végsőkig szennyezett. A Marson algatelepeket létesítenek, hogy később kolóniákat lehessen odaküldeni. A növénykezdemények nyomtalanul eltűnnek, ki kell vizsgálni a rejtélyt. Az űrhajó azonban szerencsétlenül jár…

A Számkivetett Tom Hanks és Robert Zemeckis rendező új opusa. A Forrest Gump sikere alapján gyanítható, hogy aratni fog. Pedig nem jó. Hanks, a munkának élő vállalati góré repülőbalesetet szenved. Évekre egy lakatlan szigeten ragad, kénytelen természeti lénnyé alakulni, aztán nekivág az óceánnak. Megmenekül, hazatér, egykori barátnője már másé. A film morális fejlődéstörténet akar lenni, de lerágott csont lett, minthogy a szituációt Defoe és a Survivor című tv-megasiker már kilőtte. Hanks monologizál – erre alkalmatlan –, s a történet sem hihető. Tuti, hogy Oscart kap!

Az Anyegin Ralph Fiennes és Liv Tyler főszereplésével igazi csemege. Szép, hűen tükrözi Puskin remekművét. Martha Fiennes (testvérek!) rendezése precíz, bár lehetett volna merészebb is. Kicsit mintha vonakodna attól, hogy felfedje a karakterek közötti óriási érzelmi feszültséget. Ennek ellenére bőven megér száz percet.

Illich Lajos