– Kísértések kémiai és genetikai biztonságunk ürügyén alcímet adta a múlt év végén a l’Harmattan kiadónál megjelent könyvének, holott tények és nem kísértések százait sorolja fel arról, hogy kémiai és genetikai biztonságunk ijesztően alacsony szinten van. Ön most épp kávét iszik, pedig bevett nyugati gyakorlat, hogy az adott országban betiltott szert a fejlődőkhöz exportálják, ahol mondjuk a kávécserjéket „védik” vele. Gondolom, a csészéjében is található piciny szermaradvány…
– Ezt műszerrel lehetne csak kimutatni, az intézetemben van már ilyen. De ügyelek rá, hogy a civil életemben csak módjával vegyem figyelembe ökotoxiológiai ismereteimet, de mondjuk csapvizet és fóliás, üvegházi termékeket, ha lehet, nem fogyasztok.
– Atrazin?
– Igen, a könyvemben külön fejezet szól az atrazinról, ami egyike a tíz legnagyobb volumenben gyártott és igen olcsó növényvédő szernek. Állatokra egyértelműen bizonyítottan rákkeltő hatású. És ez nálunk bejön a csapba, mert nem bomlik, és a hagyományos víztisztító eljárások csak öt százalékát veszik ki. A többit megisszuk. Az atrazint épp azzal a műszerrel tudjuk kimutatni, amivel az én kávémat is meg lehetne vizsgálni, két éve kaptuk, és ennek azért van jelentősége, mert az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének vezetői támogatták ezt a nagy értékű beruházást.
– És?
– Ez a könyv talán soha nem születik meg, ha nem ütközöm olyan heves ellenállásba szinte mindenütt, ahol szóban vagy írásban próbáltam jobbító javaslatokkal előállni. Nos, a munkahelyemen megmondták, nem akadályoznak, de nem is tudnak megvédeni, ha elcsúszok valahol. Márpedig ezen a területen könnyű elcsúszni, rengeteg a bizonytalanság, és még több a főként gazdasági ellenérdek. Az, hogy ezt a műszert beszerezhettük, közvetve támogatásnak minősül. Mint ahogyan az is, hogy ha nem is hivatalos keretek között, de megalakult nálunk egy osztályok közötti ökotoxiológiai csoport, aminek nincs vezetője, de fontos munkát végez. S előbb-utóbb legalizálódni fog.
– A könyvében van egy táblázat, ami szerint a Magyarországon engedélyezett növényvédő szerek között tizenhárom olyan van, amely jelentős külföldi intézetek és a WHO szerint állatokra bizonyítottan rákkeltő hatású, emberekre pedig legalábbis gyanús vagy kétséges.
– A magyar engedélyezési gyakorlat átlagos európai színvonalú, vannak nálunk rosszabb helyzetben is, például a franciák, hollandok, belgák, meg jobbak is, mint a skandináv országok, köztük Dánia, ahol a rendkívül szigorú előírások komoly piaci tényezőt jelentenek, mert egyre több helyen figyelik az adott ország növényvédőszer-felhasználási gyakorlatát, s léteznek nem publikus listák a nemkívánatos helyekről. Ha oda felkerül egy ország, annak nagy ára van: hiába kínál olcsón, nem veszik, mert a szerellenőrzés nagyon költséges, inkább máshonnan importálnak.
– Nálunk vizsgálja valaki az importált mezőgazdasági termékeket?
– Igen, az OÉTI, az Országos Élelmezés- és Táplálkozás-egészségügyi Intézet, de tudomásom szerint meglehetős véletlenszerűséggel. Ez nem az ő hibájuk, inkább az ország szegénységét mutatja, hogy kevés az ember és a műszer. A bejövő termékek körülbelül egy százaléka akad fel ilyen vizsgálatokon, ami jobb, mint a hazai két–hat százalékos átlag.
– Ami a hazai termelést illeti, ugyancsak a könyvben olvasható, hogy 1997 tavaszán nem találtak az országban olyan fejes salátát és paprikát, amiben ne lett volna szermaradvány…
– Itt főként az üvegházi, fóliás termékekről volt szó. Tény, hogy ezeket agyonkemizálják, három-négyszer többet kapnak, mint a szabadföldön lévő társaik, s ez meg is térül a profitban. Mert veszik a gyereknek, az öregnek, a betegnek…
– Nem kéne ezt az üvegházas-fóliás technikát betiltani, vagy sokkal szigorúbban ellenőrizni? Hisz sokan nem tudják, mit vásárolnak…
– Ha három minisztérium is gazdája egy ügynek, akkor mindig akad kibúvó. Ráadásul a végső engedélyt a földművelésügy adja, amelynek nem dolga a másodlagos hatások vizsgálata, és nem is érdekelt abban, hogy a kártevőirtás szempontjából hatékony, olcsó szert betiltsa. A Környezetvédelmi Minisztériumnál csak most kezdtek munkához, eddig csak kötelezettségük volt, tevékenységük nem. Az egészségügy pedig azt mondta, emberre nem bizonyított a káros hatás… Azért szeretném hozzátenni, ez részben már múlt idő: a könyv megjelenése óta van már előrelépés; a már betiltott lindán példája is mutatja, vagy az, hogy készül egy ökotoxiológiai tankönyv a KöM támogatásával, amibe azok az írnak, akik az egészségügyben és az agrártárcánál is felelős területeken dolgoznak.