Friss cikkeink
Kóka nagyot vágna
Túlságosan magas Magyarországon a szociális-jóléti kiadások mértéke; az efféle juttatások odaítélésekor jobban figyelembe kellene venni a rászorultság elvét - mondta Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke kedden Budapesten.
Régészeti leletek a stratégiai gáztározó alatt
A régészek bronzkori, szarmata és Árpád-kori település-nyomokat találtak az ország egyik megaberuházásának, a stratégiai gáztározónak helyszínén.
Közérdekre hivatkozva korlátoznak
A versenyképesség javítására hivatkozó állami versenykorlátozás egyik alapvető módszere ma Magyarországon az állami támogatás, az állami piacteremtés.
Hamis gyógyszerek Svájcból
Továbbra is a Kínából érkezik a legtöbb hamisított termékek az Unió területére, de sokszor Örményország, Törökország, vagy éppen Svájc az importőr.
Éveket vesz el a munkába járás
Életünk jelentős részét munkába járással töltjük, állítja egy brit felmérés, amely a szigetországi körülményeket mérte fel. A késések is kárt okoznak.
Betakarított agrárbéke
A szakembert látják és süvegelik meg szerte az országban, bármennyire is miniszter. Aki pedig e tisztségében rekorder is - a rendszerváltás óta ő ül leghosszabb ideje az agrártárca bársonyszékében. Igaz, földijei, a Baranyában élő párttársai egy másikban ültetnék át. Gráf József a folyamatokat érti, ám köszöni szépen, nem kéri a kormányfői tisztséget. De vajon van-e az agrárminiszternek receptje arra, hogyan lehet megfertőzni a gazdaság többi területét is egy "nyugodt reformpolitika" vírusával?
Wizz Air: egy híján öt
Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága 2008. május 19-én ünnepli negyedik évfordulóját. Az első Wizz Air repülőgép négy évvel ezelőtt szállt fel a lengyelországi Katowice repülőteréről. Indulása óta a Wizz Air piacvezető diszkont légitársasággá vált Kelet-Közép Európában. Eddig több, mint 12 millió utas élvezhette a Wizz Air szolgáltatásait.
Jobban büntetnék a környezetkárosítást
A súlyos környezeti károk okozóinak büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazta Tőkés László az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén.
Ismét tömeg várható a postákon
Az adóhatósághoz május 17-éig 2,132 millió - tavaly ilyenkor 2,087 millió - személyi jövedelemadó bevallás érkezett - közölte Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke.
Szuperszámítógép oldja meg az éhezési gondokat?
Az utóbbi években a gyenge termés és egyéb gazdasági tényezők eredményeként rizshiány alakult ki, ami a rizs árának rohamos növekedéséhez vezetett a világpiacon.
"Magyarország kiemelkedő helyen"
A magyar vámszolgálat európai uniós összehasonlításban igen előkelő helyen szerepel a termékhamisítással szembeni eredményesség tekintetében, jelentette ki Kovács László, a Európai Bizottság adópolitikai és vámügyi felelőse Brüsszelben.
Változó trend: a vállalatok alkalmazkodnak a vásárlókhoz
Egyre több európai vásárló használ önkiszolgáló megoldásokat mindennapjai során. Ennek kapcsán az NCR Corporation (NYSE: NCR) legfrissebb kutatása azt mutatja, hogy az emberek mind nagyobb százaléka részesíti előnyben azokat a cégeket, amelyek "csináld magad" lehetőségeket kínálnak.
Üzleti kiválóságokat keresnek Veszprémben
Tizedik éve hirdeti meg a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a megyei önkormányzat a megye minőségi díját; az idei kiírás feltételeit hétfőn ismertették sajtótájékoztatón Veszprémben.
Benzinár: újabb rekordot döntünk szerdán
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 2 forinttal emeli szerdán a Mol, így mindkét üzemanyag ára történelmi csúcsot ér el - értesült az MTI piaci forrásokból.
Nem lesz kevesebb munkanélküli?
A munkanélküliség évek óta tartó csökkenése 2008/2009-ben megállhat az EU-ban, ahogyan az európai gazdaságok növekedése lassulni fog, véli az Európai Bizottság egy hétfőn kiadott jelentésében.
"Melyik az az any key?"
Közösen indít programot az információs társadalom alkalmazkodó képességének növelésére a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács és a magyar kormány, illetve a Microsoft - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatója az Országgyűlés informatikai és távközlési albizottságának ülésén hétfőn Budapesten.
Mire figyeljünk a szabad strandokon?
Hazánk szabad vizekben - folyók, tavak - rendkívül gazdag, ezáltal számtalan lehetőséget biztosít a fürdőzésre. Legyünk azonban óvatosak.
A magyarok keresik a legkevesebbet
A legjobb fizetések a bank és informatika területén dolgozók érhetik el. A média- és marketingágazatokban elmaradnak a fizetések a vélelmezettől.
Nem gond a lakásra terhelt jelzálog
A lakásvásárláshoz felvett jelzáloghitelek száma 2002-2005. között ugrásszerűen nőtt. Időben minél távolabb kerülünk a boomtól, annál valószínűbb a lakáscsere időpontja. Mennyire korlátozza ezt a bejegyzett jelzálogjog, milyen technikák léteznek e helyzet megoldására, s mire kell felkészülni? E kérdéseket vesszük sorra.
Fókuszban a segélyre szorulók
Szociális segélyezettekkel kapcsolatos vizsgálat kutatási tapasztalatait mutatja be, illetve teszi elérhetővé a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
Budapestre navigálták magukat
Várhatóan 25 millió PDN készüléket szállítanak majd az európai, közép-keleti és afrikai térségbe. A lehetőségeket idén Budapesten beszélik át.
Mindenki további drágulást vár
Májusban a bankok és a pénzügyi intézmények jelentősen emelték a rövid és hosszú távra szóló olajár-előrejelzésüket. Az árak már most rekordon állnak.
Jogos a szennyezés
Magyarország számára a kiotói jegyzőkönyvben megfogalmazott kibocsátáscsökkentési kötelezettségek könnyen teljesíthetők. A többletkibocsátási egység eladásából származó bevételek igazolt kibocsátáscsökkentési beruházásokra fordíthatók.
Nem dől meg az árrekord
Az EU mezőgazdasági biztosa szerint az élelmiszerárak magas szinten stabilizálódnak. Megerősítette, hogy az agrártámogatásokat tovább csökkentik.
A posta is készül az adóbevallási rohamra
A személyi jövedelemadó bevallások leadásának határideje miatt egyes postahivatalok tovább tartanak nyitva kedden - közölte a Magyar Posta Zrt.
Spam: tavaly 1,7 milliós bírság
2007-ben a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz több mint ezer esetben érkezett bejelentés kéretlen elektronikus hirdetések (spam) miatt és ezek közül 465 esetben hozott a hatóság elmarasztaló döntést, derül ki az elektronikus hirdetésekkel kapcsolatban elvégzett felügyeleti eljárásokról szóló összefoglalóból.
Mire figyeljünk az szja bevallásnál?
Május 20-án, kedden éjfélkor lejár az szja bevallások beadásának határideje, s addig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is, érdemes betartani a határidőt, mert a késedelmesen bevallókra mulasztási bírságot róhat ki az adóhatóság.
Bírságot kaptak, mert túl gyorsan fogyott az áru
A fogyasztók megtévesztése miatt 30 millió forint bírságot kell fizetnie az Auchan Magyarország Kft-nek - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketlánc nagy példányszámban terjesztett hirdetési újságjában hirdetett akciós termékek nem mindig voltak kaphatóak.
Kultúrát erősít a Siemens
A Siemens Zrt. a kiemelkedő művészeti értékek iránti elkötelezettségének ad ismételten hangsúlyt a MÁV Szimfonikusok támogatásával.
Gondok a családban? Van, aki segít!
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot 2005-ben hozták létre a családon belüli erőszak a nemzetközi normáknak megfelelően kezelésére.
Munkahelyi stressz: mire figyeljünk?
A kellemetlen munkahelyi környezet, a nem segítőkész, idegesítő munkatársak, igazságtalanul ítélkező főnök, a lebecsültség érzése jelentősen fokozza a koszorúérbetegség, a szívinfarktus kockázatát - állítja egy brit kutatócsoport, amelynek londoni hivatalnokokon végzett, többéves vizsgálatának eredményeit közölte az Európai Szívgyógyász Társaság folyóirata.
Minősítik a hazai strandokat
Május 20-ig pályázhatnak a balatoni strandok és vitorláskikötők üzemeltetői a minőségi strandokat jelölő Kékhullám Zászlóra a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Balaton Szövetség által meghirdetett pályázaton. A Kékhullám Zászló minősítést 2008-ban azok a strandok nyerhetik el, amelyek a legtisztább partszakasszal és fürdővízzel rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, figyelnek a biztonságra és az esélyegyenlőség követelményeinek is megfelelnek. Idén először a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő-tavon is kiválasztanak egy-egy minta strandot.
Jelentősen javulhat a versenyképesség
Újjáéledhet az európai szabadalom ügye, ha a tagállamoknak sikerül kompromisszumot kötniük néhány eddig megoldhatatlannak látszó kérdésben.
Szembemegy a Google-lel az EU
Az internetes keresőportál üzemeltetőjének új "utcakép" szolgáltatása sértheti a személyiségi jogokat - figyelmeztetett Peter Hustinx, az EU adatvédelmi biztosa.
Múlt heti fonákság - Horváth Ágnes ébresztésével
A reform reformjáról alulról szerelik le a (pénz)elfolyásgátlót. De mert ez kevés, a központi büdzséből való tb-költségvetés táplálásnak felső ajtaját is ki kell nyitni ahhoz, hogy az egészségügy rátaláljon régi önmagára.
Segítenek lakást találni
Sok tucatnyi ingatlanforgalmazó és építő cég részvételével nyílt meg Miskolcon a már hagyományosnak tekinthető Lakásvásár című börze szombaton, szakemberek szerint a borsodi megyeszékhelyen a kínálat nagyobb, mint a kereslet.
Illegális fellegvár Magyarország
A BSA közleménye szerint az illegális szoftverhasználat eredményeképpen az iparág veszteségei Magyarországon tavaly 12 százalékkal növekedtek.
Vázolták a gazdasági jövőt
Magyarországnak arra van szüksége, hogy az EU-átlagánál mintegy két százalékponttal nagyobb gazdasági növekedést érjen el. Ennek alapja a munka.
Megvédett focidrukkerek
A labdarugó Európa Bajnokság helyszínein felmerülő problémáik kezelésére intenzív tájékoztatásba kezdett az Európai Bizottság. Külön honlap is indult.
Harminc éve bombáznak bennünket
Leggyakoribbak a termékeket hirdető spamek, amelyek általános termékeket vagy szolgáltatásokat reklámoznak. Harminc éve ismerte meg a világ a spamet.
Rohamosan csökkenő sörfogyasztás
A múlt év első felében még nőtt a sörfogyasztás hazánkban, a második félévben viszont már a vásárlókedv rohamosan csökkent. A termelés volumene nőtt.
Vízpárát pöfögő autó
A Toyota az elsők között ismerte fel, hogy autógyártóként minden lehetséges módon törekednie kell környezetünk megóvására. Ennek eredményeként nemcsak a hibridautók forradalmian új technológiája született meg, hanem egy olyan átfogó szemlélet is, ami szerint az autó teljes élettartama során a környezetvédelem a legfontosabb szempont.
2,3 milliárdos kiválósági központ épül Budapesten
Az NCR csúcskategóriás, többnyelvű ügyfélszolgálati és oktatóközpontot nyit Budapesten. Az amerikai vállalat közel kilenc millió eurót költ a központra és a munkahelyekre, hogy támogathassa európai, közép-ázsiai és afrikai (EMEA-) ügyfeleit, valamint megalapozza a további üzleti növekedést.
Jóval drágább a "százdolláros" laptop
A "százdolláros" laptopon ezentúl a Linux mellett a Windows XP operációs rendszer is futtatható. Amely egyébiránt többe kerül, mint tervezték.
Negyvenezer milliárd liter vizet vesztünk
Az Egyesült Államokban az élelmiszerek 30 százaléka megy kárba, 48 milliárd dollár értékben. Feleslegesen elfolyik 40 ezer milliárd liter víz is.
A legmodernebb kemence hazánkban épül
Az új békéscsabai tetőcserépgyár beruházási értéke 8,8 milliárd forint. A gyártás beindításával nyolcvan főnek biztosítanak majd munkahelyet.
Tiltanák a biobenzin importot
Az Európai Szocialista Párt parlamenti frakciója több napos vitában alakította ki álláspontját a megújuló energiaforrásokról. Első az élelmezés.
Álcázott támadás várható
Már több mint fél millió oldalt fertőztek meg a ZLOB trójai variánsai - figyelmeztet a Trend Micro. A programot videokodek-telepítőnek álcázzák.