Könnyebb lesz behajtani a tartozásokat

A bíróság ezentúl a ki nem elégített követelés megfizetésére kötelezheti az adós cég vezetőjét, a kedden hatályba lépett csődtörvény-módosítás szerint - hívta fel a figyelmet a Deloitte Zrt.-vel együttműködő ügyvédi iroda.

Ilyenkor a kötelezett 5 évig nem lehet vezető tisztségviselő más társaságban, és e tény ingyen lekérdezhető a céginformációból - tartalmazza a legújabb Magyar Közlönyben megjelent rendelet. A hitelező, vagy a felszámoló kérheti a bíróságtól annak a megállapítását, hogy azok a vezetők, akik a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 évben az adós cég élén álltak, felelősek annak a tartozásaiért. Ehhez azt kell bizonyítani, hogy  a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után, a vezetők ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezzel csökkent a társasági vagyon.

A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták - vagy ésszerűen előre láthatták - hogy az adós cég nem lesz képes kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket az esedékesség idején. Amennyiben a hitelezők igényeinek kielégítéséhez nem elegendő az adós felszámolás körébe tartozó vagyona, bármely hitelező - vagy az adós nevében a felszámoló - kérheti a bíróságtól azt is, hogy a bíróság a követelés megfizetésére kötelezze az adós volt vezetőjét.

A bírói gyakorlatban azonban még nem tesztelték a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" kategóriát, így kérdéses a csődtörvény ezen rendelkezésének gyakorlati alkalmazhatósága - vélik a szakértők.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo