Szlovénia már túljutott a válságon?

Szlovéniában csökkent a munkanélküliek száma augusztusban, 11 hónap szakadatlan emelkedés után. A szakértők szerint azonban a következő hónapokban ismét bővülhet a munkanélküliek száma.

Augusztusban 88.106 munkanélkülit tartottak számon Szlovéniában, ami 0,4 százalékos csökkenés júliushoz képest. A munkanélküliek száma azonban így is több mint 45 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbit.

A szlovén statisztikai hivatal az augusztusi munkanélküliségre vonatkozó százalékos adatot csak októberben ismerteti. Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy az eurózóna-tag Szlovéniában 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévi GDP az előző három hónaphoz képest. Ez volt az első negyedéves növekedés 2008 harmadik negyedéve óta.

A szakértők szerint a kedvező augusztusi munkanélküliségi adat után ismét nőhet a munkanélküliek száma, de kisebb ütemben, mint az előző hónapokban. Ebben szerepet játszik, hogy a tanulmányaikat befejezők közül sokan most jegyeztetik be magukat munkanélkülinek. Ezen kívül csőd közeli helyzetbe kerül Szlovénia legnagyobb textilipari cége, a Mura, amely 3300 embert foglalkoztat. A cég bezárása esetén hirtelen jelentősen megugrik a munkanélküliek száma. Tavaly szeptemberben rekord alacsony számú munkanélkülit tartottak számon, 59.303-at a kétmilliós országban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo