Az újoncok között Magyarország a legjobb

Magyarország első helyen áll a környezetvédelmi projektek területén az Európai Unió új tagállamai között. Amennyiben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) valamennyi előkészített pályázata megfelel a második forduló bírálati követelményeinek is, az közel 1000 milliárd forint támogatási összegű környezetvédelmi beruházást generál, nagymértékben javítva az ország környezeti állapotát és számos új munkahelyet teremt - mondta el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának szeptember 3-i konferenciáján.

A Kohéziós Alapból és Strukturális Alapokból támogatott KEOP program általános stratégiai célja az EU-s kötelezettségvállalásokból adódó feladatok teljesítése, a szennyezés megelőzési feladatok és a regionális igények kielégítése. A pályázókat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága, mint közreműködő szervezet koordinálja. A szaktárca háttérintézménye ebből a célból kiindulva szervezte meg szeptember 3-án azt a szakmai konferenciát, amelyen a közbeszerzésekkel, az engedélyezéssel és a fajlagos költségekkel kapcsolatos előadások mellett a pályázatok összeállításához és benyújtásához kapcsolódó információk is megtalálhatóak voltak.

A pályázatok számokban

A Környezet és Energia Operatív Program környezetvédelmi téren 2007 és 2013 között 1050 milliárd forinttal gazdálkodhat az ország. A KEOP 2007-es meghirdetése óta - szennyvízkezelés, vízminőség javítás, kármentesítés, természetvédelem, árvízvédelem, fenntartható fogyasztás és e-környezetvédelem témában - 1063 pályázat érkezett. Az „Egészséges, tiszta települések" című konstrukcióra (hulladékgazdálkodás, ivóvízminőség javítás, szennyvízkezelés) 470 db, a „Vizeink jó kezelése" konstrukcióra (rekultiváció, kármentesítés, árvízvédelem, diagnosztika) 208 db, a „Természeti értékeink jó kezelése" konstrukcióra (erdei iskola, élő és élettelen természeti értékek megőrzése) 145 db, a „Fenntartható életmód és fogyasztás" konstrukcióra pedig 285 darab pályázat érkezett. A beérkezett pályázatok közül eddig 505 kapott támogatást, közülük 336 úgynevezett előkészítési támogatást nyert el, amely alapján megkezdhette a végleges projekt dokumentáció kidolgozását.

A kormány már több nagyprojekt támogatásáról döntött és küldött ki Brüsszelbe, jóváhagyásra. A környezetvédelmi projektek között van három árvízszint-csökkentő tározó beruházás (Nagykunsági, Hanyi-Tiszasülyi, Szamos-Kraszna-közi), két szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítására irányuló projekt (Győr Nagytérség, Mecsek-Dráva), három szilárdhulladék-lerakó rekultivációs program (Mecsek-Dráva, Győr és térsége, Közép-Duna Vidéke) és további öt régióban fejlesztik a csatornahálózatot, vagy építenek szennyvíztisztító telepet (Makó és térsége, Békéscsaba, Nagykanizsa agglomeráció, Nyíregyháza és Térsége, Székesfehérvár és Érd).  A nagyprojektek összesen 198 milliárd forint értékű beruházást generálnak.

A hazánk által benyújtott térségi nagyprojektek közül már hat kapott brüsszeli jóváhagyást. Köztük két árvízszint-csökkentő tározó (a Nagykunsági és a Hanyi-Tiszasülyi 13,2, illetve 24,8 milliárd forintból), két szennyvíztisztítási- és elvezetési projekt (a békéscsabai 17,7 milliárd és a nyíregyházi 12,7 milliárd forintból), egy hulladéklerakó rekultivációs beruházás (Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási rendszer 7,7 milliárd forintból), illetve egy települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer (Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program 18,4 milliárd forintos becsült beruházási költséggel.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo