A gyermekvállalás vagy ennek kudarca, az elköteleződéstől való félelem és a konfliktuskezelés hiánya gyakran vezet szakításhoz. A lelkész hangsúlyozza: a vita a növekedés terepe lehet, ha a párok megtanulják a megbocsátást, hogyan vállalják át egymás terhét és hogyan alakítsák ki közös szabályaikat.

A házasságról nehéz illúziók nélkül beszélni. Magyarországon minden harmadik frigy felbomlik a megkötésüktől számított tizenöt éven belül, a házasságkötések száma pedig két év alatt 72 ezerről 50 ezerre esett vissza, miközben a válási arány ezer házasságkötésre vetítve 257,3-ról 342,5-re ugrott. A nők átlagosan 31, a férfiak 34 évesen házasodnak, vagyis rövidül a gyermekvállalás természetes ideje, a termékenységi ráta 1,61-ről 1,51-re csúszott, és évről évre nagyjából egy Szombathelynyi népességgel fogy az ország. A számok mögött nem csak gazdasági tényezők állnak: a szakemberek egyre gyakrabban beszélnek „társas magányról”, elköteleződési félelmekről és a konfliktuskezeléshez szükséges készségek hiányáról.

Tóth Mihály családos diakónus, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze huszonöt éve dolgozik párokkal. Tapasztalata szerint az első másfél–két év sokaknál kritikus. Hozzáteszi: a pénzügyi támogatások mozgósíthatnak, de önmagukban nem orvosolják a mélyebb, kapcsolati természetű gondokat. „A struktúrákat nem lehet pusztán pénzzel helyrerakni. Közösségi támogatás, készség és felkészülés kell. A kulcs az, hogy a pár érti-e egymást, és tud-e tanulni a hétköznapi súrlódásokból” – fogalmaz Tóth Mihály.