Aranymadár
Ritkán nyílik alkalom rövidfilmet nézni. Szaladják István rendező – egyben a film forgatókönyvírója és operatőre – remekbe szabott kétszereplős filmet készített. Történetében a XII. századba kalauzol. Von Kürenberg lovag-költő, esküjéhez híven, amikor nemestársát rablók támadják meg, a segítségére siet. A csata hevében végzetes sebesülést szenved. Haláltusája folyamán költői látomásai vannak, amelyek korántsem addigi élete eseményeit elevenítik fel, sokkal inkább a lovagi lét lényegét foglalják össze. Deim György és Parti Nóra alakításában kel életre a Filmszemlén díjat nyert történet.

Glamour
„A majdnem százévnyi időt felölelő történet egy magyar család története az európai történelem hullámverésében, bemutatva a család esendő küzdelmeit, egy jelképes helyszín, a sarki üzlet védelmében, ami olyan, mint valami rozzant Noé bárkája – megtart, befogad és védelmez.” A helyszín mellett a családapáé a központi szerep. Ő furcsa álmot lát, s az abban sugalltaknak megfelelően eldönti, hogy felfrissíti a család vérvonalát. Hála az üzlet egyik régi kuncsaftjának, megismerkedik és beleszeret egy lányba. Szerelmüket házasság nem koronázhatja, mert a lány a német birodalom állampolgára, az Apa pedig ősi szatócscsalád sarja. Persze minden rendes üzletember tart egy körmönfont, mégis agyafúrt jogtanácsost, s megszületik a megoldás: a lánynak meg kell házasodnia, majd elválnia, hogy immár szerelmével léphessen frigyre. Persze kell egy álférj, no meg a pápai absolutio. A nézőt végig a történeten narrátor kalauzolja, aki minden részletet ismer ugyan, mégsem derül ki róla egyértelműen, ki lehet valójában. Ez mellékes is, akár az egész család emlékezete is szólhat belőle. A filmet Gödrös Frigyes írta és rendezte, az Apa és Anya szerepében Eperjes Károly, illetve Ónodi Eszter látható.

Portugál
Lukáts Andor (forgatókönyvíró, rendező) szerepet nem vállalt filmjében, a játékra Nagy Viktort, Csuja Imrét, Pelsőczy Rékát kérte fel. A dolgozat élvezhetőségét azonban Kovács Zsolt szavatolja, aki a Szegeden és Győrött eltöltött dolgos színpadi évek után Kaposvárról kerül lassan-lassan, ám annál megérdemeltebben a köztudatba. A történetről nem igazán érdemes itt szólni, a filmet legalább annyira a hangulatáért kell megnézni.

Balra a nap nyugszik
A német–magyar koprodukcióban készült film kalandosságában kitűnik az előző három közül. Fésős András rendezte (részt vállalt a forgatókönyvből is), Nagy András operatőri munkáját pedig a legjobbnak találta az idei Filmszemle zsűrije. Két csibész, Alex és Zsolt (Szabó Győző, Keszég László) „profilt vált”, az autópiac leült, így Alex Berlinbe utazik, ott veszi át a tablettákat. Hazafelé szemtanúja lesz egy családi csetepaténak, amelynek folyományát – egy kisfiú által az asztalra kiborított cukorba készített rajzot – fényképen örökíti meg. Zsolt hiába várja barátját, az balesetet szenvedett, és elvesztette látását. Magába fordul, elmarja maga mellől régi haverját. Egy szép napon meghallja egy utcai telefon csengését, felveszi, a vonal végén a Németországban élő Maria (Takáts Andrea), aki kedvesét hívta. A vonal megszakad, de Alexnek sikerül újra felvennie a lánnyal a kapcsolatot. Beszélgetéseik alatt kölcsönös vonzalom ébred bennük. Külön-külön elindulnak meglátogatni a másikat. Alex lakásában Zsolt nyit ajtót Mariának, s Alexnak adja ki magát. Sikerül-e Alexnek és Mariának egymásra találnia? S mit jelent a kisfiú rajza? Tessék utánajárni!

Én és én, meg az Irén
A Farelly fivérek legújabb filmjükben is olyasmit próbálnak, mint korábbi vígjátékaikban (Dilibogyók, Keresd a nőt!), de ez most nem jön be. Erőltetett, keserű komédiát látunk, amely egy-egy kivételes pillanatban megcsillogtatja az alkotók zsenijét. Hiába Jim Carrey a főszereplő, még ő sem tudja egymás után hatszor eladni ugyanazt a szituációt, főleg nem egy filmen belül. Szerepe szerint balfék rendőrt alakít, akit mindenki szívat, ő pedig mosolyogva viseli a sorozatos megaláztatást. Ám egyszer csak elpattan a húr, és vicsorgó bosszúgéppé válik. A megújult zsaru már semmit nem tűr el, büntet a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Közben valahogy összeáll a címbéli Irénnel (Renee Zellweger), sőt szökevényekké válnak, de hogy mindezt miért, azt sohasem tudjuk meg. A Farellyk óriási kockázatot hajlandók vállalni, és ehhez mérhető a diadal is, ha sikerül eltalálniuk a megfelelő egyensúlyt. Jelen esetben azonban a bukta az, ami nagyra sikeredett.

Űrcowboyok
Igazi, jól sikerült zsánerfilmet láthat a néző: a kiöregedett profik még egy utolsó nagy akcióra vállalkoznak, már csak azért is, mert rajtuk kívül már senki nem jöhet szóba. Nem mellékesen négy olyan férfi színész jutalomjátéka is, akik évtizedek óta a mai napig sikeresek a mozivásznon: Clint Eastwood, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland és James Garner, színészi kvalitásaiknak hála, teljesen hihető őszülő akcióhősök. A történetben egy régi szovjet szatellit zuhan a föld felé, ezt kell megfékezni. Frank Corvint (Eastwood) visszahívják a NASA-hoz, mondván, az öregek csak jobban értenek az ilyesmihez, meg amúgy is ő programozta a műhold vezérlését. Űrhajósokká annak idején sem ő, sem társai nem lehettek. Frank csak úgy megy bele a játékba, ha az eredeti csapat is vele mehet. Innentől aztán jönnek a konvenciók. Szerencsére a film tartogat meglepetéseket.

Halálos végállomás
James Wong rendező marad a jól bevált képletnél: vesz egy halom tizenévest, akiknek száma a film végéig folyamatosan csökken, elhalálozás okán. Akár szokványos mozi is lehetne, de minthogy az alkotók komoly szerepet vállaltak az X-akták sorozatból, aránylag fordulatos lett. Egy középiskolai osztály repülőre száll, Párizsba utaznak. Alex (Devon Sawa) hirtelen szörnyű, rendkívül élethű látomást él át, amelyben a repülőgép röptében felrobban. Felugrik, menekül a gépről, belegabalyodik diáktársába, veszekszenek, végül az utaskísérők tanárukkal együtt kivágják őket a kabinból. Jól gondolja, aki azt hiszi, hogy a járat ezt követően tényleg megsemmisül. A katasztrófának pusztán annyi a szerepe, hogy előkészítse a túlélők sorra egymást követő pusztulását. A látnoki képességű Alex mindet előre látja – vagy mégsem? Ettől a dilemmától válik érdekessé a sztori, lehetőséget adva a karaktereknek arra, hogy megvitassák várható sorsukat. Ahhoz képest, hogy az ember ezt a műfajt főleg videotékákban kultiválja, egészen nézhető mozi lett.

Bűncézár
Érdekes életutat választott John Boorman rendező, és remek filmet készített belőle. Szerencsés döntés volt a fekete-fehér nyersanyag használata; szélesvásznon különösen jól érvényesül karakterhangsúlyozó hatása. Martin Cahill, akiről ez a film szól, hosszú éveken át Írország leghíres-hírhedtebb profi bűnözője volt. Makacs, de okos ember hírében állt, olyannyira, hogy még a rendőrség is hajlandó volt elismerni leleményességét. 1994-ben az IRA merénylőjének esett áldozatául. A főszerepben a remeklő ír Brendan Gleesont láthatjuk. A bűncézár politikai létének feldolgozása nem teljesen hiteles, állítólag nem nézetei, hanem az IRA kábítószerüzletébe való belekontárkodás miatt végeztek vele. Érdemes rászánni pár órát erre a filmre.

Illich Lajos