Zene

 

Yesterday
Harminc évvel a Beatles együttes felbomlása után egyetlen korongra vették fel a Beatlesnek azt a 27 dalát, amelyek egykoron Britanniában vagy az Egyesült Államokban listavezetők voltak. A Number One összeállításban, amelynek a neve is egyszerűen 1, olyan világslágerek szerepelnek, mint az I Want to Hold Your Hand, a Yesterday, a Penny Lane vagy a Get Back. Az EMI azt reméli, hogy minden idők legkelendőbb lemezévé válik az új Beatles-CD, amelyből kilencmillió példányt gyártattak.

Tegnap
Gyökerek címmel dokumentumfilm készült Bartók Béla tegnapjáról, vagyis életéről és munkásságáról. A háromszor hatvan perces film a zeneszerző életének legfontosabb helyszíneit, utazásait, gyűjtéseit, turnéit, életélményeit mutatja be. Készítői igyekeztek feltárni az összefüggéseket Bartók személyisége, életszemlélete és művei között, bemutatni fejlődése útját a kezdeti romantikus, nemzeti hangvételű próbálkozásoktól a legelmélyültebb remekművekig. Az archív zenei anyagok felhasználása mellett számos új felvétel is készült a film számára, olyan előadóművészekkel, mint Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Gulyás Dénes vagy a Keller vonósnégyes.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo