Az óceánjáró zongorista legendája
A Titanic fesztivál idején a csapból is ez a film folyt, már csak azért is, mert Koltay Lajos az operatőre. Arról, sajnos, alig esett szó, hogy Giuseppe Tornatore rendezte a filmet, aki 1988-ban a Cinema Paradisóval lepte meg a mozit szerető világot. Valóban legendába illő a főszereplő (Tim Roth) története: a Virginia gőzösön látja meg a napvilágot, ott az egyik utas leli meg a sorsára hagyott csecsemőt, aki a hajón felcseperedve zseniális képességű zongoristává lesz. Életében soha sem hagyja el a hajót, eggyé válik vele. Megannyi éven keresztül csupán egyszer jut el addig a majdnem elhatározásig, hogy leköltözzék a hajóról, természetesen a szíve szavára, ám annak sem enged. A film hiányossága, hogy a főszereplőt nem ismerjük meg: nem derül ki, ki is ő valójában, és miért alakul úgy az élete, ahogy látjuk. Ettől eltekintve nem okoz csalódást.

A második legjobb gitáros
Emmet Ray (Sean Penn) irdatlan jól gitározik. A világon senki nincs is nála jobb– egy kivétellel – a dzsesszgitár műfajában. Ám amikor leteszi hangszerét, teljesen elveszti a helyét. Fogalma sincs arról, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, a világból alig-alig fog fel valamit, és az igaz szerelmet is csak akkor ismeri fel, amikor elveszti. Ne tévesszen meg senkit a Woody Allen (itt ír és rendez) kreálta karakter, akár valódi dzsessztörténeti személyiség is lehetne, de nem az. Allen dokudrámaként csinálta meg a filmet, ő maga a kommentátor. Központi szerepet játszik még Ray tisztelete a legendás Django Rheinhardt iránt, aki a legjobb dzsesszgitáros volt a Hot Club of Paris zenekar élén. Aki szereti a dzsesszt, nagyon élvezi majd a film zenéjét. Howard Alden játszotta fel, és ő tanította gitározni a főszereplőt is – Penn egyébként mesterien dolgozza ki a szerepét –, aki olyan jó tanítványnak bizonyult, hogy a felvételeken végig az ő kezében látjuk a gitárt. Allen kizárólag saját dzsesszcsodálatát írta meg, az összes többi rigolya, amelyet megszokhattunk tőle, kimaradt.

A kis utazás
Buzás Mihály filmje visszavezeti a nézőt egy letűnt korszakba, s lehet, hogy sokakban nosztalgikus emlékeket ébreszt majd. A történet a csere-építőtáborok világát idézi fel. A filmbéli III/B kis utazása a hetvenes–nyolcvanas évek NDK-ját veszi célba. A tizenhat év körüli kamaszok végre kiszabadulnak a panelkonyhák vasárnapi kötelező ebédjei mellől, és az atyai szigor helyett alig néhány felügyelőtanár veszi őket körül. És persze egy abszurd világ, amely a „szocialista építőtábor” elnevezést kapta. A két-három hétnyi kötetlenség megannyi „elsőnek” ad teret: sör, cigi, csók, ölelés… Ezek közül bármelyik külön-külön is kellő traumát tud okozni, halmozva pedig e tulajdonságuk hatványozottan jelentkezik. Erre épít az író is, béketáborbéli penzumokat róva az ifjakra (turmixgép és egyebek jutányos beszerzése), akik, mire hazaérnek, kicsit megváltoznak, de persze mégis megy minden ugyanúgy tovább.

Shaft
A film a hetvenes évek elején gyártott, már eredetileg is kultuszteremtő Shaft-széria remake-je. Akkoriban ritkán készültek filmek kifejezetten az afroamerikai közönségnek, így a sorozatnak komoly sikere lett, s mára legendává nőtte ki magát. Erősen sztereotípiákra épített, és erről a mostani film rendezője, John Singleton sem mondott le. A történet Shaftről (Samuel L. Jackson), a szokatlan módszerei miatt rendőrből „egyszemélyes törvényőrre” váltó detektívről szól. Egy gazdag fehér ifjú megöl egy néger srácot, de minimális óvadék ellenében menekülni tud; ő a célpont, s a felgöngyölítést a fehér exkollégák sem igazán segítik. Az eredeti változat itt megállt, ez a film mélyebbre megy. S hogy jó-e? Talán túlzottan konvencionális ahhoz, hogy egyértelmű igen legyen a válasz, de Jackson alakítása ellensúlyként nyom a latban ugyanennyit.

X-Men – A kívülállók
Újabb képregény, amelyről a filmen kívül sohasem tudunk majd meg semmit. A szuperhős-történetekben központi szerepe van az eredettörténetnek, s legalább ennyire lényeges a szupertulajdonságok bemutatása. Nincs is ezzel gond, ha mindössze egyetlen szuperhős szerepel. Itt azonban rögtön nyolc szuperfőszereplő van, mellékszereplőként további tucatnyi. Így aztán az amúgy nem rövid film közel feléig tart, hogy egyáltalán megismerkedjünk néhányukkal. A lényeg az, hogy mutánsok. A mágneses Magneto (Ian McKellen) és ideológiai ellenfele, a gondolatolvasó Xavier (Patrick Stewart) vezetik mutáns híveiket egymás ellen. Magneto ugyanis egy holokausztemlék miatt képtelen hinni az emberiségben, és világuralomra tör. Xavier viszont a mutánsok képességeit az emberiség szolgálatába állítaná. A sztori gyenge, de a gyártók nem titkolják, hogy a filmmel szériát kívánnak indítani. Kérdés, hogy bennünket, akik úgyis az X-Men világán kívül állunk, mennyiben kárpótolhat a jövőbeli – talán jobban sikerült – filmek reménye.

28 nap
Gwen Cummings (Sandra Bullock) alkoholbeteg. Élettársával buliról bulira járnak, ital, kábítószer előzi meg azt, ami szerelmük beteljesülése lenne, ha ébren bírnának maradni. Másnap Gwen automatikusan sörrel nyit, és ez így megy kishúga esküvőjének napjáig, amikor is botrányt okoz viselkedésével. Az esetből bírósági ügy kerekedik, Gwen az elzárást egy rehabilitációs intézetben kell, hogy eltöltse. Ennek négy naptári hetéről szól a film. A megszokott csoportterápiás jelenetek során ismerkedünk meg a színes társasággal, amelynek segítségével a lány ráébred a normális élet lehetőségére. Bullock alakítása kellemes; nem az a fontos, hogy áldozat-e, avagy nem, hanem hogy ő is csak egy klinikai eset, aki kezelésre szorul.

A sejt
A film thriller, krimi és egyben egy perverz gyilkos lelkében tett kirándulás. Mégis képes arra, hogy a nézőből kiváltsa a főhősök iránti maximális együttérzést; de van annyira extrém, hogy megossza a mozilátogatókat szeretem–ki nem állom táborokra. Jennifer Lopez egy szociális munkást alakít, akinek különös tehetsége van a gondokkal gyötrődő ügyfelekkel való kapcsolatfelvételre. Felkérik, hogy vegyen részt egy projektben, amelynek során agyát megkísérlik összekapcsolni egy kómában fekvő kisfiúéval. Párhuzamos szálon fut egy másik történet, amelyben az FBI egy sorozatgyilkos után nyomoz. Le is tartóztatják, de nem sikerül kihúzni belőle, hogy legutóbbi áldozatát hol rejtette el. A nyomozók felkeresik Catherine-t, hogy megismételjék a kísérletet, ezúttal jóval nagyobb téttel. A bárányok hallgatnak, A hetedik, A hatodik érzék hagyományai folytatódnak, s aki ezeket a mozikat élvezte, nem jár rosszul A sejttel sem.

Illich Lajos