– Így néz ki egy igazi tök – mutatja felém lépve egy idős, tréningruhás bácsi az élénksárga gumószerűséget –, ez nem látott vegyszert, magának adom.
Köszönettel oldaltáskámba süllyesztem a növényt – sokáig őriztem –, de figyelmemet az köti le, hogy immár a harmadik asztalkánál tapasztalom a vevő és eladó vásárlás utáni kézfogását. Viszlát jövő héten, mondják megrakott cekkerrel a kezükben, miután már eszmét cseréltek a világ, többnyire az ökovilág dolgairól.
Igen, ami ezt a piacot egyebek közt megkülönbözteti a többitől, az a diskurzus. Vásárlók egymás közt éppúgy, mint eladók, ráérősen beszélgetnek, beszámolnak legújabb – öko- – tapasztalataikról, tanácsot adnak, címeket cserélnek, mint ez volt valamikor hajdanán, a görögöknél, csak akkor agórának hívták a piacteret, ami egyben a nyilvánosság nem hivatalos intézményeként is működött.
– Miért tetszik itt vásárolni? – kérdek egy középkorú hölgyet.
– Mert egészségesebb. És például a paradicsomnak olyan az íze, mint gyerekkoromban volt.
– Honnan jött erre a piacra?
– A Várban lakom, kocsival jöttem, de gyalog is elzarándokolok ide, ha kell. Megéri.
Ami a paradicsomot illeti, jó száz forinttal drágább, mint mondjuk a közeli Fény utcai piacon, s nagyjából ez érvényes majd minden termékre. Termék pedig akad bőviben. Friss és feldolgozott zöldségek, gyümölcs, gabonafélék, teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk, tojás, kecskesajt, gomba, hidegen sajtolt olajak, magvak, csírák, és akkor még nem beszéltem a faragványokról, kozmetikumokról, könyvekről és a desztillált vizet előállító készülékről.
*
De mitől bio, öko a bio és az öko? Gelencsér Margit, a Biokultúra Egyesület munkatársa szakszerű magyarázattal szolgál:
– Kezdjük azzal, hogy mit nem jelent: először is az öko az nem reform- és nem natúrtáplálkozás, továbbá nem azt jelenti, hogy a vegyszereket, műtrágyákat, antibiotikumokat egyszerűen elhagyjuk, s nem is azt, hogy visszatérünk őseink gazdálkodásához, tudomást sem véve korunk tudományos, műszaki eredményeiről. Az ökológiai gazdálkodás környezeti és gazdasági szempontból egyaránt fenntartható gazdálkodást jelent, szemléletének középpontjában a természet megóvása, az ember és környezete közti összhang megőrzése, helyreállítása áll.
Ma az országban körülbelül ötvenezer hektáron folyik biogazdálkodás, öt évvel ezelőtt még csak tízezren. Az egyesületnek 1400 tagja van, az ellenőrzött vállalkozások száma pedig a múlt év végén 471 volt, ha nem számítjuk ide a méhészeket (165).
*
De mitől lesz valaki biotermelő? Csányi Istvánné – a piacon Margitkának hívják – egyike a legrégebben árusító termelőknek. Három éve végzett el egy biotanfolyamot – ingyenes volt, az Agrármarketing Centrum támogatta – a lakóhelyén, Fülöpjakabon, kétszázötvened (!)-magával. Ezután jött az átállás. Mert aki ökotermelő, annak nem szabad tápanyag-utánpótlásra szintetikus készítményt, műtrágyát használnia.
– Az első évben alig volt termés – mondja Margitka –, aztán lassan és nagyon sok munka árán beindult valami. Ma már egyértelműen mondhatom: megéri. És nem elsősorban a pénz miatt. Egyszerűen jobb a közérzetem, kiegyensúlyozottabb vagyok annak tudatában, hogy más emberek egészségét segíthetem.
– De miért vágott bele?
– Ezért. Tudja, amikor a férjem permetezett, folyt a szeméből a könny, napokig prüszkölt utána. Alig bírt kimosakodni. Mi tudjuk, tudtuk, miket raknak a földbe, főleg a fóliáknál. És tudjuk, hogy sok gyerek ezért betegszik meg, sőt meg is halhat rákban. Mert ezeket fogyasztják. Ezt a rengeteg vegyszert.
– És csak úgy hadat üzentek a világnak?
– Nem hadüzenet ez. Kevesen vagyunk mi, de majd szaporodik a nép, aki rájön, hogy érdemes ezt enni és termelni. Van egy vevőm, annak jött le a bőr a kezéről, mióta nálam vásárol, meggyógyult a bajából. Jönnek, és mondják, hogy ennek más az íze, a szaga. Megérzi a gyomruk a változást. Nem lehet becsapni az embert. A lányomnak, húszévesen már hatezer négyzetméteres biokertészete van.
– Sokan azt hitték, hogy ezért a magasabb árért nem kell megdolgozni – szól hozzá Margitka asztalszomszédja, a szintén falubéli Surján Lukács. – Pedig amit valaki egy permetezéssel egy hónapra elintéz, azt nekünk hetente meg kell ismételni, mert más a hatóanyag. Lenne korszerűbb is, de az nagyon drága, vagy elérhetetlen. Költségben, munkában ez ötven százalékkal többet kíván, nem beszélve a kockázatról.
– Kétszázötvenen indultunk a mi falunkból, meg egy szomszédosból ötvenen. De tizenhatan maradtunk meg termelők – veszi vissza a szót Margitka. – Havonta összejárunk megtárgyalni a dolgokat.
– És a többiek a faluban hogy néznek magukra?
– Hát, sokan bolondnak tartanak minket. A biónak inkább a városban van keletje.
– Meg tudnak ebből élni?
– Kell mellé munkahely – mondja Surján Lukács. – Már azért is, mert nehéz rá támogatást szerezni, azt is mondhatom, reménytelen. Csomó hivatalos papír, pecsét, igazolás, aztán mire odáig jutunk, már jó, ha annyit kapunk, amennyibe az egész eljárás került.
Margitka búcsúzóul egy csokor büdöskét ad. Gyógynövény, mondja, a levelét szokták enni, de szeretik a katicabogarak is. A katicabogár pedig a levéltetűt szereti.
– Rovarirtó helyett tehát büdöske. Ez a dolog lényege?
– Látom, már kapisgálja – mosolyodik el Margitka.
*
A Zsálya kertpatika ökogazdabolt asztala mögött két fiatal hölgy árulja a biovegyszereket. Néhány hónapja alakultak, és mint mondják, bizakodva néznek a jövőbe.
– Biztos nagyobb biznisz lett volna átlagos gazdaboltot nyitni, de én úgy vagyok vele, hogy olyanból keressünk pénzt, amit tisztességgel lehet végezni – vallja Pfeifer Evelyn egy széles karimájú szalmakalap alól.
– Minél kevesebb kárt hagyjunk magunk után – teszi hozzá Szél Szilvia. – A bio életszemlélet is egyben. Én otthonról hoztam ezt. Emlékszem, apámnak dolgozott egy idősebb férfi a földjén. Egyszer, amikor befejezte a krumpliszedést, nagyot köpött a földre, és azt mondta, na, ennek is vége. Abban a pillanatban ki lett rúgva! A föld tisztelete, sőt szeretete nélkül nincs biotermelés. Figyelje meg, akik ide járnak, más típusú emberek, egymáshoz is másként viszonyulnak. Mint a földhöz, növényhez: neki is jó legyen meg nekem is. Ebben áll a nagy titok.
*
A Marczibányi téri agórán közben zajlik az élet. Csendesen hömpölyög, meg-megállva a mintegy kétszáz főnyi tömeg. Hangos szót, veszekedést, alkudozást nem hallani. Aztán még egy sajátosság: itt az a szokás, hogy a pénzt nem zsebre gyűrik az eladók, hanem az asztalra teszik, s rá nehezékül egy krumplit, bögrét vagy kődarabot. S mikor épp nincs vevő, s szomszédolni megy az eladó, a pénz akkor is ott marad, őrizetlenül.
Kis megszorítással igaz ez piaci nevén Szandokánra is, aki nagy termete és szakállas arca miatt kaphatta nevét. A megszorítás arra vonatkozik, hogy nincs ideje szomszédolni, előtte állandó sor kígyózik. Ő elsőként jön, utolsónak megy. S talán nála a legszélesebb az áruválaszték.
– Miért kezdett bele?
– Mert ennek van értelme – válaszolja lakonikus tömörséggel a kertészeti egyetemet végzett negyvenes férfi. Polgári nevén Gergics Antal 15 hektáron biogazdálkodik, vállal házhozszállítást is, és többnyire tegezi vevőit, akik viszont. Figyelem, ahogy a kiló paradicsomot átrakja a mérlegről egy kosárba – darabonként, mosolyogva. Majd a pénzt egy (öko)krumpli alá dugja.
– Figyelje meg a nőket – mondja kicsit halkabban –, ezek mások, mint az utcán vagy a többi piacon. Én elég kritikusan tudom nézni őket, de le a kalappal. Ezek a nők szinte nem is kozmetikázzák magukat, és mégis milyen jól néznek ki. Látszik, hogy mozognak is, tornáznak, futnak. Egyszóval kívül-belül törődnek magukkal.
Vérszemet kapok, és meg is szólítok nyomban egy szőke, lenge ruhás, harminc körüli bionőt, az imént vásárolt Szandokánnál.
– Miért jár erre a piacra?
– Egy éve járok ide, azóta, hogy a pollenallergiámtól a táplálkozási szokások megváltoztatásával gondoltam megszabadulni.
– És?
– Sikerült. Tünetmentes vagyok. Igaz, ennek ára van, én vegás vagyok, vagyis gyümölcsön, zöldségen és gabonán élek. Sőt most már a férjem is.
– Ő is pollenes volt?
– Nem, csak kipróbálta ezt a fajta étrendet, és radikálisan javult a közérzete, a frissessége. És ha már egyszer ilyeneken élünk, akkor az legyen tökéletes is a maga nemében. Ezért vásárolok biotermékeket. Aki elindul egy szellemi úton, az előbb-utóbb eljut a táplálkozáshoz. Mert igaz ugyan, hogy ebben a XXI. században minden földi öröm rettenetesen túl van hangsúlyozva, így az evés is, de azért belátható, nagyon nem mindegy, mi jut be a szervezetünkbe. És meg kell mondjam, ha ide jövök vásárolni, nyugodt és bizalommal teli vagyok. Soha eszembe nem jut, hogy valaki becsapna, félrevezetne.
Közel állunk Szandokán asztalához, fél füllel hallja is tán, mit mond a szőke hölgy, mert megint mosolyog. Ki tudja, most épp miért?
Magam is beálltam a sorba. Vettem egy csomag újhagymát, fél kiló paradicsomot és fél meggyet. Otthon a paradicsommal kezdtem. Tényleg emlékeztetett a gyerekkoromra. Igaz, ettől kicsit elszomorodtam. Van ez így.