Feri és az édes élet
A címszereplő Feri (Hollósi Frigyes) középkorú magyar férfi, aki 26 évet nyomott le csavargyári betanított munkásként, ennek valamennyi bájával – munkásöntudat, munkáskórus, gyári focimeccsek – és bajával. Kicsit pocakosodik, nagy dumás kocsmai Casanova, aki valójában csak a raktáros Gizikével szűrte össze a levet. 26 éve nős, felesége, Joli (Dózsa Erzsébet) örökké elégedetlen asszony. Húsz éve másfél szobányi panelparadicsom az otthonuk. A fiuk a rendszerváltás után úgy döntött, neki jobb lesz Kanadában. Lányuk középiskolás, de szeretne továbbtanulni. Ferinek az a mázlija, hogy eladták a gyárat, és az új tulaj őrző-védői hasznosnak találták a helyismeretét. Történetükbe a házassági évforduló reggelén kapcsolódunk be, amikor is Feri horgászni indul, Joli ünnepi ebédet készít, és egyikük sem sejti, hogy aznaptól gyökeresen megváltozik az életük. Czabán György új filmjét Pálos György fotografálta.

A mexikói
A mexikói egy régi, ékszerszámba menő pisztoly, amelyet a börtönbüntetését töltő keresztapa (Gene Hackman) akar megszerezni. A feladatot Jerry (Brad Pitt) kapja, aki bele van habarodva Samanthába (Julia Roberts), s az a vágyuk, hogy együtt Las Vegasba utazzanak. Ám ha Jerry nem megy Mexikóba a fegyverért, megölik. Ezen jól összevesznek, a srác elindul délre, a lány pedig Vegasba. Útközben elrabolja őt Leroy (James Gandolfini). Így aztán a két gigasztár nem sok jelenetben látható együtt. Samantha és Leroy imádnak dumcsizni, kettejük párbeszédei a film legélvezetesebb momentumai közé tartoznak. Persze Jerry pisztolyszerzési küzdelmei sem rosszak. Pitt és Roberts jól hozzák a rájuk rótt penzumot, még talán szerencsés is, hogy nem kizárólag az ő csillogtatásukról van szó. Gandolfini (a Maffiózók című sorozatban ismertük meg) ugyanis remek epizodista, alakítása nélkül lényegesen érdektelenebb lenne a film.

A sziget foglya
A XIX. század közepe. Newfoundland partjainál, a Szent Péterről elnevezett, francia fennhatóság alá tartozó, halászatból tengődő szigeten egy férfi leissza magát, és értelmetlenül lemészárol valakit. Az ítélet: guillotine. Igen ám, de a szigeten nincs se guillotine, se hóhér. Amíg ez megoldódik, Neel (Emir Kusturica) a sziget foglya. Idővel megbánást tanúsít, sőt a közösség leghasznosabb tagja lesz. Az ítéletet meghozó bíró az elítélt népszerűségére panaszkodik, a szigetlakók pedig azzal szembesülnek, hogy nemsokára legnagyobb jótevőjük fejét kell venni. Valójában ez csak a mese kerete. A történet egy házasságról szól, a parancsnok (Daniel Auteuil) és felesége (Juliette Binoche) kapcsolatáról. Szeretik, s ami ennél is fontosabb, meg is értik egymást. Az asszony maga sem fogja fel igazán, hogy érzelmeit felkavarja a halálraítélt elhúzódó jelenléte. A parancsnok látja ezt, ám annyira szereti, hogy megértéssel viseltetik. Patrice Leconte rendező rendkívüli finomsággal, szinte csak utalásokkal boncolgatja a megszállottság és vonzalom mélyen ágyazódó pszichológiáját.

15 perc hírnév
Ez a film az erőszak, a média és az elfajultság kissé cinikusra sikeredett szatírája. Sajnos, a története nem is olyan valószínűtlen: két szemétláda videóra veszi, hogy gyilkosságot követnek el, ezután megkísérlik eladni a felvételt egy hírműsornak egymillió dollárért. Abban reménykednek, hogy elmezavarra, no meg a zűrös gyermekkorra hivatkozva megússzák a bíróságot. A videofelvételt Emil (Karel Roden) és Oleg (Oleg Taktarov) készítette, egy cseh és egy orosz, akik alighogy leszállnak a repülőről, máris kirabolnak egy elektronikai szaküzletet. Manhattani ámokfutásuk során lövöldöznek, felégetnek, fosztogatnak. A főszerepben Robert De Nirót látjuk, egy New York-i detektívet játszik, alakításából kiderül, hogy ez a zsaru, bár jók a médiakapcsolatai, mégsem csak a vakuvillogásért él. John Herzfeld rendező ígéretes munkát jegyezhet. Több mint puszta stílusgyakorlat.

Egy nehéz nap éjszakája
Harminchét éve készült ez a film. Bámulatos, hogy ennyi idő elteltével sem kopott meg, avult el. Különállóként létezik, időtől, műfajától, sőt még a rocktól is függetlenül. 1964-ben még a szabad világ sem igazán érzékelte, hogy az ötvenes évek világa végleg letűnt. Azt meg végképp nem gondolta, hogy ez a film a korszakváltás első hangja. Richard Lester fekete-fehér kvázi-dokumentumfilmje a Beatles életének egyetlen napját mutatja be. A fiúk személyisége legalább annyira sugárzik belőle, mint az ötvenes évek rockhullámát új lendülettel felfrissítő zenéjük. Elhangzik az I Should Have Known Better, a Can’t Buy Me Love, az I Wanna Be Your Man, az All My Loving, a Happy Just to Dance With You, a She Loves You és persze a címadó dal, amit Ringo Starr megjegyzése ihletett, Lennon és McCartney pedig valóban egy éjszaka leforgása alatt írt meg. Nem csak a zene volt új. Az amerikai rocksztárok a menedzsereik betanított, szófogadó ölebei voltak a négy fiatalemberhez képest; ők, amint megszólaltak, bárki tudhatta: itt négy önálló személyiségről van szó. Az eredeti, Oscarra jelölt forgatókönyvet óvatosan írták, de hamar kiderült: a fiúk égadta tehetségek, bármit el tudnak játszani, így menet közben kellett kibővíteni. Külön fejezetet érdemelne Lester kamera- és vágói munkája, amely megújította a hollywoodi filmalkotás nyelvezetét. De az egészben a legjobb, hogy a világ legnagyszerűbb zenekarát első, ártatlan, átütő erejű valóságukban láthatjuk újra. Digitálisan felújítva, végre széles vásznon.

Illich Lajos