Friss cikkeink


Végrehajtókat indít az APEH

Végrehajtókat indít az APEH 

A végrehajtási eljárások számának növekedése az APEH-nak köszönhető, állapítja meg az Opten jelentése, melyből kiderül, hogy tart a cégalapítási láz.
Kötelező: online váltunk, akár ötezerért

Kötelező: online váltunk, akár ötezerért 

A hazai piacon először hét éve nyílt lehetőségük az ügyfeleknek, hogy online biztosításközvetítő segítségével kössenek biztosítást. Azóta is folyamatosan bővül az elérhető biztosításfajták kínálata, az idei kötelező biztosítási kampány során pedig a biztosítóváltások közel felét már a világhálón keresztül fogják lebonyolítani.
Töretlenül fejlődnek a magyar börtöncégek

Töretlenül fejlődnek a magyar börtöncégek 

Immunis a börtöngazdaság a kedvezőtlen piaci körülményekre: a büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Tőzsde: ma végre felfelé indul

Tőzsde: ma végre felfelé indul 

Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén szerdán, a befektetők azt remélik, hogy az amerikai törvényhozás elfogadja a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag módosított változatát.
Megszégyeníttte a tovajt, most ő is ülhet

Megszégyeníttte a tovajt, most ő is ülhet 

Megkötözve, szégyentáblával a nyakában vonszolta magával a rendőrségre egy brit férfi lopással gyanúsított beosztottját. Meglepődött, mikor őt is letartóztatták.
Díjazzák a felelősségvállalókat

Díjazzák a felelősségvállalókat 

Az idén első alkalommal hirdették meg a CSR (társadalmi felelősségvállalás) Hungary Díjat, a díjra 30 cég nyújtott be pályázatot.
Kötelező képzés a szociális segélyen élőknek

Kötelező képzés a szociális segélyen élőknek 

Még októberben az Országgyűlés elé kerül az "Út a munkához" elnevezésű program, amelynek fő célja a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélküliek munkára ösztönzése és foglalkoztathatóságának javítása - mondta egy, a témát is érintő kőbányai lakossági fórumot követően Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Láthatáron az amerikai vízummentesség

Láthatáron az amerikai vízummentesség 

Tíz százalék alatt maradt az elutasított magyar vízumkérelmek aránya az elmúlt egy évben a budapesti amerikai nagykövetségen. Ha a világméretű összesítés után sem emelkedik jelentősen a szám, akkor ezzel a vízummentességhez szükséges utolsó kritériumot is teljesíti Magyarország - értesült az MTI kedden követségi forrásból.
Pálinka- és kolbászkülönlegességek a Várban

Pálinka- és kolbászkülönlegességek a Várban 

2008-ban már második alkalommal kóstolhatjuk meg a világhírű magyar pálinkákat és az ízélményeket fokozva egy másik hungarikumnak számító hazai terméket, a legkiválóbb magyar kolbászkészítők igazi különlegességeit.
Mi a közös Gyurcsányban és Orbánban?

Mi a közös Gyurcsányban és Orbánban? 

Gyurcsány Ferencre és Orbán Viktorra egyre kevésbé jellemző a hosszú távra gondolkodás, a megbízhatóság és a tisztességesség - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez.

A biztosításhoz mindenki ért, de csak kevesen értik! 

Ma a családok kevesebb, mint tíz százaléka választja a biztonságosan megtervezhető jövőt! A többiek meggondolatlanul minden kockázatot bevállalnak anélkül, hogy anyagi fedezettel rendelkeznének!

A legélhetőbb településeket keresi a miniszter 

Készüljön toplista a legélhetőbb, legszerethetőbb, legsikeresebb településekről, javasolta Gyenesei István önkormányzati miniszter a helyi önkormányzatok napja központi rendezvényén, Marcaliban kedden - derült ki a tárca közleményéből.

Már az uniós pénz se segít rajtunk 

Az uniós pénzek a magyar gazdaság szereplőinek helyzetét érdemben nem javítják, a csatlakozás óta eltelt négy évben szinte semmit sem javítottak a gazdaság helyzetén - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden, Miskolcon.

Alaptőkét emelt a TakarékBank 

A TakarékBank Zrt. igazgatósága a bank 2008. márciusi közgyűlésének meghatalmazása alapján határozatot hozott a bank alaptőkéjének emeléséről.

Válság idején csak a műkincsekben bízhatunk! 

A világgazdaság számos területét érintő pénzpiaci válság hatására egyre többen fordultak a stabil és sok lábon álló műtárgypiac felé, így a tavaly több mint harminc milliárd dollár összforgalmat lebonyolító ágazat várhatóan továbbra is dinamikusan fejlődik majd, hívta fel a figyelmet Einspach Gábor, igazságügyi festmény- és műtárgyszakértő a BÁV Aukciósház Mesélnek a műkincsek sorozatának aktuális előadásán.

Mától indul a 25 Megabites ADSL 

Az EnterNet 2001 Kft. piacra dobta új 25 Mbit/s letöltési sebességű ADSL-jét, ami 5 Mbit/s feltöltést tesz lehetővé. A csomag magán és üzleti ügyfelek részére egyaránt elérhető.

90 százalékos sikeraránnyal dolgoznak 

A K&H év elején létrehozott önálló pályázati igazgatósága kilenc hónapos működése során rendkívüli sikereket ért el, hiszen a közreműködésével elnyert támogatások összege meghaladta az egymilliárd forintot.

Napkollektoros mobilszolgáltatás 

Napkollektorral felszerelt bázisállomást épített a Pannon a Fejér megyei Baracskán. A 17 napelem-panel az adótorony energiafelhasználásának felét biztosítja.

Legyen rugalmasabb a kölcsönzés! 

Nagyobb jelentőséget biztosítana a munkaerő-kölcsönzésnek a törvénykezésben a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ), amelynek munkaközvetítő tagjain keresztül tavaly hatezren tudtak elhelyezkedni. Ezzel a teljes munkaerő-közvetítési tevékenység 70 százalékát fedik le.

Az utángyártott lehet a drágább megoldás 

A HP külső vizsgálatának eredményei szerint ugyan az újragyártók azt állítják, hogy termékeik éppoly megbízhatóak, mint az eredeti fekete HP festékkazetták, az újragyártott egységeknél továbbra is vannak problémák.

Miből él az állam? 

A gazdálkodó szervek befizetéseiből 2009-ben 1.251,634 milliárd forint bevételt vár a kormány, 7 százalékkal többet a tavalyi előirányzatnál - derül ki a jövő évi költségvetési törvény tervezetéből.

Van egy életképes üzleti terved? Most jelezd! 

A Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal keresi a jövő fiatal vállalkozóit. A legígéretesebbek összesen hatmillió forintot kapnak.

Téli invázió veszi kezdetét Budapesten 

A 2008/2009-es téli szezonban 60 ezer többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - közölte Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója.

Nincs amerikai mentőöv, jöhet a válság! 

Az amerikai képviselőház elutasította a hétfői szavazáson a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag tervét. A képviselőház néhány órás vita után szoros, 226-207 szavazati aránnyal döntött úgy, hogy nem fogadja el a pénzügyi mentőöv tervét.

2 millió tonna kvótát adott el Magyarország 

Belgium 2 millió tonna szén-dioxid kibocsátási egységet vásárolt Magyarországtól szeptemberben, ez volt az első kibocsátási kvótaértékesítés a világon - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) hétfőn az MTI-vel.

Már megint egyes? Hisz' még csak szeptember van! 

Hogy sikerült lányának, fiának az idei tanév első hónapja? Tud minden tanári dicséretről, vagy éppen minden rosszabb érdemjegyről? Érdemes már az első tanítási hónap után számvetést végezni, átnézni a gyermek ellenőrzőjét, üzenőfüzetét, így megelőzhetőek a később már nehezebben visszafordító problémák.

Drágulnak a pesti fürdők 

A növekvő energia árak miatt átlagosan kétszáz forinttal drágábbak lesznek a belépők a Budapest Gyógyfürdői Zrt. fürdőiben október 1-től.

Itthon is számolnak a válsággal 

Az alapkamat tartása mellett szólhatott a tanács mai ülésén az, hogy a nemzetközi piacokon a pénzügyi válság elmélyülésének vagyunk szemtanúi.

Elemzésre kötelezett kisvállalkozások 

A kockázatelemzés elkészítését, unió szerte jogszabályok teszik kötelezővé, azonban azt nem szabályozzák, hogy az elemzést hogy kell elkészíteni.

Holnaptól használható a Megyeri híd 

A Megyeri híd és az M0 körgyűrű 2. sz. főút és 11. sz főút közötti szakaszának ünnepélyes átadására holnap kerül sor. Délután már autózhatunk rajta.

Újabb két forintot nyertek az autósok 

Újabb két forinttal csökken a benzin ára a múlt heti 8 forintos benzinár-csökkenés után. Így 300 forintra alá esik a benzin országos átlagos ára.

Ön nem akar több tízezret megspórolni? 

A magas hőfokon mosott ruhák és az energia nem hatékony felhasználása miatt több ezer forinttal lehet nagyobb a háztartások havi energiaszámlája. Az energiatakarékos életmód éves szinten akár több tízezer forint megtakarítást is jelenthet.

Gyurcsány már Orbán és Horn előtt 

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás után a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő. A kormányfő négy éve, 2004. szeptember 29-én tette le először miniszterelnöki esküjét.

Mi tehet felelőssé egy céget? 

Az ENSZ Fejlesztési Programja által támogatott CSR projekt keretében mintegy száz szakértő bevonásával stratégiai javaslat készült a Magyar Kormány számára vállalatok társadalmi felelősségvállalásának ösztönzésére, és felgyorsítására.

Nem a pénz kell a magyar dolgozónak 

A magyar alkalmazottak 93 százaléka szerint a megbecsülés hatékonyabban növeli termelékenységüket, mint az anyagi ösztönzők - állapította meg a Canon nemzetközi kutatása.

Csányi Sándor és Béres Alexandra vacsorával fogadja Önt! 

A Gyermekétkeztetési Alapítvány egy nagyszabású társadalmi összefogást indított, amelynek keretében magyar sztárok 2008. október 6. és 12. között a "Jótevő hét akció" alatt 9 étteremben segédkeznek a vendégek fogadásában.

Zöld épületek: hiányzik a kereslet 

Sokat tehetnek a klímaváltozás káros következményeinek mérséklése érdekében a beruházók, tervezők és építészek. Tőlünk nyugatabbra egyre több lakó- és irodaház használja a nap, a föld, a szél energiáját, vagy éppen az épület tájolása és szigetelése révén spórolnak a fűtési, hűtési energiával. Magyarországon azonban ez a tendencia még nem érezhető.

Országos körúton dicsekszik az MSZP 

Kampányba kezd a szocialista párt, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két év gazdasági eredményeit. A Kánaán szerintük sem jött még el.

Esélytelen az áresés 

Amennyiben a nemzetközi válság következtében Magyarországon mérséklődne a lakáspiaci kereslet, az nem az árak csökkenésében, inkább a kínálat szűkülésében mutatkozik majd meg - véli Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője.

Lehallgatták? Tegyen feljelentést! 

Ha bármely, az adatgyűjtési ügyben nyilatkozó országgyűlési képviselő adatokkal rendelkezik arról, hogy lehallgatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), kötelessége feljelentést tenni a nyomozó ügyészségnél. Azokkal szemben, akik ezzel kapcsolatban hamis váddal illetik, az NBSZ megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte Balajti László dandártábornok, a szolgálat főigazgatója.

Bekerítették a kalózokat, egy tengerész meghalt 

Külföldi hadihajók vették körül vasárnap a Faina nevű ukrán teherhajót, amelyet szomáliai kalózok kerítettek hatalmukba - közölte egy magas rangú helyi illetékes. Az ukrán hajó kapitánya azt közölte, hogy a legénység egy tagja meghalt vasárnap. A kalózok húszmillió dollárt követelnek.

MSZP: "Elindult valami..." 

Országos kampányba kezd az MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap.

Boross: "Nem hajlik balra az MDF" 

Balra nem köthet semmiféle kompromisszumot az MDF, mert ez Antall József örökségének alapelveivel ellenkezne; a párt továbbra is tartja a jobbközép irányt, a Fidesz esetében pedig várakozó álláspontra helyezkedik a jövőt illetően - nyilatkozta Boross Péter volt miniszterelnök vasárnap Százhalombattán, összegezve a demokrata fórum előző napi országos gyűlésének állásfoglalását.

Nagy szája miatt mondott le a miniszter... 

Óvatlan kijelentései miatt lemondásra kényszerült a japán közlekedési miniszter vasárnap, alig négy nappal Aszo Taro kormányának megalakulása után.

Kínában gyárt az Airbus 

Vasárnap Tiencsinben felavatták az Airbus kínai gyárát, amely a nyugat-európai repülőgépgyártó csoport első összeszerelő üzeme Európán kívül.

Újabb hurrikán fenyegeti az USÁ-t 

Hurikánná erősödött az Atlanti-óceán felett kialakult Kyle névre keresztelt trópusi vihar, amely az amerikai és a kanadai partvidék felé halad.

A diákok fele interneten veszi vonatjegyét 

Az iskolakezdés után ebben a hónapban ezidáig 30 százalékal nőtt az interneten keresztül eladott vasúti jegyek száma - közölte a MÁV-START Zrt.

Múlt heti fonákság - Bástya elvtárs reneszanszával 

Akkor, amikor a büdzsé készül, egyszerűen nem lehet, hogy a láthatatlan légiókat finanszírozó rovat teletöltése helyett annak megkurtításra merjen gondolni kormányzati és ellenzéki politikus.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Adózás

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől 

A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Cégblog

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz?

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz? 

A Temu és hasonló kínai online platformok rohamos térnyerésével egyre többen keresnek olcsó elektronikai alkatrészeket ezeken az oldalakon.

Társadalom

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: tovább bővült a legjobbak listája

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: tovább bővült a legjobbak listája 

November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo