A csatlakozni kívánó országok telekommunikációs szabályozási politikájukat az EU elvárásaihoz igazították. Litvánia, Bulgária, Csehország, Románia és Szlovákia nem szabott határt a külföldi befektetések előtt, Magyarország és Lengyelország 49 százalékra tette a küszöbértéket.

Az infrastrukturális beruházások a legtöbb tagjelölt országban jelentős mértékűek voltak. A legutolsó adatok szerint a telefonsűrűségi ráta meghaladja a legtöbb fejlődő ország hasonló értékét, a 30,5-öt. A legalacsonyabb érték Romániáé (17,4), míg a legmagasabbat Szlovénia produkálta (38,1). A növekedés a fővonalak területén 1993 óta Litvánia 4 százalékától Csehország 17,4 százalékáig terjed, miközben a digitalizáltság Lengyelországban 62,2 százalék, Szlovéniában 83 százalék, Litvániában viszont csak 38,3 százalék. A különböző felmérések szerint átlagosan 6,4 évre lesz szükség ahhoz, hogy a tagjelölt országok 50-es telefonsűrűséget érjenek el, de országonként igen eltérőek az eredmények. A mobiltelefonok száma szintén növekszik, 100 főre átlagosan 9,16 telefon jut, amely azonban 18 százalékos vonalfoglaltságot jelent.

A legtöbb probléma a monopóliumokra vonatkozó jogok kívánatos korlátozásával, a licencfolyamatok átláthatóságával, a versenyellenes árpolitika megakadályozásával és a piaci versenydöntések gyakorlati kikényszerítésével kapcsolatban merül föl.

Ezekben az országokban a telekommunikációs piacot általában nehézkes, részben állami tulajdonú szolgáltatók uralják, monopoljogokkal. Legtöbb esetben a kormányok úgy tekintenek ezekre a monopoljogokra, mint amelyek megkönnyítik a piacgazdaság kialakulását és a nem nyereséges területeken a befektetéseket.

Habár az infrastruktúra fejlesztése területén jelentős eredmények születtek, a tagjelölt országok egynémelyikében további, igen nagy volumenű beruházások szükségesek az EU-tagországok telekommunikációs fejlettségi szintjének eléréséhez.