A posztindusztriális társadalom után az információs társadalom eljövetelét éljük meg. Az e keretek között lehetséges emberi életmód általános megítélésében (azaz a köztudatban) jelen lévő félelmek tagadhatatlanul reális veszélyeket mutatnak. Ezek egyike az a társadalmi polarizálódás, amely borzongató távlatokat mutat. A növekvő szakadék egyik oldalán sorakoznak fel az angolul tudók és internet-hozzáféréssel rendelkezők, akik „értik a kor szavát”, profitálni tudnak e folyamatból, és ki tudják használni az információs társadalom kínálta lehetőségeket. A másik oldalon a lemaradók állnak, akik nem képesek követni a fejlődés gyorsuló ütemét, és azt sem tudják, mi az internet, WAP, SMS, Nasdaq...

A félelem másik tárgya mi saját magunk vagyunk, az emberi személyiség boldogulása az információs társadalom újszerű követelményei és ritmusa közepette. Hogyan hathat az új életforma hosszabb távon lelki egyensúlyunkra? Mit tehetünk azért, hogy ne vesszünk el a XXI. század információs tengerében?

„A tudás hatalom” – szólt a tegnap paradigmája. Ma már az információ, annak minél gyorsabb megszerzése (real time) és kihasználása a hatalom. A rövid ideig birtokolt exkluzív információ dollármilliókat és milliárdokat érhet tulajdonosának a tőkepiacokon.

De nem csak az idő kulcsfontosságú. A koncentráció és a szelekció is az. Az információáradat megszűrése, rangsorolás és összehasonlítás útján a megtévesztő adatok felismerése és a szükségesek megtalálása, vagyis a lényeg meglelése, az összefüggések felfedezése, majd a következtetés, a döntéshozás és a megfelelő lépések megtétele. Nem egyszerű. De hát ezért szárnyalnak a tudásintenzív ágazatok, ahol azok a nyerők, akik magas fokú intelligencia birtokában minderre képesek.

Al Gore amerikai alelnök pontosan fogalmazza meg a kételyeket: „Fulladozunk az információban. Több adatot, statisztikát, szót, képletet, képet, dokumentumot és kijelentést hozunk létre, mint amennyi felfogható. És újfajta információmegértési és -feldolgozási módszerek kidolgozása helyett egyszerűen még több adatot termelünk, és egyre gyorsabban.”

Az erősödő kétségek miatt egyre égetőbb, hogy választ adjunk a kérdésre: azért születtünk, azért létezünk, hogy a nap 24 órájából a lehető legtöbbet töltsünk el rádiótelefonálással, e-mailek vagy SMS-ek küldésével, tévénézéssel, újságolvasással, internetes szörföléssel? Hogy bármikor, a világ bármely táján elérhetők, nyitottak legyünk embertársaink számára? Hogy érzékeink megbabonázva ragadjanak a külvilágra, szüntelen kapcsolatot alkotva vele, az elektronikus kommunikációs csatornákon keresztül...? Hogy folyton csak informálódjunk (befogadjunk), és kifejezzük magunkat, hiperaktív módon?

A válasz alighanem a „nem csak ezért élünk” lehet. Nem ez életünk értelme és célja. Ugyanakkor árnyalni kell ezt a nemet, mert e nem – e sorok írójának szándéka szerint – nem a „régi idők” teljes elzárkózását jelenti az új kihívásoktól, mondván „ennek semmi értelme”.

Engedjék meg, hogy a kérdésre a XX. század második felének pszichológiai irányzatainak „felfedezéseivel” válaszoljak, vagyis az ember mérhetetlenül nagy tudatalatti-„kapacitásának” tényével. Carl Gustav Jung, majd később a parapszichológia, a reinkarnációs hipnózisok és a transzperszonális pszichológia úttörő alakjait a tudatalattiba kaput nyitó módosult tudatállapotok beható megismerése vezette rá arra, hogy mind-mind egybehangzóan erősítsék meg egymás felismerését: az emberi tudat valójában végtelen, a tudatalatti mélyrétegeiben feloldódnak az „én” és „te” határai, és egy folyamatos, nem lokális jellegű kommunikáció valósul meg a létezés legkülönbözőbb elemei között, mely érzékszerveken túli érzékelést jelent, és még az időtől sem függ. A transzperszonális pszichológia – a buddhista hagyományokban is fontos szerepet játszó – légzőgyakorlatok használatával derítette fel azokat a tudatállapotokat, melyekben az ember nemcsak más egyének, de állatok, sőt az élet egészen egyszerű megnyilvánulásai, például vírusok élményeinek átélésére lesz képes. Míg más irányzatok a reinkarnációs hipnózisok során fedezték fel a múltban élt emberek élményeinek megmaradását. Nincs tehát információ, amely „teljesen kívül marad minden élő ember tudatán”, ahogy Gore mondja.

De említhetjük a prekogníciót, a pillanatnyilag legvalószínűbb jövőváltozat intuitív érzékelését, amely aztán nappal a valóra válás pillanatában okozza a déjá vu érzését. És akkor még nem is beszéltünk a halál közeli élmények során felszabaduló érzékelésről.

Mik ezek, ha nem egy hihetetlenül kifinomult, szerteágazó, rendkívül intenzív és határokat nem ismerő, szabad érzékelés és kommunikáció jelenségei? Amelyek nemcsak hogy hasonlítanak, de jóval meg is haladják azt, amit nappal űzünk mindenféle telekommunikációs gép segítségével.

Tudatunk komplex rendszer, egybeszövődve más lények szubjektumával. Az úgynevezett „nappali tudatunk”, amely teljes identitásunknak csak egy része, érzi újszerűnek és szokatlannak ezt a kitágult, teljes bolygót felölelő horizontot, a planetáris tudatosságot erősítő, szabadon gyakorolható globális elektronikus kommunikációt. Holott belső énünknek e végtelenség és tágasság elidegeníthetetlen tulajdonsága. Így az információs társadalom globális összekötöttsége és gyorsasága nem tesz mást, mint szélesíti tudatunk látómezejét és felfogóképességét, közelítve nappali, materialista énünket ahhoz a potenciálhoz, amelyet a transzperszonális és tudatalatti távlatok rejtenek.

Élet az információs társadalomban. Nincs tehát szó evolúciós elfajzásról vagy tévútról. Sem egy ránk nézve káros, személyiségromboló életvitel kiteljesedéséről. A haladó pszichológiai irányzatoknak a tudat végtelen jellegéről szóló eredményei folyamatosan teret nyernek különféle fórumokon, körökben, a médiában. Mindenesetre bárki számára nyilvánosak. Az ember „agyoninformáltságához” kapcsolódó félelmek úgyszintén. Furcsa módon sehol nem látni még az asszociációt a két (negatívan kétellyel teli és pozitívan válaszoló) felismeréscsoport között. Talán nem kevés idő kell hozzá, hogy a köztudat szintjére érkezzen. Pedig itt (és nem csak a tőzsdéken) lenne szükség igazán a real time-ra, az ismeret lehető leggyorsabb megszerzésére és hasznosítására – önmagunkért, és létünk megértéséért.

Kriston László