"A horgász visszaintett a ladikban ülőnek. Akkor látta, hogy a viharkabát kapucnija alól megint egy ismerős arc bukkan elő. Az előző csónakban a megye első embere gubbasztott, most meg egy miniszter? Megint belemeredt a félhomályba, bámulta az úszót, szinte szendergett, amikor a vízre boruló fák alól előbújt a következő ladik. Ez a hajós is intett, a horgász meg vissza, aztán nézte a nagy bajszú szemüvegest... Ez is miniszter. Felállt, eldobta a botját: ennyit nem ihattam az este!"

Túristvándi polgármester asszonya, Lakatosné Sira Magdolna sok éve Baja Ferenctől hallotta a Túron kalandozó miniszterek történetét. De 2004-ben nem a kormányzás rejtelmei miatt terelődött a szó Bokrosra és Bajára, hanem a Túr miatt - a békés, nyugodt tájba, a csöndes folyamba bele lehet szeretni, függetlenül attól, hogy oda születik valaki, avagy messziről érkező idegen, helyi horgász, vagy pesti miniszter. Ez a szerelem az, ami megmentheti a páratlanul szép vidéket az enyészettől, s ezt a csalit dobják oda az idegennek: harapjon rá, legyen neki is fontos a szatmári térség. Ott, a keleti végeken már tudják, csak együtt lehetnek szépek és kívánatosak, sőt meg is kell mutatniuk magukat.

A mindig is szegény vidéken tíz-tizenöt éve a kényszer színt váltott, a kevés, rosszul fizető munka helyett megjelent az egyszerűen nincs munka állapota. Az utolsó, mostanában felfedezett esély, hogy ha akarják, meg tesznek érte, akkor házhoz jön az, amiért ingáztak, eljártak eddig: a munka az idegenforgalom képében ölthet testet. De vajon szólhat-e az idegenforgalomról az átalakuló közigazgatás? Lehet-e a kistérségi fejlesztéspolitikának olyannyira szerves része, ahogyan azt a szatmáriak remélik? És ha igen, akkor a hivatalosan, tudatosan szervezett, a kor politikai és pénzügyi szellemét is többé-kevésbé tükröző, kialakulóban lévő szatmári, fehérgyarmati kistérségi intézményrendszer befogadja-e a falvak reményét, akaratát?

- A többcélú kistérségi társulásnak előzménye az 1999-ben alapított kht. - ismerhetjük meg a meglévő és a születő intézményrendszert a Szatmár-vidéki Önkormányzati Infrastruktúra-fenntartási és Fejlesztési Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójától, Balogh Józseftől. - A kistérség félszáz önkormányzatának vállalata fokról fokra, pályázatról pályázatra, projektről projektre jött bele a helyi gazdaságfejlesztésbe.

Ez idő tájt bioerdő-telepítés és -gondozás a helyi gazdaságfejlesztés, mi több, előbb-utóbb lesz biomassza-égető erőmű is. Az egykoron polgármester kht.-főnök növények mikroszaporításában is üzlet lát és remél: sokaknak így adnának otthoni kenyérkeresetet.

- Egyet biztosan tudok - állítja az ügyvezető igazgató -, az ország egyik legszegényebb, munkanélküliséggel sújtott vidékén a kistérség fejlesztése nem szólhat másról, mint munkateremtésről, megélhetésről, jövedelemtermelésről. Ha kell, bioerdővel, ha kell, mikroszaporítással, s ha lehet, a Túr rehabilitációjával.

- A folyócska felértékelődött volna?

- Megmentheti az egész térséget, ha nyerünk a pályázaton. Mind a környezetvédelem, mind a turizmus munkahelyeket, munkát jelent. Őshonos, de kihalófélben lévő élőlényeket szeretnénk végre megmenteni, s mindeközben fejlesztjük az ökoturizmust, kezdve az erdei iskoláktól egészen a vízi sportokig.

A fehérgyarmati kistérség félszáz, általában kis lélekszámú településéből áll, s ha némi létszámgyarapodást mérnek is, az nem a népességmegtartás, népességvonzás tipikus következménye. Túristvándiban tíz év alatt 18 százalékos gyarapodást könyvelnek el, de az ok prózai: az egykoron elköltözöttek jöttek haza, mondván, mindegy hol nincs munkájuk. A Túrra tehát nagy feladat vár, így vagy úgy, de munkához kell juttatnia az embereket. A kis folyónak lehet ebben partnere a születőben lévő többcélú kistérségi társulás - és már javában működő kht.-ja -, de lehetnek partnerek az önkormányzatok is, egyenként, kiscsoportban, vagy akár mind az ötvenen.

- Ne tessék meghökkenni, de mi sajátos helyzetű falu vagyunk. Itt még mindig van nyolcosztályos általános iskola - ér el katartikus hatást Lakatosné Sira Magdolna. Majd tudatja a polgármester asszony, hogy óvoda és idősek klubja is akad őfeléjük, s mi több, 1999 óta teleházzal is rendelkeznek: remélték, az informatika segíthet nekik a turizmus szervezésében.

- Segített?

- Részben. Ami bejött, az az, hogy távmunkásokat foglalkoztathatunk.

- Foglalkoztatnak? Errefelé az informatikából, a távmunkából nem lehet megélni?

- Nem, hiszen itt "csak" az önkormányzatnak - kezdetben a miénknek, most már más települések helyhatóságainak - készítenek statisztikákat, végeznek adminisztrációt, s küldenek jelentkezéseket pályázatokra. Ez itt nagy szó, komoly munka. Hat hónapig tanulták, egy éve már megy a szolgáltatás, s most vizsgálgatjuk, lehet-e bővíteni a piacot? Kht.-vá alakultak át távmunkásaink, s már nevet is kaptak: ők a Túristvándi Felemelkedéséért Információs és Szolgáltató Közhasznú Társaság.

Budapestről, hát még Brüsszelből vajon mennyit látni a Túristvándi Kht.-ból? És mennyit abból a fehérgyarmati többcélú kistérségi társulásból, amely már-már készen van, s amely az unió és a hivatalos magyar politika által ideálisnak tekintendő szerveződés?

A félszáz település eltökélte, látszani akar, igaz, a turisták figyelmére számítanak mindenáron. A többcélú kistérségi társulásnak is az lehet az értelme, hogy az idegenforgalmon keresztül segítse elő a környék boldogulását. Azt pedig gyorsan belátták Fehérgyarmat és vidékén, hogy a vendéget nemigen érdekli, hol kezdődik és hol ér véget egy kistérség. A vendég csak jön, pihen, szórakozik, kirándul, evez, tekeri a biciklipedált.

- Hát ezért szerveztünk eleve Szatmár Fesztivált - magyarázza az egyhetes összehangolt program mibenlétét, kistérségi határoktól független másságát Túristvándi első embere.

- Vagyis Szatmárban tanul fehérgyarmati lekvárt főzni az idegen?

- Igen, azaz mégsem, mert a lekvárfőző versenynek Szatmárcseke ad otthont, de a lekvárium Penyigén található. Nálunk, Túristvándiban halászlét főznek versenyszerűen, a nemzetközi diófesztivál házigazdája meg Milota. A fesztivál négy éve hat településé: hagyományokat igyekszünk bemutatni zenével, amatőr színtársulattal s gasztronómiával. Korábban nem volt ilyen összhang. Túristvándi hét éve is igyekezett vendégcsalogató programokkal előállni, előbb egyedül, majd Szatmárcsekével, de rájöttünk, hogy nem elég az ipartörténeti nevezetességünk, a vízimalmunk, a vendégeket nem tudtuk marasztalni. Többet kell nyújtanunk, együtt. Most már van értelme annak is, hogy legalább kétszáz ágy várja a turistát Túristvándiban.

- Ennyi már kitesz egy szállodát is...

- Mert tényleg úgy gondoltuk, az egyedüli kitörési lehetőség az idegenforgalom. Az önkormányzat felkutatta a szálláshely-fejlesztés s több más, kapcsolódó szolgáltatás pályázati lehetőségeit, és a lakosság elé tárta: voltak, aki hittek benne, elindultak. Húsvéttól őszig jönnek a vendégek, egy-két hétig itt pihennek. Van már honlapunk, nekünk, magunknak, s van a szatmári vendégfogadóknak. A teleház jóvoltából az összes szatmár-beregi szállásadóhoz el lehet majd jutni, s ugyancsak itt, a teleházban kaphatnak szórólapokat, névjegyeket, kiadványokat a környék szállásadói, fogadósai. Ezt akartuk, nekünk ez a kistérségiség.

Önkényes megállapítás: Polgártól Nyíregyházáig, Nyíregyházától Fehérgyarmatig, majd Penyigéig nagyon költséges dolog autósnak lenni. Arrafelé a főközlekedési útvonalak teleszkópkoptatók, gömbcsukló- és felfüggesztés-gyalázók. Nem így a Penyige-Kömörő-Túristvándi sokadrendű országút! Azon nincs kátyú, de helyén van az útpatka, kerülgetni is csak az almával rakott, útszélén hagyott pótkocsikat kell. Simább, letisztultabb, kiegyensúlyozottabb minden a Tisza-Szamos-Túr vidékén, azokban a falvakban, ahol a kevésből is futja többre. Mert egyelőre a maguk - együttes - erejéből igyekeznek egyről a kettőre jutni. S bár egyelőre még nem jogi eszközökkel, de megépítették azt a valamit, amit a mai világban akár kistérségi társulásnak is el lehet nevezni.