Friss cikkeink


Emelkedünk, bár bizonytalanul

Emelkedünk, bár bizonytalanul 

USA: +/- nullában zártak az indexek - Emelkedőben a nyersanyagárak, ismét a 79 dollárt ostromolja az olaj - Ázsia: A pozitív tartományban vannak az indexek - Gyengült ma reggel a dollár és a jen, a forint erősödött - Az Állami Nyomda új  akvizíciója Romániában - Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.
A Richter a négy éves csúcsa felé menetel

A Richter a négy éves csúcsa felé menetel 

USA: Lokális csúcson az indexek Bernenke beszédének és a makroadatoknak köszönhetően - Hatalmas rally bontakozott ki tegnap az olaj piacán, az arany egyelőre egy helyben toporog - Ázsia: Csak a Shanghai Composite volt mínuszban ma reggel - Gyengült tegnap a dollár, erősödött a forint, az USD/JPY nem változott jelentős mértékben - Várakozásokat felülmúló 2Q10 eredmény a Richtertől - Az emelkedés folytatódására számítunk a hazai parketten.
Változtatni kell, hogy elkerüljük a katasztrófát

Változtatni kell, hogy elkerüljük a katasztrófát 

Noha a Föld felszínének több mint 70 százalékát víz borítja, ennek csupán 1 százaléka alkalmas emberi fogyasztásra. Szerencsére ma már nemcsak a szakmai közvélemény, hanem lassan-lassan a hazai közgondolkodás is valódi kincsnek, Magyarország felértékelődő vagyonának tekinti az édesvizet: ivóvizünk van elég, és lesz is, ha megőrizzük, vigyázzuk e kincsünket. Sőt, ha nem raboljuk ki készleteinket, akár még piacra is kerülhet belőle, hiszen a nem is távoli jövőben a jó minőségű ivóvíz épp olyan kelendő lesz, mint manapság a különböző ásvány- és forrásvizek. De hiába e helyi bőség, a világnak és nekünk is változtatunk kell vízfelhasználási szokásainkon, hogy elkerüljük a katasztrófát.
Hamis papírokkal tízezrek kaptak szociális támogatást

Hamis papírokkal tízezrek kaptak szociális támogatást  

Több tízezer személy kapott törvénytelenül szociális támogatást Romániában - állapította meg a bukaresti kormány által elrendelt egyik minisztériumi ellenőrzés, amely azt próbálta kiszűrni, hogy hányan kapnak jogosulatlanul garantált minimáljövedelmet, betegnyugdíjat, valamint mozgássérülteket megillető járandóságot.
Félúton az EU a 20 százalékos megújuló-részarány felé

Félúton az EU a 20 százalékos megújuló-részarány felé 

A 27 tagállamot tömörítő Európai Unióban 2008-ban 0,6 százalékkal nőtt a megújuló energiák részesedése az összenergia-használatból. Az EU mindössze félúton jár a 2020-ra vállalt 20 százalékos megújuló energia részarányra történő átállásban, ismertette kutatási eredményeit az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.
"Talpra állhat Széchenyi-kártyával"

"Talpra állhat Széchenyi-kártyával" 

A hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta a kormányszóvivő. A Széchenyi Kártya Program lebonyolításában közreműködő KA-VOSZ ügyfélszolgálatán tartott tájékoztatón Nagy Anna emlékeztetett arra, a hazai vállalkozások gondja, hogy nem rendelkeznek elegendő mozgatható készpénzzel, nincs forrásuk új beruházásra, hiányzik a pályázatokon elnyert támogatáshoz szükséges önerő.
A kormány a kkv-k felé iránytja az uniós pénzeket

A kormány a kkv-k felé iránytja az uniós pénzeket 

A kormány határozatában rendelte el, hogy a kis és középvállalkozások forrásellátásának javítása érdekében - az Új Széchenyi terv irányvonalának megfelelően - új pályázatokat kell megjelentetni. A kis- és középvállalkozások részére juttatandó európai uniós források növeléséről szóló1160/2010. (VII. 30.) Kormány határozat a Magyar Közlöny 2010. július 30-i, 125. számában jelent meg.
500 cégre száll rá a PSZÁF

500 cégre száll rá a PSZÁF 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. július 30-tól fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél. A vizsgálatba bevont bankoknál, banki fióktelepeknél, szövetkezeti hitelintézeteknél, pénzügyi vállalkozásoknál, biztosítótársaságoknál, befektetési vállalkozásoknál és alapkezelőknél a Felügyelet azt ellenőrzi fokozottan, hogy az intézmények lakossági ügyfeleiknek az általuk előre meghirdetett kondíciók és árak szerint nyújtják-e szolgáltatásaikat, s hogy az árak feltüntetése és felszámítása megfelel-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásainak.
Bankadó: Hosszú távra tervez az Aviva is

Bankadó: Hosszú távra tervez az Aviva is 

Ahogy eddig is, az Aviva Életbiztosító továbbra is meghatározó, biztos szereplő kíván maradni a magyarországi életbiztosítási piacon. Az értékteremtésen és elkötelezettségen alapuló üzleti megközelítése alapján továbbra is a hosszú távon gondolkodó ügyfelekkel való együttműködésre koncentrál - mondta el Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) múlt heti, a pénzügyi intézményekre, így a biztosítókra is kirótt különadóval foglalkozó sajtóközleményével kapcsolatban.
Nyitrai: "A tartalomról ez idáig még egyetlen szó sem esett"

Nyitrai: "A tartalomról ez idáig még egyetlen szó sem esett" 

Az informatikai szakma megnyugodott, amikor dr. Nyitrai Zsoltot nevezte ki az új kormány az infokommunikációért felelős államtitkári posztra. A Fidesz operatív igazgatójaként és az infokommunikáció szakértőjeként ismert politikus ugyanis jó kapcsolatokat épített ki a szakmával, ismerik szakmai álláspontját, elképzeléseit. Személyében remény van arra, hogy az infokommunikáció, az információs társadalom, gazdaság ügye végre valóban a jelentőségének megfelelő helyre kerüljön. Dr. Nyitrai Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkáraként gyors munkába kezdett. Az első jelek biztatóak. Egy kézbe került az infokommunikáció, s az államtitkárság, úgy tűnik, elegendő jogosítványt kapott stratégiája megvalósításához.

A szociális problémák nem érdeklik a vállalatokat? 

Míg a környezetvédelmi felelősségvállalást a vállalatok többsége már saját érdekének tekinti, a szociális felelősségvállalásról másképp gondolkodnak. A társadalom egyensúlyi állapotának felbomlásából fakadó feszültségeket a vállalatok nem tartják ugyanolyan kockázatosnak, mint az ökológiai egyensúlyvesztést. A vállalatok CSR-felelősei szerint az embereket csak az érdekli, hogy a mikrokörnyezetükben mi történik, csak ez vonzhat vásárlókat a céghez. A válaszadók többsége elelve a magyar társadalmat nem tartja szolidárisnak.

1000 forintnál 2740 forint a nyugellátás alapja 

A kormány részletesen szabályozza az egyszerűsített foglalkoztatás telefonon történő bejelentését, míg a nemzetgazdasági miniszter az így foglalkoztatottak után fizetendő közteher bejelentési szabályait írja elő a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletekben.

A németek már az válság előtti profitszintre készülnek... 

Tíz éve először az idén várhatóan nyereséget ér el a DAX-30 indexben, a frankfurti tőzsde vezető mutatójában szereplő valamennyi cég, és a vállalatok közel egyharmada a válság előtti évek rekord nagyságú profitjához fogható nyereségre számít.

Nem lesz gond már Görögországban tankolni 

Befejeződött Görögországban a fuvarozók sztrájkja - közölte vasárnap késő délután a fuvarozók szakszervezetének elnöke. A hét napig tartó sztrájk súlyos fennakadásokat okozott a görögországi üzemanyag-ellátásban a forgalmas turistaszezon közepén. A kormány katonai járművekkel biztosította az üzemanyag-ellátás egy részét.

Kína már hivatalosan is második 

Kína megelőzte Japánt és immár a világ második legnagyobb gazdasága a kínai központi devizahivatal vezetője szerint. Kína teljesítménye 2005-ben szárnyalta túl Nagy-Britanniét és Franciaországét, 2007-ben Németországét.

Rekvirált járművekkel szállít benzint a kormány 

A görög kormány rekvirált járművekkel és katonai tartálykocsikkal szállíttat üzemanyagot a fuvarozók sztrájkja miatt, de szombaton már munkába állt néhány sofőr.

Nem kellenek a parlamentnek az ellenzék javaslatai 

Az új parlament május 14-i alakuló ülése óta - az országgyűlési statisztikák szerint - benyújtott száz törvényjavaslatból összesen 26-ot jegyez a három ellenzéki párt, ezek közül azonban egyet sem fogadott el a Fidesz-KDNP-többség. A Jobbik 12, az MSZP és az LMP 7-7 javaslattal kísérletezett, és csak egy LMP-s, a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét támogatta a Ház. Ez utóbbi is június 14-én történt, azóta az előterjesztés arra vár, hogy az illetékes bizottság megállapítsa általános vitára való alkalmasságát.

Akár 20-szoros a különbség az utasbiztosítások között 

A KGFB piacon kialakult helyzethez hasonló, egyre élesedő versenynek lehetünk tanúi a hazai utasbiztosítások piacán. A Biztosítás.hu online alkusz szerint az interneten kötött utasbiztosítások számának jelentős növekedése és az egyre újabb és újabb utasbiztosítási termékek megjelenése a szolgáltatások bővüléséhez és a díjak csökkenéséhez vezet. Mindez egyértelműen jó az utazóknak. 

Hogyan tárolhatjuk a szén-dioxodot? 

Amióta az éghajlatváltozás elleni harc megkezdődött, egy permanens vita is kíséri a szakérők munkáját: használjunk-e különféle mérnöki megoldásokat, például használhatjuk-e szén-dioxid megkötés és tárolás (CCS) technológiát, vagy sem? Természetesen miután a kérdés is összetett, nem számíthatunk arra, hogy a válasz egyszerűbb lesz. - tájékoztat az Energia Klub hírlevele.

Más ez a krízis! 

Az elmúlt évekbeli történések nagy leckét adtak az emberiség számára a változások megértéséből, elfogadásából, a régi értékrendek feladásának szükségességéből, az új értékrendek, gondolkodásmód kialakításának kényszeréből. Mert valamit nagyon meg kellene értenünk, mégpedig sürgősen, nekünk embereknek, legyünk magyarok vagy mongolok, fejlett civilizációk vagy leszakadók. Éppen a történések következményeinek globális volta, ami megkülönbözteti a jelen válságait az emberiség ismert történelme során eddig megélt krízisektől. Az emberiség és a Föld egészét érintő változások okát, miértjét és a változási irány esetleges befolyásolásának lehetőségét is fel kellene mérnünk, mégpedig nagyon gyorsan és nagy felelősséggel.

Nem lesznek francia kocsik a budapesti metróban? 

Nem kapta meg a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) a francia Alstom metrókocsija. Ennek hiányában nem kezdődhet el a 2-es metróvonalra szánt kocsik gyártása. A hatóság pénteki közlése szerint az engedélyezési eljárás során nem bizonyosodott be, hogy a Metropolis fékrendszere megfelel a jogszabályban előírtaknak, illetve az sem, hogy az előírt biztonsági szintet képviseli. Az NKH álláspontja szerint az alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű "akaratlan indíthatóságát", valamint szükség van a vonatvezérlő szoftverek további módosítására és hitelesítésére is. Az elsőfokú hatósági döntés nem jogerős.

Mikor kereshet többet egy kolléga? 

Az egyenlő bánásmód munkahelyi érvényesítése éppúgy a HR feladata, ahogy a vezetőké, ezért fontos tisztázni a fogalmakat. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogesetével pedig azt demonstráljuk, mi történik akkor, ha a munkáltató önkényesen úgy dönt, a férfi kolléga munkája többet ér, méghozzá 40 ezer forinttal.

Invitel: 10 éve a Formula 1-ben 

Az Invitel 2001. január 1-e óta hivatalos kommunikációs partnere a Hungaroring Zrt.-nek. Az elmúlt 10 évben rendkívül nagy fejlesztésekre volt szükség ahhoz, hogy az ugrásszerűen növekvő infokommunikációs igényeket a versenyek, így a Formula 1 idején is zavartalanul ki lehessen elégíteni. Az Invitel többek között külön optikai kábelt telepített a versenypályához és gyakorlatilag bármilyen távközlési igényt képes megoldani. A verseny alatt több mint 40 inviteles szakember dolgozik majd azon, hogy idén is tökéletesen működjön az infokommunikációs hálózat.

Minden tízedik európai munkanélküli 

Júliusban a várt mértékben nőtt az euróövezeti infláció júliusban, miközben már a negyedik hónapja stagnált a munkanélküliség júniusban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat péntek.

477 ezres minimálbér sem elképzelhetetlen 

Luxemburgban a legtöbb (477 ezer forintnak megfelelő euró) és Bulgáriában a legkevesebb (mindössze 35 ezer forintnyi euró) a munkavállalóknak fizethető legalacsonyabb bruttó bér,ami közel tizennégyszeres különbséget jelent - olvasható az Inforadió.hu hírportálon.

Elhúzódó nyaralás: Nem tudnak hazajönni, nincs hol tankolni 

Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja, az emiatt fellépő üzemanyaghiány miatt.

Elszállt álmok 

Nem csupán a világ pénzügyi rendszere élte és éli át válságot. Fény derült arra is, hogy napjaink túlzott mértékű fogyasztása fenntarthatatlan, s hogy a demográfiai változások is sürgős feladatokat rónak ránk. Világossá vált: az eddigi életmód fenntarthatatlan. Most jönnek a kiigazítások. Kérdés, hogy egyben megoldások-e.

Újabb bizonyíték: ilyen meleg még sosem volt 

Újabb tudományos jelentés készült a globális felmelegedésről. Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatala (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) által közzétett tanulmányt 48 ország több mint 300 kutatója állította össze.

Magyar elnökség: költségvetés, csatlakozás, romakérdés 

A kormány meghatározta a magyar EU-elnökség lehetséges politikai célkitűzéseit szerdai ülésén: a gazdasági prioritások egybeesnek az unió céljaival - mondta Győri Enikő, EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár a Külügyminisztériumban tartott háttérbeszélgetésen.

Vigyázzon, mit keres! Könnyen megfertőződhet! 

A Norton nyilvánosságra hozta legfrissebb felmérését, mely során a keresőoptimalizálás (SEO) vírusveszélyeit vizsgálta. A felmérésből kiderül, hogy minden harmadik keresőszó károkozót tartalmazó fertőzött weboldalra mutat, óriási kockázatnak kitéve ezzel a személyes adatainkat.

Spamvilág: végre nem Magyarország a listavezető... 

A Symantec Corp. nyilvánosságra hozta a MessageLabs 2010. július havi felmérésének eredményeit. Miközben az utóbbi három hónapban sorra hazánk vezette a nemzetközi spam ranglistát, júliusban Luxemburg került az első helyre, itt ugyanis az összes e-mail forgalom 93,5 százaléka volt spam levél. Magyarország a második helyre csúszott vissza, a számadatok azonban még így is aggasztóak: az e-mail forgalom 93 százaléka volt kéretlen üzenet. Ez mutat ugyan némi csökkenést a korábban mért eredményekhez képest, azonban még így is jóval a világátlag felett vagyunk, ami 88,9 százalék.

Sorra mennek csődbe a cégek 

Nőtt a felszámolási eljárások száma az idei második negyedévben: 4.524 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3.840-nel - közölte a Creditreform Kft. csütörtökön.

Honnan szerzik a fát az építkezésekhez? 

Furcsa dolog történt az építőiparban: megnőtt az igény a fák iránt, mivel azok bedolgozása az épület-szerkezetekbe és épület-belsőkbe kisebb ökológiai lábnyomot produkál, mint a tégla- és betongyártás. Az új trend azonban nagy megerőltetés a természetnek, hiszen a keményfák kitermelése felgyorsítja a Föld tüdejeként működő esőerdők kiirtását. Ezért új famegmunkálási technológiákat fejlesztettek ki, hogy a puha fákat is alkalmazhassák az építészetben...

Egyre több helyen tűnik el az oxigén 

Folyamatosan növekszik az úgynevezett oxigénhiányos halálzónák területe a világ tengereiben, ami komoly veszélyt jelenthet az ott élő halaknak. A legújabb kutatások szerint a tengerfenéken élő állatok viselkedéséből megjósolható az ilyen zónák keletkezése.

Bevándorlókon múlik az egészségügyi- és nyugdíjrendszer? 

Ősszel bevándorlókártyát vezetnek be Ausztriában a rendezett bevándorlás ösztönzése, és a szakképzett munkaerő szervezett letelepítése érdekében - olvasható a Világgazdaság Online cikkében.

Megadták magukat a részvényindexek 

USA: Nem tartalmazott tündérmesét a Bézs könyv, mínuszban zártak az indexek. Ismét az aranyba menekültek a befektetők, a növekvő olajkészletek láttán a fekete arany piacán eladói nyomás alakult ki. Ázsia: A legtöbb index a negatív tartományban, ma Japán a leggyengébb láncszem. Nem változott jelentősen az EUR/USD, a jen és a forint erősödik. Az Erste 50.500 forintra emelte a Richter célárát, az ajánlás továbbra is felhalmozás (előző célár 48.200 forint). Az Erste 24.900 forintra emelte az Egis célárát, az ajánlás továbbra is felhalmozás (előző célár 23.900  forint). További csökkenésre számítunk a haza parketten.

20 év alatt nem zárkóztak fel a keletnémet bérek... 

Közel húsz évvel a német újraegyesítés után Németország keleti tartományaiban még mindig mintegy harmadával alacsonyabbak a munkaköltségek a nyugati tartományokénál.

Fogyasztás: csak a 100%-os gyümölcslé tartja magát 

2010 első harmadévében visszaestek a magyar háztartások alkoholmentes hidegital vásárlásai. Mind gyümölcsléből, mind pedig szénsavas üdítőitalokból kevesebbet vásároltunk - állapítható meg a GfK Hungária Háztartáspanel 2010-ben mért eredményeiből. Ez alól a 100 százalékos gyümölcslevek szegmense jelent kivételt, mivel a szegmens mennyiségi piacrésze 2008 óta folyamatosan nő. Hazánkban a szénsavas üdítőitalok közel 40 százalékát az 5 000 főnél kisebb lélekszámú településeken vásárolja meg a magyar lakosság.

Mit tegyünk, hogy ne vesztegessünk meg külföldieket? 

A Transparency International (TI) nemzetközi központja ma hozta nyilvánosságra kutatásának eredményét, mely 36 országban vizsgálta a külföldiek vesztegetését tiltó OECD Egyezmény megvalósulását. A 2010-es Jelentés megállapítja, hogy az aláíró országok kevesebb, mint a fele teljesíti az 1999-ben életbe lépett Egyezménnyel kapcsolatos követelményeket.

"Egy-két évig még eltart a válság" 

Tovább tart a válság a magyar vállalatvezetők szerint, a döntéshozók többsége úgy véli, még legalább egy évig érezteti hatását a pénzügyi krízis - derül ki az Ernst & Young legújabb felméréséből.  A Tőkebizalmi barométerszerint a hazai cégvezetők optimistábban látják saját szektoruk jövőjét, mint a gazdaság egészének kilábalását a válságból, ugyanakkor a cégek több mint tíz százaléka még mindig a túlélésért küzd.

Lépések a kettős adóztatás ellen 

„Könnyebbé válik a nemzetközi cégek élete a jövőben, legalábbis ami a transzferárakkal kapcsolatos szabályokat, kötelezettségeket illeti" - olvasható a Világgazdaság Online cikkében, melyben a lap beszámol az OECD július 22-én elfogadott új irányelveiről, amelyek segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak a cégcsoporton belüli, határon átnyúló ügyletek elszámolásában.

Nem leplezik le az olajmulti ellenlábasait 

Előrelépés történt a Chevron olajcég és Joe Berlinger dokumentumfilmes perében. A bíróság úgy döntött, mégsem kell a rendezőnek beszolgáltatnia az összes, mintegy 600 órányi felvett videóanyagot. Ha erre kötelezik, precedens értékű esetként kiszolgáltatottá tették volna az oknyomozó dokumentumfilmezésben résztvevő interjúalanyokat, szemtanúkat, és végső soron a vállalatok javára dőlt volna a mérleg, megnehezítve a tényfeltáró filmes újságírást a jövőben.

Továbbra is imádjuk Orbánt  

Kétharmados támogatottsága van Orbán Viktornak, és a Fidesz-KDNP-nek a Nézőpont Intézet szerdán közzétett felmérése szerint. A leginkább elutasított párt az MSZP; az emberek 41 százaléka nem szavazna a szocialista pártra.

Vergődik a hazai idegenforgalom 

A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az év első fele. Ennek ellenére háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek.

A biztosítók is megszenvedik az extra adót 

Sokan felemelték már a hangjukat a pénzügyi szektort sújtó különadó miatt, a biztosítók most attól félnek, hogy kétharmaduk veszteséges lesz. Az EU szerint az extra adó, amely nem tűnik el teljesen három év múlva, gondokat okozhat annak a magyar gazdaságnak, amelynek a megmentéséért hozták létre.

Meghosszabbítják a kiotói egyezményt? 

Két évvel meghosszabbítaná a kiotói egyezményben vállalt károsanyagkibocsátás-korlátozást az Egyesült Nemzetek Szervezete, megszakadnak ugyanis a kiotói törekvések, ha a két éven belül lejáró szerződés jövőjéről az aláíró felek között nem jön létre megállapodás, s azt nem ratifikálják - olvasható a Világgazdaság Online cikkében.

A cégek bizakodnak, a lakosság kevésbé 

Változatlan maradt a GKI-konjunktúraindex értéke júliusban, ez a fogyasztói bizalmi index csökkenésének és az üzleti bizalmi index emelkedésének eredménye - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben.

Budapest egy jó befektetési piac 

A gazdaságban hivatalosan már 2009 utolsó negyedéve óta vége a recessziónak, és ezzel párhuzamosan az ingatlanbefektetők érdeklődése is növekedett, bár a befektetési volumen még mindig jelentősen az elmúlt évek szintjei alatt van. - áll a Colliers International elemzésében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo