Friss cikkeink
Hogyan foglalkoztassunk diákokat?
Módosult a munka törvénykönyve, ami többek között a diákmunkát is érinti. Anyagmozgatást például nem lehet sem fiatalokra, sem a nyugdíjkorhatárt elérőkre bízni.
Kormány vs. IMF: bizonytalanság vagy nagy baj?
A nemzetközi hitelezők és Magyarország közötti hitelfelülvizsgálati egyeztetések megszakadása a The Wall Street Journal elemzése szerint azzal a kockázattal jár, hogy a hosszú távú befektetők túl bizonytalannak ítélik a magyar pénzügyi helyzetet a sokoldalú nemzetközi támogatás hiányában, és megkezdhetik a kivonulást az országból. A magyar elemzők inkább a magasabb kockázati felárak és gyengébb forintárfolyam miatt aggódnak.
Tegnap egymilliárdot húztak ki a zsebünkből?
A hétfői árfolyammozgással egymilliárddal nőttek a devizahitelesek törlesztő részletei - állítja a Generali Alapkezelő. Az ország ugyanakkor nincs bajban, "kellő fegyelmezettség mellett képes magát finanszírozni".
Apple forgalmazóvá vált a Kulcs-Soft
Július 13-tól a Kulcs-Soft Nyrt. megkapta a hivatalos forgalmazási jogot az Apple termékeire. Eltérnének az eddig jellemző „bolt a plázában" stílustól és kifejezetten üzleti, „B2B" értékesítésben gondolkodnának.
Új tetőt kapnak a viharban sérült házak
Az elmúlt hetek viharos időjárása után Bánréve, Sajópüspöki, Hét és Sajónémeti közösen kért segítséget az országgyűléstől és az ország lakóitól, hogy a katasztrófa sújtotta házakra újra tető kerülhessen. A Meditterán Magyarország Kft. jótékonysági akciót hirdet a szóban forgó települések ingatlanjainak helyreállításra, amelyben eddig négy médiavállalat, a Ringier, a Rádió1, a TV2 és az mm&v médiaügynökség pro bono támogatását nyerte el.
Az Auchan után több 10 ezer házat is le kéne bontani
Hazánk harmada beépített árterület - tudta meg a Népszabadság Online vízügyi szakemberektől, akik ezzel reagáltak Illés Zoltán, a vidékfejlesztési minisztérium környezetvédelmi államtitkárának hét végén elhangzott bejelentésére, miszerint keményen fel kell lépni azokkal a szakemberekkel szemben, akik engedélyezték, hogy Miskolc mellett, nagyvízi mederben - árterületen - hipermarket épüljön.
Szélsőséges időjárás: 2010 első féléve a legmelegebb
A meteorológia történetének legmelegebb évét élhettük át idén. Miközben Európában a hőségtől piheg a polgár, Kínában folyamatos az esőzés és árvíz sújtja a lakosságot.
Önnek is dobtak be már pénzt az ablakon?
Szervezeténél megvalósult korábban olyan környezetvédelmi intézkedés, mely egyben gazdasági hasznot is hozott? Nevezzen a versenyre példaértékű esettanulmányával, melyben részletesen bemutatja intézkedéseit, és nyerje el a 2010-es díjak egyikét! - írja a Követ felhívásában.
Van, amikor nem kell aggódni az Apeh-postától
Az APEH hétfőn megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, amelyeket először a gazdálkodói szervezetek, majd a magánszemélyek és egyéni vállalkozók is megkapnak, az elektronikus bevallókat kivéve - közölte az adóhatóság.
20 milliós adomány a Samsungtól
A Samsung nagy értékű termék-adományának átadásával kezdődött meg az eddig beérkezett felajánlások kiosztása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Samsung Electronics Zrt. a társadalmi felelősségvállalás jegyében 20 millió forint értékben ajánlott fel támogatást az árvízkárosultak számára.
Árvíz: milliókat kap Bódvalenke
A CIB Alapítvány összesen 10 millió forintot ajánlott fel négy szervezeten keresztül az árvíz miatt bajba jutott családoknak. Az alapítvány 3-3-3 millió forint pénzadományt juttatott el a Magyar Vöröskeresztnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Baptista Szeretetszolgálatnak, valamint 1 millió forintot a Nagycsaládosok Országos Egyesületének.
Megéri várni a tankolással
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból. Ezzel a benzin átlagára 340 forintra, a gázolajé pedig 323 forintra esik.
Az EU és az IMF után: hogyan tovább?
Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg magyar újságíróknak nyilatkozva Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat. Külföldi elemzők szerint a forint romlásával és devizahitelesek helyzetének romlásával is járhat a tárgyalások felfüggesztése.
Itt a kérdés: bankadó, vagy megszorítások?
A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn.
Nem kell mindenhez pénz
A kormány is csatlakozott a 10:10 elnevezésű szén-dioxidcsökkentésre irányuló nemzetközi kezdeményezéshez, melynek célja, hogy - komoly befektetések nélkül - egy éven belül csökkentsék a károsanyag-kibocsátást.
Erdőirtás: veszélyben a világ tüdeje
Megjelent a Piac és Profit magazin legújabb száma. A tartalomból: Klímafenyegető favágás - veszélyben a Föld tüdeje; Rés az euróbástyán - 3 évig nyugalom, de azután...; Bármi lehet! - aggodalmak a biztosítói piacon; Követőket keres - interjú a Baumit első emberével; Innovatív túlélők - válságban is előremutató példák. Keresse lapunkat az újságárusoknál!
Aggódik az EU: mi lesz veled Afrika?
A világbajnokság után az afrikai élet visszatért a normális kerékvágásba, ami a legkevésbé sem derűs - rendkívül nagy a szegénység, ráadásul Afrikát háborúk is sújtják. A pénzügyi válság ellenére az EP-képviselők úgy vélik, az EU-nak támogatnia kell Afrikát, különösen az egészségügy fejlesztését.
"Nagyobb megszorítások kellenek"
Olli Rehn, az EB gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa szerint a költségvetési deficit-túllépés jövő évre tervezett korrekciója nagyobb megszorításokat igényel, különösen a kiadások terén. Ugyanakkor elismeréssel szólt a magyar gazdaság teljesítményéről, hogy ismét növekedési pályára állt.
Az IMF szerint 2011 lesz a "nagy feladat"
A kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, miután a két szervezet küldöttsége szombaton úgy döntött, később tisztázza a kormány és az IMF/EU közötti nézeteltéréseket. Egy biztos, a szervezetek nem engednek a hiánycélokból és hiányolják a kormány terveinek kidolgozottságát.
Milyen biztosítást válasszunk nyaraláshoz?
Máig sokan vannak, akik úgy vélik, hogy egy külföldi úthoz felesleges biztosítást kötni, ám egy nem várt esemény könnyen akár milliós plusz költséget is jelenthet a pihenni, avagy dolgozni vágyóknak. Hogy megkönnyítsük a választást, összegyűjtöttük az utazási biztosítások jellemzőit.
Túl meleg van, ezért nincs kamionstop
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben az erre a hétre meghirdetett hőségriasztás miatt a kamionstopot felfüggesztette. A 3. fokozatú hőségriadót Paller Judit országos tiszti főorvos rendelte el szerdától vasárnapig.
Tárt karokkal várják Kínában a magyarokat
Kereskedőházat hozott létre Sanghajban a Tradeland Kft. a magyar kis- és középvállalkozások kínai piacra jutásának segítésére. Vámszabad raktárban őrzik az exportőr áruját, amelyet így nem kell feladnia ismeretlen cégek számára.
Bajban a Fidesz: beszólt az IMF és az EU
Nem enged a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió az idei és jövő évi magyar költségvetési hiánycélból, pedig a kormány lazítani szeretett volna ezeken - írta péntek késő éjjel az index.hu, több meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Fellélegezhet a világ: megszűnt a szivárgás
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság közölés szerint pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe. A mérnökök most figyelemmel követik, hogy a korábbinál nagyobb és megerősített "sapka" hogyan állja a növekvő nyomást.
Árvízhelyzet: 3000 megrongálódott lakóházat kell felújítani
A Wienerberger, Magyarország egyik legnagyobb építőanyag gyártója a Vöröskereszttel együttműködve átfogó koncepciót dolgozott ki, hogy segítse az árvíz által sújtott régiókban a megrongálódott épületek helyreállítását.
Kiszámolták: ennyit keres a magyar
A bruttó átlagkeresetek 2010 első öt hónapjában 3,4%-kal, a nettó átlagkeresetek 10%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte pénteken a KSH.
Zűrzavar a 4-es metró körül
"Semmiféle döntés nem született a 4-es metró Baross tér és Bosnyák tér közötti második szakaszának állami támogatásáról"- értesült a hvg.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből, melyben a tárca ugyanakkor kifejti, az önkormányzati választások után mérlegelni kell majd, hogy nem hasznosulhatnának-e jobban a metróépítésre szánt források.
Azok nyernek, akik időben informálódnak partnereikről
2010 első félévében 2009 hasonló időszakához képest a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója radikálisan (+26%) nőtt, aminek az okát a Coface Hungary abban látja, hogy türelmetlenebbé váltak a hitelezők. A 2009-es év, a válság éve nem múlt el nyomtalanul 2010-re, számos kifizetetlen követelés áthúzódott, és az látszik, hogy az idei év újabb mélypontot hoz.
Új, élő modell alapú megközelítés az adatközpontokban
Az APC by Schneider Electric, az integrált kritikus energiaellátási és hűtési megoldások piacvezető szállítójának központi menedzsment platformja, az InfraStruXure Central régóta nyújt támogatást az adatközpontot kiszolgáló infrastruktúra és különböző felügyeleti eszközök központi menedzsmentjére.
114 millió euró az energiahatékonyság támogatására
Az Európai Bizottság 2009 júliusában indította el European Energy Programme for Recovery (EEPR) elnevezésű gazdaságélénkítő programját, amelynek célja a gazdasági visszaesést követő fellendülés ösztönzése. A program támogatási keretéből mintegy 114 millió EUR (32 Mrd Ft) nem került felhasználásra, így az Európai Tanács Energia Munkacsoportjának legutóbbi ülésén kezdeményezte e források átcsoportosítását illetve újra elosztását.
Szombaton Ön is a történelem része lehet!
Egy világ, 24 óra, 6,8 milliárd nézőpont! Ridley Scott és Kevin Macdonald világhírű filmrendezők, a YouTube-felhasználók segítségével egy egyetlen nap alatt forgatott, egészestés dokumentumfilm megalkotására készülnek. A Life in a Day (Az élet egy napban) történelmi jelentőségű filmkísérlet, amely a videómegosztó portál közösségének aktív részvételével készül. Az alkotók arra kérik a felhasználókat, hogy aki szeretne szerepelni a filmben, rögzítse élete egy-egy pillanatát 2010. július 24-én, szombaton, a felvételt, pedig töltse fel a www.youtube.com/lifeinaday webcímre. A filmet a 2011-es Sundance Filmfesztiválon mutatják be. Az amatőr filmkészítők között utazást sorsolnak ki az amerikai filmfesztiválra.
Októberben 3176 település kap új vezetőket
Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csütörtökön hozott határozatában Sólyom László államfő. Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani.
Adóparadicsom után: távmunka-paradicsom
Tizenkét helybélinek lesz távmunkája azáltal, hogy Komlóska sikerrel megpályázott egy jeles támogatási összeget az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál. Feladatot az oda költöző cégek garantálnak.
A biztonságos karbantartás jó üzlet
A magán- és a közszféra vállalatai és szövetségei, köztük Európa néhány legismertebb vállalata fogott össze az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökséggel (EU-OSHA) az új, biztonságos karbantartással foglalkozó 2010-2011. évi Egészséges munkahelyek kampány keretén belül.
Kivéreztetik a Nabucco-t?
Az orosz kormány nem titkolja, hogy az RWE német energetikai vállalatnak tett javaslatával a Nabucco-projekt meggyengítése a célja - írta a Kommerszant című orosz üzleti-közéleti napilap.
Hazudik az ENSZ Klíma Tanácsa, vagy a sajtó ferdít?
A novemberi Climategate-botrány csak a jéghegy csúcsa volt. A tudósok munkájának hiányosságaira jogosan rámutató, leleplező írások és az őket támadva valótlanságokat állító, csúsztató cikkek egyaránt sorra jelennek meg a világsajtóban - mindnek a globális felmelegedést bizonygató klimatológusokat lejáratása a célja. Két ilyen nagy visszhangot kiváltó cikket nemrég utólag vontak vissza az azokat publikáló lapok és bocsánatot kértek az érintettektől. Kinek mikor van és nincs igaza? Tekinstük végig a Climategate-botrányhoz hasonló sajtóügyeket.
Íme, az állami cégek új vezetőinek listája!
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB), a kormányprogramban meghatározott hatékony és takarékos működés céljából 25 tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cég vezetését a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény megfelelő rendelkezése alapján átalakította - közölte az állami pénzintézet szerdán.
Számolják a milliókat: mennyit csaltak az uniós forrásoknál?
Összességében jelentős mértékben csökkent, a mezőgazdaság, a kohéziós (felzárkóztatási) politika és az előcsatlakozási alapok felhasználása tekintetében azonban növekedett tavaly az EU-nak bejelentett pénzügyi szabálytalanságok száma - olvasható az unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló, szerdán Brüsszelben közzétett éves jelentésben.
Válság: most jön az igazi csapás?
Míg tavaly az ingatlanpiac és az autóipar küzdött a legsúlyosabb problémákkal, jelenleg a kkv-szektor a legveszélyeztetettebb - állítják az IFUA Horváth & Partners szakemberei, akik szerint azért alakulhatott így a helyzet, mert a piac lelassult, a tőkebevonás nehezebb, ráadásul az adózási oldalról tervezett könnyítések hatása is csak később jelentkezik. Éppen ezért amíg 2010 az Egyesült Államokban „kilábalás éve", addig Magyarországról ez nem mondható el.
Párbeszéd indult a kormány terveiről
Infokommunikációs szakmai párbeszéd indult a kormányzat és a piaci szereplők között. A Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára által kezdeményezett július 13-i partnertalálkozón a mobil távközlés frekvenciagazdálkodással összefüggő aktuális kérdéseit tekintették át a minisztériumban.
Már a külföldieknek sem vonzó Magyarország
2009-ben jelentősen csökkent a külföldi munkavállalók száma Magyarországon az előző évi adatokhoz képest - olvasható a Napi Gazdaságban. A nem uniós szomszédos országok esetében ez a csökkenés 51%-ra tehető.
Felmentő határozatok: nem csaltak a klímatudósok
A brit vizsgálóbizottság arra a konklúzióra jutott, hogy a tudóscsoport valójában nem másított meg tudományos adatokat. Mint ismeretes, 2009 novemberében a világsajtóban kipattant a hír, hogy neves klimatológusok egy hacker által ellopott és megszellőztetett email-kommunikációja arra engedett utalni, a szakemberek igyekeztek eltúlozni az éghajlatváltozás tényét és azt, hogy a természeti folyamat okozója az ember. Zöld csoportok úgy látták, a koppenhágai Klímacsúcs előtt történt hacker-támadással a klímaegyezményt próbálták meghiúsítani az ellenérdekeltek.
Kánikula: csak a hétvégétől várható enyhülés
27 fok feletti középhőmérsékletet várható ma Közép-Magyarországon, a Közép-, és Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - jelezte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Már a könyvelők is bizakodnak...
A gazdasági világválság kezdete óta, első alkalommal vélik úgy a pénzügyi szakemberek, hogy a gazdaság határozottan fellendülőben van, áll a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) 2010. második negyedéves Globális Gazdasági Kondíciók c. tanulmányában. A tanulmány alapjául 2200 professzionális könyvelő válasza szolgált világszerte.
Okostelefon? Legtöbben csak beszélnek rajta..
Dinamikusan emelkednek az okostelefonok eladásai, azonban az eddigi hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a felhasználók döntő többsége korántsem aknázza ki a készülékek tudását. Elsősorban a hívások bonyolítására, illetve az SMS-ek küldésére és fogadására használják ezeket a telefonokat a vállalati szektorban is - derült ki a BellResearch legfrissebb, magyar vállalatvezetők illetve IT-szakértők körében végzett kutatásából, amelyet a KFKI Akadémia legutóbbi rendezvényén mutattak be.
Tanárok 20 év után: 98 százalék marad az adójuk
A Fidesz-frakció és a kormány döntése értelmében a közszféra végkielégítéseit sújtó 98 százalékos adót 3,4 millió forint helyett az eredeti tervek szerint 2 millió forint felett kell majd megfizetni. A kormányoldal nem kívánt kivételeket tenni - indokolta a döntést a fideszes Rogán Antal. Az összeg emelését korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kérte. Az Országgyűlés hétfőn elutasította a gazdasági bizottsági azon módosító indítványát, amely alapján legalább húsz év időtartamú jogviszony esetén kettőről 3,4 millió forintra emelkedett volna az az összeghatár, ami felett a közszférában a tervek szerint 98 százalékos adó sújtja majd a végkielégítéseket.
Kevesebb adót fizetne a katasztrófát okozó cég
Jelentős adóbevételektől foszthatják meg a brit és az amerikai kormányt a BP-nek az olajszivárgás megfékezésére költött milliárdos kiadásai, a vállalat az elkövetkező négy évben világszerte feltehetően 10 milliárd dollárral kevesebb adót fizethet - számolt be kedden a Financial Times (FT).
Saját tagállamait fenyegeti az EU
A tagállamok pénzügyminisztereinek hétfői megállapodása értelmében a jövőben kemény szankciókra számíthat az az ország, amelyik nem kezeli megfelelően költségvetési hiányát.