Friss cikkeink


Mennyivel drágult az életünk egy év alatt?

Mennyivel drágult az életünk egy év alatt? 

Októberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4% volt, 2009. októberhez viszonyítva az árak 4,2%-kal növekedtek. Az első tíz hónapban átlagosan 5%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A kormány ismét meglepett bennünket

A kormány ismét meglepett bennünket 

A tegnapi zuhanás a magyar tőzsdén nem az első és talán nem is az utolsó volt, amely a kormányzati kommunikáció és intézkedések miatt következett be. A tegnapi zuhanás érdekessége az volt, hogy a piac a legrosszabb forgatókönyvet kezdte el árazni a részvényekben.
Kopits szerint nem fenntarható a büdzsé középtávon

Kopits szerint nem fenntarható a büdzsé középtávon 

A középtávú költségvetési tervek kockázataira, a költségvetési pálya fenntarthatatlanságára hívta fel a figyelmet a Költségvetési Tanács elnöke, aki ugyanakkor a jövő évi államháztartási hiányt elérhetőnek, a tervszámokat teljesíthetőnek nevezte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén.
2013-tól megfelezik és máshogy hívják a válságadót

2013-tól megfelezik és máshogy hívják a válságadót 

A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt 2014-ig terjedő gazdaság- és költségvetés-politikai kitekintés szerint a kormányzat még a ciklus utolsó évében is tervez különadó bevételeket, mind a bankadóból, mind az ágazati különadóból. A válságadó 2012 után megszűnik, a kormány az érintett ágazatok szereplőivel tárgyalásokat folytat majd "egy új szabályozásról" - mondta Szijjártó Péter.
Hollywood is csökkenti az ökológiai lábnyomát

Hollywood is csökkenti az ökológiai lábnyomát 

Nem "csak" tehetség és művészi érzék, de rengeteg nyersanyag, üzemanyag, elektromos áram megy el arra, hogy a mozivásznon vagy a tévéképernyőn másfél órás élményben legyen részünk. A filmgyártásnak, ennek az erőforrás-intenzív iparágnak a szereplői sok mindent megtesznek Hollywoodban, hogy zöldebb módon gyártsák terméküket: a játékfilmeket.
Céges hatékonyság: Magyarország sereghajtó régiójában

Céges hatékonyság: Magyarország sereghajtó régiójában 

A kelet-közép-európai vállalatok a tőkéért folyó verseny éllovasai, ugyanis hatékonyabban és nyereségesebben működnek, emellett kevésbé adósodtak el, mint nyugat-európai társaik - áll az Erste-csoport MTI-hez is eljuttatott elemzésében, amelyet a régiós vállalatok üzleti eredményeiről és kilátásairól készített. Magyarországot ugyanakkor a régió sereghajtójaként említi a tanulmány.
Idén nagyon megérte nyugdíjpénztár-tagnak lenni

Idén nagyon megérte nyugdíjpénztár-tagnak lenni 

Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben növelték a magánnyugdíjpénztárak hozamaikat 2010. első kilenc hónapjában. A magánnyugdíjpénztárak száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség gyorsjelentése szerint 2009. december 31. és 2010. szeptember 30. közötti időszakban a Növekedési 9,5 százalék, a Kiegyensúlyozott 9,25 százalék, a Klasszikus portfóliók pedig 6,01 százalék átlagos hozamot értek el. - írja a szövetség jelentésében.
Merkel nukleáris szemete: elpaterolták a tüntetőket

Merkel nukleáris szemete: elpaterolták a tüntetőket 

Megérkezett Franciaországból a német állam által termelt nukleáris hulladék, hogy a német tároló helyre helyezzék. A veszélyes, radioaktív anyagok és a nukleáris technológia ellen november 5-e óta tiltakozó tüntetőket végül elmozdította a rendőrség, jelentette a CNN hírtelevízió.
Tippek: hogyan előzzük meg az adatlopást?

Tippek: hogyan előzzük meg az adatlopást? 

Hivatalos becslések szerint már évekkel ezelőtt is 10 milliárd forintot tett ki a hazai cégek informatikai adatlopásokból eredő kára, miközben minden ötödik hazai cég áldozatául esett külső (hacker) vagy belső (munkatársi) visszaélésnek.
Ők a legjobbak az online piacon!

Ők a legjobbak az online piacon! 

"Az Év Internetes Kereskedője Díj" 2010. évi nyertese a bookline.hu online áruház lett - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerdán.

Most a kínai infláció növekedésétől félnek  

Folytatódott a korrekció az amerikai börzéken. Csökkent az arany és az olaj ára is a dollárerősödés következtében. Vegyes a kép Ázsiában, a kínai import felülmúlta az exportot októberben. Erősödött a dollár, gyengült a jen. Egis: A piaci várakozásnak megfelelő negyedik negyedéves eredmény. Richter: Megemelt árbevétel várakozások a negyedéves eredmény után. A kezdeti erősödés után a nap végére csökkenésre számítunk.

Bármelyik bíróságon elbukhat a 98 százalékos különadó? 

Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben.

Hogyan tehetjük fenntarthatóvá az ellátási láncot? 

A fenntartható ellátási lánc, pontosabban ellátási hálózat nyersanyagot, gépparkot, munkaerőt és tudásanyagot egyaránt igénybe vesz, és azokat a lehető legkevesebb környezeti terheléssel, valamint az emberi jogok figyelembe vételével használja a termék vagy szolgáltatás létrehozásához.

Óvatosan adná el a pénztári tagok portfolióját a kormány 

A kormány a magánnyugdíjpénztárakból - az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők révén - érkező portfoliót fokozatosan, és folyamatosan értékesíti, hogy ne okozzon zavart a piacokon, mondta Naszvadi György a Gazdasági Minisztérium államtitkára kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen, a Reuters tudósítása szerint.

A finn energiaipar mer befektetni? 

Árammá, hővé és más hasznos anyaggá alakul át a sok millió tonna kommunális hulladék, ha a Cleantech Finlandtól elfogadjuk a felkínált know-how-t, s ha általában is készek vagyunk Finnország világelső energetikai technológiáira áldozni - közölték egy konferencián.

Merész húzás: egyeurós cipőt "tesztelt" az Adidas 

Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.

A Fidesz egy év alatt szervezné újjá Magyarországot 

A jövő évi költségvetés összeállításának rendező elveiről beszélt Orbán Viktor a Fidesz-frakció keddi ülésén, ahol tájékoztatást adott arról, hogy jövő héten, november 16-án megkezdődik a büdzséjavaslat vitája az Országgyűlésben - közölte a tanácskozás után Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője újságírók előtt azt mondta, a képviselőcsoport egységesen támogatja a költségvetés koncepcióját. Hozzátette, a legfontosabb, hogy a következő egy évet arra szeretnék szánni, hogy újjászervezzék Magyarországot.

Sokan az adóemelésben látják a kiutat 

A személyi jövedelemadó felső kulcsainak elmúlt hét évbeli globális csökkenése véget érni látszik. Az ez évi átlagos kulcs globálisan 0,3 százalékkal nőtt, jelezve, hogy fordulat közepén járunk.

Elbizonytalanodtak az amerikaiak 

Friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak közel harmada állítja, hogy nincs egyértelmű bizonyíték az éghajlatváltozás bekövetkezésére. A jelenségre bizonyítékot látóknak is csak harmada véli úgy, hogy a felmelegedés az emberi tevékenység eredménye.

Nyugdíj: újabb 40 milliárdot szerzett magának a kormány 

Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfő este azt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatot, amely a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét 9,5 százalékról 10 százalékra emeli.

Fenntarthatósági Csúcs: Göran Carstedt a sztárvendég! 

Az Első Magyar "Fenntarthatósági Csúcs" konferencia sztárvendég-előadója a világhírű svéd üzletember, Göran Carstedt lesz. A Volvo és IKEA volt vezérigazgatója ma a Natural Step International elnökeként járja a világot, s a felelős üzleti gondolkodásmód és magatartásmód elterjedésének élharcosa.

Első Magyar "Fenntarthatósági Csúcs" 

A kétnapos, kiállítással egybekötött konferencia a fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni. 

Jelentős kockázatokkal nézünk szembe 

Magyarországon a kormány biztosította ugyan a jövő évi 3% alatti hiánycélt, ugyanakkor a költségvetés hosszú távon nem tartható a 3% alatti szinten. Vagyis jelentős kockázatokkal nézünk szembe (lásd: Görögország, Írország) két év távlatában.

Egy biztos: Magyarország gyorsul 

A világ vezető gazdaságai eltérő növekedési pályán vannak, így Brazília és Kína bővülése lassulhat, míg Németországé, Amerikáé, Japáné és Oroszországé tovább gyorsulhat - derül ki az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn nyilvánosságra hozott elemzéséből. Magyarország 2009 decembere óta gyorsuló növekedési pályán van.

Akinek van megtakarítása, bírja a bankokat 

Alacsony, és továbbra is stagnál a hazai lakosság megtakarítási képessége, ugyanakkor növekedett a pénzintézetek iránti bizalom és a megtakarítással rendelkezők körében erős a banki lojalitás - derült ki a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index kutatás III. negyedévi eredményeiből.

"Legalább 6-7 százalékos gázár-emelés lenne indokolt" 

A lakossági földgáz árában január elsején legalább 6-7 százalékos áremelés lenne indokolt a földgáz világpiaci ára és a devizaárfolyam változás, valamint a rendszerhasználati díjak indokolt emelése mellett - vélekedik Barta Judit, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója.

Így gondolja a Fidesz a különadót! 

A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni. A munkavállalói oldal azt kérte, a felmentési időre se vonatkozzon a különadó.

Töretlen siker a Széchenyi Kártya 

A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.

Se drágább, se olcsóbb nem lesz a közlekedés 

Sem a benzin, sem a gázolaj ára nem változik ezen a héten - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin országos átlagos ára így 336 forint marad, míg a gázolajé 323 forint.

Mit tettek értünk októberben az uniós képviselők? 

Több magyar EP-képviselő is jelentős szakmai ranggal járó feladatot teljesített október folyamán, és egyúttal véget ért a magyar képviselők körében az előző hónapban tapasztalható pártpolitikai adok-kapok - áll a Policy Solutions havi EP-jelentésében. A közpolitikai és politikai kommunikációs tanácsadó intézet október havi elemzésében a 22 magyar európai parlamenti képviselő munkáját - felszólalásait, jogalkotó tevékenységét, médiajelenlétét - vizsgálta.

Most jön a másodlagos hatás  

Nap végére megrántották az amerikai részvényindexeket, ismét 2 éves csúcs az S&P-ben és a Dow-ban. Folytatta a lassú emelkedést az olaj árfolyama pénteken és ma is, az arany megtartotta a csütörtökön elért csúcs szintet. Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek. Erősödik a dollár, gyengül a forint. MOL: Új olaj és gáztalálat Pakisztánban. MOL: A Bijell-1 kút tesztelése sikeresen befejeződött. Ma a BUX index csökkenésére számítunk.

Mi a jó befektetés?  

Az örök dilemmára a válság sem adott választ, sőt! Az elmúlt években kiderült, hogy a piacok milyen drámai változásokra képesek egy szempillantás alatt. Ma legfeljebb jónak látszó tipp létezik, tuti hozam nem. Persze vannak biztonságosabb és kevésbé biztonságos módok, de ezek is változnak időről időre. Azért van néhány kőbe vésett - már-már közhelynek tűnő - igazság. Például, hogy minél kockázatosabb egy befektetés, annál nagyobb nyereséggel kecsegtet. Tény az is, hogy tízéves időtávban részvényen sem bukott még senki, és hogy az arany is mindig csillogni fog, bár nem a hirtelen meggazdagodás eszköze.

Mostantól mindenért fizetni kell a repülőn? 

A válságból épphogy kiemelkedő légitársaságok igyekeznek szaporítani, ugyanakkor fizetőssé tenni eddig ingyenes szolgáltatásaikat. Néhány légitársaság felárat kér a kövér utasoktól is, egyes esetekben két menetjegy megvásárlását is előírja számukra.

Katasztrófa: földrengés, szökőár, vulkánkitörés Indonéziában 

Rájár a rúd a szigetcsoportokból álló dél-kelet ázsiai országra. Ugyanez a tektonikus törésvonal okozta a 2004. december 26-i cunamit, mely 230 000 emberéletet oltott ki. A múlt héten történt földrengés és az azt követő szökőár több száz emberáldozatot követelt. Eközben heves vulkánkitörés is történt Indonéziában. Mára a régió összes többi vulkánjából megnövekedett aktivitást jelentettek - azok is kitörni készülnek?

163 ezer magyar egy éve nem talál állást 

Októberben a nyilvántartott álláskeresők 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső volt, az októberi zárónapon több mint 163 ezren kerestek ilyen régóta állást, ami az előző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is növekedést jelent - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Sűrű napja lesz hétfőn az Országgyűlésnek 

Hétfőn dől el, lesz-e zárószavazás Lázár János fideszes frakcióvezető önálló indítványairól. Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint erre akár sor is kerülhet, de csak bizonyos feltételek teljesülése vagy házszabálytól eltérés esetén.

Továbbra sem könnyű kockázati tőkéhez jutni 

Lassan bontakozik ki az innovatív kkv-kat kockázati tőke révén segíteni kívánó, az uniós JEREMIE-forrásokra alapozott program. Eddig a rendelkezésre álló összes tőke 3,6 százalékát fektették be. A négy éve bejelentett projekt keretében tavaly októberben megnevezett pályázatnyertes nyolc alapkezelő közül szeptember végéig mindössze kettő szállt be három-három vállalkozásba.

Klímavédelemre szavaztak a kaliforniai választók 

A zöld politikus szerepében tetszelgő Arnold Schwarzenegger éghajlatvédelmi törvénycsomagja túlélte azt a népszavazást, melyen 2012-es érvénybe lépése forgott kockán. A jogszabály jelenleg a világ egyik legerősebb klímatörvénye - még ha hatóköre csak regionális méretű is, és nem országos. A kongresszusi republikánus győzelem fényében könnyen Kalifornia léphet a klímaharc élére Washington helyett.

Ilyen lehetne a jövő Budapestje! 

Kátyúriasztás és parkolóhely-keresés mobiltelefonnal; soha meg nem álló tömegközlekedési eszköz, mozgó megállókkal; intelligens bevásárlólista, melyet háztartási gépeink diktálnak. Ezeket az ötleteket díjazta a zsűri az IBM Smarter Cities videopályázatának eredményhirdetésén, az A38 hajón. A Facebookon meghirdetett versenyre 34 kisfilm érkezett, eredeti ötleteket felvillantva, hogyan tudnánk élhetőbbé tenni városainkat.

"Sunyi és gyáva" a kormány a Jobbik szerint 

A Jobbik "sunyi és gyáva" lépésnek tartja a kormánypártok nyugdíjjárulék-emelésre vonatkozó indítványát - közölte Lenhardt Balázs, a párt gazdasági kabinetjének vezetője.

Egy módszer, hogy több vevőnk legyen  

A közösségi vásárlás mint új interakció, az elemzők szerint meghatározó hatással lesz a közeljövőben kialakuló új üzleti modellekre. Működésének alapfeltétele, hogy valamennyi érintett nyerjen az üzleten. Igazi „win-win" helyzet, így tökéletesen illeszkedik a fenntartható világrend elvárásaihoz is. A rá épülő üzlet Amerikában már hatalmas sikert ért el, és rövid idő alatt Magyarországon is négy különböző közösségi vásárlásra szakosodott oldal indult el.

Kínában terjeszkedne az EU 

Az európai kis- és középvállalkozások (kkv) kínai piacra jutását segítő program részeként az Európai Bizottság ötmillió eurós alapjából egy új tanácsadó és információs központ létesítését jelentették be pénteken Pekingben.

Mit jelent az amerikai képviselőválasztás a klímaügynek? 

Röviden: nem sok jót. Bővebben: a republikánusok újbóli térnyerése nemcsak meghiúsítja az amerikai klímatörvény létrejöttének lehetőségét, de még a butítottabb verzió, a megújuló energiákra koncentráló energiatörvény elfogadását is erősen kétségessé teszi. Barack Obamának csak a Környezetvédelmi Hatóságon keresztül marad mozgástere a szabályozásra, ám még ide is elér az olajipar által zsebre tett republikánusok keze.

Akár 20 milliós bírságot is érhet az elmaradt regisztráció 

Akár 20 millió forint bírságot kaphatnak azok a vegyi anyag gyártók és importőrök, akik 2010. november 30-ig nem regisztráltatják magukat az Európai Uniós jogszabálynak megfelelően - írja a Napi Gazdaság a pénteki számában.

Matolcsy: Legyen 76800 a minimálbér! 

A minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76.800 forintra emelését javasolja 2011. január 1-től a kormány - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

Milyen a humánus elbocsátás? 

Bár a jelenlegi 11,1 százalékos munkanélküliségi ráta úgy tűnik, nem nő tovább, az elmúlt 2 évben nem egy termelő-gyártó cég fejezte be tevékenységét hazánkban. A tömeges elbocsátás emberi módon történő lebonyolítása nagy terhet ró a vezetőkre, HR-esekre és munkavállalókra, és számos akadályt gördít az érintettek elé, amelyre a szakszerűen végzett outplacement jó megoldás lehet.

Derűlátásra semmi ok 

Nem hozott kiugró számokat az október a cégvilágban, sőt a szeptemberi „földcsuszamlás" után mintha némiképp csitulnának a hullámok.  Az idei tizedik hónapban 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást a hitelezők, ennél idén öt hónapban is nagyobb számot regisztrált az Opten céginformációs szolgáltató. Derűlátásra azonban semmi ok, a válság csak „visszatért a rendes kerékvágásba".

Nehéz döntés: több fizetés, vagy bejárni az irodába? 

Világszerte ötből három munkavállaló úgy gondolja, hogy az eredményes munkavégzéshez manapság már nem kell feltétlenül az irodában tartózkodni - derül ki a Cisco frissen közzétett, Connected World Report címet viselő nemzetközi felméréséből. A válaszadók olyannyira fontosnak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50%-uk inkább választana alacsonyabb fizetéssel járó, de irodán kívüli munkavégzést lehetővé tevő munkahelyet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo