Kiskarácsony: van, ahol még a fán is spórolnak

A magyar cégek karácsonyi ünneplésén is meglátszik a válság hatása. Sok helyen elmaradtak rendezvények, van, ahol még karácsonyfát sem állítanak - olvasható az Ipsos, fn.hu részére készítetett reprezentatív online felmérésében.

A kutatás szereint a vállalkozások sok esetben spóroltak a munkatársaknak és a partnereknek szánt ajándékon is, számos helyen még a szokásos prémiumokat sem utalták ki. Az internetes lapban megjelent felmérés szerint a cégek több mint 90 százaléka ötszázezer forintnál kevesebbet költ a karácsonyi partira, a legtöbben 50-100 ezer forintot szánnak erre a célra, ám az összeg nagysága szorosan összefügg az adott cég méretével is.

A kutatás szerint idén a cégek egymás közti ajándékozása is visszafogottabb. A vállalatok csupán alig több, mint egyharmada küldött ajándékot partnereinek, minden hatodik cég pedig lemondott erről a korábbi gyakorlatáról. Az esetek 80 százalékában kisebb értékű ajándékot, például bort, csokoládét, vagy tollat küldtek a megkérdezettek. Mindent összevetve a többség 200 ezer forintnál kevesebbet szánt ajándékokra és üdvözletekre - derült ki. Az fn.hu megjegyzi továbbá, hogy a karácsonyi ünnepséget tartó cégek negyede számolt be olyan esetről, hogy valaki túl sok alkoholt fogyasztott az év végi rendezvényen és emiatt később kellemetlen helyzetbe került a munkahelyén.

Az Ipsos a vállalkozások év végi ajándékozási és ünneplési szokásairól készített kérdőívére 342, legalább 10 főt foglalkoztató cég első- vagy második szintű döntéshozói válaszoltak.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo