üzleti etikett cikkek


Facebook barátom az üzleti partnerem?

Facebook barátom az üzleti partnerem? 

Az emberek nagy része hobbiként gyűjti a Facebook kapcsolatokat és bejelöl mindenkit, akivel akár csak egyszer is találkozott. Szakértőnk szerint viszont jobb körültekintőnek lenni és az üzleti partnereket nem fogadni Facebook baráttá.
Mire és hogyan jó a névjegy?

Mire és hogyan jó a névjegy? 

A mai világban már-már elavultnak hat a klasszikus névjegykártya, ám az változatlanul az üzleti élet nélkülözhetetlen eleme. Ezek a pici kártyák sokat elárulnak tulajdonosaikról. Nem csak az számít, hogy milyen maga a kártya, de az is, hogy hogyan bánunk vele.
Mennyire vegyük komolyan a meghívót?

Mennyire vegyük komolyan a meghívót? 

A közösségi oldalak korában sajnos a meghívók sokak számára elvesztették komolyságukat. Hajlamosak vagyunk egyáltalán nem reagálni rájuk, vagy éppen bejelölni, hogy részt veszünk - aztán vagy igen, vagy nem. Céges környezetben azonban szó sem lehet ilyesmiről etikett szakértőnk szerint.
Így kerüljük el az emailes bakikat

Így kerüljük el az emailes bakikat 

A közelmúltban körbejárta a hazai és nemzetközi sajtót, hogy az egyik világcég hálózatát feltörték és több terabyte adatot szereztek meg. Azóta számos belső levél is kiszivárgott, kellemetlen helyzetbe hozva a levelek íróját és a céget, nem kis feszültséggel terhelve a személyes kapcsolatokat is. Azt, hogy az ügynek lesz-e folyománya még nem tudjuk, de tanulságai vannak.
Hét fotó, amit soha ne töltsünk fel profilképnek!

Hét fotó, amit soha ne töltsünk fel profilképnek! 

Habár virágkorát éli az önmagunkról készített fotók megosztása a közösségi oldalakon (selfiezés), a professzionális szakmai közösségekben, így például a LinkedInen jobb, ha alaposan megválasztjuk, milyen képet töltünk fel magunkról.
A túl korai tegeződés

A túl korai tegeződés 

Van egy régi mondás: Előbb a szív tegezzen, azután a száj. Elgondolkodtató és ma is fontos ennek a mondatnak az igazsága: hiszen ha valakivel összetegeződtünk, már nem lehet semmissé tenni. Ez a viszony örökre fennmarad.
Hat tipp, hogyan tárgyaljunk a „nagyfiúkkal”

Hat tipp, hogyan tárgyaljunk a „nagyfiúkkal” 

A legtöbb vállalkozó életében előfordul, hogy egy kiemelten fontos üzleti partnert kell meggyőznie egy tárgyaláson. De hogyan lehet sikerrel venni egy ilyen akadályt? Adunk néhány tippet az eredményes tárgyaláshoz!
Visszahívás: ne feledkezzünk meg az elemi szabályokról!

Visszahívás: ne feledkezzünk meg az elemi szabályokról! 

Amíg korábban vagy elértek valakit telefonon, vagy nem, addig a mobiltelefon megjelenése teljesen felülírta a korábbi egyértelmű helyzetet. Ma már ügyelni kell az üzleti életben a visszahívásoknál alkalmazott megfelelő viselkedésre is: szakértőnk segít tisztábban látni a helyzetet!
Négy üzleti etikett tipp, férfiaknak

Négy üzleti etikett tipp, férfiaknak 

Tudjuk, az üzleti viselkedéskultúra ismerete nem lehetőség, hanem szükségszerű, különösen, ha hosszú távú üzleti (pénzügyi) sikerekre vágyik valaki. Érdemes hát odafigyelni, mert a viselkedési, öltözködési bakik alááshatják a hitelességet.
Külpiacra készül? Készüljön fel!

Külpiacra készül? Készüljön fel! 

A cégek életében a nemzetközi üzleti kapcsolatok ma már teljesen természetesek. Ennek megfelelően az üzleti viselkedéskultúrában finom egymáshoz idomulást figyelhetünk meg, ugyanakkor egységes üzleti viselkedéskultúráról egyáltalán nem beszélhetünk. Sosem szabad figyelmen kívül hagyni ezért a partner kulturális hátterét és szokásait.

Milyen a jó céges portré? 

Ma már a professzionális viselkedés- és öltözködéskultúra része a személyes és üzleti imázs – egyre tudatosabb – kézben tartása. Ennek egyik legfontosabb eleme a lehető legjobb arckép használata. De mi számít jónak?

Veszíteni csak elegánsan szabad! 

Az üzleti sikerek útját „nem”-ek szegélyezik. Ezért is fontos, hogy aki az üzleti életben mozog, megtanulja kezelni az elutasítást. A nemnek mindig üzenete van, amiből érdemes tanulni. Az egyik leggyakoribb hiba, amit valaki elkövethet, hogy az üzleti ajánlatára érkezett nemet személyes visszautasításnak éli meg, pedig ahogy a Keresztapában Michael Corleone mondja: Ez nem személyes. Ez szigorúan üzlet.

Hogy ne mondjunk nemet? 

Illik-e nemet mondani az üzleti életben? Nemcsak illik, de kell is! A nemek védelmet jelentenek a magánéletben éppúgy, mint az üzletben. Szakértőnk segít kitanulni az elutasítás művészetét.

Ezekre a gesztusokra nagyon ügyeljünk! 

Mindannyian fejeztünk már be úgy tárgyalást, hogy nem tudtuk megmondani, pontosan miért vannak fenntartásaink a partnerünkkel, illetve a közös üzlet sikerével kapcsolatban, noha a megbeszélés látszólag tökéletesen ment. A magyarázat egyszerű: az általa mondottak és a testbeszéde, a hanghordozása, a gesztusai, nem voltak összhangban. Ezt az ellentmondást érzékeltük öntudatlanul, és ez keltette bennünk a kellemetlen érzést.

Sms az üzleti életben?  

Mindannyian tapasztaljuk: az írásbeli üzenetküldés kultúrája jelentősen megváltozott. Igazi levelet jobbára már csak hivatalos okból kapunk, a korábban oly népszerű faxot csendesen háttérbe szorította az e-mail, a főként a tinik zsebpénzbeosztását jótékonyan támogató SMS pedig ma már hódít minden korosztály körében. Lopakodva megveti a lábát az üzleti, munkahelyi kultúrában is – nagyobb teret nyerve, mint ami indokot és elegáns lenne. De hogy használjuk jól? Szakértőnk segít!

Aknamező vagy aranybánya is lehet egy konferencia 

Egy-egy konferenciára nem csak az ismereteink bővítéséért látogatunk el, hanem kimondva, kimondatlanul azért, hogy jókat beszélgetve, üzleti szempontból is gyümölcsöző, új ismeretségeket köthessünk. Ugyanakkor - a regisztrációtól, a kávészüneteken át, az előadások alatti viselkedésig, az étkezéses alkalmakig – üzleti etikett tekintetében igazi aknamezőn járunk: Szinte megszámlálhatatlan illemszabályt kell és érdemes is betartanunk. Lássunk ezért most három balfogást, amelyeket érdemes elkerülnünk.

Így lesz eredményes az üzleti ebéd 

Ha egy új ötlet kapcsán puhatolóznánk vagy egyszerűen csak jó lenne az iroda formálisabb légkörét kicsit lazábbra cserélni, esetleg olyan partnerrel vagy témáról tárgyalnánk, amely nem tartozik a munkatársainkra, egy üzleti ebéd megfelelő keret lehet mindezekhez.

Az emailezés 3 alapszabálya 

Az írásbeli kommunikációt az e-mail alaposan megváltoztatta, ennek egyik oka éppen a gyorsasága. Az a tény, hogy gyorsan eljuttathatjuk gondolatainkat, kéréseinket, az elvégzendő feladatot vagy a megoldandó problémát a címzetthez, fura elvárásokat és elegánsnak kevéssé nevezhető viselkedési szokásokat is felszínre hozott. Szakértőnk összeszedte azt a három játékszabályt, amihez érdemes tartani magunkat.

Öltözzünk sikerhez! 

"Dress for Success" - Egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel az angolszász világból átvett kifejezéssel. Fogalmazhatunk úgy is: Öltözzünk a sikerért! De hogyan? A Piac&Profit szakértője segít!

Mutassuk magunkat megbízhatónak!  

Az üzleti életben a megbízhatóság kulcsfontosságú tényező, és a megbízhatóság egyik arca a pontosság. Érdemes figyelni rá, ahogy arra is, hogy ha mégsem sikerül, hogyan kommunikáljuk. A Piac & Profit szakértője segít!

Semmi sem szent? 

A vállalkozók tudvalevőleg az átlagnál nagyobb kockázatvállaló hajlandóságú, újító szemléletű emberek. Az is közhely, hogy az üzleti életben nagyon is szerencsés, ha valaki olyan első benyomást tud gyakorolni (persze, csak ha az pozitív), amit nem felejtenek el. Mégis, ha valaki külsejében vagy viselkedésében kicsit mást mutat, mint az „üzleti életben elvárt”, akkor annak minimum zseninek kell lennie ahhoz, hogy a bizniszvilág elfogadja. Legalábbis így volt ez sokáig.

Nem szőrszálhasogatók, hanem nagyon alaposak 

Igen kínos pillanatokat kerülhetünk el, ha megfelelően tájékozottak vagyunk annak az országnak a kultúrájáról, a szokásairól, amelyikkel partneri kapcsolatot szeretnénk kiépíteni. De például japán-magyar viszonylatban kinek kell elsősorban alkalmazkodnia a másikhoz? Mind a két félnek!

Kisokos a tökéletes üzleti ajándékhoz 

Nem elég azt tudnunk, hogy kinek szeretnénk valamilyen ajándékkal kedveskedni az év végi ünnepek alkalmából az üzleti partnerek és ügyfelek közül. Gondosan kell eljárnunk az ajándék kiválasztásánál, a csomagolásnál és az ajándék átadásánál. Szakértőnk segít!

Nyomasztják a karácsonyi előkészületek? Segítünk!  

Ahhoz, hogy jól sikerüljön a karácsonyi szezon egy cég számára, érdemes alaposan megtervezni és megszervezni a teendőket, így nem lesz kapkodás és megalkuvás, sőt – egy kis marketingre is felhasználhatjuk az így nyert időt. Szakértőnk, Erdős Zsuzsa etikett coach segít!

Kávé nélkül nincs üzlet! 

Magyarországon kávéval kínálni a vendéget magától értetődő, hétköznapi gesztus. A sikeres tárgyalás érdekében azonban nem mindegy, milyen kávéval kínáljuk üzletfeleinket. Ezt támasztja alá a Nespresso és Lyreco megbízásából a TÁRKI (Társadalomkutatási Intézet) által frissen végzett kutatás is.

A két főbűn, amit mobiltelefonnal elkövethetünk 

Ha telefonetikettről van szó, mindannyian hosszasan tudjuk sorolni, hogy mások milyen hibát követnek el. S ha mi követjük el ezeket a hibákat? Az más, éppen úgy alakult… Van azonban néhány etikettbaki, amely túlmutat az illik, nem illik, elegáns, nem elegáns kérdésen, mert üzleti, szakmai megítélésünket befolyásolhatja – nem jó irányba.

Névjegyhasználat – okosan 

A névjegy elengedhetetlen tartozék az üzleti életben, azonban sokszor dilemmát okozhat: milyen legyen, mikor és hogyan érdemes használni? Szakértőnk válaszol a névjeggyel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.

3 érv, hogy miért érdemes ismerni az üzleti etikettet  

Még ma is sokan azt hiszik, az „üzleti etikett” - „úri huncutság”. Valójában viszont hatékonyabbá és a vásárlók számára vonzóbbá teszi a céget és konkrét versenyelőnyt jelent.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Klímablog

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Gazdaság

Munkát keres? Erre készüljön!

Munkát keres? Erre készüljön! 

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo