A magánéletben a nemek adják személyiségünk védelmének egyik komoly korlátját. Ez az a stoptábla, amellyel a számunkra fontos értékeinket, érdekeinket védjük. Ám ugyanígy a nemek jelentik az üzletünk védelmét is: mi az, amit vállal a cégünk, milyen feltételekkel és melyek azok a feltételek amelyeket (már) nem. Mégis, az üzleti életben a legtöbben rettegnek attól, hogy nemet mondjanak. A leggyakoribb ok, attól tartanak sok további üzlettől, ügyféltől esnek el.

Nemet mondani minden kultúrában nehéz és más-más módot használnak a nem kifejezésére. A cél ugyanakkor nem meglepő módon azonos: úgy elutasítani a másik kérését, hogy az ne vagy a legkevésbé bántódjon meg és az aktuális elutasítás ne jelentse a hidak felégetését is.

Gyakori tévhit, hogy vannak olyan kultúrák, ahol nem mondanak nemet. Sokkal találóbb lenne úgy fogalmazni: vannak olyan kultúrák, amelyekben a miénktől elérő módon fejezik ki az egyet nem értést vagy az elutasítást és nem szívesen használják a „nem” szócskát aggályaik vagy ellenvéleményük kifejezésére.

Jó, ha tudjuk, amennyiben egy japán üzletember azt mondja „Ezt még meggondoljuk...” csak a felkészületlenek számára jelenti a szó szerint mondottakat. Annak, aki abban a kultúrában nőtt fel (vagy tisztában van a kultúra sajátos vonásaival) az üzenet teljesen egyértelmű: a legtapintatosabb módon – el lett hárítva a kérésünk.

Ez a fajta kíméletesség nálunk nem jellemző – bár sok estben szerencsés lenne – mégis inkább úgy tűnik szívesebben és könnyebben értünk meg és fogadjuk a tapintatos, ám egyenes mondatokat.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/pakorn

Nem a "nem" a gond

Nemet mondani nemcsak a „nem” szócskával lehet. Az persze nem baj, ha szerepel a mondatban, de az már igen, ha nem megfelelő a szövegkörnyezet. (A „nem” mellé csomagolt zavaros magyarázkodást (rosszabb esetben fennhéjázó kioktatást) senki sem szereti, ugyanakkor egy rövid, őszinte magyarázat később még remekül kamatozhat.)

Amennyiben azonban arra vállalkozunk, hogy a „nem” szócska nélkül utasítsunk el egy kérést, a japánokra jellemző tapintatossággal, ám mégis egyértelműbben érdemes fogalmaznunk. Ez a tapintatosság azonban ne csak a saját érzékenységünket védje, hanem a másik félét is. Ezért érdemes kerülni például az üzleti életben nálunk eléggé elharapódzott két elhárítási (menekülési) módot is.

• Az egyik a: „Megnézem, mit tehetek…” frázis

Miért nem szerencsés? Aki tudja mit jelent ez az (üres) ígérget, úgy érzi, hogy nemcsak le akarják rázni, de még ostobának is nézik. Aki nem tudja, komolyan veszi az ígéretet és ismét és ismét érdeklődni fog, ami egyre kínosabb mind a két félnek. Ráadásul ez a játszma könnyedén átfordulhat a másik kerülendő elhárítási stratégiába, a „bújócskázásba”.

• A bujkálás, bújócskázás (valódi és átvitt értelemben) nap, mint nap előforduló, kínos helyzeteket kezelni vágyó, ám sajnos csak arcvesztéssel végződő stratégia.

Mit is jelent? Nem válaszolni, későn válaszolni a kérésre vagy a megkeresésre, „sunnyogni”, halogatni, visszahívást ígérni, majd nem tenni, hátha a másik elunja, „észreveszi magát”.

Amellett, hogy ezek a szerencsétlen helyzetkezelések nélkülöznek minden eleganciát, számtalan kellemetlen következményük is van.

Ha azt mondjuk őszintén: „ …ebben az ügyben most nem tudunk segíteni.” Nem vágja el az utat egy későbbi közös munka vagy üzlet elől. Azonban egy álszent ígérgetés, egy gyerekes bujkálás nemcsak az adott személlyel vagy céggel rontja az üzleti kapcsolatot, hanem – mert az ilyen bárdolatlan gesztusoknak, éppen sértő voltuk okán hamar híre megy – komolyan rombolhatják a cég üzleti és szakmai hitelességét is.

A piac szereplői pedig - a „holdudvarhatásnak” köszönhetően - könnyen juthatnak arra a következtetésre, hogy az ilyen elhárítási stratégiákat alkalmazó cég nemcsak a kissé kellemetlen helyzeteket nem tudja professzionális módon kezelni, hanem valószínűleg, szakmai kérdésekben sem kellően hozzáértő és korrekt.

dr. Erdős Zsuzsanna etikett tanácsadó és coach www.erdosetikett.hu