Logisztika cikkek


Túl sok a végrehajtás a fuvarozásban

Túl sok a végrehajtás a fuvarozásban 

Miközben a közúti árufuvarozók árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik, a piaci szereplők száma folyamatosan csökken. A fogyatkozás nem a piac szűkülésének eredménye, mivel az alkalmazotti létszám 2013 és 2016 között folyamatosan bővült.
Egymillió ajándék ért késve a fa alá

Egymillió ajándék ért késve a fa alá 

Bár a webáruházak a 2016-os karácsonyi szezonra is minden tudásukat bevetve készültek, és a futárszolgálatok is csúcson jártak a kapacitásukat illetően, mégis minden hatodik 18 év feletti internetező átélhetett több vagy kevesebb aggodalmat a karácsonyi időszakban késéssel érkező internetes rendelései miatt. A késések arra késztetik a vásárlók egy részét, hogy korábbra hozzák online rendeléseiket, vagy egyáltalán ne vásároljanak az ünnepi időszakban az interneten – derül ki az eNET Internetkutató 2017. január elejei felméréséből.
Februártól súlyt is mérnek az utakon

Februártól súlyt is mérnek az utakon 

A közutakba épített eszközökkel februárban kezdik automatikusan mérni az áthaladó járművek terhelését egyelőre tesztüzemben, a rendszer kiépítése folyamatos, a kapcsolódó jogszabály-módosítások pedig tavasszal készülnek el.
Kínában már megy a kamionos Uber

Kínában már megy a kamionos Uber 

A mindössze 2014 óta működő Huochebang az Uber modelljére emlékeztető szolgáltatást nyújt Kínában, személyautók helyett azonban a teherszállítóknak biztosít fuvarszervező mobilplatformot. A cégnek ma már több mint 3 ezer alkalmazottja van, akik közül száz-akárhány fő kifejezetten az elektromos hajtású járművekkel kapcsolatos fejlesztéseket végez, így a hasonlóság nemcsak a vállalatok üzleti modelljében, hanem jövőképében is tetten érhető.
A kamionsofőrök helyét is átveszik a robotok

A kamionsofőrök helyét is átveszik a robotok 

Október 20-án kezdődött a közúti árufuvarozás történelmének új fejezete: az Uber fejlesztőcége, az Otto ugyanis ekkor szállította le „élesben” az első szállítmányt az egyik önvezető kamionjával. A 120 mérföldes út négyötödét, több mint száz mérföldet a sofőr közbeavatkozása nélkül tette meg a Volvo típusú tehergépjármű, amely határidőre szállította le az ötvenezer doboznyi Budweiser sört.
Tízből egy sofőr bérét meg lehetne spórolni

Tízből egy sofőr bérét meg lehetne spórolni 

Több mint 1 milliárd forint megtakarítást hozhatna iparági szinten a közúti árufuvarozók számára, ha azok a flottaüzemeltető vállalkozások, amelyek még mindig készpénzben fizetik a nemzetközi fuvarjaik során felmerülő üzemanyag valamint autópálya díjakat, készpénzkímélő fizetési módra térnének át.
Ettől döglik a légy a neten

Ettől döglik a légy a neten 

A jövőben talán már meg sem kell rendelnie a vevőnek a termékeket ahhoz, hogy leszállítsunk - az okoseszközök intézik majd a dolgot. Egyelőre viszont a jó sztorik mellett a jó akciók és a gyors szállítás az, ami hoz a konyhára. Az internetes vásárlás napja apropóján lássuk a legforróbb online kereskedelmi trendeket!
Vége a westerncsizmás korszaknak

Vége a westerncsizmás korszaknak 

Magyarországon a közúti áruszállítás a kétezres évek végének átmeneti visszaesése óta az egyik legdinamikusabb fejlődési potenciállal rendelkező ágazat: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Trendek kiadványának előrejelzése szerint ötévente 10 százalék körüli teljesítménynövekedéssel 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. Miközben az ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a csúcsra járatásához szükséges technológiai fejlesztések egyre felkészültebb és képzettebb kollégákat követelnek.
Jönnek és elveszik a munkát

Jönnek és elveszik a munkát 

Az elkövetkező tíz évben több százezer segédmunkás munkahelye szűnik meg a logisztikai robotizáció miatt – figyelmeztet legújabb tanulmányában a Roland Berger. Ha a vállalatok nem készülnek fel megfelelően az átállásra, Európa 1,5 millió munkahelyet veszít el. A legsúlyosabban érintett szektorok várhatóan a kereskedelem és a feldolgozóipar, illetve ezek logisztikai szolgáltatói lesznek.
Pár év, és drónok hozzák haza a bevásárlást

Pár év, és drónok hozzák haza a bevásárlást 

Maholnap a drónok lesznek a csomagkézbesítés bejáratott eszközei, melyek akár 80%-kal is csökkenthetik a szállítási költségeket. Ugyanakkor számos problémát is felvet a megoldás mind a cégeknek, mind a fogyasztóknak.

Lenne még mit javítani az útdíj-rendszeren 

Három évvel ezelőtt, 2013. július elsején lépett életbe az e-útdíj rendszer, de a rendszeren mind a mai napig lehetne mit javítani. Az elmúlt három év tapasztalatai és tanulságai alapján dolgozott ki javaslatcsomagot a rendszer javítására az egyik bevallási közreműködő cég, a flottakövetéssel foglalkozó iData Kft. e-útdíj munkacsoportja.

Útnak indul? Az appok segítenek! 

Egy valós idejű utazástervező applikáció minden vezetőnek kincs, akár szállítmányozásról, akár utasszállításról, akár magánutakról legyen szó. Mutatunk néhány hasznos, új appot, segítünk elkerülni a torlódást.

Traktorra is jön az EKÁER 

Augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel (EKÁER) kapcsolatban. Ezek azonban eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki. A LeitnerLeitner segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat!

Júliustól új világ jön a fuvarozóknak 

Július elsejétől hatályba lép a Közúti Árutovábbítási Szerződésekről szóló új jogszabály, amely hosszú idő után csökkenti a közúti fuvarozásban érdekelt vállalkozások kiszolgáltatottságát, és tiszta helyzetet teremt a vitás kérdésekben.

A logisztikának is szárnyakat ad az e-kereskedelem 

Az online kereskedelem meredek fejlődése az ipari logisztikai szegmensnek is szárnyakat ad, a fellendülés hatására több webshop üzemeltető évente ötven százalékkal is bővíti az általa bérelt raktárhelyiségeket.

Vonatra rakatnák a kamionokat 

Jelentősen javítani kellene az intermodiális áruszállítás lehetőségeit és versenyképességét Magyarországon. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elemzése szerint több tízmilliárdos terheléstől lehetne így megóvni a közutakat.

15 millió csomag megy át a futárok kezén 

Még mindig szeretik a magyarok a személyes átvételt az online vásárlás esetén, de a kép lassan változni kezd. 2015 során már nemcsak volumenében, hanem arányaiban is nőni tudott a hazai online kiskereskedelmet kiszolgáló logisztikai szektor.

Kiküldetésben jár a napidíj - de mennyi? 

Új kormányrendelet szabályozza a belföldi napidíjat, érdemes megismerkedni a szabályozás részleteivel. A belföldi hivatalos kiküldetésben lévő munkavállalónak a többletköltségei fedezetére ugyanis napidíj jár, ami főszabályként ugyanúgy adóköteles, mint a munkabér.

Ki nem találná, mire lehet hitelt felvenni 

Hitelkonstrukció készült a fuvarozó vállalkozások számára, amely segít áthidalni az útdíjfizetés okozta nehézségeket. Az egyéves futamidejű forgóeszközhitelt a KAVOSZ, a VOSZ irodáiban és a kamaráknál igényelhetik a vállalkozások.

Mitől lesz olcsóbb a fuvar? 

Hatalmas hatása van az árversenyben, hogy milyen – idő, munkaerő és költség – ráfordítást igényel egy-egy fuvar létrejötte. A hatékonyság növeléséhez pedig ki kell használni az újabb és újabb IT megoldásokat. A nemzetközi tendenciák is azt mutatják, hogy a közúti közlekedés minden szegmense az ilyen technológiai megoldások felé fordul. Becslések szerint csak az autóiparban 2015-re már több, mint 128 millió M2M (machine-to-machine, gépek közti kommunikáció; a telematikai rendszerek alapja) modult értékesítettek, 2016-ra pedig ez a szám 180 millió darabra emelkedhet.

Záhony számára a legsúlyosabb az orosz embargó 

Az Európai Unió és Oroszország közötti elhúzódó szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző és az őket kiszolgáló logisztikai cégek. A kérdés ma már nem az, hogy mekkorát veszít az EU az orosz embargón, hanem hogy mekkora és milyen tartós lesz a további piacvesztés – fogalmaz a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetéségének közleménye.

Mi jön ki a kamion és a troli nászából? 

A Scania 2016 februárjában megkezdi elektromos tehergépkocsik tesztelését az „elektromos közúton”, amelynek megvalósulása immár bizonyossá vált, ugyanis a svéd közlekedési hatóság jóváhagyta a Gävle Electric Road projekt támogatását.

Digitális költségcsökkentés a munkaszervezésben 

Egyre nagyobb igény mutatkozik széles körben felhasználható feladatkiosztó rendszerekre, hiszen a hálózatba kapcsolt megoldások képesek minden nagyobb vállalatnál jelentősen lerövidíteni az egyes projektek sikeres végrehajtásának életciklusát.

Nem áprilisi tréfa: megint módosul az EKAER 

2015. április 1-jétől megint új szabályok lépnek életbe az elektronikus árukövetési rendszerben, amelyekre érdemes figyelemmel lenni, ha valaki a mulasztási bírságot el kívánja kerülni. Jó hír azonban, hogy bizonyos vállalkozások számára egyszerűsítő rendelkezések is életbe lépnek.

Komoly baj is lehet a kormány kapkodásából 

Még a legjobb esetben is csak néhány napja lesz az adóhivatalnak és a vállalkozásoknak a felkészülésre, ha a tervek szerint márciusban módosul az elektronikus árukövetési rendszer. Ez pedig nem elég ahhoz, hogy kiismerjék a szabályokat és ez akár az áruszállításban is fennakadásokat okozhat.

Veszélyes áruval a platón még e-cigizni is tilos 

Bővül a veszélyes áruk köre 2015. január 1-jétől az európai szabályozás legújabb módosítása értelmében. Emiatt több fuvarozónak lesz szüksége a rakomány, illetve a szállítás környezeti feltételeinek folyamatos ellenőrzésére.

Még egy hónap kegyelmi idő a vállalkozásoknak 

A Kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét. A rendszer a szakértők szerint ugyanis egyszerűen még alkalmatlan a bevezetésre.

Ezer sebből vérzik a kormány kedvenc ötlete 

Több szakmai szervezet is halasztást kér az elektronikus árukövetési rendszer bevezetésében. Álláspontjuk szerint a rendszer még alkalmatlan az indításra, mert túl sok a tisztázatlan kérdés, kidolgozatlan a jogi háttér és sem a NAV, sem a cégek nem tudtak felkészülni az alkalmazására.

Puhulgat az áfacsalás elleni csodafegyver 

Tovább puhítja a Nemzetgazdasági Minisztérium az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szabályait. A hétvégén a türelmi idő meghoszabbítását javasolták, most adminisztrációs könnyítésekre tettek előterjesztést.

Lélegzetvételnyi türelmi időt kaptak a fuvarozók 

A kormány két héttel meghosszabbította az EKAER bírságmentes időszakát, így január végéig tart a próbaidőszak. A fuvarozó szervezetek és szakértők szerint azonban legalább két hónap kellene a felkészülésre.

Türelmet kérnek a kormánytól a fuvarozók 

Az EKAER életbe lépéséig csak két hetük van a cégeknek, ezért két hónap türelmi időt kérnek a szakmai szervezetek. A rendszer egyébként véleményük szerint jóval hatékonyabb is lehetne, a jelenlegi megoldással százmilliárdos bevételtől esik el az állam.

Az útdíjemelés ellenére is csökkenthető a szállítási költség 

Tovább csökkenthetik kiadásaikat a fuvarozással foglalkozó vállalatok az olyan új közlekedésinformatikai megoldásokkal, mint az üzemanyag összetételének elemzése, illetve az abroncsnyomásra vonatkozó adatok valós idejű továbbítása.

Bezárultak a kiskapuk 

Kamionok ezrei róják a sztrádákat, hatalmas árutömegeket mozgatva naponta. Nagyon nem mindegy, hogy mindez mennyibe kerül, és mennyire megbízhatóan, biztonságosan történik. A telemetria segítségével mindkét igény könnyedén kielégíthető.

Záhony lehetne Magyarország keleti kapuja 

Magyarországon megfelelő fejlesztéssel Záhony átrakókörzete lenne alkalmas arra, hogy a kelet-nyugati irányban zajló vasúti áruforgalom fogadásának stratégiai pontjává, és Európa keleti tranzit kapujává válhasson.

Orosz embargó: villám-átrendeződés Magyarországon 

Az Európai Unió és Oroszország közötti szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző cégek mellett az őket kiszolgáló logisztikai szolgáltatók. A kár alig egy hónap alatt euró milliókban mérhető.

Ezért kell gyakran szervizbe vinni a kamiont 

A szállítmányozó, fuvarozó cégek számos alkalommal szembesülnek azzal, hogy a vártnál gyakrabban válik szükségessé járműveik javítása, ami nemcsak jelentős többletkiadásokkal jár, de akár a megbízások időre történő teljesítését is megnehezítheti.

Közelebb hozza az ügyfeleket a technológia 

A menedzserek túlnyomó többsége szeretné közelebb tudni magát az ügyfelekhez: 87 százalékuk a következő 2-5 évben a korábbinál lényegesen intenzívebb együttműködést akar kialakítani velük. keresik, de nem találják a hangot a marketingesekkel.

Egy kisebb ország GDP-je tűnik el az utakon 

A fuvarozási bűncselekmények 2013-ban 8,2 milliárd euró – 2500 milliárd forint - veszteséget okoztak az Európai Unióban, ami több mint a teljes magyarországi biztosítási piac éves díjbevételének háromszorosa.

E-útdíj: nem kaptak a szívükhöz a fuvarozók 

Február 9-én újabb módosításokon esett át az e-útdíj rendszer, de a fuvarozók most időben felkészültek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy főként az új rendelkezések technikai részleteit tisztázó kérdésekkel fordultak az ügyfélszolgálatokhoz.

Változik az e-útdíj rendszer: erre kell figyelni! 

A tengelyszám-beállítást, az útdíj adatszolgáltatást és a díjköteles szakaszok elszámolását is érintik az útdíj rendszer február 9-én életbe lépő változásai. Mire érdemes figyelniük az úthasználóknak a következő napokban?

Itt az áru, de hová tegyem? 

Nehéz döntés előtt állnak a raktározási gondokkal küszködő vállalkozások. Érdemes befektetni egy korszerű raktár kialakításába, vagy sem? Szakértőnk cikkéből kiderül, hogyan kerülheti el, hogy felborítsa cége életét a raktározás kérdése.

Most béreljen raktárat hosszú távra! 

A globális logisztikai bérleti díjak több mint öt százalékos éves növekedése várható a következő néhány év folyamán - derül ki a Prologis legfrissebb kutatásából.

Előremenekülnek az ATM-üzemeltetők 

A nemzetközi vállalatok egyre inkább Ázsiába és Dél-Amerikába tartanak, az Európában megüresedő pozíciókat a nemzeti piacokat és a helyi igényeket ismerő, azokat költséghatékonyan kielégíteni képes helyi vállalatok veszik át.

Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren 

Ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül 550 millió forintos beruházással a debreceni repülőtéren, a projekt bokrétaavató ünnepségét hétfőn tartották. A csarnokban 10 ezer raklapnyi árut lehet majd kezelni.

Olcsóságunk jelenti a versenyképességünket 

Továbbra is a londoni Heathrow reptér számít a világ legdrágább logisztikai helyszínének, Budapest a 12. legolcsóbb a vizsgált 64 város közül - derül ki a DTZ nemzetközi ingatlantanácsadó legújabb elemzéséből.

Stratégiai partnerségi megállapodás a kormányzat és a logisztikai szakma között 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás. Az együttműködés célja olyan jogszabályi környezet megteremtése, amely hozzájárul az ország és a logisztikai szakma versenyképességéhez. A LEF tagjai a közös munka során részt vesznek a logisztikai szektort érintő jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésében, és szakmai javaslataikkal segítik az NFM munkáját.

Útdíj: már regisztrálhatnak a fuvarozók 

Akár ellátási gondokhoz is vezethet, ha a jelenlegi formájában, átmeneti tesztidőszak nélkül vezetik be az elektronikus útdíjat – figyelmeztet egy szakmai szervezet, amely szerint vészesen alulinformáltak a vállalkozók.

Zöld utat kérnek a zöld fuvarozók 

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) javaslata szerint ne kelljen útdíjat fizetniük az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 km-es körzetében a központból vagy a központba fuvarozó nehézgépjárműveknek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Infokom

Felforgatja az egészségügyet az AI: már tüneteket is vele diagnosztizálnak

Felforgatja az egészségügyet az AI: már tüneteket is vele diagnosztizálnak 

A lakosság mindennapi egészségügyi kérdéseire egyre gyakrabban az AI ad elsőként választ.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo