Keresetek cikkek
Óvatosan emelték a béreket a cégek
Lassult februárban a bérnövekedés a versenyszférában, a költségvetési szférában ugyanakkor a januárinál nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
Kicsit többet kerestünk, de kevesebben jutottak munkához
Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 2,5 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint. A közölt adatok némiképp elmaradnak a várakozásoktól.
Még kevesebbre elég a fizetésünk
A bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0 százalékkal haladták meg az előző évit tavaly decemberben. A tavalyi, átlagosan 5,7 százalékos inflációt figyelembe véve, a reálbérek 3,7 százalékkal olvadtak.
Tovább csökkent a reálbér
A tavalyi év első 11 hónapjában a bruttó keresetek 4,6, a nettó bérek 2 százalékkal nőttek. Novemberben 5,6 (bruttó), illetve 3,2 (nettó) százalék volt a változás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint, amely a novemberi 5,2 százalékos inflációt figyelembe véve 2 százalékos reálbércsökkenést jelent.
Meredeken estek a reálbérek szeptemberben
Az esztendő első kilenc hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. Az első kilenc hónapban 219 690 forint volt a bruttó átlagkereset.
Még rosszabbul élünk: zuhant a reálkereset
Augusztusban tovább nyílt a rés az árak és keresetek növekedési üteme között: a nyár utolsó hónapjának 6 százalékos inflációs adatával szemben a nettó keresetek 1,1 százalékkal híztak csupán, egy átlagos keresetű magyar állampolgár reálkeresete tehát 4,9 százalékkal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.
Hol vannak az új munkahelyek?
A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek egy év alatt. A foglalkoztatottság tovább csökkent, csak a közfoglalkoztatottak száma emelkedett, e kör alacsony bére rontotta az átlagadatokat is a Központi Statisztikai Hivatal ma publikált gyorsjelentése szerint.
Még kevesebből kell megélni
Az átlagkeresetek nőttek, a foglalkoztatás csökkent az esztendő első négy hónapjában a versenyszférában. A költségvetési intézményeknél - döntően a közmunkaprogramokkal összefüggésben - épp ellentétes tendencia volt megfigyelhető: többen dolgoztak az idén április végén, mint egy évvel korábban, átlagosan kevesebb pénzért a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.