Tovább lassul a magyar gazdaság

A magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog. Az I. negyedévi 3,6 százalékos növekedést a II. negyedévben csak 2,7 százalékos dinamika követte, s a nyári adatok további fékeződésre utalnak. A tavalyi 3,6 százalék után idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2 százalék körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások idei stagnálása, jövő évi visszaesése következtében.

kép: Pixabay

A magyar GDP – a románhoz hasonlóan – 2015. II. negyedévében érte el a válság előtti szintet. A lengyel azonban ekkor már csaknem 25 százalékkal, a szlovák több mint 10 százalékkal haladta meg azt. Míg 2014-ben a magyar gazdaság átmenetileg az egyik leggyorsabban növekvő volt az EU-ban, az idei II. negyedévben a régióban már a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a lett is megelőzte.

A világgazdaságban a kínai gazdasági növekedés tartósnak ígérkező lassulása miatt a korábbi prognózisoknál mérsékeltebb dinamika várható (gyengül az USA-ban megindult konjunktúra, várhatóan nagyobb mértékben mérséklődik az Európai Unió növekedési teljesítménye), amit nem ellensúlyoz az alacsony nyers- és fűtőanyag-árak, a laza monetáris kondíciók és a semleges fiskális politikák növekedésösztönző hatása. A görög pénzügyi csomag ugyan rövid távon stabilizáló hatású, de a politikai kockázatok erősödnek: az EU egyelőre nem talál megfelelő választ a menekültügy kezelésére, növekednek a tagállamok közötti ellentétek.

A magyar ipari és építőipari termelés júliusban és augusztusban is érezhetően csökkent az előző hónaphoz képest. A nyár folyamán lassult a kivitel bővülése is. A kiskereskedelemben kimutatott forgalom ugyan gyorsan bővül, de itt – mivel a pénztárgépek NAV-hoz kötése tavaly szeptemberben lett kötelező – az év utolsó négy hónapjában már ugyancsak lassulás várható. A magyar gazdaságban a következő hónapokban és 2016-ban további fékeződés valószínű, mindenekelőtt a fejlesztési célú EU-források átmeneti visszaesése, az üzleti beruházások visszafogottsága és a kiviteli lehetőségek romlása hatására. Ez utóbbi a kevés új ipari kapacitás, az exportálható mezőgazdasági árualap csökkenése és az európai, ezen belül a Magyarországnak különösen fontos autóipari konjunktúra mind bizonytalanabbá válásának a következménye.

Idén az első nyolc hónapban a bruttó bérek 3,7 százalékkal nőttek. Az év egészében 3,5 százalékos emelkedésük mellett a reálkeresetek is hasonló mértékben emelkednek. A reáljövedelem és a fogyasztás dinamikája 2,5 százalék körüli lesz. Jövőre a bérkiáramlás kissé lassul, az áremelkedés az idei stagnálás után 2 százalék körüli lesz, de mindezt az szja 1 százalékpontos csökkentése részben ellensúlyozza. Így a reálkeresetek 2-2,5 százalékkal emelkednek. A reáljövedelem és a fogyasztás azonban csak 1,5 százalék körüli mértékben, vagyis az ideinél lassabban nő. A beruházások csökkenése és a kivitel bizonytalansága mellett tehát a fogyasztás némi lassulása is hozzájárul a gazdaság fékeződéséhez.

Az államháztartás első kilenc havi hiánya az egész évre tervezett deficit 107,5 százaléka. Ez részben az EU-finanszírozás egy része átmeneti felfüggesztésének következménye, ami azonban véget ért. A 2015-re előirányzott 2,4 százalékos és a 2016-ra tervezett 2 százalékos GDP-arányos deficit megvalósulása bizonytalan, mindkét évben ennél kissé magasabb hiány valószínű. A külső egyensúly az I. félévben továbbjavult, a folyó fizetési mérleg aktívuma és a beérkezett EU-transzferek is emelkedtek.

Optimisták a magyar cégek, de vannak kétségeik
Októberben továbbemelkedett a GKI–Erste konjunktúraindex értéke, s ezzel megközelítette a tavaly év végi szintjét. A fogyasztói várakozások nagyon jelentősen javultak, az üzletiek viszont romlottak, de az utóbbiak körében is megmaradt a korábban tapasztalt optimizmus.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo