Csúcsvezetők csúcsfizetései

A fellegekben járnak a menedzserfizetések a tőzsdén jegyzett amerikai cégeknél, főképp a technológiai és a médiaszektorban. Az EU-ban elsősorban a bankszektorban találkozni a magas keresetekkel. Itthon is szépen nőnek a menedzser fizetések.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Vajon egy cég sikerében mekkora szerepe van a vezérigazgató döntéseinek, és mekkora a kedvező piaci körülményeknek? Sok esetben ezt nehéz lenne egyértelműen megállapítani, ennek ellenére sok jól teljesítő vállalat a vezetőit is busásan megfizeti, talán túlzottan is.

Ha a 200 legjobban kereső amerikai topmenedzser fizetését nézzük, az egy főre jutó átlagjövedelem 2014-ben 22,6 millió dollár volt, 2006 óta a legmagasabb az Equilar összesítése szerint. Az is újdonság, hogy a top10-ben szereplő cégvezetők mindegyike 50 millió dollár felett vitt haza. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) új szabályozása értelmében a részvénytársaságoknak kötelező közzétenni a cégvezetők és az átlagdolgozók fizetése közötti arányt. Ha egy vezérigazgató például ezerszer többet keres, mint átlagos beosztottja, a cég köteles megmagyarázni és bizonyítani, a főnök miként növelte a termelékenységet és a nyereséget, ami megindokolná ezt az aránytalanságot. (Itthon tavaly huszonnyolcszoros eltérést mértek a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök összjövedelmeinek átlaga között.)

PP grafika

Az Amerikai Egyesült Államokban a 2010-ben elfogadott Dodd-Frank Wall Street reform- és fogyasztóvédelmi törvény már megnehezített bizonyos fizetési módokat, így egyre kevesebb cég állja a jövedelemadót a távozó vezetők arany ejtőernyőnek csúfolt bőkezű végkielégítése után. A vállalatvezetők nyugdíjtakarék-alapjához való hozzájárulás sem divat, s a részvénybónuszok sem járnak már automatikusan egy bizonyos időtartamú munkaviszony után. Ugyanakkor az, hogy a top200 cégvezető fizetésének átlaga 2006 óta 2014-ben volt a legmagasabb, azt mutatja, hogy a Dodd-Frank-törvény nem hatékony. Miért? Az igazgatótanácsokban szép számban foglalnak helyet vezérigazgató kollégák, akik készségesen megszavazzák egymásnak a busás jövedelmeket. És bár nem teljesítettek jól a hedge fundok Amerikában, a 25 legnagyobb alap vezetőjének összesen 11,62 milliárd dollár ütötte a markát, vagyis fejenként legalább 500 millió. A busás javadalmazás azonban nem csekély visszaesést mutat: 2013-ban még összesen 21,15 milliárdot kerestek. Az alapok vezetői általában az általuk kezelt eszközök 2 százalékát számítják fel menedzseri jutalékként, és 20 százalékot fölöznek le a realizált éves hozamból.

PP grafika

Európában a legmagasabb bankárjavadalmazás 2013-ban 20,6 millió dollár volt, amiben a jutalom tizenötszöröse az illető éves fizetésének. A Londoni Értéktőzsde FTSE Eurotop100 mezőnybe tartozó vállalatoknál a cégvezetői fizetés átlaga 1,45 millió euró. A bónusz általában a fizetés 1,2-szerese, a legnagyobb jutalom a jövedelem duplája. Az FTSE100-as tőzsdeindexbe tartozó nagyvállalatok menedzserei hozzávetőleg 183-szor többet keresnek, mint az egyszerű munkavállalók.

A vezetői jövedelmek itthon is emelkednek, a hazai ügyvezető igazgatók jelenleg átlagosan csaknem 26 millió forintot keresnek évente - írja a Világgazdaság a Kienbaum idei bérezési tanulmányára hivatkozva. Egy évvel ezelőtt még 20 milliós átlagbért kaptak munkájukért a menedzserek. A vezető beosztásúak teljes bére idén átlagosan 11 millió forint, a kvalifikált alkalmazottak pedig valamivel több mint 5 milliós bruttó fizetést kapnak évente. A tanulmányból az is kiderül, hogy a vezetési tanácsadás területén a legmagasabbak a fizetések, ezt a vegyipar és a gyógyszeripar, majd az építőipari javadalmazás követi.

PP grafika

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo