Hol lehet a legjobban keresni?

Az információ-technológiai (IT) szektorban, valamint az üzleti szolgáltató központokban (Shared Service Center - SSC) lehet a legjobban keresni Magyarországon, a havi bruttó átlagbér ezeken a területeken elérte a 399 ezer forintot 2015 első félévében - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu legutóbbi felméréséből

Kép: Pixabay

A felmérés eredményeit összegző csütörtöki közlemény szerint az országos bruttó átlagbér 242 300 forint volt 2015 első felében. (A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, január-májusra vonatkozó adatközlése szerint a bruttó átlagkereset 242 700 forint volt nemzetgazdasági szinten az év első öt hónapjában, éves szinten 3,5 százalékkal nőtt. Az első féléves adatokat augusztus 19-én teszi közzé a KSH.

Az IT és az SSC szektor után a harmadik legjobban fizetett terület a telekommunikáció, 382 ezer forintos havi bruttó átlagbérrel, a középmezőnyben a bank- és pénzügyek (369 500 forint), valamint a pénzügyi szolgáltatások és biztosítási termékek közvetítése (360 200) áll. Az áram és a gáz termeléséhez, szolgáltatásához és elosztásához köthető munkaterületeken is meghaladja a 335 ezer forintot a havi bruttó átlagbér.

A legalacsonyabb átlagfizetéssel rendelkező kategóriákban a fizetések nem érik el a bruttó 170 ezer forintos szintet sem, de még a 200 ezer forintos határt túllépő területek is a legrosszabbul fizetettek listáján szerepelnek. Ide tartoznak az állami- és közszférából az oktatási intézmények, a szociális ellátás és az egészségügy, a postai szolgáltatások, az önkormányzati szervek és a kulturális intézmények, de az idénymunkára építő idegenforgalom és vendéglátás is az utolsó helyek között van.

Régiós megoszlásban a budapesti dolgozók keresték a legtöbbet, átlagosan havi bruttó 330 600 forintot az első félévben. Második a listán  Fejér megye, ahol a bérek elérték a bruttó 280 ezer forintot, ezt csupán Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Heves megye fizetései tudták megközelíteni. A korábbi évekhez képest Pest és Veszprém megye visszaesett a listán, a középmezőnyben található viszont Nógrád 210 ezer forintos átlagfizetéssel, így ez a régió hosszú idő után kikerült a legrosszabbul fizetett megyék listájáról. A legalacsonyabb bérekre az év első felében Tolna, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy valamint Békés megye dolgozói számíthattak. Utóbbi megyében a legalacsonyabbak a bérek: átlagosan csupán 184 300 forintot érnek el.

A felmérés szerint a pozíciók szerinti összehasonlításban a felsővezetők 700 ezres és a segédmunkások 130 ezres havi bruttó átlagos fizetése között ötszörös a különbség. A műszaki végzettséget igénylő diplomás pozíciók a legjobban jövedelmezőek a közép- és felsővezetők után.

A cégnagyság szerinti megoszlásból kiderül, hogy a munkavállalók számának növekedésével arányosan növekszik a várható fizetés nagysága is, ugyanis a kis cégek dolgozói átlagosan harmadával kerestek kevesebbet (átlagosan bruttó 197 200 forintot) 2015 első hat hónapjában, mint a nagyvállalatok alkalmazottai (315 200 forint) - olvasható a közleményben.

Diáknak is legalább minimálbér kell
A NAV adatai szerint tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet. Igaz ugyan, hogy a nappali tagozatos hallgatóknak csak szja-t kell fizetniük, teljes munkaidőben nekik is legalább minimálbért kell kapniuk.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo