E-útdíj cikkek


Nem érdemes bliccelni az útdíjjal!

Nem érdemes bliccelni az útdíjjal! 

Fokozott ellenőrzések várhatók az őszi időszakban az e-útdíjas szakaszokon, céljuk az útdíjat elbliccelők arányának visszaszorítása. Az ellenőrzéseket megállítás nélkül végzik, hogy ne zavarják a többi közlekedőt, a bírságot pedig az objektív felelősség elve alapján a jármű üzembentartójának kézbesítik.
Most már Brüsszelnek is gondja van az útdíjjal

Most már Brüsszelnek is gondja van az útdíjjal 

Az Európai Bizottság szerint a július elsején bevezetett útdíjrendszer nincs összhangban az uniós joggal. Erről már tájékoztatták a magyar hatóságokat is – mondta Helen Kearns, a közlekedési kérdésekben illetékes EU-biztos, Siim Kallas szóvivője.
Útdíj: ha nem elég a KRESZ-módosítás, kitalálnak mást

Útdíj: ha nem elég a KRESZ-módosítás, kitalálnak mást 

Bár az e-útdíj bevezetésével egyidőben a nehéz tehergépkocsik mozgását jelentősen korlátozták a fő forgalmi útvonalakon kívül, egyes fuvarozókat ez nem akadályozott meg abban, hogy a kisebb utakra meneküljenek a magas költségek elől. A fejlesztési minisztérium ezért újabb módokat keres, hogy visszakényszerítse őket az útdíjköteles szakaszokra.
Végre elindult az Útdíj hitelprogram

Végre elindult az Útdíj hitelprogram 

A KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. múlt hét végén megkezdte az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíj finanszírozását szolgáló Útdíj hitelkérelmek befogadását. A fuvarozó vállalkozások az igényléseket az ország több mint 70 pontján; a KAVOSZ, a VOSZ és a Területi Kereskedelmi és Iparkamarák regisztráló irodáiban nyújthatják be.
E-útdíj: a vállalkozókkal fizettetik a próbaidőszak költségeit

E-útdíj: a vállalkozókkal fizettetik a próbaidőszak költségeit 

Viharos első hónapon van túl a használatarányos útdíjrendszer (e-útdíj). A fuvarozók szerint a rendszer működése továbbra is zavaros, a túlszámlázások nem szűntek meg. A helyzet változatlanul kritikus: az útdíj miatti többletteher mellett indokolatlan bírságok sújthatják a fuvarozókat, az ígért kedvezményes forgóeszközhitel pedig még mindig nincs a piacon.
Nehéz helyzetbe hozza az útdíj az állattenyésztőket

Nehéz helyzetbe hozza az útdíj az állattenyésztőket 

Az e-útdíj miatt keletkezett többletköltséget az elmúlt hetek tapasztalatai szerint a fuvarozók teljes egészében áthárítják a szállítás megrendelőjére, azaz a termelőre, feldolgozóra vagy kereskedőre - közölte a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ). Ez a többletteher a szállítási díj harmadát teszi ki az adataik szerint.
Stratégiai partnerségi megállapodás a kormányzat és a logisztikai szakma között

Stratégiai partnerségi megállapodás a kormányzat és a logisztikai szakma között 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás. Az együttműködés célja olyan jogszabályi környezet megteremtése, amely hozzájárul az ország és a logisztikai szakma versenyképességéhez. A LEF tagjai a közös munka során részt vesznek a logisztikai szektort érintő jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésében, és szakmai javaslataikkal segítik az NFM munkáját.
A kormány nem ért egyet a fuvarozók aggályaival

A kormány nem ért egyet a fuvarozók aggályaival 

A díjfizetés fuvarozó érdekképviseletek által javasolt felfüggesztésével nem ért egyet Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára. Mint mondta, a problémák ezt nem indokolják. A kifogásolt túlszámlázásokkal kapcsolatban közölte: természetesen, ami az ÁAK-t nem illeti meg, azt a fuvarozók vissza fogják kapni.
100 milliós túlszámlázás az e-útdíj rendszerben

100 milliós túlszámlázás az e-útdíj rendszerben 

A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára.
További útdíj-kedvezmény a gazdáknak

További útdíj-kedvezmény a gazdáknak 

A mezőgazdasági erőgépek és vontatmányuk után sem kell útdíjat fizetni - közölte Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője.

Útdíj, emelkedő üzemanyagköltségek: hol lehet ezt megtakarítani? 

Nem várható, hogy az e-útdíj bevezetésének többletköltségeit a közúti fuvarozók benyeljék, azt minden valószínűség szerint továbbhárítják majd, amely a kiskereskedelmi árakban és ez az inflációban tetten érhető lesz. Hol vannak akkor még tartalékok, amelyekkel az úthasználat, no meg az üzemanyag költségeit ellensúlyozni lehet? Ennek járt utána az OGH Hírügynökség.

Mától megváltozik az életünk 

Július 1-jétől elindult az e-útdíj rendszer, megnyíltak a Nemzeti Dohányboltok és változtak a SZÉP-kártya felhasználására vonatkozó szabályok is. A pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) közötti online kapcsolat megteremtésére (s ezzel együtt az erre alkalmas gépek cseréjére) két hónap haladékot kaptak ugyanakkor a vállalkozók.

Nehézkes a regisztráció, kockázatos a július 1-jei indulás 

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint nehézkes az e-útdíj regisztráció, és a tesztüzem elmaradása miatt kockázatos hétfőn "élesben" elindítani az elektronikus útdíjfizetési rendszert.

A hulladékkezelők is útdíjkedvezményt szeretnének 

A papírhulladékárak jelentősen csökkenhetnek a következő hónapban, az elektronikus útdíjrendszer pedig a szállítási költségeket emelheti meg drasztikusan – figyelmeztet a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete (HOE).

Útdíj: már regisztrálhatnak a fuvarozók 

Akár ellátási gondokhoz is vezethet, ha a jelenlegi formájában, átmeneti tesztidőszak nélkül vezetik be az elektronikus útdíjat – figyelmeztet egy szakmai szervezet, amely szerint vészesen alulinformáltak a vállalkozók.

Zöld utat kérnek a zöld fuvarozók 

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) javaslata szerint ne kelljen útdíjat fizetniük az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 km-es körzetében a központból vagy a központba fuvarozó nehézgépjárműveknek.

Lesz hitel az e-útdíj fizetéshez 

Kifejezetten a kis- és középvállalkozó fuvarozók útdíj fizetését segítő forgóeszköz-hitelt jelentett be a kormány. A hitelnyújtás a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt.-n keresztül történik majd. A most bejelentett forgóeszköz hitelkonstrukció nélkül csőd fenyegette volna a kisebb fuvarozó cégeket.

E-útdíj: csak a gond van vele 

Csúszik a regisztráció, 25 napos próbaidőt kérnek a fuvarozók, és jelentősen drágulhatnak az alapélelmiszerek. Tíz nap múlva indulnia kell a rendszernek, de még komoly akadályokat kell eltakarítani az útból.

Útdíj: most már nem ússzuk meg 

Július elsejétől valósággá válik a fuvarozók mumusa, az elektronikus útdíj-rendszer. Az e-útdíj kiépítését komoly botrányok kísérték, ám az elmúlt hónapok hektikus eseményei után a rendszer kiépítése már a célegyeneséhez érkezett, a Magyar Közlönyben megjelent végrehajtási rendelettel.

Lehet szerződni az útdíjra 

Tegnap délután megkötötte az első szerződéseket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az e-útdíj bevallási közreműködőivel. Mostantól tehát szabad az út a fuvarozók előtt, hogy kiválasszák: melyik hivatalos telematikai szolgáltatón keresztül rendezik majd az elektronikus útdíjat.

E-útdíj: Hiánycikk lesz a GPS 

Mintegy 170 ezer fuvarozó törheti azon a fejét, milyen eszközzel teljesítse július 1-jétől az e-útdíj fizetési kötelezettségét. A lehetséges módozatok közül ugyanis az előre váltott viszonylatjegy a legkevésbé praktikus megoldás. Ha valaki úgy dönt, hogy GPS segítségével tesz eleget a rendeletnek, akkor lassan nem lesz könnyű hozzájutnia sem a beépíthető, sem a szivargyújtóról működő eszközhöz.

Megrohamozták a GPS-nyomkövetőket szerelő szervízeket 

Megindult a roham a flottakövető rendszerek beszerelésével foglalkozó szervizeknél. Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél, így kevés ideje maradt a fuvarozóknak, hogy beszereltessék a járművekbe az elektronikus útdíj fizetéséhez szükséges GPS-alapú nyomkövető rendszert.

Ennyit ad vissza a fuvarozóknak a kormány az útdíjból 

Csökkenő a gépjárműadó, visszatérítés az iparűzési adóból, kedvezményes forgóeszközhitel – ezek azok az elemek, amellyel a kormány az e-útdíj bevezetését kompenzálja a magánfuvarozóknál a versenyképesség javítása érdekében. A megállapodást ma írták alá a kormány és a fuvarozók képviselői.

Nem terveztek a cégek az útdíjjal, pedig emelni fogja az árakat 

A cégek háromnegyede nem számolt az idei költségek tervezésekor az útdíj bevezetésével, közel felük pedig nem tartja elfogadhatónak az ebből adódó áremelkedést, bár a logisztikai szolgáltatóknak ez drasztikusan megnövekedett pluszköltséget is jelenthet – többek között ez is kiderült a trans-o-flex Hungary Kft. megbízásából az Ipsos által készített kutatásból. A 300 Magyarországon működő vállalat megkérdezésén alapuló felmérés arra is rámutatott, hogy az online vásárlások térnyerése jelentősen átformálhatja a piacot, szereplőit új megoldások bevezetésére késztetheti.

Útdíj, bármi áron 

Most már végleges, hogy nyár közepétől bevezetik Magyarországon is az útdíjat. Jelentősen drágul majd a fuvarozás, az árak a fogyasztói oldalra is átgyűrűznek majd. A szállítmányozó vállalatok jelentős része nehéz helyzetbe kerülhet, a költségvetésnek viszont úgy kell ez a pénz, mint egy falat kenyér.

A bizonytalanságért komoly árat fizethetnek a fuvarozók 

Az elektronikus útdíj bevezetésével kapcsolatos, év eleje óta tartó bizonytalanság és az információhiány nemcsak a fuvarozói szektort, de a megbízókat is komoly nehézség elé állítja.

E-útdíj: megkötötték a szerződést 

Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én.

E-útdíj: nem lesz közbeszerzés 

Állambiztonsági okból nem kell alkalmazni a közösségi közbeszerzést az e-útdíj fizetés kialakításához szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzésére - az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Júliustól e-útdíj, mindenáron 

Június 5-ig az e-útdíj (ED) rendszer tesztüzeme, július 1-ig pedig a teljes, díjszedési és ellenőrzési funkciókkal is működő rendszer elindul a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.

Az állam építi ki az e-útdíj redszert 

Lesz e-útdíj, a pénztárgépeket bekötik a NAV-hoz. A költségvetésbe idén be fognak folyni azok a bevételek, amelyeket e forrásból várnak, az idei büdzsé éppúgy megáll majd a lábán mint a tavalyi és az az előtti - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után.

Szerződés nincs, de e-útdíj még az idén lesz 

Előbb időt kért, majd a hét végén visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől a nyertes Getronics. A cég a szokatlan piaci nyomásgyakorlással indokolta a döntést. A kormányszóvivő szerint nincs érdemi befolyással az elektronikus útdíjszedési rendszer idei hazai bevezetésére az esemény. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) vizsgálják a további lehetőségeket.

Egy hónappal később írják alá az e-útdíj tendert 

Egy hónappal eltolódik az e-útdíj tender aláírása, miután a nyertes Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott az ajánlatkérő Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával.

A Getronix nyerte az e-útdíj tendert 

A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési (e-útdíj) rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot – közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A Getronics nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését. A szerződéskötés időpontja várhatóan december 27. Az e-útdíj rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1.

Egyenesben az E-útdíj tender, drágulni fog a szállítás 

Négyen nyújtották be a végleges ajánlatot a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (E-útdíj) kiépítésére. Az ÁAK közleménye szerint a projekt jelenlegi állása alapján várhatóan tartható lesz a 2013. júliusi indulás. A fuvarozók szerint ennek bevezetése ugyanakkor olyan többletterhet jelent majd számukra, amelynek részbeni áthárítása a megrendelőkre nem kerülhető el.

E-útdíj: már megtámadták a tendert 

Jogorvoslatot kért a CAMPO Consulting Hungaria a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) által az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére kiírt tender kapcsán - olvasható a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

Nagy a tolongás az e-útdíj tenderen 

Eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (e-útdíj) hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljáráson. S, ez a szám még tovább nőhet, hiszen a vonatkozó hirdetmény tartalmának pontosítása miatt az eredeti jelentkezési határidő október 10-ére módosult.

Nagyokra terhelve 

A Széll Kálmán Terv 2.0-ban előirányzott, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer lassan konkrét formát ölt: az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Az e-útdíjat a kormány legkésőbb 2013. július 1-jével vezetné be, s az intézkedés 75 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét. A fejlesztési tárca közleménye szerint a becsülhető maximális díjbevétel az első évtizedben tízszeresen haladhatja meg a költségeket.

E-útdíj, de hogyan? 

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: a ma még elterjedtebb utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy az Európai Unió ajánlása szerint a jövőt jelentő GPS technológiával. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo