Lesz hitel az e-útdíj fizetéshez

Kifejezetten a kis- és középvállalkozó fuvarozók útdíj fizetését segítő forgóeszköz-hitelt jelentett be a kormány. A hitelnyújtás a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt.-n keresztül történik majd. A most bejelentett forgóeszköz hitelkonstrukció nélkül csőd fenyegette volna a kisebb fuvarozó cégeket.

Kép:PP/FényesGábor

A kormány a fuvarozókkal 2013. június 3-án kötött megállapodás alapján segíti a 2013. július 1-től útdíj fizetésre kötelezett közúti szállítmányozókat. A most bejelentett forgóeszköz hitelkonstrukció nélkül csőd fenyegette volna a kisebb fuvarozó cégeket.

Az árufuvarozók versenyképességét javító, az Országgyűlés által május végén elfogadott két intézkedéshez (a légrugós járművek gépjárműadójának csökkentése, az e-útdíj iparűzési adóból történő levonhatósága) csatlakozik a kifejezetten a kis- és középvállalkozó fuvarozók útdíj fizetését segítő forgóeszköz hitel.

Az e-útdíj rendszerről és a szabályozásról itt olvashat részletesen!

A harmadik intézkedés által bevezetendő hitelkonstrukció lényege, hogy 4%-os állami kamattámogatás mellett, legfeljebb BUBOR+1,5%-os kamaton juthatnak kizárólag útdíj fizetésére használható hitelhez a fuvarozók. A támogatott konstrukcióval a Kormány biztosítja a fuvarozást végző kisvállalkozások likviditását arra az esetre is, ha az útdíj fizetéshez adott periódusban nem rendelkeznek a megfelelő forrásokkal. A hitelt biztosító teljes állami kezességvállalás lehetővé teszi, hogy a hitelhez a fuvarozók a lehető legszélesebb körben hozzájussanak.

E-útdíj: csak a gond van vele
Csúszik a regisztráció, 25 napos próbaidőt kérnek a fuvarozók, és jelentősen drágulhatnak az alapélelmiszerek. Bő egy hét múlva indulnia kell a rendszernek, de még komoly akadályokat kell eltakarítani az útból.
A hitelnyújtás a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt.-n keresztül történik, akikkel a tárca együtt alakította ki annak feltételeit. A hitelhez egyszerű és gyors bírálat útján lehet majd hozzájutni. A hitelösszegből fedezhető az éves hitelkeret 20%-át kitevő óvadék, mely a fizetést biztosítja, és amelyen felül nem szükséges egyéb biztosíték nyújtása.

A hitelt fuvarozással foglalkozó kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, útdíjköteles gépjárművenként 1 millió forintos, rulírozó (bármikor visszatölthető) hitelkerettel, 1 éves futamidőre. A hitelkeret az 1 év leteltekor több ízben meghosszabbítható, de új hitel megkötésére legkésőbb 2015. július 1-ig van csak lehetőség.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo