áfa cikkek


Kinek segít a pénzforgalmi áfa?

Kinek segít a pénzforgalmi áfa? 

Komoly likviditási előnyt jelenthet a kkv-knak a pénzforgalmi áfa. Így csak akkor kell majd megfizetni az adót, ha a vevő valóban kifizette a számlát. Lássuk a feltételeket és, hogy mire kell figyelni a UCMS Group Hungary szakértői szerint!
Nem lesz áfacsökkentés - Nehéz helyzetben a magyar állattenyésztők

Nem lesz áfacsökkentés - Nehéz helyzetben a magyar állattenyésztők 

A kormány segítségét kérik a magas takarmányárak, illetve a rendkívüli hőség miatt komoly veszteségeket szenvedő magyar állattenyésztők, akik mérsékelnék a termékeikre kivetett 27 százalékos áfát és megemelnék a támogatások szintjét is. A Vidékfejlesztési Minisztérium segítséget nyújt a kárt szenvedett termelőknek, illetve előrehozza az aktuális kifizetéseket, ám a takarmányárak ügyében az uniós szabályozás megköti a kormány kezét. Az NGM pedig kerek-perec közölte, hogy nem tervezik kibővíteni a 18 százalékos áfa körébe sorolt élelmiszerek körét.
Egy sima, egy fordított: Miként adózik a búza-ocsú?

Egy sima, egy fordított: Miként adózik a búza-ocsú? 

A búza-ocsút a mezőgazdasági fordított adózással érintett termékkört meghatározó melléklete nem sorolja e termékek közé, így erre nem alkalmazható a szabály - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
400 milliós adócsalás - Repülőgépgyárat foglalt le a NAV

400 milliós adócsalás - Repülőgépgyárat foglalt le a NAV 

Vádemelési javaslattal fejezte be egy Bács-Kiskun megyei repülőgépgyártó cég ügyvezetője ellen indított nyomozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága. A vállalkozás a gyanú szerint csalással és más bűncselekményekkel 400 millió forintot meghaladó kárt okozott a magyar és az uniós költségvetésnek
Eltűntek a táskás emberek - Bejött a fordított ÁFA

Eltűntek a táskás emberek - Bejött a fordított ÁFA 

Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően. Az intézkedés akár 10 milliárd forinttal is növelheti a költségvetés bevételeit.
Újabb pénzeket fizet vissza a NAV?

Újabb pénzeket fizet vissza a NAV? 

A vevő áfa alany adólevonási jogát a szállító érdekkörében felmerült adózási anomáliákra, szabálytalanságokra tekintettel nem lehet korlátozni, hangzik az Európai Bíróság ítélete. Ez azt jelenti, hogy az olyan ügyekben, amelyek nem elévült időszakot érintenek (vagyis legfeljebb a 2006-os évre vonatkoznak), valamint azokat a bíróság jogerősen nem bírálta el, érdemes számba venni a jogorvoslati lehetőségeket. Az EU Bíróság döntésére hivatkozva vitatható az elmarasztaló adóhatósági határozat.
Figyelem! Módosul a számlák kötelező adattartalma

Figyelem! Módosul a számlák kötelező adattartalma 

Kibővültek az általános forgalmi adóról szóló törvényben előírt, a számlák kötelező adattartalmára vonatkozó előírások. Ezután teljes körű ügyletek esetén fel kell tüntetni a számlán a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adóalany adószámát is.
Határozott lépések az adócsalás ellen

Határozott lépések az adócsalás ellen 

Adózási bűncselekmények esetén alkalmazandó közös minimumszankciók, határokon átnyúló adóazonosító szám, az uniós adófizetők chartája és az eddigieknél határozottabb közös intézkedések az adóparadicsomok felszámolására -ez csupán néhány a Bizottság konkrét elképzelései közül, amelyek célja megfékezni az EU-n belüli adócsalást és adókikerülést.
Év közepétől fordított ÁFA a mezőgazdaságban

Év közepétől fordított ÁFA a mezőgazdaságban 

A mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében 2012. július 1-jétől meghatározott gabonafélék, olajos magvak és fehérjenövények (kukorica, búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, napraforgómag, repce- és olajrepcemag, szójabab) belföldi áfa alanyok közötti értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni.
Reszkessetek áfacsalók: összefogtak az élelmiszercégek

Reszkessetek áfacsalók: összefogtak az élelmiszercégek 

Az alapvető élelmiszereket előállító ipar kulcsszereplői olyan ad hoc koalíciót hoztak létre „Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért" néven, melynek célja az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 10 százalék alá csökkentése. A résztvevők emellett gátat kívánnak vetni az ágazatot egyre növekvő mértékben sújtó áfacsalások terjedésének, s fellépnek a csalások által fenyegetett nagyszámú élelmiszeripari munkahely megőrzése érdekében.

Módosuló áfa-törvény: elektronikusan jobban megéri 

Becslések szerint itthon éves szinten kb. 600 millió papír alapú számla mellett csupán 12- 15 millió elektronikus számla készül. Ez 2-3 %-os penetrációs jelent. Az áfa-törvény esetleges módosulása jelentősen növelheti az arányt.

Az ÁFA visszatartása rontja a cégek likviditását 

Az Európai Bíróság ítélete nyomán több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a magyar adóhatóságnak a vállalkozások részére, ezt kompenzálta az állam a visszautalási határidő meghosszabbításával, amely viszont rontja a cégek likviditását.

Még nincs fejlődés 

Nem változott az első negyedévben a Policy Agenda gazdasági fejlődés indexe (GFI) az előző negyedévhez képest, a szervezet szakértői szerint a háztartások pénzügyi viszonyai, a vállalkozói szféra gazdálkodása, illetve a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján a várakozások mérsékelt optimizmust mutatnak.

Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt 

Az Európai Bíróság egy újabb Magyarországot érintő ügyben tartott tárgyalást. A pert a magyar állam kezdeményezte az Európai Bizottsággal szemben, mert a Bizottság kifogásolta, hogy hazánk az EU-alapokból kapott egyes támogatások elszámolásakor az áfát is az érvényesíthető kiadások közé sorolja. A tét jelentős összegre is rúghat, melyet pervesztesség esetén a központi költségvetésből kell majd kigazdálkodni.

Mire jó a fordított adózás?  

Várhatóan július 1-től kell bizonyos mezőgazdasági termények esetében alkalmazni a fordított adózás szabályait. Az új rendszer likviditási előnyt jelent a vevőnek és csökkenti az áfa csalás lehetőségét.

Nem mindenkinek kell 27 százalékos áfát fizetnie 

Elfogadta a kormány azt a rendelet-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kompenzálja az uniós forrásokból támogatott projekteknél az általános forgalmi adó januári emelése miatti költségnövekedést.

Ezermilliárddal többet akar beszedni idén az adóhatóság 

Ezermilliárd forinttal többet, összesen 10 500 milliárd forintot kell beszednie idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Az áfa 2 százalékpontos növekedéséből származó többlet mellett pluszbevételt várnak a jövedéki adó, a termékdíj és a népegészségügyi termékadó változásától, valamint attól is, hogy módosul az illetékbevételek megoszlása a központi és a helyi költségvetések között.

Ma van a határidő! 

A február 20-án esedékes havi áfa bevallások esetében már a megváltozott áfa-visszaigénylési szabályok szerint kell nyilatkozniuk a cégeknek. 2012. február 1-jétől 75 napra nőtt az áfa-visszatérítés határideje, az összeghatára pedig egymillió forintra változott. Az új rendelkezés azokra az esetekre korlátozódik, amikor a vállalkozó a ki nem fizetett számla áfa-ját kéri az adóhatóságtól.

Mindenkinek egyformán kedvezőtlen változás 

A szigorodó áfa-visszatérítési szabályok kedvezőtlenül érintik a vállalkozások pénzügyi helyzetét. Az áfa törvény változásával hetvenöt napot kell várni a visszaigényelt áfa kiutalására. 

Hideg zuhany az áfa-visszaigénylőknek 

Februártól 75 napra nő az áfakiutalás határideje köszönhetően annak a törvénymódosításnak, amelyet a kormány a két ünnep között fogadott el. A módosítások a befektetésialap-kezelőkről és kollektív befektetési szolgáltatókról szóló törvényben bújnak meg, más egyéb jogszabályokat érintő változásokkal együtt.

Megöli az áfa a közösségi étkeztetést 

A 2009-es áfa-emelése a szakadék szélére szorította a közösségi étkeztetési ágazatot, egy újabb emelés esetén pedig már elkerülhetetlen lenne a zuhanás - mondta Dr. Várnai Zsuzsanna társelnök a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet bemutatta a „Zöld könyv a közösségi étkeztetésről" című dokumentumot, ami a szektor helyzetének leírásán túl javaslatokat is megfogalmaz az ágazat megmentése érdekében.

Milliárdokat spórolunk, mégis többet fizetünk 

Visszaigényelhető lesz a cégautó bérleti díjának áfája a kormány múlt héten benyújtott törvénymódosító javaslata szerint, ami komoly könnyebbséget jelenthet a cégeknek- bár ugyanakkor negyven százalékkal nő a cégautóadó.

Hogyan kérjük vissza a pénzünket az adóhatóságtól? 

A vállalkozások akár október 20-ig, akár a későbbiekben benyújtott bevallásaikban is visszakérhetik az Európai Unió bíróságának döntése alapján visszaigényelhető áfát - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Megöli a magas áfa a lakáspiacot 

1998 óta nem épült ilyen kevés lakás a hazai piacon, mint 2011 első félévében. A Cordia lakáspiaci elemzése szerint az építőipar még csak ezután fogja elérni a mélypontot, a lakáspiacon pedig további nagymértékű kínálatszűkülés várható. A KSH adatai sem bíztatóak: az építőipar teljesítménye több mint két éve, 2009 nyara óta folyamatosan esik. 

Mai parlament: a 250 milliárd és az adótörvény változása 

Mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie még idén a vállalkozások számára a magyar államnak az unió bíróságának döntése következményeképpen. Hétfőn akár dönthetnek is a képviselők arról, miként igényelhetik vissza a vállalkozások a nekik járó összeget. Az indítvány szerint október 20-áig kell az érintetteknek kérvényüket benyújtaniuk, vagy későbbi bevallásukban kérhetik vissza a ezt a pénzt. A jövedékiadó-emelésekről szóló javaslat november elsejei hatálybalépéséhez módosítani kell azt a törvényt, amely szerint az adótörvények kihirdetése és hatályba lépése között minimum 45 napnek kell eltelnie. Ez a határidő már elmúlt.

Megszorítás vagy megszorítás? 

Az ellenzéki pártok bár másképpen, de ugyanazt mondják: a jövő évi költségvetés ismét a közepes és alacsony jövedelműeket sújtja, a magas jövedelmeket élvezőknek viszont kedvez, ily módon a 2012. évi büdzsé tervezete az Orbán-kormány eddigi, a jómódúakat privilegizáló politikáját folytatja. Gazdasági szempontból is vannak kétségei az ellenzéknek, amelyeket hazai és külföldi elemzők is többé-kevésbé osztanak. Ugyanakkor a szakemberek pozitívumként hangsúlyozzák a tervezetnek a korábbiaknál realistább szemléletét.

Mégis itt a megszorítás 

Jövőre 27 százalék lesz az áfa, 1 százalékponttal nő a munkavállalói járulék és 40 százalékkal a cégautóadó, eltűnik az adójóváírás, és a személyi jövedelemadó félszuperbruttósítása. Egy új adó is szerepel a pénteken késő délután benyújtott költségvetési tervben, a baleseti adó. A 450 milliárd forintos adóemelést és 300 milliárdos kiadáscsökkentést tartalmazó 2012-es költségvetési tervezetet országvédelminek nevezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Nem lehetne áfát csalni 

A kormányzat a fordított adózás további kiterjesztését kezdeményezi általános forgalmi adó tekintetében, a mezőgazdasági termékeket illetően. Az áfa-visszaélések lehetőségét kiküszöbölő változás kedvező hatású és előremutató lépés az RSM DTM szakértője szerint.

Orbán és Matolcsy optimista 

Nő a gázolaj jövedéki adója novembertől - több más termékek mellett -, hatékonyabbá teszik az áfabehajtást, beszerzési stopot rendelnek el az államigazgatásban, és némi osztalékbevételre is számít az állam még az idén. Így a kormány szerint az ez évi 100 milliárdos költségvetési lyuk eltüntethető. Változatlan cél a gazdasági függetlenség, és hogy megnyerjük „az államadósság ellen viselt háborút".

Így akarja Orbánék tervét teljesíteni az adóhatóság 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese elmondja, adóhátralékok behajtásával és az ellenőrzések szigorításával teremtenék elő a kormány által kért plusz áfabevételt.  

Áfa-köteles a kedvezményes regisztrációs adó 

December végéig tart az adóamnesztia, amely a külföldi rendszámú autók magyarosítását hivatott ösztönözni. Az első pillanatban vonzónak tűnő lehetőség azonban nem is olyan olcsó.

Nem kell meghiteleznünk a ki nem fizett áfát az államnak 

A kormány módosítja az áfa-törvényt azon júliusi európai bírósági ítélet miatt, amely szerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett  beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.

Tartsák el az adófizetők az Uniót: jön a bankadó és áfa? 

Az Európai Bizottság június 29-én bemutatta a 2014-2020 közötti új hosszútávú uniós költségvetés tervezetét. A tagállami hozzájárulások csökkentése érdekében a Bizottság új, közvetlen adók bevezetését javasolta, amely közvetlenül az adófizetőkre hárítaná az EU fenntartását.

A megoldás: legyen olcsóbb a csirke! 

A baromfitermékek áfáját már januárban legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, ezzel jó eséllyel lehetne fellépni a hazai feketegazdaság ellen - állítja Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke a terméktanács honlapján közölt nyilatkozatában.

Amikor az áfa-emelés mit sem ér... 

Romániában a megemelt forgalmi adó a vártnál kevesebb bevételt hozott az államnak júliusban, mivel a magasabb árak miatt csökkent a fogyasztás - erről  Adrian Vasilescu, a román központi bank elnökének a tanácsadója nyilatkozott a Ziarul Financiar című román napilapnak.

Az áfa miatt kerül bíróság elé hazánk 

Az áfakülönbözet magyarországi visszatérítése ügyében az Európai Bírósághoz fordul az unió legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság - jelentették be csütörtökön Brüsszelben. A Pénzügyminisztérium (PM)szerint a korábbi eljárás megfelelő volt.

Uniós büntetés előtt Magyarország? 

Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

Kikopnak a német rendszámú Mercedesek és Audik? 

2010-től megváltoznak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfa szabályok, mely jelentősen átalakíthatja a külföldről bérelt személygépkocsikra létrejött struktúrákat. A külföldről bérelt autó bérleti díjáról kiállított számla áfa tartalmát a külföldi adóhatóság eddig rendre visszautalta. Az uniós áfa-direktívával összhangban jövőre életbe lépő új teljesítési hely szabályok azonban megszüntetik ezt az „idilli" állapotot. - áll az RSM DTM Hungary adóelemzésében.

Könnyen a csaló vevő helyett fizethetjük az áfát! 

"Pórul járhat, aki óvatlanul adja el a gabonáját!" - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Az eddigieknél is óvatosabban, illetve gondosabban kell eljárniuk a terményeiket exportcélra kereskedőknek értékesítő termelőknek. Az utóbbi időkben ugyanis megszaporodtak a visszaélések, illetve az adóhatóság előírásait is pontosan be kell tartani, máskülönben az APEH szankcionálhat. A Magyar Agrárkamara az ilyen esetekre ad tanácsokat közleményében.

EU: hova tűntek az áfamilliárdok? 

Az EU országokban évente több tízmilliárd euró a különbség a ténylegesen befizetett áfa és a hatóságok által valószínűsített forgalmiadó-kötelezettség között. Egy most megjelent, az Európai Bizottság honlapján közzétett uniós tanulmány becslései szerint Magyarország az EU-25-ök közül százalékban a harmadik legnagyobb különbséget mutatja fel.

Így lépnének fel az áfacsalással szemben! 

Az Európai Bizottság szeptember 29.-én új javaslatot fogadott el az unión belüli áfacsalás megnehezítésére. A javaslat értelmében a tagállamok ideiglenesen fordított adózást alkalmazhatnának meghatározott áruk és szolgáltatások esetén, például az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmével kapcsolatban.

Adó: mi változik januártól? 

Két uniós irányelv miatt elég nagy terjedelemben módosul januártól az áfa törvény, és hozzá kapcsolódva kismértékben változik az eva-, valamint az adózás rendjéről szóló törvény is - a javaslatot a pénzügyminiszter már benyújtotta a parlamenthez, az megtalálható az Országgyűlés honlapján is.

Íme egy fontos, vállalkozásokat érintő adóváltozás 

Az Európai Unió áfa-irányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások teljesítési helyét - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Ingatlanpiac: van, aminek jót tesz az áfaemelés 

Az új építésű lakást keresőknek a lakáslízing jelentheti a legolcsóbb megoldást, mivel a finanszírozott összeg ÁFA része után nem kell kamatot fizetni. A lakástámogatási kedvezmények megszüntetése és az ÁFA emelése a lízingfinanszírozás további elterjedését és az újlakás piac fellendülését hozhatja.

Távfűtés: akár 30 %-kal is csökkenhetnek a költségek 

A kormány még idén ősszel benyújtja azt a javaslatát, hogy 2010. január 1-jétől a legalacsonyabb áfakulccsal adózzon a távhőszolgáltatás - jelentette be Molnár Csaba.

Megkönnyebbülés az áfa változása után 

Lélegzetvételhez juttatja a szállodákat az, hogy júliustól nem 20, illetve 25 százalékos, hanem kedvezményes, 18 százalékos lesz a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adó - mondta Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára.

Áfa: mi a teendő az Európai Bíróság döntése után? 

Az állami támogatások felhasználásával 2004-2005-ben megvalósított beszerzések áfájának utólagos levonhatóságáról döntött az Európai Bíróság. A vállalkozásoknak iparkodniuk kell, hiszen csak október végéig van lehetőségük benyújtani igényüket az adóhatósághoz.

Kompenzálnák az áfa emelése okozta többletköltséget 

Az NFÜ vizsgálja annak objektív feltételeit, hogy a kizárólag az áfa emeléséből adódó elszámolható projektköltség-növekmény ellentételezésére milyen lehetőségek adódnak. Ehhez kormányzati szintű döntés szükséges, melynek előkészítése folyamatban van.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo