Az egyik esetben a magyar adóhatóság a vevő adóalany adólevonási jogát azért vitatta el, mert az eladó cég nem tudta az értékesített termék származását, beszerzését igazolni, pontosabban azt állapította meg, hogy az eladó nem rendelkezhetett a könyvelési iratai szerint a leszállított termékekkel. Másik esetben az adóhatóság azért döntött a levonási jog megtagadásáról, mert állítása szerint a beruházó olyan építőipari szolgáltatást vett igénybe, amely szolgáltatás egy értékesítési láncolaton keresztül teljesült, azonban a láncolatban nem volt megállapítható, hogy ténylegesen ki végezte el a munkát. Az indoklás szerint az alvállalkozói láncolatban szereplő gazdálkodók közül egyik sem rendelkezett személyi állománnyal - vagyis nem volt ember a feladatra.
Az ügyek kapcsán az Európai Bíróság ítéletében rámutatott, hogy a vevő nem tehető felelőssé a szállító illetve az alvállalkozó érdekkörében felmerülő adózási kötelezettségszegésért, akkor, ha a szerződésben vállaltak egyébként teljesülnek és a vevő nem tudhatott vagy tudott a beszállító, illetve az alvállalkozó adózási szabályszegéséről.
– Az Európai Bíróság ítélete azt mondja ki, hogy az adóhatóságnak kell objektíven és tényszerűen bizonyítania azt, hogy a vevő tudta, hogy adócsalásban vesz részt. A vevőnek nem kell ellenőriznie azt a körülményt, hogy az eladó rendelkezik-e az adás-vétel tárgyául szolgáló áruval, képes-e azok leszállítására, és az értékesítés után megfizette-e az adót. A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a számlán kívüli más iratok hiánya miatt (teljesítésigazolás, szállítólevél, stb.), nem lehet az adólevonási jogot elvitatni – mutat rá Vira Sándor, a Saldo Zrt. igazgatóhelyettese.
Vagyis az európai ítélet értelmében csak akkor tagadható meg a vevő adólevonási joga, ha tudta, hogy adócsalásban vesz rész, ebben együttműködött az eladóval, és ezt a körülményt objektíven bizonyítja a hatóság. A feltételezés nem elegendő. Számlán kívül más irat nem szükséges az adólevonáshoz, más irat hiánya miatt az adólevonási jog nem tagadható meg. (Egy másik ítélet következtében a cégek egy része a 2006-os társasági adójából kaphat vissza pénzt az adóhatóságtól.)
Nincs benne új
Vira Sándor úgy véli: egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi következik ebből az ítéletből. Egyrészt azért, mert a bírósági döntés szerinte nem igazán tartalmaz újszerű elemeket. Az EU bírósága hasonló álláspontot fogalmazott meg a korábbi döntéseiben is, de a belföldi adóviták során e döntéseket a magyar hatóságok és bíróságok nem vették figyelembe, akkor sem, ha az ügyfél egyértelműen felhívta a figyelmet az EU Bíróság jogértelmezésére.
Bármilyen meglepő, de ez a jogértelmezése már évekkel ezelőtt teret nyert Magyarországon.
– Ha áttanulmányozzuk a korábbi PM fiktívszámlás irányelvet, akkor az abban szereplő gondolatok többé kevésbe egybevágnak a bíróság okfejtésével. Létezett olyan elnökhelyettesi utasítás az APEH-ban, amely előírta, hogy a levonási jog szempontjából csak a vevő szállító viszonylatát kell vizsgálni, és a szállítási láncolat korábbi elemeinek adózási szabálysértése nem bír relevanciával az adólevonási jog szempontjából – magyarázza az adószakértő, aki szerint az adóhatósági jogalkalmazásában a levonási jog elbírálása szempontjából egy "húzd meg, ereszd meg" tendencia volt megfigyelhető az elmúlt húsz évben.
– Ezt a jogértelmezést ellenállás nélkül átvették a magyar bíróságok. A kevésbé képzett és mondhatni „lusta” ellenőrök miatt az indokolás bizonyos idő elteltével már csak arra szorítkozott, hogy az eladó nem vallotta be az adót, így a vevő nem vonhatja le az áfa-t. A bírságok az egyszerű jogértelmezést minden különösebb aggály nélkül helyben hagyták, és ekkor született a Legfelsőbb Bíróság egyik téves, de meghatározó jogértelmezése, amely szerint az adó áthárítás csak akkor valósul meg, ha az eladó megfizeti az adót – szögezi le Vira Sándor.
– A Pénzügyminisztérium e lusta (felháborító) megoldások hatására utasította az adóhatóságot, hogy változtasson a joggyakorlatán. Az utasítás következtében született a már említett elnökhelyettesi levél (utasítás), és a fiktív számlás irányelv. Megjegyzem a fiktív számlás irányelv későbbi, mint az elnökhelyettesi utasítás, de mindkettő ezen eljárások következményeként született, azonban az irányelv nem olyan szigorú, mint az első indulatban született elnökhelyettesi levélben foglalt ellenőrzési „rendreutasítás” – állítja a Saldo munkatársa.
Mi jön ezután?
A jelenlegi jogalkalmazási gyakorlatról elmondható, hogy jól szolgálja a fiktív számlák és a számla láncolatok visszaszorítását, azonban egyáltalán nem mérlegel, így a jogalkalmazás áldozatai lehetnek a jóhiszemű, jogkövető magatartást tanúsító vevők, akiket csak a beszállítójuk mulasztása miatt marasztal el az adóhatóság, véli Vira. Mivel az esetek túlnyomó részében nem dönthető el, hogy a vevő szándékegységben működött-e az előtte lévő számlázási láncolattal, így ennek tényleges vizsgálata rendszerint elmarad. Bizonyos ellentmondásokból a hatóság feltételezi azt, hogy tudott a vevő a szállító adózási és gazdálkodási problémáiról, de ez sok esetben csak feltételezés. Az adószakértő úgy látja, hogy a feltárt ellentmondások rendre olyan adatokon alapulnak, amelyekre bizonyos idő távlatában nem lehetséges pontosan emlékezni (pl. milyen színű és típusú autóval szállították az árut).
– A jelenlegi adóhatósági határozatok általános jellemzője a túlírás, az egyes adatokat többször szerepeltetik a határozatban, először feltételezésként, aztán a sokadik idézésnél már bizonyítékként. Feltételezhető, hogy minden ötödik elmarasztalás jóhiszemű adózót (vevőt) érint – mutat rá a Saldo szakértője, és hozzáteszi: az EU Bíróságának döntését követően – amennyiben a hatóság következetesen alkalmazza a benne foglaltakat – nőni fog a csalásra irányuló számla láncolatok és a fiktív számlák száma. Azonban az „adóháború” polgári áldozatainak száma (elmarasztalt jóhiszemű vevők száma) jelentősen fog csökkenni fog. A levonási jog szempontjából a tények lesznek a mérvadóak és nem a dokumentumok, így például az adóhatóság hatóság által sok esetben megkövetelt teljesítésigazolások jelentősége csökkenni fog.
Az olyan ügyekben, amely még nem elévült időszakot érint, valamint a bíróság jogerősen nem bírált el, érdemes számba venni a jogorvoslati lehetőségeket, és az EU Bíróság döntésére hivatkozva, annak érvrendszerét felhasználva vitatni az elmarasztaló hatósági határozatot, tanácsolja a szakember.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vitatott áfa-levonásokról a jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében alakítja majd ki álláspontját. „Az Európai Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdésre adott választ, és nem hozott döntést a konkrét ügyekben”, válaszolta a NAV az MTI kérdésére.
