Adózás cikkek


Milyen betegségek esetén jár adókedvezmény?

Milyen betegségek esetén jár adókedvezmény? 

Sokan talán nem is ismerik ezt a fajta személyi jövedelemadó kedvezményt, vagy ha hallottak is róla, akkor sincsenek tisztában azzal, hogy ki lehet rá jogosult, illetve milyen módon lehet igénybe venni. Pedig jelentős összeg megtakarítható ilyen módon.
Március végéig minden automatát be kell jelenteni

Március végéig minden automatát be kell jelenteni 

A NAV az elektronikus pénztárgépekhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára - írja az Index. A rendelkezés minden élelmiszer-kereskedést végző automatára vonatkozik.
Két hét múlva megtudjuk mit is akar a kormány

Két hét múlva megtudjuk mit is akar a kormány 

Március 1-jétől módosulnak az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer szabályai, erről nyújtott be törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az Országgyűlésnek, a részletek azonban nem ismertek, mivel azokat miniszteri rendelet tartalmazza majd.
Ügyeljünk a változó szabályokra a veszteség elhatárolásánál

Ügyeljünk a változó szabályokra a veszteség elhatárolásánál 

A 2015-ös adóévtől a keletkezett veszteség elszámolásának szabályai több pontban tovább szigorodtak, így fontos áttekinteni a veszteség érvényesítésének a 2014. évi társasági adó elszámolásához kapcsolódó szabályait, valamint a 2015. adóévre vonatkozó változásait.
Nagy bajt okozhat a NAV új fegyvere

Nagy bajt okozhat a NAV új fegyvere 

Igaz ugyan, hogy 2015. január 22-én 2015. március 1-ig elhalasztották az EKAER rendszer próbaüzemét, azóta azonban semmilyen információ nem került napvilágra az esetleges jogszabály módosításokat illetően, holott a nyitva álló mintegy negyven nap már több mint a fele eltelt.
A cégeknek is jó ha támogatják a filmipart

A cégeknek is jó ha támogatják a filmipart 

Fellendült a magyarországi filmpiac, amely elsősorban a kedvező adóváltozásoknak köszönhető. A cégeknek is komoly lehetőséget tartogat, ha befizetett adójukból támogatják a filmipart. E megoldással extra kifizetés nélkül is támogathatnak egy-egy produkciót, ráadásul nagyobb adómegtakarítást érhetnek el.
Így lehet spórolni a társasági adón

Így lehet spórolni a társasági adón 

A hazai vállalkozások számos módon csökkenthetik fizetendő társasági adójukat. A 2014-es év zárási munkálatai során célszerű végignézni, kinél milyen kedvezmény vehető figyelembe. Tao-csökkentési lehetőségeket ajánlunk olvasóink figyelemébe.
Adóbevallás söralátéten: még négy napig

Adóbevallás söralátéten: még négy napig 

A magánszemélyek, vagy a tevékenységüket szüneteltető egyéni vállalkozók legkésőbb február 16-áig kérhetik az adóhatóság közreműködését a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez.
Így nem lesz gondunk a könyvelővel

Így nem lesz gondunk a könyvelővel 

Amíg hazánkban több mint ötvenféle adó és járulékfizetési kötelezettség vonatkozik a cégekre, addig bizony egy jó könyvelő sokat megér egy vállalkozásnak. Viszont ehhez nem árt megkönnyítenünk a munkáját. Mutatunk néhány tippet, hogyan!
Ketyeg az óra a munkáltatói adóbevallásban

Ketyeg az óra a munkáltatói adóbevallásban 

A munkáltatóknak február 12-ig kell jelenteniük, hogy mely munkavállalójuknak készítik el az adóbevallását. A könnyített eljárásnak azonban komoly feltételei vannak és a mulasztás is az adózót terheli.

Volt egy kis könnyítés is az idei adócsomagban 

Nem kapott túl nagy publicitást, de könnyítést is tartalmaztak az idei adóváltozások. Az innovációs járulék alól ugyanis több cég mentesülhet az idén, köszönhetően annak, hogy a szabályozás visszatért a 2012 előtti állapotokhoz.

Több száz céget tehet tönkre a reklámadó 

A reklámadó mértékének tervezett egységesítése és kiterjesztése a fél milliárd forint éves árbevétel alatti cégekre is súlyos terhet jelentene a kisebb médiaszolgáltató cégek számára. Míg a médiapiac nagyszereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, addig a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mehetnek tönkre a növekvő adóterhek miatt. Több mint 1400 médiavállalkozást érint negatívan az adókulcs módosítása.

Fontos határidő közeleg a katásoknak – de nem csak nekik 

Február 25-e a kisadózó vállalkozások adóbevallási határideje, de meglepő módon a nagyobb, más cégformában működő vállalatoknak is lehet bevallási kötelezettségük ehhez kapcsolódóan. Ugyanis azokat a cégeket, akik ilyen adóalanyoktól vesznek igénybe szolgáltatást, szereznek be terméket, egymillió forintos összeghatár elérése esetén szintén adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

Már most lépni kell az adóelőnyhöz 

2015-ben egy új – a korábbinál sokszor előnyösebb – konstrukcióban (rendelkezés az adóról) is támogathatóak a látványcsapatsportok, előadó-művészeti szervezetek és filmalkotások, miközben a régi rendszert is lehetőség van választani.

Brutális bírsággal néznek szembe a figyelmetlen kasszatulajdonosok 

Komoly bírsággal szembesülnek azok a cégek, amelyek elfelejtik befizetni az online pénztárgépükben található SIM-kártya díját a szolgáltatónak. Ha ugyanis korlátozzák a szolgáltatást, egymilliós is lehet a büntetés.

Négy kedvezmény, amivel csökkenthetjük a társasági adót 

A hazai vállalkozások számos módon csökkenthetik fizetendő társasági adójukat. Ezekről az adócsökkentési tényezőkről nem biztos, hogy minden vállalkozó és könyvelő értesült, ezért a zárási munkálatok során célszerű végignézni, kinél milyen kedvezmény vehető figyelembe.

Jó a magyar rendszer, csak nem használják 

Súlyos milliárdokra is rúghat az az összeg, amit a magyar vállalkozások az államnál hagynak, mert nem veszik igénybe a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységük után járó adókedvezményeket.

Meg lehet úszni az innovációs járulékot 

Az idei évtől nem kizárólag az innovációs járulék szabályai kerültek át egy teljesen másik törvénybe, ennél sokkal fontosabb változásnak tekinthető, hogy szűkült az innovációs járulék fizetésre kötelezettek köre.

Mindenki fizetni fogja az egykulcsos reklámadót? 

Egykulcsossá alakítaná a reklámadót a kormányzat – amely így várhatóan mindenkit sújtana. Az adó mértékéről egyelőre nincs hír, de valószínűleg öt százalék körüli lehet. A kormány 6-10 milliárdos bevételt vár az adónemtől.

Felejtsük el az online pénztárgépet? 

Vannak esetek, amikor így is, úgy is számlát kell kiállítania a kereskedőnek, és a szabályozás enyhülésével olcsóbban megúszhatja, ha online pénztárgép helyett számlázási rendszerre vált. A kassza üzemeltetése ugyanis nem olcsó és nem is egyszerű feladat.

Ki adhat be söralátéten adóbevallást? 

Február közepéig kell nyilatkozni az adóhivatal felé, ha egyszerűsített adóbevallást akarunk tenni. Csakhogy nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel, és a munkáltatónak is vannak ezzel kapcsolatban feladatai.

Jobban figyel a NAV, ha részvényt kap a dolgozó 

Egy vállalkozás hosszú távon akkor versenyképes, ha elkötelezett, motivált és lojális munkavállalói körrel rendelkezik. A munkavállalói pénzügyi részvételi programok lehetőséget adnak a munkáltatónak ennek támogatására. Erre most a NAV is ügyel.

Milliárdokat fizetnek be feleslegesen a szoftvercégek 

A szoftverfejlesztésre szakosodott cégek rendkívül kedvező adóztatás alá esnek a társasági adó mai rendszerében, ráadásul bevételeik után helyi iparűzési adót sem kell fizetniük. A legmeglepőbb azonban az, hogy a kedvezményekről az érintett cégek többsége nem is tud.

Változtak a szochó szabályai 

Néhány gyakorlati tapasztalat és egyéb jogszabályváltozások miatt módosult kissé a szociális hozzájárulási adó szabályozása. Módosult az adóalap kiszámítása és az adókedvezmények érvényesítése is, érdemes odafigyelni!

Fülön csípné az Amazont Brüsszel 

Újabb adó-megállapodás ügyében kezdett vizsgálódni az Európai Bizottság, gyanúja szerint ugyanis az Amazonnak is jelentős adóelőnyt biztosított Luxemburg. Ha beigazolódnak a feltételezések, becslések szerint több százmillió eurónyi adót kell majd visszamenőlegesen is megfizetni a cégóriásnak.

Vasárnap jön az új útdíjrendszer 

Megjelent és február elsejével hatályba lép az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítő rendeletmódosítás. A januárban bevezetett megyei matricák a továbbiakban nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek.

Ez a cafeteria hátulütője 

2015. évi cafeteria szabályozásnak van egy hátulütője, az éven belül megszűnő jogviszonyok esetében a munkaviszonyban töltött napokra arányosan kell meghatározni a béren kívüli juttatás keretösszegét.

Bünteti a megújulókat a kormány 

Három a magyar igazság tartja a közmondás, ám törvényalkotónak sikerült ezt is túlszárnyalnia. Az elmúlt időszakban a napelemes rendszerek elterjedését nemhogy nem segíti elő a törvényalkotó, hanem igyekszik minél jobban megsarcolni azt – állítja egy szakmai szervezet.

Még megúszható a kockázati biztosíték 

Január végéig kérnie kell a vállalkozóknak, hogy kerüljenek be a NAV köztartozásmentes adatbázisába, akik ugyanis itt szerepelnek, mentesülnek a kockázati biztosíték megfizetése alól.

Csak az inkasszó ér valamit 

Az elmúlt évben az adótartozás behajtására 157 835 cég ellen rendelt el végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az összes folyamatban lévő végrehajtási ügyszám így a múlt év végére 361 956-ra emelkedett, azaz 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Zúg az adóforradalom, de jó ez így? 

Az adórendszer régi, levitézlett intézményei mellé új, különadók érkeznek. A kormányzat változatos és eddig nem ismert módszerekkel áll elő az adóelkerülés elleni harcban is – legyen az akár a pénztárgépek bekötése a NAV rendszerébe vagy az EKAER bevezetése. Ráadásul mindez olyan szédítő sebességgel zajlik, amire a forradalom szó semmiképpen sem túlzó megfogalmazás.

Komoly változások jönnek a TB-ben 

Nagyobb mérvű változások várhatóak a 2015. évben a társadalombiztosítás szabályaiban. A cél, hogy növeljék a foglalkoztatói felelősséget és csak a benyújtott adatokból kerüljenek számításra a társadalombiztosítási ellátások.

Még egy hétig lehet kérni a munkáltatói adóbevallást 

Legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak a munkavállalók arról, kérik-e munkáltatójukat a személyjövedelemadó-bevallás elkészítésére, azaz a munkáltatói adómegállapításra. Ezt a lehetőséget azok használhatják ki, akik kizárólag egy munkahelyről kaptak az elmúlt évben adóköteles jövedelmet.

EKAER a gyakorlatban: rossz és rosszabb 

Az EKAER rendszer jogszabályi oldalát számos forrásból megismerheti már a felhasználó, mi most az egyhónapos próbaüzem néhány gyakorlati tapasztalatára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Munkaerőkölcsönzés: ügyeljünk a fordított áfára 

A megszavazott 2015-ös adóváltozások keretében a fordított adózás intézménye többek között kiterjesztésre került a munkaerő-kölcsönzés keretében és az iskolaszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatásra és érdemes ügyelni a szabályokra.

Egy hete van a cégeknek a kockázati biztosíték elkerülésére 

Egy hete van azoknak, akik március 1-je után sem akarnak kockázati biztosítékot fizetni az EKÁER-ben, ugyanis még januárban felvételüket kell kérniük a kockázatmentes adózók adatbázisába.

Még egy hónap kegyelmi idő a vállalkozásoknak 

A Kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét. A rendszer a szakértők szerint ugyanis egyszerűen még alkalmatlan a bevezetésre.

Útdíj: visszavesznek a nagy szigorból 

Az egyhónapos próbaüzemet követően február elsejétől változik az útdíjrendszer, a döntés értelmében több szakasz ingyenes lesz, közöttük a ferihegyi gyorsforgalmi út, és januárban nem kell eljárási díjat sem fizetni.

Így kerüljük el az EKAER-ben a kockázati biztosítékot 

Az EKAER a kockázatos termékek fuvarozásához kockázati biztosítékadás is kapcsolódik, ami jelentős anyagi és adminisztrációs teherként is megjelenik a vállalkozások életében. De el is lehet kerülni.

Ilyen adó a világon nincs 

A reklámadó torzítja a versenyt a magyarországi médiapiacon, gátolja a fejlődést és az innovációt, negatívan hat a tartalomszolgáltatás mennyiségére és minőségére. Ilyen sávosan számított reklámadó egyébként sehol a világban nincs.

Ezer sebből vérzik a kormány kedvenc ötlete 

Több szakmai szervezet is halasztást kér az elektronikus árukövetési rendszer bevezetésében. Álláspontjuk szerint a rendszer még alkalmatlan az indításra, mert túl sok a tisztázatlan kérdés, kidolgozatlan a jogi háttér és sem a NAV, sem a cégek nem tudtak felkészülni az alkalmazására.

Milliárdokat kaphatnak vissza a cégek 

A Kúria dönthet arról, hogy kell-e a vállalkozásoknak áfát fizetnie olyan infrastrukturális beruházások után, amelyet ingyenesen adnak át például az államnak, vagy az önkormányzatnak. Tipikusan ilyenek a bevásárlóközpontokhoz, lakóparkokhoz épített közúti csatlakozások.

Lakáshitel-támogatás: egyszerűbb lesz 

2015-ben érdemes lesz a cégeknek megfontolniuk, hogy munkavállalóik munkabéren kívüli javadalmazását lakáscélú munkáltatói támogatás formájában oldják meg. Az eddigi szabályozás vészesen bonyolult volt, most valamivel egyszerűbb lesz.

A reklámadó és az új Ptk. felülírja az üzletmenetet 

Mire kell ügyelnünk az új Ptk. kapcsán az idén: egy Ft-os cégalapítás, tagi kölcsönből törzstőke-emelés? Megváltoznak a szerződésszegés szabályai, szigorúbb szabályok vonatkoznak az ügyvezetői felelősségre és a kezességre, illetve a reklámadó is megbonyolítja a helyzetet.

Ekhósok, katások, figyelem! Ezek a változások idénre 

Változtak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevételi értékhatárai 2015-től, valamint módosítások léptek életbe a kisadózó vállalkozók tételes adójánál (kata) is.

Még mindig olcsóbb a cafeteria mint a munkabér 

A béren kívüli juttatások 200 ezer forintos keretig nem változtak, ám efelett durva módosítások léptek életbe 2015. január elsejétől, azonban még mindig megéri cafeteriát adni a dolgozóknak. Továbbra is sláger az adómentes lakáshitel támogatás, azonban olyan komoly adminisztrációval jár, hogy kétszer is érdemes meggondolni belevágunk-e.

Így kezdjék az évet a bérelszámolók 

Év elején megszaporodnak a bérelszámolók feladatai. A folyamatosan végzendő bérelszámolás mellett le kell zárni az előző évet, és el kell indítani a következőt. A többletfeladatok főként adózással kapcsolatosak, és fel kell készülni az új évet érintő jogszabályváltozások gyakorlati alkalmazására is.

Újra adót kell fizetni a pálinkafőzésért 

Idén január 1-jétől jelentős mértékben megváltoztak a magán- és a bérfőzésre vonatkozó szabályok. Újra kell fizetni ugyanis a magánfőzés után a jövedéki adót.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Könnyebb hitelezés a cégeknek

Könnyebb hitelezés a cégeknek  

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását.

Cégblog

Látványos átrendeződés a kínai EV-piacon

Látványos átrendeződés a kínai EV-piacon 

A kínai járműgyártók többsége növelte az új energiafelhasználású járművek kiszállításait novemberben.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Gazdaság

Most alakul át a vállalkozói kör

Most alakul át a vállalkozói kör  

Az októberi cégtrend szerint a társas vállalkozások továbbra is nyomás alatt vannak, miközben az egyéni vállalkozások körében élénkülés látható.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo