Most már hivatalos Vida Ildikó lemondása!

Dr. Vida Ildikó 2015. május 20-án benyújtotta lemondását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap, tehát a mai nappal Vida Ildikó elnöki jogviszonya megszűnik. Az új elnök kinevezéséig Dr. Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt - közölte az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Vida Ildikó vezette Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendkívül komoly szerepet vállalt az államháztartási egyensúly megteremtésében. A NAV 2010-ben kinevezett elnöke sikeresen vonta össze az Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalt és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát. Vezetése alatt az elmúlt években jelentősen nőttek az adóbevételek, jelentősen csökkent a feketegazdaság aránya. Új ellenőrzési eszközök indultak el, többek között az online pénztárgépek kiskereskedelmi használata, valamint az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER). A Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársainak munkája jelentős mértékben hozzájárult az államháztartás stabilitásának megteremtéséhez.

Vida Ildikó 2010 óta töltötte be a NAV (korábban Apeh) elnöki posztját.

Az NGM szerint az előttünk álló gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség. Az adózás rendjének megújításáról szóló terveket az Államreform Bizottság már több alkalommal tárgyalta. A kormány a jelenleginél feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez. Az új elnök kinevezésére az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után kerül sor - áll a minisztérium közleményében.

A NAV elnökének távozásáról az amerikai kitiltási botrány óta terjednek hírek, kormánytagok hivatalosan csak az utóbbi hetekben beszéltek arról, hogy nagy átszervezések várhatóak az adóhatóságnál. Lázár János pedig nem zárta ki, hogy a NAV átalakítása után Vida Ildikó távozik.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo